| |
XLsport
2010. február 09, kedd
| 14:09
|
Kiegészül a magyar csapat
|
| |
Kedden –helyi idő szerint – éjfél felé kiegészül a vancouveri magyar csapat, mind a 16 résztvevő elfoglalja helyét az olimpiai faluban. Az első nagyobb csoport, a rövidpályás gyorskorcsolyázók és három síző után elsőként a sífutó Tagscherer Zoltán érkezett, aki edzőjével Rosivall Zoltánnal már február 2-án útra kelt.
|
| 14:01
|
A Force India új autója is bemutatkozott
|
| |
Leleplezték kedden a Forma-1-es Force India istálló idei versenyautóját, amelyet a tavalyihoz hasonlóan ebben a szezonban is Mercedes-motorral és McLaren-sebességváltóval szerelnek fel.
|
| 13:52
|
Hány órára kérték a vacsorát?
|
| |
A Kalo-Méh-Kecskeméti SE néhány nappal ezelőtt 3:0-ra legyőzte a címvédő Diamant-Kaposvárt a férfi Extraliga 1-4. helyéért zajló középszakaszában. A program meglehetősen sűrű, hiszen kedden már a somogyi megyeszékhelyen találkozik a két remek csapat.
|
| 13:48
|
Fitos bizonytalan ideig pihenőn
|
| |
Egy ideje térdsérüléssel bajlódik Fitos László, aki hétfőn vizsgálaton járt ez ügyben. MRI-vizsgálaton esett át, amelynek eredménye után dől el, mennyi ideig nem számíthat a stáb a máltai edzőtáborban jól teljesítő szélsőre.
|
| 13:10
|
Szalay Balázs 14 versenyen indul idén
|
| |
A tervek szerint az idén 14 hazai és nemzetközi tereprali viadalon áll majd rajthoz Szalay Balázs, aki - kilenc év óta először - kénytelen volt kihagyni a Dakar-ralit.
|
| 11:39
|
Mindent eldöntő meccsre készül Pécs
|
| |
Bizakodva utazott el Krakkóba a MiZo Pécs 2010 a női kosárlabda Euroliga-párharc utolsó, szerdai mérkőzésére, amelyen eldől, hogy melyik csapat jut be a kontinenssorozat negyeddöntőjébe.
|
| 10:39
|
Elutaztak Sebestéyn Júliáék Vancouverbe
|
| |
Kedden reggel elutaztak a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpiára a magyar műkorcsolyázók, Sebestyén Júlia és a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim jégtáncpáros.
|
| 09:55
|
Schwarzenegger is fut az olimpiai lánggal
|
| |
Valódi sztárparádéval készülnek a fáklyaváltó hajrájára a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpia szervezői (VANOC): a megnyitó napján például Arnold Schwarzenegger és Sebastian Coe is fut majd a lánggal.
|
| 09:47
|
Az orosz elnökhöz fordult Jacques Rogge
|
| |
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azzal a kéréssel fordult Dmitrij Medvegyev orosz államfőhöz és Vitalij Mutko sportminiszterhez, hogy igyekezzenek elérni a doppingolás elleni küzdelem hatékonyabbá tételét Oroszországban.
|
| 09:20
|
Videó: Ketrecharcosok a moziban!
|
| |
Újabb MMA harcosok jutottak parádés filmszereposztáshoz, ezúttal a Jean Claude van Damme főszereplésével játszódó Tökéletes Katona: Regeneráció (Universal Soldier:Regeneration) című moziprodukciójában.
|
| 07:32
|
Kakának nincs krónikus baja
|
| |
Saját bevallása szerint "sokba került" a formába lendülés Kakának, a Real Madrid brazil labdarúgójának, aki ágyéksérülés miatt másfél hónapig nem játszhatott.
|
2010. február 08, hétfő
| 23:58
|
Magyarország - Oroszország: Március 3., 19.30 óra, Győr
|
| |
Tekintettel arra, hogy március elején mind az időjárásban, mind - ennek következtében - a pályaviszonyokban is rengeteg a bizonytalanság Magyarországon, az MLSZ vezetése megváltoztatta a március 3-án sorra kerülő Magyarország - Oroszország barátságos válogatott mérkőzés tervezett színhelyét: a találkozóra a Puskás-stadion helyett az ország egyetlen fűtőrendszerrel ellátott talajú stadionjában, a győri ETO Parkban kerül sor.
|
| 23:47
|
Darázs Péter és Knoch Viktor doppingvizsgálaton
|
| |
”A téli olimpia egyik központi kérdése a dopping ellenes küzdelem” – ez áll többek között a NOB legújabb állásfoglalásában. Mindez, amint Berkes István professzor az orvosi csoport vezetője megerősítette, a gyakorlatban is érvényesül.
|
| 23:32
|
Egy negyednyi jó játékkal biztos győzelem
|
| |
Még mindig nem tudtunk teljes csapattal kiállni a Szolnok elleni mérkőzésre, Keller "Mackó" térdproblémái mellett Süle Kriszti is a maródiak listáját gyarapította, de a többiek vállalták a játékot. Bár elhoztuk a labdát feldobásnál, ám a játékot a Szolnok kezdte jobban, egy triplával és egy 2+1-gyel 6-2-re vezettek.
|
| 23:14
|
Elkészült a tavaszi menetrend
|
| |
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Soproni Liga, a Magyar Kupa és a Ligakupa tavaszi menetrendjét. Az Újpest február 20-án, szombaton 17:30-kor fogadja a Győri ETO-t, ám előtte egy héttel a Paks látogat a Megyeri útra a Ligakupa középdöntőjének első fordulójában 13:30-kor.
|
| 23:11
|
Simán nyert a Pécs a Kunhegyes ellen
|
| |
A Pécsi TE-PEAC hazai pályán 3:0-ra nyert a Kunhegyes ESE ellen a férfi NB II alapszakaszának 11. fordulójában. Érdekesség, hogy a mérkőzésre a havazás ellenére ugyan szerencsésen megérkezett a vendégcsapat, de mindössze hét játékost hoztak.
|
| 21:04
|
Elkezdődött a Fertő-tavon a jégvitorlás vb
|
| |
Hétfőn Sopron közelében, a Fertő-tavon megkezdődött a jégvitorlás-világbajnokság a DN hajóosztályban. A nagyszabású versenyen 19 ország közel 200 versenyzője, köztük hat magyar vesz részt.
|
| 20:59
|
Több mint százmillióan nézték a Super Bowl-t
|
| |
A magyar idő szerint hétfő hajnalban véget ért Super Bowl, azaz a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntője volt minden idők legnézettebb televíziós műsora az Egyesült Államokban.
|
| 19:32
|
Szerdára készül már a MiZo
|
| |
A szombati szabadnapot követően vasárnap már a krakkói sikere érdekében dolgozott a MiZo Pécs 2010. A mieink legnehezebb meccse következik 2000 lengyel fanatikus előtt, de mivel tudják a receptet a győzelemre, Fűzy Ákos bízik abban, hogy meg is valósítják azt a lányok.
|
| 19:32
|
Szávay 48 perc alatt nyert
|
| |
Szávay Ágnes bejutott a legjobb 16 közé a Párizsban zajló, 700 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, miután a hétfői első fordulóban ellenfele, a fehérorosz Olga Govorcova a második szettben feladta a párharcukat. A mérkőzés 48 percig tartott.
|
| 18:53
|
Több, mint 100 napja Kanadában a láng
|
| |
Az olimpiai láng gondosan megszervezett kanadai diadal útja befejezéshez közeledik. A staféta 45.000 kilométeres útján több,mint ezer települést érintett, s tizenkétezer ismert sportember, a jelentkezők közül kiválasztott fiatal és idősebb futott a lánggal.
|
| 18:50
|
Tenisz: jól indult Marosi Párizsban
|
| |
Marosi Katalin, oldalán a horvát Darija Jurakkal megnyerte első mérkőzését a páros versenyben a Párizsban zajló, 700 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
|
| 18:46
|
Szolnoki és Dominós pólózók szívből jövő adománya
|
| |
"Amikor megtudtuk, hogy a szolnoki vízilabdázók és a martfűi Termálhotel vezetői jótékonysági mérkőzésre várnak bennünket, egyszerre mondtuk, hogy "ott a helyünk" és erre a felkérésre tényleg csak igent lehet mondani" – hangsúlyozta Szivós Márton, a Domino Honvéd válogatott játékosa néhány órával a hétfő esti Szolnoki VSC elleni barátságos mérkőzés előtt, amelynek teljes bevételét a Haitin bekövetkezett természeti katasztrófa bajba jutottainak megsegítésére ajánlották fel.
|
| 18:41
|
XII. Farsangi Kupa - Nemzetközi Vegyesröplabda Bajnokság
|
| |
Hagyományosan az idei esztendőben is Tatabánya látja vendégül február végén hazánk és a környező országok amatőr röplabdás társadalmát. Tatabánya városa lett az egyik fellegvára ennek a rendezvénysorozatnak, hiszen a 20-nál is több vegyesröplabda bajnokság közül ebben a városba jönnek el játszani a legnagyobb számban.
|
| 18:32
|
Jégkorong: Ezúttal idegenben is kikapott az Újpest
|
| |
Pék György együttese újabb vereséget szenvedett a jégkorong OB I középszakaszában, két napon belül másodszor a Vasas Stars ellen, ezúttal 8-4 arányban. A Fradi-Miskolc meccs félbeszakadt a pálya használhatatlansága miatt.
|
| 18:07
|
Elkészült a juniorselejtező pontos programja
|
| |
Elkészült az április 7-11. között Dunaújvárosban rendezendő férfi junior Európa-bajnoki selejtezőtorna részletes programja, az Európai Röplabda Szövetség illetékesei pedig kijelölték a verseny játékvezetőit.
|
| 18:03
|
Blatter-Kisteleki találkozó
|
| |
Félórás négyszemközti megbeszélést tartott hétfőn Zürichben Joseph S. Blatter FIFA-elnök és Kisteleki István. Az MLSZ elnöke tájékoztatta vendéglátóját a magyar labdarúgás időszerű kérdéseiről.
|
| 17:49
|
Sajtóértesülés: Erdei Tarverrel bunyózhat
|
| |
Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi félnehézsúlyú világbajnoka az amerikai Antonio Tarverrel csap össze májusban, az Egyesült Államokban.
|
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|