Archívum

 

NemzetiSport

2010. március 10, szerda

17:10  U18-as válogatott: a Videoton nem engedte el két játékosát, az MLSZ fenyeget
  A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján tette közzé, hogy a Videoton nem engedi el Ponczók Csabát és Baracskai Rolandot az U18-as magyar válogatott jövő hét eleji edzőtáborába.
17:00  Formula-1: Kubica lekéste a bahreini gépet, a Ferrarit tartja esélyesnek
  Az Auto Motor und Sport információi szerint lekéste bahreini közvetlen járatát Robert Kubica, a Renault Formula-1-es istálló lengyel pilótája, így Firenzén, illetve Dubain keresztül kell utaznia az évad első versenyére.
16:50  Asztalitenisz: kihirdették a csapat-vb-re utazó magyar keretet
  Kihirdették a május 23. és 30. között, Moszkvában rendezendő asztalitenisz csapat-világbajnokságra utazó magyar női és férfi válogatott keretét.
16:50  FA-kupa: az angol szövetség kijelölte az elődöntő pontos időpontjait
  Az angol Labdarúgó-szövetség meghatározta az FA-kupa elődöntőjének pontos időpontjait: a Chelsea április 10-én, szombaton 18 órakor csap össze az Aston Villával, míg a Portsmouth egy nappal később, vasárnap 17 órakor játszik a Tottenham és a Fulham március 24-i találkozójának győztesével.
16:10  MotoGP: az MFB aláírhatja a sávolyi pálya hitelszerződését
  A kormány továbbra is úgy véli, hogy a sávolyi MotoGP-pálya fontos beruházás; a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a napokban aláírhatja a hitelszerződést.
16:00  U17-es női válogatott: Hevesi Tamás lesz az új szövetségi edző
  A Nemzeti Sport információi szerint Hevesi Tamás veszi át a magyar U17-es női labdarúgó-válogatott irányítását. A szakember ül a Ferencváros női csapatának kispadján is.
15:50  Újpest: "Álmodni sem tudtam volna ennél szebb debütálásról" - Martin
  Az Újpest labdarúgócsapatának 19 éves támadója, Gary Martin - aki a gólt szerzett a Haladás elleni Ligakupa mérkőzésen - a csapat honlapjának elmondta, álmodni sem tudott volna jobb bemutatkozásról, de még ennél is jobb teljesítményre képes.
15:50  Honvéd: Szalai László és Herczeg Vince szerződést hosszabbított
  A Bp. Honvéd szerződést hosszabbított a Magyar Futball Akadémia két prominens szakemberével, Szalai László igazgatóval és Herczeg Vincével, az akadémia menedzserével és játékosmegfigyelői hálózatának vezetőjével - olvasható a kispesti klub honlapján.
15:40  Asztalitenisz: kihirdették a csapat-vb-re utazók névsorát
  A legutóbbi, 2008-as Kínában rendezett asztalitenisz csapat-világbajnokságon női válogatottunk legjobb európai együttesként óriási bravúrral az 5. helyen végzett. Idén reálisan nézve az 5-12. helyezés megszerzése fogalmazódhat meg fő célkitűzésként.
15:30  Liverpool: kérdéses Benajun csütörtöki, Lille elleni pályára lépése
  Rafa Benítez menedzser és a Liverpool labdarúgócsapatának egész szakmai stábja aggódik Josszi Benajun hétfőn, a Wigan elleni 1-0-s vereség alkalmával elszenvedett bokasérülése miatt. Az izraeli játékos ugyanis nem biztos, hogy pályára tud lépni a csütörtöki, Lille elleni Európa-liga meccsen.
15:20  NSSZ: "Az olimpián kívüli sportágakban vannak kiválóságaink"
  Az elmúlt hétvégén eredményesen szerepeltek a világjátékokon részt vett sportolók. Kanyó Dénes aranyat nyert az uszonyosúszó világkupán Hajdúszoboszlón, Krajcsák Márk sorozatban hetedszer nyerte meg a fallabda országos bajnokságot, Vass Dóra karikával döntőzött a debreceni ritmikus gimnasztika világkupán, és a László Csaba, Mikes Anna páros győzött tíztáncban a Saxonian Openen, a németországi Coswigban.
15:20  Kerékpár: Massimo Giunti pozitív doppingtesztet produkált
  Massimo Giunti olasz kerékpáros vérében egy doppingteszt során EPO-t találtak, ezért egy ideig nem versenyezhet.
15:10  Formula-1: Massa az utóbbi évek legjobb idénykezdését várja a Ferraritól
  Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája elmondta, a téli teszteredmények alapján az utóbbi évek legjobb idénykezdését várja csapatától a Formula-1-ben.
14:30  Olaszország: nyomozás indult a Lazio elnöke ellen
  Nyomozás indul a Lazio elnöke, Claudio Lotito ellen, ugyanis a klub két labdarúgójának megvételekor szokatlanul magas összeget kaptak az ügyleteket intéző közvetítőcégek.
14:20  U17-es válogatott: Hevesi Tamás lesz az új szövetségi edző
  A Nemzeti Sport információi szerint Hevesi Tamás veszi át a magyar U17-es labdarúgó-válogatott irányítását. A jelenleg a Ferencváros női csapatát irányító szakember Tuboly Frigyes helyére kerül.
13:50  Videó: a Fradi döntetlenje Pakson és Morrison újabb piros lapja
  Mint már korábban beszámoltunk róla, a labdarúgó Ligakupa középdöntőjének B-csoportjában a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott Pakson. Jason Morrisont a hétvégi bajnoki után ismét kiállították a zöld-fehérektől. Most megmutatjuk a találkozó összefoglalóját videón.
13:40  Spanyolország: lehet, hogy Cazorlának ki kell hagynia a világbajnokságot
  Elképzelhető, hogy Santi Cazorlának, a Villareal és a spanyol labdarúgó-válogatott szélsőjének ki kell hagynia a világbajnokságot, ugyanis februári műtétje után nem gyógyul olyan ütemben, mint azt várni lehetett.
13:40  Hamburg: Ruud van Nistelrooy még három évig maradna a klubnál
  Ruud van Nistelrooy, a Hamburg labdarúgója úgy gondolja, hogy még rengeteg lehetősége van sikereket elérni német klubjánál, ezért további három évig, vagy akár még tovább is játszana Hamburgban.
13:40  Videó: átvert kapus, trükkös büntető a japán bajnokságban
  Érdekesen elvégzett büntetővel szerzett vezetést Szato Hiszato, a Sanfrecce Hiroshima játékosa a Shimizu S-Pulse elleni bajnoki mérkőzésen. A japánok trükkös tizenegyesét megtekintheti az alábbi videón! A találkozó egyébként 1-1-es döntetlennel ért véget.
13:20  Formula-1: a Sauber előnybe kerülhet a gumik kopása miatt
  Néhány nappal a 2010-es szezon első versenye, a vasárnapi Bahreini Nagydíj előtt úgy tűnik, hogy a Sauber versenyautói kevésbé fogyasztják a gumikat, mint riválisai, ezért az istálló előnyt élvez a nagycsapatokkal szemben.
13:20  Kosárlabda: Rátgéber László júliusban tábort szervez Baján
  Júliusban nemzetközi kosárlabdatábort szervez gyerekeknek és kollégáknak Baján Rátgéber László, akit tavaly Európa legjobb edzőjének választottak.
13:10  Úszás: Gyárfás Tamást rangos nemzetközi kitüntetésben részesítik
  Kiemelkedőnek ígérkezik az Úszó Hírességek Csarnokának ez évi ünnepsége magyar szempontból: mint ismert, májusban iktatják be a Hall of Fame-be Széchy Tamás mesteredzőt, míg egy most érkezett levél szerint ugyanezen eseményen rangos kitüntetésben részesítik Gyárfás Tamást.
13:10  Póker: egy magyar játékos 34 milliót nyert a Sunday Millionon
  Az eddig komoly eredménnyel nem büszkélkedő "camillo30" felhasználónevű magyar pókeres második lett a Sunday Millionon, és 176 959 dollárt nyert.
12:50  Vb 2010: Mexikó Angola ellen zárja a májusi amerikai túráját
  A mexikói labdarúgó-válogatott május 13-án Angola ellen játszik felkészülési mérkőzést Houstonban.
12:50  Euro 2012: Ausztria Svájc ellen játszik felkészülési meccset augusztusban
  Augusztus 11-én a klagenfurti Wörthersee Stadionban játszik felkészülési mérkőzést Ausztria és Svájc labdarúgó-válogatottja. A két együttes ezzel az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készül.
12:40  Paralimpia: rekordlétszámú induló a vancouveri játékokon
  Részvételi csúcsot dönt a pénteken kezdődő vancouveri X. téli paralimpia. A szervezők 44 ország 507 sportolóját várják, akik 64 versenyszámban mérik össze tudásukat a közel két hétig tartó eseményen.
12:20  Atlético Madrid: Huntelaar, Soldado és Giuseppe Rossi a klub célpontjai között
  A madridi Marca napilap szerdai számának beszámolója szerint az Atlético Madrid labdarúgócsapata komoly erősítéseket tervez a nyáron, és a lehetséges célpontjai között szerepel Klaas-Jan Huntelaar (AC Milan), Roberto Soldado (Getafe) és Giuseppe Rossi (Villarreal).
12:20  Vívás: női tőr BEK- és világkupa-viadal az Angyalföldi Sportközpontban
  A negyedik - egyben az idei utolsó - hazai vívó világkupa-versenyt rendezik Budapesten a sportág felnőtt képviselői számára a hétvégén: szombaton és vasárnap 19 ország 102 női tőrözője lép pástra az Angyalföldi Sportközpontban.
12:10  Póker: Tiger Woodsnak nem kell a pókeresek 75 millió dollárja
  A szexbotrányba keveredő golfozó visszautasította a Paddy Power online fogadóiroda és pókerterem által felajánlott 75 millió dolláros szerződést.
12:10  Alpesi sí: Maria Riesch lesiklásban győzte le Lindsey Vonnt
  Szerdán a jövő évi világbajnokság helyszínén, a németországi Garmisch-Partenkirchenben a női lesiklással folytatódott az alpesi sízők világkupa-döntője. A győzelmet a német Maria Riesch szerezte meg az amerikai Lindsey Vonn és a svéd Anja Párson előtt. A német így faragott hátrányából az összetett világkupában.
12:00  Bayern München: Beckenbauer nem ért egyet Van Gaal reformötleteivel
  Franz Beckenbauer, a Bayern München labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke nem ért egyet Louis van Gaal vezetőedző pár nappal ezelőtt elhangzott, technikai újítások bevezetését szorgalmazó reformötleteivel.
11:50  Győri ETO: Alekszidze szerint az NB I-ben nincs lefutott mérkőzés
  Rati Alekszidze, a Győr 28-szoros grúz válogatott csatára nem örült, hogy csak döntetlent játszottak a Vasas elleni bajnokin az elmúlt hétvégén, és komoly eredményt szeretne elérni az ETO-val.
11:50  Újpest: McStay elégedett a fiatalok Haladás ellen nyújtott teljesítményével
  William McStay, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedetten értékelte a Haladás ellen 2-0-ra megnyert Ligakupa-mérkőzést. A szakember szerint a fiatal játékosok jó teljesítményt nyújtottak.
11:50  NFL: Thomas Jones a Kansas City Chiefsnél folytatja pályafutását
  A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Kansas City Chiefs megszerezte a szabadon igazolható játékosok közül Thomas Jonest, a New York Jets korábbi futójátékosát (running back).
11:40  Ligakupa: a Honvéd mellett a DVSC is fiataljait játszatja a mai meccsen
  A Debrecen hivatalos honlapján tette közzé, hogy a mai, Budapest Honvéd elleni Ligakupa-mérkőzésen főként a fiatal játékosok kapnak szerepet az Oláh Gábor utcai műfüves pályán.
11:30  Labdarúgás: három év alatt harmadszor tiltották el a bolgár bírót
  Angel Angelov bolgár játékvezetőt négy mérkőzésre tiltották el, miután a kilencvenedik percben finoman szólva is vitatható helyzetben ítélt büntetőt a Levszki Szófia javára a Minyor Pernik elleni labdarúgó bajnoki mérkőzésen. A bírónak az elmúlt három évben ez már a harmadik eltiltása.
11:30  Profi ökölvívás: Mayweather nem menekülhet el Pacquiao elől
  Edzője, Freddie Roach elmondása szerint Manny Pacquiao igen dühös Floyd Mayweatherre, úgy érzi, hogy az amerikai bunyós megpróbálta lerombolni a hírnevét, a tavaly év végi, jövő év eleji drogteszt mizériával.
11:20  Jégkorong: új szponzor a válogatottnál, Csíkszereda felirat a mezen
  A Sapa Fehérvár AV 19 után a magyar válogatottat is szponzorálja Csató Imre erdélyi jégkorongszurkoló. A vállalkozó kérésére nem egy cégnév, hanem a Csíkszereda felirat lesz látható a mezeken, mint ahogy ezt a szurkolók a Volán esetében is megszokhatták.
11:20  MLSZ: George F. Hemingway kilép az előkészítő bizottságból
  George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa szerdán lemondott tagságáról az MLSZ tisztújító közgyűlését előkészítő ad hoc bizottságban.
11:10  Hollandia: Babos Gábort bosszantja a hétvégi utrechti vereség
  Babos Gábor csapata, a NEC a hétvégén 1-0-ra kikapott az Utrechttől a holland labdarúgó-bajnokságban. A magyar kapus az Omroep Gelderlandnak nyilatkozva elmondta, rendkívül bosszantja a vereség.

<<<Előző oldalKövetkező oldal >>>


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére