Archívum

 

NemzetiSport

2010. március 15, hétfő

13:10  Franciaország: a kezezés nem befolyásolta Henry népszerűségét
  A hétvégén megrendezett hagyományos párizsi futballkiállítás, a Galaxy Foot látogatói körében elvégzett közvélemény-kutatás szerint továbbra is Thierry Henry a legnépszerűbb francia futballista.
13:00  Újpest: Nagyobb különbségű győzelmet is elérhettünk volna - Kabát
  Kabát Péter, az Újpest csatára szerint elfogadhatatlan az a teljesítmény, amelyet az első két fordulóban nyújtottak, legutóbb a Diósgyőr ellen azonban nagyobb különbséggel nyerhettek volna. Erről az ujpestfc.hu számolt be.
12:50  Németország: Völler és Sammer szerint Adler az, aki a Nationalelfnek kell
  Matthias Sammer és Rudi Völler is védelmébe vette René Adlert, a Leverkusen labdarúgócsapatának kapusát, akit élesen támadott Franz Beckenbauer.
12:50  Mexikó: Rafa Márquez visszavonul a válogatottságtól a vb után
  A mexikói válogatott középhátvédje, Rafael Márquez bejelentette: a 2010-es világbajnokság után visszavonul a szerepléstől a nemzeti csapatban.
12:50  Ligakupa: Mezey az első csapatát szerepelteti a Loki ellen
  Mezey György, a Videoton vezetőedzője a vidi.hu-nak elmondta: az első csapatát szerepelteti majd a DVSC elleni keddi Ligakupa-mérkőzésen.
12:40  Premier League: a Hull megvált menedzserétől, Phil Browntól
  A Hull City hivatalosan is bejelentette, hogy Phil Brown a jövőben nem a csapat edzője. A Premier League-ben szereplő klub irányítását átmenetileg Brian Horton és Steve Parkin veszi át.
12:10  Vancouver 2010: kártérítés az elhunyt szánkós családjának
  Kártalanítani igyekeznek a vancouveri téli olimpia szervezői a játékok nyitónapján halálos szánkóbalesetet szenvedett Nodar Kumaritasvili családját.
11:40  Alpesi sí: Vonn kereste a legtöbbet, Riesch is veri a férfi elsőt
  A nők összetett győztese, az amerikai Lindsey Vonn kereste a legtöbbet az alpesi sízők vasárnap zárult világkupa-sorozatában: több mint 380 000 ezer eurós összjutalma nemcsak a hölgyek között, hanem összesítésben is az első helyre repítette.
11:30  Porto: az egész szezonra kiesett a "sárkányok" argentin kulcsembere
  Már nem léphet pályára a 2009-2010-es szezonban Mariano González, az FC Porto argentin labdarúgója.
10:50  Everton: a hazatérő Donovan szívesen visszajönne Liverpoolba
  Köszönetet mondott az Everton szurkolóinak a Los Angeles Galaxyhoz visszatérő Landon Donovan - az amerikai labdarúgó szerint ilyen buzdítást még sosem kapott a lelátóról.
10:50  NFL: LaDainian Tomlinson a New York Jetsben folytatja pályafutását
  Új klubja hivatalosan bejelentette, hogy LaDainian Tomlinson a New York Jetsben folytatja pályafutását. Minden idők egyik legjobb futójátékosa kétéves szerződést kötött új csapatával.
10:50  Sunderland: egy hónapra kiesett a "fekete macskák" kulcsembere
  A Sunderland labdarúgócsapata ágyéksérülés miatt elvesztette egy hónapra egyik legjobb csatárát, Kenwyne Jonest.
10:50  Norvégia: Rushfeldtnek már csak 11 gól kell az országos csúcshoz
  Sigurd Rushfeldt, a norvég labdarúgó-bajnokságban szereplő Tromsö támadója betalált a Hönefoss elleni mérkőzésen, ezzel 155. gólját szerezte.
10:00  Vb 2010: kibékült Muntarival a ghánai kapitány, számít rá a vb-n
  Milovan Rajevics, a ghánai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban elmondta: megoldotta Sulley Muntarival fennálló nézeteltéréseit, és számít az Internazionale középpályására a nyári világbajnokságon.
09:50  Man. Utd.: Rooney utolérte Van Nistelrooyt, jobban áll, mint C. Ronaldo
  A Fulham elleni bajnokin kétszer betaláló Wayne Rooney már 25 bajnoki gólnál és minden versenysorozatot beszámítva 32 gólnál jár - a támadó jobban áll, mint a 2007-2008-as szezonban Cristiano Ronaldo.
09:40  Hollandia: Dzsudzsák gólja ellenére az Ajax rekordot dönthet
  Bár Dzsudzsák Balázs betalált az Ajax labdarúgócsapatának kapujába, az amszterdami együttes így is klubrekordot állíthat fel.
09:40  Franciaország: kétmillió euróért viheti csak a Lyon az Afrika-kupa hősét
  Az egyiptomi al-Ittihad elnöke, Mohamed Moszelhi csak kétmillió euróért hajlandó megválni csapata egyik legjobbjától, az Afrika-kupa-győztes Mohamed Nagy "Geddo"-tól.
09:10  Vb 2010: észak-koreai munkások segítenek a dél-afrikai stadionokban
  A 2010-es labdarúgó-vb szervezőbizottsága 1000 észak-koreai vendégmunkást foglalkoztat a stadionok szépítésére - adta hírül a Jonhap hírügynökség.
09:10  Anglia: Capello szerint nagy csapás David Beckham elvesztése
  Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nagy csapásnak minősítette David Beckham súlyos, vasárnap este elszenvedett sérülését.
08:50  Tenisz: Federer nem örül Sampras és Agassi szócsatájának
  Az ATP-világelső Roger Federer elmondta Indian Wellsben tartott sajtótájékoztatóján: egyáltalán nem örül, hogy Pete Sampras és Andre Agassi a Hit for Haiti jótékonysági bemutatón szócsatát vívott még pénteken. Federer a Haiti megsegítésére szervezett teniszgála ötletadója.
08:50  Premier League: a Sunderland elcseréli Fülöpöt Kirklandre?
  A The People című lap értesülései szerint Steve Bruce, a Sunderland labdarúgócsapatának vezetőedzője Chris Kirklandet szeretné megszerezni.
08:20  Norvégia: Kovács Péter tagadja, hogy szándékosan könyökölt volna
  Bár nem szerzett gólt a Stabaek elleni idénynyitón, az Odd Grenland magyar futballistája, Kovács Péter így is a mérkőzés egyik főszereplője lett.
08:00  Tenisz: Davigyenko csuklótörés miatt egy hónapra kiesett
  Egy hónapig nem versenyezhet Nyikolaj Davigyenko, az oroszok klasszis teniszezője, akinek eltört egy csont a csuklójában.
08:00  Tenisz: Federer három játszmában jutott tovább Indian Wellsben
  Roger Federer három játszmában jutott tovább az Indian Wellsben zajló tenisztorna második fordulójából.
07:20  Brazília: szenzációs góllal köszönt be Roberto Carlos - videó
  Hatalmas bombagóllal köszönt be a Sao Pauló-i állami (paulista) bajnokságban a Santo Andrénak Roberto Carlos, a Corinthians balhátvédje, aki a jelek alapján nem sokat vesztett lövőerejéből... Csapata 2-1-re győzött.
06:40  NBA: klubrekordot állított be orlandói győzelmével a Bobcats
  Sorozatban hatodszor győzött egymás után, ezzel klubrekordot állított be az NBA-ben a Charlotte Bobcats csapata. Stephen Jackson 28 ponttal szórta meg az Orlandót, csapata megtörte a Magic hosszú győzelmi szériáját.
06:40  NHL: a Pittsburgh nehezen nyert, Jevgenyij Malkin megsérült
  Győzött a Pittsburgh Penguins a Tampa Bay Lightning otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 142. játéknapján, de a drukkereik két sztárcsatárukért is aggódhatnak.
01:20  Tenisz: Rezai jelentette a végállomást Schiavonénak Indian Wellsben
  A 3,645 millió dollár összdíjazású, kemény pályás, Indian Wells-i tenisztornán a nőknél a harmadik fordulóban a 19. helyen kiemelt francia Aravane Rezai jelentette a végállomást a tizenkettedik helyen kiemelt olasz Francesca Schiavone számára.
01:10  Tenisz: Simon Greul elkapta Indian Wellsben Gaél Monfilst
  A 3,645 millió dollár összdíjazású, kemény pályás Indian Wells-i tenisztornán a férfiaknál a német Simon Greul a második fordulóban 1:6-os első szett után, a padlóról felállva búcsúztatta a 12. helyen kiemelt francia Gaél Monfilst.
01:00  AC Milan: Beckham Achilles-ína elszakadt, kérdéses vb-szereplés
  Nos, hamar kiderült, még annál is nagyobb, ugyanis Bekcham Achilles-ín-szakadást szenvedett. A bajnokság hátralévő részében biztosan nem állhat már az aranyérmet megcélzó társak segítségére, de esetében erősen kérdőjelessé vált a világbajnoki részvétel is, hiszen a rajtig már három hónap sincs hátra.
00:50  AC Milan: Beckham Achilles-ína elszakadt, erősen kérdéses vb-szereplése
  Nos, hamar kiderült, még annál is nagyobb, ugyanis Bekcham Achilles-ín-szakadást szenvedett. A bajnokság hátralévő részében biztosan nem állhat már az aranyérmet megcélzó társak segítségére, de esetében erősen kérdőjelessé vált a világbajnoki részvétel is, hiszen a rajtig már három hónap sincs hátra.
00:30  Kerékpár: Alberto Contador nyerte a Párizs-Nizza viadalt
  A spanyol Alberto Contador (Asztana) nyerte a rangos Párizs-Nizza országúti kerékpáros versenyt. Az összetett dobogóra két honfitársa, Alejandro Valverde és Luis-León Sánchez állhatott fel.
00:10  NHL: háromgólos hátrányból a túlórában nyert a Washington
  Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 142. játéknapján a Washington Capitals a 46. percig gólt sem ütött még és háromgólos hátrányban volt, ám azt követően annyira belejött, hogy 136 másodperc alatt (!) egyenlített, majd a túlórában a győztes találatot is megszerezte a Chicago otthonában.
00:00  Videó: Ronaldo bombagólja és Higuaín triplája a Valladolid ellen
  Mint már beszámoltunk róla, a Primera División 26. fordulóját követően a listavezető Real Madrid tartja pozícióját, miután Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuaín vezérletével - az argentin mesterhármast szerzett - nagyon simán nyert a kiesőjelölt Valladolid otthonában. Most megmutajuk a találkozó góljait videón!
00:00  NBA: a Boston tizenegy pontos vereséget szenvedett Clevelandben
  Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 134. játéknapján a 2008-ban bajnok Boston Celtics tizenegy pontos vereséget szenvedett Clevelandben. A ligaelső Lovagok győzelmében 30 pontjával döntő érdemeket szerzett a mezőny legjobbja, LeBron James. A Cleveland vára gyakorlatilag bevehetetlen (29/4).

2010. március 14, vasárnap

23:40  Portugália: idegenben nyert a Benfica, Lisszabonban a Sporting
  A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Liga Sagres) 23. fordulójában a listavezető Benfica idegenben, a Sporting Lisszabonban, hazai pályán nyert soros riválisa ellen.
23:10  Videó: nézze meg Seedorf Chievo elleni győztes gólját!
  Mint már beszámoltunk róla, egygólos győzelmet aratott a Milan az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójában a Chievo ellen. Most megmutatjuk Clarence Seedorf gólját videón!
23:00  Primera División: a Real gond nélkül jutott három ponthoz Valladolidban
  Az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulóját követően a listavezető Real Madrid tartja pozícióját, miután Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuaín vezérletével - az argentin mesterhármast szerzett - nagyon simán nyert a kiesőjelölt Valladolid otthonában.
23:00  Ligue 1: a Marseille döntetlent játszott Toulouse-ban
  Az Olympique Marseille döntetlent ért el Toulouse-ban a francia labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának záró mérkőzésén.
22:50  Primera División: a Real Madrid gond nélkül jutott három ponthoz Valladolidban
  Az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulójában a listavezető Real Madrid tartja pozícióját, miután Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuaín vezérletével - az argentin mesterhármast szerzett - nagyon simán nyert a kiesőjelölt Valladolid otthonában.

<<<Előző oldalKövetkező oldal >>>


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére