Archívum

 

Hír3 - Belföld

2010. március 12, péntek

17:00  Eső nem fog esni, de viharos széllökések várhatók hétvégén és hétfőn
  Változékony, szeles idő várható a hétvégén és március 15-én; a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan futó záporok, hózáporok előfordulhatnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Jelentős csapadék nem várható, a hőmérséklet pedig a sokéves átlagnak megfelelően alakul majd. Az északnyugati, nyugati szél többfelé viharossá fokozódik, a legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja a 60-80 kilométer/órát. A hőmérséklet országos átlagban hajnalban fagypont körül, délutánonként 5 és 10 Celsius-fok között alakul.
16:15  Eclipse-ügy: heten előzetes letartóztatásban
  A bíróság pénteken elrendelte annak a hét embernek az előzetes letartóztatását, akiket a vámnyomozók szerdán vettek őrizetbe adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt - mondta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken. Sipos Jenő emlékeztetett: a hét embert azután vették őrizetbe, miután a hatóság szerdán több helyszínen tartott házkutatást Budapesten és Pest megyében. A szóvivő az előzetes letartóztatottak személyéről nem beszélt, és nem kommentálta az MTI-nek azt az értesülését sem, amely szerint a hét ember között van az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetője is.
15:00  Orbán Viktor vezeti a Fidesz-KDNP országos listáját
  Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint az országos lista első húsz helyén Orbán Viktor után sorrendben Schmitt Pál, Horváth János, Wittner Mária, Semjén Zsolt, Kövér László, Navracsics Tibor áll, őket követik a Fidesszel szövetséges szervezetek vezetői és a párt elnökségének tagjai. Az országos lista 18. helyén szerepel Harrach Péter, őt kvöeti Tarlós István és Kubatov Gábor. A választmány véglegesítette a megyei listákat is.
12:30  Oszkó: ebben a kampányban nem ígérnek a pártok
  Az idei választási kampány más, mint a korábbiak, a pártok már nem tesznek ígéreteket - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter egy osztrák lap pénteki számában megjelent interjúban. A nehéz évek után mindenki megértette, hogy miről van szó - mondta a Wirtschaftsblatt című gazdasági napilapnak arra a kérdésre: nem fél-e attól, hogy az új kormány alatt megsemmisülnek a költségvetés terén elért eredmények. A Fidesz adócsökkentésekről beszél, mert a növekedésre összpontosít, egyúttal azt is kijelentette a párt, hogy a hiánycsökkentés is kulcsfontosságú a számukra - folytatta a pénzügyminiszter.
11:00  Bajnai: Magyarország jelentős fejlődési szakasz előtt áll
  A miniszterelnök szerint az előző nehéz év után Magyarország biztonságosabb vizekre evez, és jelentős fejlődési szakasz előtt áll, ami annak köszönhető, hogy bár a kormány az elmúlt egy évben sok áldozatvállalást kért mindenkitől, a jövőt nem engedte beáldozni. Bajnai Gordon a 3,6 milliárdos makói fürdőfejlesztési projekt alapkőletételén pénteken elmondta: ragaszkodtak a fejlesztésekre szánt hazai forrásokhoz, aminek eredményét példázza a 1,5 milliárdos uniós támogatással megvalósuló makói beruházás is. "Magyarország önmagát felemelve az európai színvonal felé tart" - mondta a kormányfő.
09:00  Még egy hétig lehet jelöltet állítani az áprilisi választásra
  Egy hetük maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra, az Országos Választási Iroda (OVI) nyilvántartása szerint péntek reggelig 17 jelölőszervezet (esetenként két vagy három párt együtt) összesen 567 jelöltjét, illetve tíz független képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok. Az országgyűlési egyéni választókerületben indulni szándékozó jelöltek március 19-ig gyűjthetik az ajánlószelvényeket, a gyűjtést a nyilvántartásba vett pártoknak és független jelölteknek be kell jelenteniük az adatvédelmi biztosnál is.
07:15  Több mint ötezren szavaznának külföldön az első fordulóban
  Még egy hétig, március 19-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napjaiban nem tartózkodnak Magyarországon. Az első fordulóra eddig több mint ötezren jelentkeztek. Az áprilisi országgyűlési választáson a külföldön tartózkodó választópolgárok a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a helyi jegyzőnél március 19-éig jelentkeznek a külképviseleti névjegyzékbe. Ezt csütörtök estig több mint 5.300-an tették meg az első fordulóra és csaknem 5.200-an a második fordulóra.

2010. március 11, csütörtök

21:30  Díjazták az év MTI-s újságíróit
  Erdős Vera, a Gazdasági Szerkesztőség munkatársa kapta idén az év MTI-tudósítója díjat; az oklevelet Vince Mátyás elnök csütörtökön adta át Budapesten, a nemzeti hírügynökség ünnepségén. Az Életmű-díjjal Dankó Ádám szerkesztőt, a Gazdasági Szerkesztőség volt vezetőjét, és Jászai Csabát, az MTI Fotóarchívumának volt vezetőjét jutalmazták. A 2010-es év legjobb fotóriporterének járó elismerést Kollányi Péter vehette át. Az Év szerkesztője a Gazdasági Szerkesztőségből Kurcz Erzsébet lett. Az Év felfedezettje díjat Helmeczi Zoltán, a Belpolitikai Szerkesztőség és Bálint Marcell, a Gazdasági Szerkesztőség fiatal munkatársa vehette át. Nívódíjat kapott Hofer László, az MTI washingtoni tudósítója.
19:45  Nyilvánosságra hozza a Sukoró-ügyben tett tanúvallomását Bajnai
  Nyilvánosságra hozza a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a kormányfő kabinetje. Tájékoztatásuk szerint a kormányfő a Központi Nyomozó Főügyészséggel folytatott konzultációt követően döntött arról, hogy a szerdán készült teljes jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozza, az abban szereplő személyi adatokkal kapcsolatban a vonatkozó törvény előírásait figyelembe véve jár el.
18:30  Lemond a sávolyi versenypálya koordinálásáról Suchman Tamás
  Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke - tette közzé az MR1-Kossuth Rádió csütörtökön. A bejelentés és a hozzá kapcsolódó nyilatkozatok a MR1-Kossuth Rádió honlapján olvashatóak. Suchman Tamás kormánybiztos, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke a kormányfőnek csütörtökön délután jelentette be elhatározását, lépését pedig azzal indokolta, hogy a beruházást sok vádaskodás veszi körül. Suchman Tamás javasolta a projekt elhalasztását is.
18:15  A Jobbik meglepetést okozhat közvélemény-kutatók szerint
  Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is a Jobbik növekvő választási esélyeiről beszélt a Politikatörténeti Alapítvány konferenciáján. Závecz Tibor szerint a Jobbik előretörése veszélyezteti a Fidesz kétharmados parlamenti többségének lehetőségét. A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója elmondta: jelenleg mintegy félmillió ember még mérlegeli, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra voksoljon-e, így utóbbi - a számára legkedvezőbb esetben - akár 900 ezer szavazatot is szerezhet.
18:15  Forgalomkorlátozások a fővárosban az állami ünnepségek miatt
  A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények zavartalan lebonyolításáért már szombattól forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Vasárnap estétől hétfő kora délutánig tilos lesz megállni a Nemzeti Múzeum környékén, vasárnap estétől hétfő estig a Belváros több pontján, így a Kossuth téren és környékbeli utcákban. Ugyancsak nem lehet majd megállni már vasárnap estétől hétfő késő estig a Lánchíd két hídfőjénél.
16:15  MSZP: négy vagy több gyereknél adókedvezménnyé válna a családi pótlék
  Változtatna a családtámogatás rendszerén az MSZP, ha kormányra kerül - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A párt négy vagy annál több gyermek esetén a családi pótlékot adókedvezmény formájában juttatná el a családokhoz. A szocialisták eddigi vállalásaik közé beemelik a családtámogatási rendszer újragondolását, úgy, hogy az "új, méltányosabb" családtámogatási rendszerben érvényesüljön a szülő felelőssége és az egyén anyagi teherbíró képessége.
16:00  Gyurcsány: nekem a nemzeti progresszió ügye a legfontosabb
  Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő az MTI-nek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem. A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kampány az utolsó felvonásához érkezik, és most minden korábbinál igazabb a jelszó: "mindenki a fedélzetre!". Gyurcsány Ferenc visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a választás utáni pozíciószerzésre készülne. Van és lesz dolgom, de az biztosan nem, hogy a frakcióvezetői vagy pártelnöki tisztségért tülekedjek - hangsúlyozta.
14:45  Bajnai Gordon: Magyarországot kijózanította a világválság
  A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanított a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt. "Magyarország másfél éve a világon kialakult válság miatt kapott egy hatalmas pofont, ami sok más országot megszédített, hazánk azonban mintha ettől kijózanodott volna" - mondta Bajnai Gordon csütörtökön, a Szolnoki Főiskolán vállalkozóknak, helyi lakosoknak és főiskolai hallgatóknak tartott gazdasági fórumon. Bajnai Gordon az ország mostani helyzetét úgy jellemezte: "ahhoz képest ahonnan egy évvel elindultunk, egészen jól állunk, de azt alapul véve, ahol mindannyian lenni szeretnénk, még nagyon hosszú, küzdelmes út vár ránk".
13:15  A rendőrség békés ünnepre készül március 15-én
  A Budapesti Rendőr-főkapitányság összességében békés, nyugodt március 15-ére készül - mondta Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján. A dandártábornok azt mondta: nincs információjuk arról, hogy az állami- vagy bármelyik más, március 15-i rendezvényt bárki is meg kívánná zavarni. A rendőrség jelenleg 107 fővárosi eseményről tud, de ez a szám még változhat. Vannak ünnepségek, amelyek már a nemzeti ünnepet megelőző napokon megkezdődnek, ilyen például a Lánchíd, illetve a Roosevelt tér, ahol már a hétvégén megkezdődnek a programok.
11:45  Kilépett a fővárosi SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre
  A főváros idei évi költségvetésének elfogadása után a szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból csütörtökön. A döntést az utóbbi politikus jelentette be. A két képviselő függetlenként kíván politizálni a jövőben.
11:30  A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest költségvetését
  A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését.
10:15  Akár 10 centiméter friss hó is várható, sárga riasztás van érvényben
  Az ország egyes részein csütörtökön akár 10 centiméternyi friss hó is hullhat, az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, sárga riasztást és figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére. A meteorológusok szerint többfelé várható havazás az országban, az alacsony hőmérséklet miatt csak lassan fog olvadni a kedd óta lehullott hómennyiség. Csütörtökön a Szeged-Győr tengely körzetében kell nagyobb mennyiségű hóra számítani. A havazás a Dunántúl délnyugati részén délutántól kezd megszűnni, az ország keleti harmadában viszont már 2-6 centiméternyi hó várható.
10:15  Szonda Ipsos: háromszoros a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben
  Háromszor annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t, a Jobbik 12 százalékon áll, az SZDSZ, az MDF és az LMP támogatottsága nem éri el a parlamenti küszöböt a biztos pártválasztók körében, az MDF 2, az SZDSZ és az LMP 1-1 százalékon áll - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi felméréséből, amelyet a Népszabadság csütörtöki száma ismertetett. Nő a választói aktivitás: januárban a jogosultak 43 százaléka, ma már a fele kinyilvánította, hogy elmegy szavazni. A válaszadók körében a bizonytalanok aránya kevesebb mint negyven százalék.
07:30  Baranyában tíz, Zalában 15-20 centi hó esett
  Tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában, de nincs elzárt település a megyében - közölte csütörtök reggel a közút ügyelete. Baranya főútjai havasak, hókásásak az éjszaka lehullott tíz centis hó miatt - közölte a Magyar Közút regionális ügyeletese. A megyében bárhol előfordulhat hófúvás. Zala megyében reggelig 15-20 centiméter hó esett, a zalai tűzoltókat összesen tíz esetben riasztották árokba csúszott járművek kivontatásához. A fővárosban éfjél után kezdett havazni, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) folyamatosan takarította éjszaka az utakat mintegy 1200 kilométeren, a közösségi közlekedésben nincs fennakadás. Az FKF mérései szerint eddig mintegy 2 centiméter hó esett.

2010. március 10, szerda

20:45  A többség fizetne a jobb egészségügyi ellátásért
  A gazdaságilag aktív lakosság döntő többsége (69 százalék) nem érzi magát biztonságban a jelenlegi hazai egészségügyi ellátó rendszerben, biztonságérzetük még romlott is az elmúlt 12 hónapban, s több mint kétharmaduk hajlandó lenne előre kiszámítható többletköltséget is elviselni annak érdekében, hogy időben, megfelelő minőségű egészségügyi ellátáshoz jusson. A jobb ellátás érdekében a válaszadók mintegy 38 százaléka fizetne havi 1-2 ezer forintot, míg további 35 százalék akár havi 3-5 ezer forintot is hajlandó lenne áldozni a színvonalas egészségügyi szolgáltatásokért - derül ki a GKI kutatásából.
19:45  Bajnai Gordont tanúként hallgatta meg az ügyészség Sukoró-ügyben
  Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügyben. Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: a kormányfő tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének megkeresésére részletesen válaszolt az ügyészség kérdéseire a Sukoróra tervezett, és azóta ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban.
18:15  A kormány új szabályokat ajánl utódjának a közterületi parkolásra
  A kormány előkészítette utódjának a közterületi parkolás új szabályait: két törvény módosítását javasolja és a 95-ös ólmozatlan benzin árához kötné a parkolási díjat. Szollár Domokos kormányszóvivő a kabinet ülése után bejelentette: a kormány által készített javaslatok megfelelnek a jogállami normáknak, védik az állampolgárokat, a fogyasztókat az esetleges önkormányzati önkény ellen, világos, átlátható szabályokat eredményeznek és igyekeznek megfeleli az Alkotmánybíróság (Ab) kifogásainak.
17:30  HVG: már 2006-ban írt Demszky Gábornak az egyik belső ellenőr
  A BKV egyik belső ellenőre már 2006-ban levélben tájékoztatta Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert, hogy a cégnél "lopnak, csalnak, sikkasztanak" - írta a HVG online. Információik szerint a belső ellenőr levelében az állt, hogy évente több milliárd forintot törvénytelenül, esetenként fiktív számlák alapján fizet ki a BKV, továbbá már évek óta lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat fogadnak be, és ehhez kapcsolódóan csalnak az áfával, szja-val, tb-vel. A Főpolgármesteri Hivatal azonban - a HVG szerint - azzal utasította el a panaszt, hogy a belső ellenőr nem írt konkrétumokat.
15:45  Nézőpont Intézet: nem változott jelentősen a pártok támogatottsága
  A Nézőpont Intézet március 5-7. között végzett felmérése szerint nem változott jelentősen a három legnépszerűbb párt támogatottsága az előző héthez képest; az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre, 12 százaléka az MSZP-re, 9 százaléka pedig a Jobbikra szavazna. A Heti Válasz számára hetente készülő kutatás készítői hangsúlyozzák: az MDF jelöltjei talán már akkor sem kerülhetnek be az Országgyűlésbe, ha a párt az ország minden területén tudna listát állítani. Az intézet munkatársai szerint az MDF-fel csak az aktív szavazók 2 százaléka szimpatizál, és "már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt".
15:00  A kormány elfogadta az új fegyvertartási rendeletet
  A jövőben csak az kaphat saját tulajdonú sportlőfegyver-tartási engedélyt, aki legalább három éve igazolt tagja valamely sportegyesületnek. Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a kormány szerdai ülése után sajtótájékoztatón elmondta: az új szabályok szerint pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell átesnie ezentúl nemcsak a sportlövőknek, hanem valamennyi fegyvertartási engedéllyel rendelkezőnek, és az azt kérőknek is, így a vadász- és önvédelmi fegyverrel rendelkezőknek is. A kormány döntése értelmében az igazolt egyesületi tagság mellett az érintetteknek szüksége van az országos sportági szakszövetség által megállapított A, vagy másodosztályú minősítésre is - szögezte le.
13:45  Befejezték a Margit híd megemelését
  Megemelték a Margit hidat a pesti rakpart fölött, így a jövőben nem szorulnak be a magasabb gépjárművek a híd alá - közölte a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szerdán. A munkálatok a múlt hétvégén kezdődtek, ezek során a Margit híd egyik elemét a pesti rakpart fölött mintegy 40 centimétert emelték meg egy speciális szerkezettel, majd 20 centiméterrel magasították az eredeti helyét. A megemelt betonrétegre a hídelemet még vissza kell engedni, ezt szerda éjjel kezdik el - olvasható a közleményben. A hidat szerda éjjel 19 centivel süllyesztik, péntek éjjel újabb 1 centivel. Ekkor történik meg a pontos helyreillesztés. A munkálatok ideje alatt a pesti rakpartot az autósok nem használhatják.
13:30  Budapesten készül tisztázni magát Hagyó Miklós, nem készül külföldre
  Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes az MTI-nek szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát. A hvg.hu kedden számolt be arról, hogy Hagyó Miklós nemrég a lánya nevére íratta két budapesti ingatlanját. Ezzel kapcsolatban a szocialista párttagságát felfüggesztett politikus leszögezte: az ajándékozásban semmi nem korlátozza; hiteles közokiratokkal tudja igazolni az ingatlanszerzést. Az MTI felvetésére, hogy szerdai hírek szerint külföldre készül, azt válaszolta: erre nincs oka, szereti az országot, a várost, itt szeretne élni, és ebben a városban fogja tisztázni az igazát is.
12:45  Tavasszal valószínűleg nem lesz újinfluenza-járvány
  Szakemberek azt valószínűsítik, hogy idén tavasszal és nyáron nem lesz influenzajárvány; a betegség tüneteivel orvoshoz fordulók száma folyamatosan csökken, de szórványos megbetegedések azért előfordulhatnak - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell készülni egy újabb járványra - hangsúlyozta Falus Ferenc, hozzátéve, hogy az oltásokat továbbra is ajánlják, kiemelten a várandósoknak, az asztmásoknak, a szív- és cukorbetegeknek.
12:00  Az államfő az AB-hez fordult a szövetkezeti törvény ügyében
  Sólyom László köztársasági elnök megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a szövetkezeti törvényt szerdán - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán. Az indoklás szerint a szövetkezetekről szóló törvény módosítása megváltoztatná az iskolaszövetkezeti tagok munkaviszonyára vonatkozó szabályokat, részben korlátozva a munkavállalók jogosultságait. A jogszabály visszamenőleges hatállyal, 2010. január 1-jén lépne hatályba, azonban az államfő szerint a munkaviszonyra vonatkozó szabályok visszamenőleges hatályú módosítása ellentétes a jogállamiság elvével, és ezért a törvény alkotmányellenes - olvasható az MTI-nek küldött közleményben.
11:30  Akár 20 centiméter friss hó is hullhat a délnyugati megyékben
  Akár 20 centiméternyi friss hó is hullhat a délnyugati megyékben csütörtök reggelig, emiatt az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztető jelzést adott ki a dél-dunántúli és a nyugat-magyarországi régióra. A szolgálat honlapján azt közölte, hogy szerdán a Budapest-Békéscsaba vonaltól délnyugatra várható havazás, csütörtökön viszont már az ország északkeleti felében is. Csütörtök reggelig főként Zala és Somogy megye, illetve Veszprém megye délnyugati részén nagyjából 5-15 centiméter friss hó várható, de helyenként 20 centiméternyi is hullhat. A tájékoztatás szerint csütörtök reggeltől további havazás várható, de akkortól már csak legfeljebb 8 centiméter friss hóra lehet számítani.
11:00  Aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt az államfő
  Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt szerdán.
09:15  Csütörtökön kerülhet napirendre Budapest költségvetése
  Az eredetileg tervezettől eltérően várhatóan csak csütörtökön veszi napirendre Budapest költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Az MTI értesülése szerint ugyanis ma még nem, csak a csütörtöki ülésen tud megjelenni valamennyi szocialista és szabad demokrata képviselő, és csak így van remény arra, hogy sikerül létrehozni a szükséges testületi többséget. Korábban Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes visszafogottnak és fejlesztésközpontúnak mondta az 539 milliárd forintos fővárosi költségvetés tervezetét.
08:30  Elmarad a "nagy nevek" csatája az idei választásokon
  A tavaszi parlamenti választáson elmarad az országosan ismert "nagy nevek" csatája, az Országgyűlésbe tartó pártok elnökeinek és miniszterelnök-jelöltjeinek többsége nem indul egyéniben. A szocialista Keleti György az egyetlen olyan politikus, aki 1990 óta minden alkalommal győzött egyéni körzetében és most is elindul Kisbéren. Az áprilisi parlamenti választásokon nem indul egyéniben Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt, frakcióvezető, Orbán Viktor, a Fidesz, Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje sem.

2010. március 09, kedd

19:15  RTL Klub: nem beszámíthatatlan a 22 ember meggyilkolását tervező férfi
  Nem beszámíthatatlan a 22 ember meggyilkolását tervező S. Ábel egyetemista, akit a múlt hónap közepén fogott el a rendőrség - közölte az RTL Klub híradója. A hírműsor arról számolt be, hogy az elmeorvosi vizsgálat megállapította: tisztában kellett lennie tettének következményével annak az egyetemistának, aki tömeggyilkosságot tervezett. A szakértő szerint a fiatalember személyiségzavaros, de nem beszámíthatatlan. A személyiségzavar nem korlátozta és nem zárta ki a beszámíthatóságát.
19:00  A pártok úgy gondolják, képviselni tudják a liberális szavazókat
  Mind a négy meghívott párt, az MSZP, a Fidesz, az MDF és az LMP képviselője is úgy gondolja: pártja képviselni tudná a liberális gondolkodásúakat vagy azok egy részét a parlamentben. A Republikon Intézet által rendezett, a Millenáris Parkban tartott, Kire szavazzanak a liberálisok? című budapesti vitán az MSZP-t Lendvai Ildikó pártelnök, a Fideszt Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető, az MDF-et Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje, míg az LMP-t Schiffer András, a párt országos listavezetője képviselte. A résztvevők ezen túl abban viszont nem teljesen értettek egyet, hogy pontosan ki is tartozik a liberális szavazók közé.
18:00  Nyilvános értékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc március 19-én
  Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg a szervezet ügyvivői kedden. Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a szervezet kérte fel a beszéd megtartására. A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát. Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.
16:30  Megkezdődött a BKV volt vezérigazgató-helyettesének pere
  Megkezdődött kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Dányi József, a BKV Zrt. volt gazdasági vezérigazgató-helyettesének közérdekű adattal való visszaélés miatt indult büntetőpere; azért indult ellene eljárás, mert 2006 júniusában kérésre megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések és az azokból származó bevételek adatainak kiadását. A keddi tárgyaláson a vádlott azt mondta: nem érzi magát bűnösnek. Mint mondta, az adatkéréskor arra az álláspontra jutottak a társaságnál - annak ellenére, hogy jogászok ezzel ellentétes véleményen voltak - , hogy nem közérdekű adatokról van szó.
16:30  A sávolyi MOTO Gp-pálya állami támogatásának vizsgálatát követelik civilek
  A sávolyi MOTO Gp-pálya állami támogatásának vizsgálatát követelik civil szervezetek - közölte az egyik kezdeményező, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet. A Freedom House Europe, a K-Monitor közhasznú egyesület, a Transparency International Magyarország és a TASZ Bajnai Gordon kormányfő válaszát várja arra a kérdésre, milyen szempontok alapján döntött a kormány a sávolyi beruházás támogatása mellett - olvasható közleményükben.

 Következő oldal >>>


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére