| |
 Hetek
2012. január 26, csütörtök
| 14:30
|
Mennyit érnek az európai szankciók Irán ellen?
|
| |
Huszonhét európai ország döntött úgy a héten, hogy kemény szankciót foganatosítanak Iránnal szemben annak atomprogramja miatt. Az ENSZ szakértői szerint ugyanis bizonyítékok támasztják alá, hogy Teherán titokban legalább tíz éve atombomba előállításán dolgozik, ami nemcsak az egész Közel-Keletre, hanem már Európára is veszélyt jelent.
Új, uniós büntetőintézkedésekről döntöttek az uniós külügyminiszterek Iránnal szemben, amelyekkel igyekeznek elérni, hogy Irán hagyjon fel a titokban menedzselt nukleáris programjával, beleértve az urániumdúsítást, ami megfelelő állapotban nukleáris fegyverek előállítására alkalmas. Ezek közül az egyik legkomolyabb tétel az európai olajembargó, a perzsa ország olajexportjának ugyanis mintegy 20 százaléka irányul az öreg kontinensre. A szankciók azonban kiterjednek az iráni központi bank - Európában elérhető - vagyonának befagyasztására, illetve a kényesnek minősített, kettős rendeltetésű árucikkek kereskedelmére.
Teherán azonban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) részletes jelentése ellenére továbbra is azt állítja, hogy nem kísérletezik nukleáris fegyverek előállításával, és a válságot "nem szankciókkal, hanem csak tárgyalásokkal" lehet megoldani. (A NAÜ 2011 novemberében adta ki minden eddigi legkeményebb jelentését Iránról. Az ENSZ-szakértők olyan információk birtokába jutottak, amelyek alátámasztják, hogy Irán atombombák létrehozásához szükséges teszteket hajtott végre.)
A gazdasági válság Teheránt segíti
Az iráni olajügyi miniszter szóvivője azonban a szankciókat követően arra emlékeztetett, hogy a perzsa államnak bőven volt ideje felkészülni a szankciókra, és abban is biztos, hogy más vevőket tudnak majd találni olajexportjuk kieső hányadára. Az embargó egyébként július 1-jéig teljes mértékben biztosan nem lép életbe, mert a súlyos gazdasági válsággal küszködő uniós tagállamoknak, például Görögországnak és Olaszországnak időre van szüksége, hogy felkészüljenek a kiesésre. Ezek az országok ugyanis leginkább Irántól szerezték be az olajat. Irán nyugalmát pedig elsősorban az indokolhatja, hogy olajának nagy részét legfőképpen Ázsiában értékesíti - ezért ugyan az uniós szankciók komoly károkat okozhatnak az Iszlám Köztársaság gazdaságának, de összeroppantani vélhetően nem fogják. Brüsszel és Washington éppen ezért ázsiai partnereit is igyekszik meggyőzni, hogy csatlakozzanak az Irán elleni szankciókhoz. Teherán számára mindenesetre komoly figyelmeztetés az, hogy a múlt héten Japán bejelentette, hogy várhatóan felfüggeszti perzsa olajimportját, a dél-koreai miniszterelnök - Irán egy másik jelentős ázsiai vásárlója -, Hong Suk-wu pedig közölte, hogy Szöul az iráni kérdésben "alaphelyzetben az Egyesült Államokkal működik együtt".
Az iráni atomprogram körüli elmérgesedő helyzetnek azonban nem csak a gazdasági vetülete aggasztó. A teheráni rezsim ugyanis korábban azzal fenyegetőzött, hogy a szankciók esetében lezárja a 45 kilométer széles Hormuzi-szoros, amelyen a világ olajkereskedelmének 20 százalékát bonyolítják le.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 14:24
|
A Hoffmann-modell átka
|
| |
Tavalyhoz képest idén 53 ezerről 34 ezerre csökken az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók száma. További 15500 részösztöndíjasnak felerészt finanszírozza az állam a tanulmányait, a többiek, "a kevésbé jobbak", önköltséges alapon szerezhetnek diplomát. A lapunknak nyilatkozó oktatási szakemberek szerint a történet pénzkivonásról és egy államtól függő nemzeti középosztály kitermeléséről, magyarán káderképzésről szól.
Az Oktatási Hivatal múlt pénteken hozta nyilvánosságra a 2012-es felsőoktatási felvételi eljárásra vonatkozó Tájékoztatást, amely tartalmazza az új finanszírozási rendet, a hallgatói szerződés főbb elemeit és az önköltségek pontos összegeit képzési részterületekre lebontva. A Tájékoztatás értelmében a részben vagy egészben támogatott hallgatók a szeptemberi beiratkozáskor az Oktatási Hivatallal kötnének szerződést, melyben a támogatás fejében köteleznék magukat arra, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzik az oklevelet; az oklevél megszerzését követő húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban magyar munkáltatónál munkaviszonyt létesítenek, vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytatnak. Ellenkező esetben visszafizetik az állami ösztöndíj vagy állami részösztöndíj felének megfelelő összeget a Magyar Államnak.
A HÖOK kifogásolta, hogy úgy iratnak alá szerződést a hallgatókkal, hogy az állam semmilyen garanciát nem vállal a tanulmányok utáni elhelyezkedésre. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a felsőoktatási helyettes államtitkárnál és az alapvető jogok biztosánál vizsgálatot kezdeményez arról, hogy nem sértik-e a hallgatók emberi méltóságát a felsőoktatási törvény azon előírásai, amelyek szerint az intézmény "fizetési kényszert" alkalmazhat a szüleik által eltartott, jövedelem nélküli diákokkal szemben. Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár úgy nyilatkozott, hogy szeptemberig biztosan nem változtatnak a szerződési feltételeken.
A keretszámok arra utalnak, hogy az állami szféra utánpótlása és a hiányszakmák támogatása a kiemelt cél. Az állami keretszámokat illetően legnagyobb vesztes a jogászképzés (100 fő) és a gazdaságtudományi képzés (250 fő), ami tavalyhoz képest több mint 90 százalékos csökkenést jelent, s intézményi szinten a Corvinus Egyetem ellehetetlenülését és a nagy vidéki egyetemek állami jogászképzésének megszüntetését jelenti. A miniszterelnök által új Magyarország építésére felszólított, még festékszagú Nemzeti Közszolgálati Egyetem ehhez képest arcpirítóan sok, 1017 dotált helyet kap.
Az állami férőhelyek tekintetében - az intézményi rangsorban hagyományosan első helyezettnek számító - fővárosi ELTE kapta a legtöbb helyet (3410), ahol 50 jogászt képezhetnek állami finanszírozásban, akárcsak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A részben vagy egészben költségtérítéses hallgatóknak szeptembertől 150 ezer és 1 millió forint közötti összeget kell fizetniük félévente, s az intézmények között meglehetősen nagy a szórás: a Corvinuson és a BME-n a legnépszerűbb gazdasági alapszakok 300 ezer forint körül vannak, míg ugyanezek a képzések a vidéki egyetemeken felébe kerülhetnek. A jogászképzés az ELTE-n és a Pázmányon 230 ezer körül jár, míg vidéken 165-185 ezer között mozog.
Az államilag preferált műszaki, természettudományos és informatikai képzésekre a tavalyinál nem sokkal kevesebb, 8160 állami helyet szánnak, ebből 2200 jut a BME-nek, ezek a képzések önköltséges alapon félévente 200-300 ezer forintot jelentenek. Orvosi, fogorvosi, gyógyszerész szakokon 1800 hallgatót finanszíroz az állam, többnyire 1 millió forint körül mozog a féléves önköltség.
A keretszámok csökkentését drasztikusnak tartja a Magyar Rektori Konferencia (MRK) éppúgy, mint a HÖOK. Az MRK nyilatkozata szerint 25 százaléknál nagyobb változás az intézmények működését alapjaiban rendítheti meg, s hosszabb távra kidolgozott, egyetlen tanéven túlmutató keretszámterveket látna realizálhatónak.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 14:15
|
Magyarországról is elérhetők a legjobb egyetemek
|
| |
"Miért kellene ma a diákoknak ugyanazokat az eszközöket használniuk a tanuláshoz, mint az 1950-es években? Olyan ez, mintha arra a világra készítenénk fel őket, ami már nem is létezik" - áll az Apple legújabb kampányvideójában, amellyel az interaktív tankönyveket népszerűsítik. Az amerikai cég a világ legjobb egyetemeit nyerte meg partnernek ahhoz, hogy bárki számára ingyenesen elérhetővé tegyék kurzusaik egy részét. Ma már egy regisztrációt követően be lehet iratkozni a Stanford vagy a Yale Egyetemek kiválasztott szemesztereire, ami sokak szerint világméretekben forradalmasíthatja az oktatást.
Amióta Kr. e. 387-ben Platón megalapította az első akadémiát, a felsőoktatási intézmények egy közös jellemzővel rendelkeztek: tudást mindig csak keveseknek tudtak biztosítani. Bár az elmúlt évtizedekben egyre szélesebb társadalmi rétegnek vált elérhetővé az egyetemek zárt világa, azok még így sem tudtak felnőni a huszonegyedik század követelményeihez. A naprakész és legmagasabb szintű tudás követelménye, úgy, hogy közben a tudományágak egyre sokrétűbbek és akár évről évre változnak, olyan kihívást jelent az egyetemek számára, aminek egyre kevésbé tudnak megfelelni.
Amire a korlátozott erőforrásokkal rendelkező intézmények önmagukban, a régi eszközökkel nem képesek, a több tízmilliárd dollár tőkeerejű technológiai cégek talán igen. Legalábbis ebben bízik az Apple, amely január közepén két új szolgáltatásával lépett be elsőként erre a - sok szakértő szerint az évszázad üzletét jelentő - piacra.
A New Yorkban megtartott sajtótájékoztatón a cég nem mutatott semmilyen új eszközt, a hangsúly ezúttal az oktatás forradalmán volt. Elsőként az iBooks 2-ről lehetett hallani, ami a tankönyvek új generációját jelenti. Phil Schiller, az Apple alelnöke (képünkön) szerint "korunk tankönyvének hordozhatónak, naprakésznek, tartósnak, kereshetőnek és mindenekelőtt interaktívnak kell lennie".
Az amerikai középiskolások 90 százalékát ellátó három nagy tankönyvkiadó új digitális tankönyvsorozatai kétségkívül teljesítik is ezeket az elvárásokat. Az iPadhez hasonló digitális eszközök adottságait kihasználó könyvek videót, interaktív elemeket, infógrafikát, 3D-s modelleket, tanulást segítő jegyzetelőrendszert, valamint papír alapon elképzelhetetlen mennyiségű képanyagot tartalmaznak. Mindezt 16 dolláros átlagáron, miközben az Egyesült Államokban egy tankönyv ára általában 50 dollártól indul. A tananyag ráadásul online "frissül", így mindig a legújabb kiadás áll a tanuló rendelkezésére.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 14:03
|
Harcban áll-e a tudomány a hittel?
|
| |
Amikor a hit és a tudomány összeegyeztethetőségét, illetve összeegyeztethetetlenségét próbálják bizonyítani, általában a koncepció határozza meg a végeredményt is. Legegyszerűbb azonban olyan tudósok hitvallásán keresztül vizsgálni a kérdést, akik maradandót alkottak a tudományban. Látni fogjuk, hogy semmilyen összefüggés nincs a természettudomány és a hit megléte vagy meg nem léte között egy-egy személy életében, felfogásában. Úgy tűnik, ez is döntés, választás kérdése.
Sir Isaac Newton (1643-1727) fogalmazta meg először a gravitáció törvényét, illetve a klasszikus mechanika négy axiómáját (a Newton-törvényeket). Ő mutatta ki elsőként prizmával, hogy a fehér fény különböző színek keverékéből áll, és egy újfajta teleszkópot is épített. Nevéhez köthető az általánosított binomiális tétel kidolgozása, valamint Leibniz mellett az analízis megalapozása. "Szükségképpen létezik a legfelsőbb Isten, és ugyanebből a szükségszerűségből fakadóan mindig és mindenütt létezik" - írta Newton a híres Principia című művében. Komolyan hitt a Bibliában, és nagy odaadással tanulmányozta azt. "Szilárdan hiszek a Bibliában mint Isten Igéjében, amelyet inspirált emberek írtak. Mindennap tanulmányozom a Bibliát" - írta. A korában egyre inkább terjedő ateizmusról is megvolt a véleménye: "Az ateizmus annyira értelmetlen. Amikor felnézek a Naprendszerre, látom, hogy a Föld pont megfelelő távolságra van a Naptól ahhoz, hogy a megfelelő mennyiségű fényt és hőt megkapja. Ez nem lehet a véletlen műve." Idősebb korában sokat foglalkozott a teológiával, elsősorban a bibliai próféciákat tanulmányozta. Következtetéseit az Észrevételek Dániel próféciáiról és Szt. János Apokalipsziséről című művében írta le. Ebből kiderül, hogy meg volt győződve a Messiás visszajöveteléről, sőt ennek - és egyben e világkorszak végének - időpontjára becslést is adott tanulmányai alapján: 2060-ra tette.
James Clerk Maxwell (1831-1879) ugyancsak sokoldalú tudós volt. Ő írta le az elektromágnesesség alaptörvényeit (Maxwell-törvények), s a fényt elektromágneses hullámként határozta meg. A gázok kinetikája elméletének kidolgozásában is jelentőset alkotott, és nevéhez köthető a színes fénykép feltalálása. Kimutatta továbbá, hogy a Szaturnusz gyűrűi sok kisebb, a bolygó körül keringő részből épülnek fel. Maxwell is őszintén hitt Istenben, sőt Jézus Krisztusban mint Isten fiában: "Úgy gondolom, hogy a tudósoknak és más embereknek tanulniuk kellene Krisztustól, és szerintem a tudományos beállítottságú keresztényeknek kötelességük kutatni a tudományt, azért hogy az Isten dicsőségéről való képük olyan széles körű legyen, amennyit csak a lényük befogadni képes." A Bibliát szó szerint értelmezte, és mindennapi élete alapjának tekintette. Maxwell hite egyértelműen Krisztus-központú volt, nem csupán egy bizonyos Isten létezésében hitt, és ebben talán különbözik Newtontól.
Werner Karl Heisenberg (1901-1976) német fizikus, a kvantummechanika egyik megalapozója és kidolgozója volt. Ő vezette be a határozatlansági relációkat. Munkásságát 1932-ben Nobel-díjjal jutalmazták. A második világháború idején részt vett a német atombombaprogramban, amely végül eredménytelennek bizonyult. Heisenberg szintén hívő volt, de abban különbözött a korábban említettektől, hogy a kereszténységnek pusztán az erkölcsi, morális részét tartotta fontosnak. Emiatt viszont igen hasznosnak tartotta a vallást az emberiség számára.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 13:55
|
Pajor Kornél, a gyorskorcsályázás megújítója
|
| |
A városligeti műjégpályán találkozhattunk a Svédországban élő Pajor Kornéllal. Az 1949. évi oslói gyorskorcsolyázó világbajnokságon összetettben világbajnok volt, majd két világcsúcsot állított fel: öt-, illetve tízezer méteren. Továbbá kétszeres vb- és kétszeres Eb-bronzérmes. Mint ismert építész, 1956-ban harminc - Magyarországról érkezett - kollégájának szerzett állást Svédországban. Mindennap súlyt emel, korcsolyázik, és évente kétszer autózza le a Stockholm-Budapest távolságot oda-vissza. Július 1-jén lesz 89 éves.
Büszkén hirdetjük és örömmel fogadjuk - a más nemzetbeliektől is -, amikor hangoztatják, hogy "a magyar az sportnemzet". Valóban, Hajós Alfrédtől (1896) Pekingig bezárólag 468 érmet szereztünk a 25 nyári olimpiai játékon, ebből 160 az aranyérmek száma. Kétszáznyolcvanöten mondhatják magukat olimpiai aranyérmesnek csöppnyi országunkban. Ezeknek az érmeknek a 99 százalékát a nyári olimpiai versenyeken szereztük. A világbajnoki statisztikák ugyanerről az arányról tanúskodnak. Ezért nevezhető rendkívülinek, hogy Magyarországnak van egy gyorskorcsolyázó világbajnoka, egykori világcsúcstartója. A gyorskorcsolyázás a téli sportok egyik legnépszerűbb sportága. A nyári spor-tok közül ez megfelel az atlétika (sportok királynője) futószámainak, melyeknek köztudottan kiemelt a nézettsége. Pajor Kornél tehát magyarként ennek a sportágnak került fel a csúcsára.
Pajor Kornél 18 évesen (1941) a Budapesti Korcsolya Egyletben csatolta fel először a hosszú korcsolyát. Egy évvel később a Budapesti Haladás Egyletben már építész hallgatóként kezdett kerékpározni. Az előbbiben elég hamar jöttek a sikerek. 1943-ban Hamburgban, majd Klagenfurtban nyert először nemzetközi versenyt ezerötszázon és ötezer méteren. Újító volt. Megváltoztatta a gyorsításhoz szükséges elrugaszkodás irányát. Addig a hátrafelé történő mozdulatot oldalra végezte el. Ez több erőt igényelt, de jelentősen gyorsabbá vált a korcsolyázás haladási sebessége. A mai gyorskorcsolyázásnak is ez a technikai újítás az alapja. 1947-ben főiskolai világbajnokságon ezüstérmet szerzett. 1948-ban a St. Moritz-i téli olimpián az esélyesek közé számított. Bár tízezer méteren "csak" negyedik lett, ez eddigi legnagyobb sikerünknek számít ebben a sportágban. (Hunyadi Emese ezerötszáz méteren osztrák színekben lett olimpiai bajnok.) Egy évre rá, 1949-ben Oslóban, a világbajnokságon már a magyar Pajor Kornéltól voltak hangosak a hírközlő szervek - a korizás őshazájában, Norvégiában. A négy távból álló összetettnek lett a világbajnoka. Azóta legjobb gyorskorcsolyázóink ezt az eredményt még megközelíteni sem tudták.
A bajnok nem akart hazajönni. Jól érezte, hogy tehetséges építészként nagyobb megbecsülésre számíthat Svédországban. Végül ott telepedet le. Regényes történettel szerelte le a csapatba épített politikai tisztet: elérte, hogy a csapatvezetőnek ki kelljen osztania egy rövid időre az útleveleket - és ez már elég volt számára az elszakadáshoz.
Sokat dolgozott, így a versenysportra kevesebb idő és háttérsegítség jutott. Azért mégis összehozott 1951-ben egy vb-bronzot, 1952-ben egy Eb-bronzot, immár sárga-kék színekben.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 12:00
|
Végtörlesztés után árfolyamrögzítés
|
| |
A napokban több hírrel is ráijesztettek a végtörlesztőkre. Kiderült, hogy az év végi törvénymódosításoknak köszönhetően szinte ellehetetlenül az ingatlaneladásból végtörlesztők helyzete. Továbbá, egyes híradások szerint, akik csak december végén indították el a végtörlesztésüket, nagy eséllyel kudarcot vallhatnak, mert új hitelkérelmekről ma már csak elvétve döntenek a bankok. Sebaj, áprilistól jön az árfolyamgát!
Igencsak a végét járja már a végtörlesztési kampány. A héten - utolsó bankként - az OTP is beszüntette a kiváltó forinthitelek folyósítását. A "kampánymérleget" tekintve - a január eleji statisztikák szerint - a végtörlesztők ötöde kapott új hitelt. Ezeknek nagyjából fele maradt a saját bankjánál, negyedük egy másik bankhoz, másik negyedük pedig egy-egy takarékszövetkezethez pártolt át. Az adósok nagy része havi sok ezer forintos többletterhet is vállalt azért, hogy saját bankjánál maradjon. Kiderült ugyanis, hogy a hitelintézetek döntő része nem részesíti jelentős anyagi előnyben saját ügyfeleit a végtörlesztési célú hitelfelvételnél. A leggyakoribb kedvezmény talán a közel 30 ezer forint költségű értékbecslés elengedése a saját ügyfelek számára - írta a portfolio.hu. Összességében tehát megérte volna a bankváltás, ám sokan mégis saját számlavezetőjüknél maradtak, hozzájárulva ezzel közvetetten ahhoz, hogy ne alakuljon ki igazi árverseny a bankok között.
Komoly akadályba ütközhetnek ugyanakkor azok a végtörlesztők, akik úgy tervezték, hogy ingatlaneladásból törlesztenek. Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat legújabb közleménye szerint ugyanis "fekete folt van" a végtörlesztés szabályozásában. A bankok - egy múlt év végi törvénymódosítás következtében - nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést. Márpedig a bejelentett végtörlesztéshez az adósnak legkésőbb január 30-áig igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll az az összeg, amellyel hitelét visszafizetheti. Az adásvételnek tehát - magyarázta lapunknak Molnár Kristóf, az Openhouse tulajdonos ügyvezető igazgatója - mindenképpen le kell zárulnia januárban, nem elég az aláírt szerződés. Ez azonban nem mindenki esetében tud teljesülni, aminek ezernyi oka lehet: például, mert a vevő is hitelt vesz fel, mert ő is eladott valamit, mert nem jár le pont addig a betét lekötése, vagy mert csak később jön be neki egy nagyobb összeg. Az igazgató szerint ez akár több ezer embert is érinthet. Hozzátette: kizárt, hogy elírták volna a jogszabályt, inkább arról lehet szó, hogy nem volt jól átgondolva a koncepció, és kihagyták az egyik legkomolyabb végtörlesztő csoportot, az ingatlaneladókat. A cég azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy ne várjanak, inkább hívják fel a vevőjüket, üljenek le és próbáljanak egyéni megoldást találni arra, hogy január végéig előálljon a kívánt összeg. Az Openhouse egyúttal a PSZÁF elnökétől is állásfoglalást kért az ügyben - erre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz.
Azok a devizahitelesek sem késtek le egyébként semmiről, akik más módon kívánják megkönnyíteni saját helyzetüket. "A makrogazdasági helyzet változása miatt a devizahitelek idén áprilistól belépő új, fix árfolyamú törlesztése, az árfolyamgát új rendszere előnyösebb lesz, mint a végtörlesztés" - állítja a Magyar Bankszövetség alelnöke. Gyuris Dániel hozzátette: miután a forint év eleji jelentős árfolyammozgása és az állampapírok hozamainak növekedése azzal járt, hogy a forintkamatok egyre magasabb szintre jutottak, a forinthitelből való végtörlesztés napjainkban hátrányosabb lehet, mint maga az eredeti devizahitel.
Az új, tavaszra időzített konstrukció feltételeinek megfelelhetnek a jelentős fennakadás nélkül törlesztő, 90 napon túli fizetési késedelembe nem csúszott, lakóingatlan-fedezetű, deviza jelzáloghitellel rendelkező adósok. A tervek szerint, akik a bankjuknál áprilistól erre jelentkeznek, fix árfolyamon törleszthetik tovább hitelüket. Ez - ahogy már "megszokhattuk" - 180 forinton rögzített svájci frankot, 250 forintos eurót és 2,5 forintos japán jent jelent.
A Bankszövetség vezetője közölte: a devizahitelesek kölcsöneinek átlagértéke 7 millió forint körül van húszéves futamidővel. Ha például a svájci frank alapú kölcsönt 4 éve vette fel az ügyfél, azaz még 16 éve van hátra a törlesztésből, megéri bejelentkezni az árfolyamgát új rendszerébe. Az elképzelések alapján a rendelkezések kitérnek majd arra az esetre is, ha esetleg 270 forint fölé emelkedne a svájci frank és 340 forint fölé menne az euró, vagy 3,3 forint fölé ugrana a japán jen árfolyama. Ebben az esetben az árfolyamkockázatot teljes egészében a kormány viseli majd. (Munkatársunktól)
|
| 11:40
|
Pörögnek a német fogaskerekek
|
| |
Abszurdnak hangzik, hogy a befektetők fizessenek azért, hogy kölcsönadhassanak az államnak. Úgy tűnik azonban, hogy az eurózónán belül és kívül alig maradt olyan hely, ahová a befektetők menekíthetik a tőkéjüket, így a tavalyi év végén a német és a dán állam kötvényei még ezzel a fura feltétellel is kapósak voltak.
Pánik uralkodik a pénzpiacokon Európában, a bankok és a befektetők kétségbeesve keresnek olyan lehetőségeket, ahová viszonylagos biztonsággal elhelyezhetik a pénzüket. Erről árulkodik, hogy húsz-éves mélypontra került az év elején a német állam által fizetett hitelkamat - "mindössze" 32,8 milliárd euró, ami körülbelül az 1993-as szintnek felel meg, holott az államadósság időközben az akkori 500 milliárd euróról 1300 milliárd euróra növekedett.
Ennek egyik oka a folyamatosan csökkenő állampapírkamatok mellett, hogy az újonnan kibocsátott államkötvényekre nem kell az idei költségvetésben kamatfizetési kötelezettséggel számolnia a német pénzügyminiszternek. A hat hónapos futamidejű német államkötvényekre fizetett kamat ugyanis mínusz 0,06 százalék. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 1 millió eurót ad a német államkötvényért, akkor a futamidő lejártával 999939 eurót fognak neki visszafizetni, nem pedig kamattal növelt értéket. Úgy tűnik azonban, hogy a 61 eurós veszteség nem tántorítja el a pénzpiaci szereplőket attól, hogy mindenáron német állampapírba fektessenek.
December végén ugyanez a folyamat játszódott le a dán államkötvényekkel is: a rövid távú futamidőre kibocsátott kötvények kamata három hónapos futamidőre mínusz 0,21 százalék volt, hat hónapos futamidőre pedig mínusz 0,07 százalék. A dán állam 2,32 milliárd korona (kb. 310 millió euró) értékű állampapírt volt hajlandó értékesíteni ezekkel a feltételekkel.
A befektetők pedig boldogan megvásárolták ezeket a papírokat. A német gazdaság az államkötvényeiért cserébe "befogadott" 3,9 milliárd eurón potom 250 ezer euró nettó profitot realizált, ez volt a "jutalom" azért, hogy a német gazdaság hajlandó volt hitelt felvenni.
Hogy vajon miért éri meg ennek ellenére is a befektetőknek a pénzüket német vagy dán állampapírba fektetni? A legjobb választ erre Ove Jensen, a dán központi bank államadósságért felelős munkatársa adta meg: "A befektetők a minőségre figyelnek, a kamat már nem lényeges. Az a fontos, hogy visszakapják a pénzüket."
Olyannyira nagy volt az érdeklődés a német papírok iránt, hogy a kibocsátott 3,9 milliárd helyett akár 7 milliárdnyi kötvényt is el tudott volna adni a német állam - ez 1,8-szoros túlkeresletet jelent. Sőt, decemberben 3,8-szor ennyi kötvényt is biztonsággal el tudott volna adni Németország. Mivel a kötvényekkel lehet kereskedni a tőzsdén, ezért természetesen a nagy túlkereslet miatt bizton számíthat akár hozamra is az, akinek sikerült "bevásárolnia", mivel a 0,6 százalékos kamatnál többet is hajlandóak fizetni a tőzsdén a papírokért, amelyekre a német precizitás és a folyamatosan megbízható szinten teljesítő német gazdaság adja a garanciát.
Természetesen nem magánbefektetők vásárolják ezeket az értékpapírokat, mivel a legkisebb megvehető címlet 1 millió euró. Ezeket a kötvényeket főként bankok, biztosítótársaságok és nagy befektetési szervezetek vásárolták meg, amelyeknek hónapok óta problémát okoz, hogy hová tegyék a hatalmas pénzkészleteiket, amiket nem mernek kihelyezni a piacon. A bankokban egyre nő a pánik és a bizalmatlanság saját versenytársaikkal szemben, attól tartanak, hogy bármelyikük bármikor csődbe mehet. Egyik sem bízik meg annyira egy másik bankban, hogy pénzt helyezzen el nála - még akkor sem, ha nagyobb kamatbevételekre számíthatna. Akkora a félelem, hogy a bankok a negatív kamatot is bevállalják, csak ne veszítsék el a tőkéjüket. Ugyanez igaz több eurózónás állampapírra is - nem látják egyelőre biztonságosnak a helyzetet a nagybefektetők, sőt arra lehet számítani, hogy a kamatok tovább csökkennek, ha a válság tetőzik Görögországban, illetve Olaszországban, ami újra megingathatja a közös fizetőeszköz stabilitását.
Viszonylagos bizalmi javulást lehet tapasztalni azonban az olasz állampapírok esetében, ahol a Berlusconi-érát váltó Monti-kormány folyamatos erőfeszítéseket tesz arra, hogy bebizonyítsa a pénzpiacoknak: valóban új korszak kezdődött az olasz gazdaságban. Ennek eredményeképpen folyamatosan csökken az olasz állampapírok kamata is, és bár még mindig 5 százalék körül mozog, és tavaly 7,56 százalék is volt, így is mintegy 7 milliárd eurónyi papírt sikerült eladnia az olasz kormánynak decemberben különböző futamidőkre. Ez is mutatja, hogy a megbízhatóság és folyamatos reformokra törekvés első jeleire engedékenyebbé válnak a befektetők.
Mindezek mellett rekordmennyiségű pénzt helyeztek el a pénzpiaci szereplők az év utolsó hetében az Európai Központi Bank cinikusan "Félelem-kasszának" nevezett új konstrukciójában is, ami nem sokkal jobb, mint egy bankszámla - rosszabb hozamot ad, mint egy látra szóló betét. Persze nem a 0,25 százalékos mini kamat vonzó, inkább az a lényeg, hogy akinek nem jutott már német vagy dán állampapír, az biztonságban tudja a pénzét - december utolsó napjaiban már rekordmennyiségű, 463,6 milliárd euró parkolt az Európai Központi Banknál.
Wolfgang Scháuble, a német pénzügyminiszter aggodalmát fejezte ki, hogy ezáltal az eurózóna krízisalapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) érdekei sérülnek, amelynek nagy szüksége volna arra, hogy megfelelő mennyiségű kihelyezhető pénz álljon rendelkezésére. Scháuble cáfolta, hogy gondban lenne az EFSF, így viszont a segélyek helyett valóban kénytelen lesz sokkal szigorúbb reformokat megkövetelni Görögországtól. Jó példa viszont az olaszok új keletű buzgalma - ezzel a modellel valóban úgy tűnik, hogy a pénzpiaci szereplők hajlandók, még ha igen rövid kötélre kötve is, de mentőövet dobni a süllyedő gazdaságoknak.
|
| 11:20
|
Békétlenségi tényező
|
| |
Miután az Európai Unió Bizottsága megindított három kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, olvasni lehet olyan jogi szakvéleményeket is, amelyek szerint ez kifejezetten előnyös helyzetet teremt a kormány számára, hiszen így végre csakugyan konkretizálódtak az unió kifogásai, egyszersmind pedig le is szűkült azok köre; következésképp, ha Orbánék most konstruktív magatartást tanúsítanak, elkerülhetik, hogy az európai alapértékek veszélyeztetése címén további felelősségre vonással kelljen szembenézniük. Ebben az okfejtésben van igazság, legalábbis, ami az eljárások jogi vonatkozásait illeti. A procedúra ugyanis kétségkívül akár évekig elhúzódhat, mire bírói verdikt születik, az unió pedig megnyugtathatja magát azzal, hogy a mechanizmus beindult és annak rendje-módja szerint működik.
Csakhogy mégsem valószínű, hogy a dolgok ilyen egyszerűen alakulnak majd. Egyrészt azért nem, mert bár az IMF-hitel letárgyalásához elegendő lesz, ha a magyar kormány retirál a most megnevezett ügyekben - s mindenekelőtt módosítja a jegybanktörvényt -, de ezzel még nem veszi automatikusan elejét annak, hogy például az emberi jogok megsértése meg a médiatörvény tárgyában újabb vizsgálatokra kerüljön sor. Nem beszélve a stabilitási törvényről, ami - mint tudjuk - megköti a jövendő kormányok kezét az adópolitikában. Márpedig ez éppúgy nonszensz, mint az eddig gátlástalanul gyakorolt, visszamenőleges hatályú jogalkotás. Tehát bőven van mit javítani az Orbán-kormány eddigi tevékenységének "eredményein"; nem véletlen, hogy a világsajtó kérlelhetetlenül figyelmezteti az uniót: ha fontosnak tartja megvédeni a politikai szövetség normáit, értékrendjét, akkor nem érheti be néhány részletkérdés korrekciójával.
De mindennél talán fontosabb - és úgy tűnik, ezt az uralkodó kurzus semmiképp nem akarja felfogni -, hogy a magyar kormány, és kifejezetten a miniszterelnök a nemzetközi porondon rendkívüli mértékű, szinte páratlan politikai hitelvesztést szenvedett el az utóbbi időben. Lényegében azóta, hogy hatalmát az ismert módszerekkel kezdte kiépíteni. A folyamatosan agresszív kormányzati kommunikáció, vagyis az aggálytalan félrevezetések, csúsztatások és hazugságok külkapcsolataink lefagyásához vezettek, s a diplomáciai csatornák már mást sem közvetítenek felénk, mint a világ döbbenetét. Ráadásul a megfigyelők azt is pontosan regisztrálják, hogy a kormányzat és személy szerint Orbán Viktor kettős beszédet folytat. Mást mond külföldi partnereinek, és megint mást hazai használatra. Míg az ország lakosságát változatlanul a Nyugat ellen hergeli, addig ugyanezt az - úgymond - "hanyatló" Európát együttműködési készségéről próbálja meggyőzni.
Ma már azonban nem működik ez a duplafenekű retorika. Nincs az a bármely vidéki helyszínen elhangzó, akár zártkörű Orbán-beszéd, amely ne szivárogna ki, és ne jutna el a követségi sajtóreferatúrákhoz. A Magyarországra akkreditált tudósítók úgyszintén jól végzik a munkájukat - következésképp a mértékadó lapok világszerte gyorsan és pontosan értesülnek a belpolitikai fejleményekről, egyebek között arról is, amit a kormány korifeusai itthon beszélnek.
Ezért aztán a kormányzat képviselői hiába panaszolják el nemzetközi fórumokon, hogy túlzó vagy egyenesen rosszindulatú sajtókampány folyik az ország ellen - hiszen közben a miniszterelnök minden alkalmat megragad egyre elképesztőbb elméletei és vádjai terjesztésére. Hovatovább nincs olyan rendezvény, ahol ne fejtené ki harcias logikája újabb és újabb termékeit. Legutóbb a mezőgazdaságot fellendíteni hivatott Darányi-terv bejelentése kínált lehetőséget, hogy közölje az egybegyűltekkel: megint fronton vagyunk, minthogy a következő háborút vizeink és földünk védelmében kell megvívnunk. Hogy ki tudná és akarná mindezt elvenni tőlünk, arról nem szólt, mindenesetre célzott rá, márpedig a hitelminősítők fenyegetésével e tekintetben is számolnunk kell. Nemigen érthető, miként képzeli ezt Orbán - alighanem sehogy -, de nem is volt célja a kimerítő magyarázat; egyszerűen csak olthatatlan vágyat érzett egy újabb harcmező kijelölésére. Mert amíg tart a szakadatlan küzdelem, addig szükség van őrá, a végvári parancsnokra. A honvédő háború az életeleme, s egyben nélkülözhetetlenségének záloga. Ezért nem elég azt mondania, hogy a nagyobb termelékenység, a jobb minőség és a versenyképesebb pozíció érdekében a magyar mezőgazdaságnak komoly invesztícióra van szüksége. Mindennek indokául hozzá kell még tennie: minden külföldről behozott élelmiszer nem más, mint ipari hulladék.
Az ilyen durva általánosítás nyilvánvaló képtelenség. De ha valaki mégis úgy gondolná, hogy ez csupán afféle szónoki túlzás, amelyet nem érdemes felértékelni, az nagyon téved. Bármelyik élelmiszer-importőr bízvást beperelhetné érte a magyar kormányfőt, mert az abszurd módon kiterjesztett vád nem kevesebbet állít, minthogy valamennyi külföldi kereskedő becsapja és súlyosan megkárosítja a magyar fogyasztókat. (Nem is szólva hazai partnereikről, és természetesen az állami minőségellenőrzés embereiről, akik ezek szerint mind összejátszanak szemet hunyva a hulladékok forgalmazása felett.) Magyarán: Orbán egy meglehetősen kiterjedt, nemzetközi bűnszövetkezetről beszél. Ha ennek létezését bizonyítani tudja, az volna a kötelessége, hogy világraszóló eljárást kezdeményezzen az ügyben. Nem ismeretes, hogy megtette. Ha viszont csupán a pillanatnyi demagógia diktálta a szavait, akkor rémhírterjesztő, aki felelőtlenül rontja a piacok hitelét.
Hiba volna azt hinni, hogy például az ilyen és ehhez hasonló, talán nem is oly meggondolatlan akcióinak nem megy híre a világban. És a legkevésbé sem meglepő, ha a meghatározó gazdasági és politikai szférákban egyebek között ezért is vélik úgy, hogy a magyar miniszterelnök olyan permanens békétlenségi tényező, amit nincs miért vállalniuk.
|
| 07:23
|
Brüsszeli forduló
|
| |
Kiegyezés, fegyverletétel, taktikai visszavonulás, időhúzás - ízlés szerint értelmezhető Orbán Viktor brüsszeli körútja, amely során pár óra leforgása alatt három uniós vezetővel is találkozott.
Másfél éve, 2010 júniusában több ponton nem jutott dűlőre egymással a kormány és az IMF-EU-duó, ezért ez utóbbiak delegációja idő előtt hazautazott. Az egyik vitatéma a költségvetés hiánya volt, az IMF-EU-páros ragaszkodott a 3,8 százalékos hiányhoz, de kevésnek és szakszerűtlennek tartották a kormány reformintézkedéseit, elhibázottnak, szociálisan érzéketlennek az egykulcsos adót, a gazdaság működésére nézve túlzónak, növekedést csökkentő hatásúnak értékelték a különadókat. Ez időben a Fidesz vezető politikusai belső körben még 7 százalékos hiányról beszéltek (Matolcsy György olykor ma is erről beszél), de az IMF távozása után a kormány kőbe véste a 3,8 százalékos hiánycélt. Igaz, hamarosan a 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjvagyon államosításába kezdett.
A legfrissebb adatok szerint e húzás nélkül még tavaly is 6 százalék felett lett volna a hiány, a gazdasági növekedés is drámaian visszaesett, az egykulcsos adó miatt pedig 400 milliárd forint bevételkiesés érte a költségvetést. Bár ez az összeg a középosztálynál maradt, de nem növekedést generáló fogyasztás lett belőle, amit Matolcsy György várt, hanem a gyenge forint miatt a megnövekedett törlesztőrészletekre mehetett el. Orbán Viktor 2010-ben az IMF-től való elválást a magyar szabadságharc részének minősítette. Még egy év múlva is Matolcsy úgy fogalmazott: "Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF kipaterolása volt..." Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Közgazdasági Társaság közgazdász-vándorgyűlésen tavaly szeptemberben azt nyilatkozta, hogy Magyarország nem tervez újabb megállapodást az IMF-fel. Egy hónap múlva, november 14-én Szijjártó Péter még harcosan azt magyarázta: nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal. "Nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat" - fogalmazott a miniszterelnök szóvivője. Három nap múlva, november 17-én, a "rémálom" forintárfolyam hatására a Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott egy közleményt: "Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről."
A pénzpiacok azóta is azt találgatják, hogy török típusú, időhúzó akcióról volt-e szó (Isztambul 2009-től másfél éven át lebegtette azt a lehetőséget, hogy egy újabb hitelkeretet kérnek az IMF-től), vagy a kormány belátta, hogy gazdaságpolitikai fordulatot kell végrehajtania. A bankszférából úgy értesültünk, hogy a miniszterelnök egy hozzá közelálló bankvezetőnek az utóbbi hetekben arról beszélt: belátta, hogy kell megállapodás, kiegyezés lesz, most már csak a taktikus levonulás zajlik. Egy, a kormányzati gazdaságpolitikára rálátással rendelkező kormányzati forrásunk pedig arról beszélt, hogy az idő is sürgeti a kormányt, mert lehet, hogy elfogy az IMF pénze is. Ebből arra következtetnek, hogy az IMF feltőkésítéséről is zajlik a vita - lehet, hogy a görög, spanyol, portugál válság kezeléséhez jelentős forrásokat kell az IMF-nek biztosítania.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
2012. január 20, péntek
| 17:06
|
Románia esete az IMF-fel
|
| |
A román kormány tavaly májusban fogadta el a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egyezség alapján azokat a törvényeket, amelyek szerint 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, 15 százalékkal a nyugdíjakat és jelentősen megnyirbálták a szociális ellátások rendszerét.
A kormánykoalíció akkor arról is döntött, hogy a gyereknevelési támogatás (lényegében a hazai gyes/gyed megfelelője) összege 15 százalékkal csökken. A heves indulatokat kiváltó bejelentések után Basescu államfő rátett még egy lapáttal, és azt mondta, a nyugdíjak és bérek csökkentése mellett is szükség lesz még más érzékeny területeket érintő kiadáscsökkentésre, különben 21 százalékos GDP-növekedést kellene produkálnia az országnak a kiadások fedezésére, ami szinte lehetetlen vállalkozás. Válaszként általános sztrájkok sorozata kezdődött Romániában, szinte folyamatosan szüneteltették a munkát a közalkalmazottak, az egészségügyi dolgozók és az iskolai oktatók, hevesen tiltakozva a román kormány megszorító intézkedései ellen. Júniusban aztán a politika is igyekezett a tiltakozás hullámait meglovagolni, a román parlamentben az Emil Boc által vezetett kormány éppen hogy túlélte az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. A kormánykoalíció akkori kemény lépését a kényszer vezérelte, hiszen a gazdasági válság miatt megugró deficit és az IMF-hitel miatt szükséges költségvetési kiigazítás nem engedett más kiutat a román gazdaság számára (az ország még 2009-ben kötött a Nemzetközi Valutaalap szervezésében 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást). A közszférát a 25 százalékos fizetéscsökkentés mellett egyéb megszorítások is érték, törölték a kiegészítő juttatásokat, például a veszélyességi pótlékokat, és a túlórákat sem fizették ki tavaly nyár óta. A bizonytalanságot és kilátástalanságot mutatta, hogy a kormányfő kijelentette, a megszorítások 2011 év végéig, vagy a gazdasági helyzet stabilizálódásáig érvényesek."Romániában nagyon sok hitelt vett fel a középosztály, főleg a közalkalmazottak közül törlesztenek sokan" - mondta egy Hargita megyei újságíró lapunknak. Közülük sokan nagyon megsínylették az elmúlt időszakot: ráment az autó és akár a lakás is a bércsökkenésre. "A legrosszabb azonban a kilátástalanság volt, nem lehetett világosan látni, hogy az elvett összeget hogyan és mire használták fel" - tette hozzá a zsurnaliszta. Bár a minimális - 350 lejt (23 500 forintot) kitevő - nyugdíjakat nem érintette a 15 százalékos csökkenés, az intézkedés következtében közel egymillióra nőtt azoknak a száma, akiknek e járandósága a legalacsonyabb szintre esett vissza, legalábbis a statisztikák szerint. A nyugdíjasok szervezetten, szinte menetrendszerűen jártak Bukarestbe, de a kormány hajthatatlan volt. Így előtérbe került a Ceausescu rendszerben már bevált recept: a túlélésre való berendezkedés, az önellátás. Ez értelemszerűen a falubelieknek ment könnyebben, így a nyugdíjak csökkenése elsősorban a városban élők számára okozott óriási problémát. Az intézkedések azonban meghozták az eredményt, tavaly Románia két százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el. A kormány pedig, ha nehezen is, de betartotta a szóbeli ígéretét, a közalkalmazottak februárban kapják meg először a 15 százalékkal magasabb - januári - bérüket, legalábbis ezt jelentette be a kormányfő nemrég. Emil Boc szerint jelenleg a román gazdaság ekkora béremelést bír el. Azt még nem tudta megmondani, hogy a közalkalmazotti fizetések mikor térhetnek vissza a júniusi szintre. Ugyanekkor több mint másfélmillió romániai nyugdíjas járandósága is emelkedni fog februárban a tavaly év végén elfogadott új nyugdíjtörvény értelmében. Azoknak a nyugdíja nő átlagban 93 lejjel (6 ezer forint), akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak egykor.Üröm az örömben, hogy számos nyugdíjas január 1-jétől kisebb nyugdíjat vehetett kézhez, miután a kormány növelte az egészségügyi járulékot fizetők körét, csökkentve azok számát, akik eddig járulékfizetés-mentességet élveztek. Ez utóbbi intézkedés a kisnyugdíjasokat is érintette.A román Munkaügyi Minisztérium legfrissebb statisztikája szerint egyébként tavaly novemberben 1377 lej (89 500 forint) volt a nettó átlagbér Romániában, az átlagnyugdíj értéke pedig 743 lejre (48 200 forint) rúgott.
|
| 17:04
|
Gyuri már nem barátja Zsigának
|
| |
"Járai Zsigmondot egyébként szívesen látom egy beszélgetésre miniszteri dolgozószobámban, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületében, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek" - válaszolta egy személyét érő kritikára minisztériumi közleményében a héten Matolcsy György.
Meglehetősen szokatlan, hogy egy tárcavezető a kormányzati portált felhasználva egy vitás helyzetben arra kérjen meg egy volt jegybankelnököt, hogy személyesen győződjön meg elmeállapota hibátlanságáról. Ráadásul a kormányportálra kikerülő közlemény meglehetősen személyes hangvétellel azzal kezdődik: "némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményeiben figyelmen kívül hagyja az Orbán-kormány eddig elért eredményeit". A "szakítást" bejelentő szöveg akár egy szappanopera reklámjába is beleférne.Az iróniát félretéve, ez az eset is rámutat arra, hogy a kormány gazdaságpolitikájának a hitelessége még a saját politikai táborukban is bizonytalanná vált. A konzervatív oldalról érkező bírálatokat (Bod Péter Ákostól Mellár Tamásig, Chikán Attilától Heim Péterig) a kormányzati oldalról sok esetben lesöpörték azzal, hogy a kritikát megfogalmazó emberek a mellőzöttségük miatt fogalmaznak élesen. Járai Zsigmond azonban az elmúlt másfél évben számos támogatást kapott a kormány részéről. Kinevezték a MNB felügyelő bizottságának elnökévé, illetve az átalakított Költségvetési Tanács elnökének posztját is megkapta, sőt, a nevéhez köthető biztosító vállalat nyert el állami tulajdonú tendereket. Tehát nem lehet ráolvasni, hogy sértett, mellőzött személy lenne. Járai egyébként kritikáit belső körben már többször elmondta, legutóbb, amikor Orbán Viktor november végén, a forint mélyrepülésének idején tizenegy vezető közgazdászt hívott tanácskozásra a Parlamentbe. Bár Matolcsy György e találkozót követően arról beszélt, hogy a közgazdászok egyetértettek abban, hogy spekuláció zajlik a forint ellen, ezt többen vitatták, sőt, volt, aki éppen Matolcsyra utalva személyi változást javasolt. Járai Zsigmond is azok közé tartozott, akik élesen bírálták a kormány gazdaságpolitikáját, különösen a végtörlesztési projektet. A múlt héten Járai már nyilvánosság előtt vállalta kritikáit: lemondott a Költségvetési Tanács elnöki posztjáról, majd a Világgazdaság című gazdasági napilapnak azt mondta, hogy Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből, az európai uniós szabályoknak 150 százalékig meg kell felelni, módosítani kell az adórendszert és az elvárásoknak megfelelően a jegybanktörvényt is. Szerinte az egész államapparátust erősebb szakmai alapokra kellene helyezni. Később pedig egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy erre a fordulatra azért nem alkalmas Matolcsy, mert "eléggé elhasználódott a piacon, ő nagyszerű képet tud felrajzolni a pénzügypolitikát illetően, de a pénzügyi irányítást kellene megerősíteni".
|
| 17:00
|
Az elhibázott cukorprivatizáció története
|
| |
Cukorrépa-termelő családok ezrei vesztették el biztos megélhetésüket, 300 milliárd forintot érő cukorgyárak tűntek el, a cukor ára a duplájára emelkedett, ráadásul vastagon importra szorulunk ebből az alapvető élelmiszerből - csak néhány példa a cukoripar elhibázott magánosításának tragikus eredményei közül. Az elmúlt több mint 20 év mérlegét 180 nap alatt vonta meg az Országgyűlés cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottsága.
A rendszerváltás előtt 12 cukorgyár működött Magyarországon, amelyek mintegy félmillió tonna cukrot állítottak elő évente. Ez nemcsak a 300 ezer tonnányi hazai fogyasztást fedezte, hanem exportra is jutott, miközben termelő családok és gyári dolgozók ezrei jutottak megélhetéshez. Bár a szocialista tervgazdálkodásban nem a piaci versenyszempontok domináltak, közép-európai szinten a magyar cukorgyártás korszerűnek volt tekinthető.A helyzet már a fordulat előtt, a Németh-kormány idején elkezdett megváltozni. "1988 környékén jelentek meg azok az új jogszabályok, amelyek kaput nyitottak egy nyugati, a tulajdonosokat érdekeltté tevő rendszer felé. Ezekben a törvényekben olyan rafinált megfogalmazások voltak, amelyek csak a vállalati vezetők és a mögöttük álló politikai körök számára voltak érthetőek, átláthatóak" - magyarázta lapunknak Font Sándor, a cukorbizottság fideszes társelnöke. Így kezdődött el a privatizáció első hulláma, amelynek eredményeképpen - a jelentés szerint - a Magyarországon működő 12 cukorgyár közül a 7 korszerűbb egység 1991-re "egyenlőtlen feltételekkel külföldi tulajdonba került". Font Sándor szerint ezekbe a folyamatokba eleinte az Antall-kormány sem tudott beleavatkozni, hirtelen át sem látták, hogy mi zajlik pontosan. "Az Állami Vagyonügynökség néhány tíz főnyi munkatárssal kezdett működni, miközben az összes állami vállalat hozzájuk tartozott. 1990 szeptemberében megtörtént az első privatizáció, amit ők írtak alá, de a másfél-két évig tartó előkészületekben értelemszerűen nem vettek részt. A kormány kész helyzet előtt találta magát: vagy aláírják, vagy a privatizátor továbbáll egy másik volt szocialista országba, amelyek között egyfajta versengés volt a külföldi tőke bevonása kapcsán" - emlékeztetett a bizottsági elnök, megjegyezve, hogy az államnak alig voltak olyan jogászai, akik tudták, hogy miként működik egy szabadpiaci vállalat.Mint Font Sándor elmondta, az új tulajdonosok eleinte kisebbségi tulajdonrészhez jutottak hozzá, ennek ellenére - a szerződések értelmében - széleskörű jogosítványokkal rendelkeztek. Az államnak eleve nem is fizettek: a működőtőkét a tulajdonrészükért cserébe hozták. Ezen kívül ők nevezhették ki a vezetőket, illetve opciós elővásárlási jogot kaptak a többségi tulajdon majdani lehívására. Ez utóbbi hamarosan meg is történt: tőkeemelések sorozatával kiszorították az államot, és többségi tulajdonosok lettek. "Néhány cukorgyár esetében olyan hajmeresztő dolog is történt, hogy a privatizációs szerződésben az állam garantálta, hogy az egyéb - például a környezetvédelmi vagy leépítésekkel járó - költségekhez is támogatást nyújt. Mondanom sem kell, hogy ezeket az opciós segítségeket le is hívták. Tehát gyakorlatilag az állam fizetett azért, hogy külföldi tulajdonba kerüljenek a cukorgyáraink" - mondta Font.A feleszmélt Antall-kormány 1991-ben dolgozta ki az új privatizációs stratégiát: az öt állami kézben maradt cukorgyárat konzorciumba tömörítették, a vállalatvezetők és a cukorrépa-termelők is tulajdonhoz jutottak. Ez lett a Magyar Cukor Rt., amely mintegy ellensúlyt képezett a külföldi tulajdonú cégekkel szemben. A jelentés szerint az Antall-kabinetet követő Horn-kormány elvetette a cukoripar koncepcióját, és nem nyújtott sem tulajdonosként, sem államként segítséget ahhoz, hogy a Magyar Cukor Rt. a talpon maradásához elengedhetetlenül szükséges forgótőkéhez hozzájusson. A társaság vezetői hiába keresték meg a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankot is, annak elnöke, Medgyessy Péter azt válaszolta, hogy nem látják biztosítva az esetleges befektetés megtérülését. Font Sándor szerint ez annál is inkább különös, mert a magyar kézben maradt cukorgyárak üzemi nyereséget termeltek. Csupán az úgynevezett kampányhoz, vagyis a cukorrépa felvásárlásához lett volna szükségük forrásokra - akkoriban azonban a piaci hitelek túl drágák voltak. "1997-re a megmaradt gyárak is véghelyzetbe kerültek, nem maradt más út, csak az, hogy ezeket is felajánlották privatizálásra. A már eddig is jelentős magyarországi tulajdonnal rendelkező Agrana-csoport lett a befutó, így egy zárt, monopolisztikus piac jött létre, amiben nem maradt magyar tulajdon" - rögzítette a bizottsági elnök. Mindezek ellenére 2004-ben még meglehetősen jó feltételek mellett léptünk be az Európai Unióba: a megelőző évek termelési átlaga alapján évi 400 ezer tonna cukorkvótát kaptunk, amiből továbbra is jutott exportra. Eközben azonban az unióban elindult a cukorreform, aminek a lényege az volt, hogy miért termelünk mi jelentős dotációval cukrot, amikor Brazíliából olcsóbban tudnánk behozni. Emiatt a 17-18 millió tonnányi uniós éves összkvótát 6-7 millió tonnával kellett csökkenteni - amiért persze uniós kompenzáció járt. "Megindult egy óriási harc: a nagy cukorrépa-termelő országok ellenálltak. Magyarország azonban sajnos egyetértett ezzel a változással. Annak ellenére is, hogy nemcsak fideszes (Glattfelder Béla), hanem szocialista (Tabajdi Csaba) európai parlamenti képviselők is figyelmeztettek a nyilvánvaló veszélyre: vigyázzunk a cukorreformmal, mert a kvótáink külföldi gyártulajdonosok kezében vannak, és ha számukra kecsegtető lesz a kvótavisszaadásért járó kompenzáció, akkor bezárják a magyarországi gyáraikat - inkább ezekkel fogják megtenni, mint az anyaországaikban lévő üzemeikkel" - emlékeztetett Font Sándor. Ezt követően, amire számítani lehetett, az be is következett: a külföldi tulajdonosok a kvóta 75 százalékát visszaadták, mintegy 60 milliárd forintnyi kompenzációért cserébe, amiből 15 százalékot kaptak a gazdák. Vagyis a termelésünk évi 400 ezer tonnáról 100 ezer tonnára csökkent, és mindössze egy magyarországi cukorgyár maradt talpon. (A gyártókapacitás újraépítése egyébként most 300 milliárd forintba kerülne.)"Hogy uniós és hazai szinten is milyen rossz döntések sorozatát hozták meg, az is bizonyítja, hogy miután a brazilok úgy döntöttek, hogy cukornádtermelésüket a bioethanol-gyártásra állítják be, hiány keletkezett a piacon, az árak pedig az egekbe szöktek. Persze a nagy termelő országokat, akik kvótáiknak mindössze 15-30 százalékáról mondtak le, ez nem érintette súlyosan. Esetünkben viszont a cukor ára egyből a kétszeresére emelkedett" - mutatott rá a fideszes politikus. Az esetleges felelősségre vonást firtató kérdésünkre hozzátette: az Országgyűlésnek kell majd döntenie arról, hogy mit kezd ezzel a jelentéssel. "2014-ben átalakítják az uniós cukorrendtartást - igaz, még nem világos, hogy miként. A kormánynak azonban fel kell készülnie erre, és a múlt tapasztalatait felhasználva határozottan érvényesítenünk kell az érdekeinket" - hangsúlyozta végül Font Sándor.
|
| 16:42
|
Romney hite
|
| |
Egy tavaly év végi felmérés szerint az amerikaiak 80 százaléka számára nem oszt, nem szoroz, hogy egy elnökjelölt mormon vallású, és csak 17 százalékuk az, aki kevésbé szívesen szavazna egy mormonra. A kérdés azt követően merült fel újra, hogy Robert Jeffress, a dallasi First Baptist Church pásztora "szektának" nevezte a mormon vallást: "Úgy gondolom, Mitt Romney egy jó, erkölcsös ember, de Krisztus újjászületett követőinek egy kompetens keresztényt kellene preferálniuk" - mondta a riportereknek.
A lelkész már a 2008-as elnökválasztási kampány során is hasonlóan fogalmazott: "Mitt Romney egy mormon. Még ha úgy is beszél Jézusról, mint uráról és megváltójáról, akkor sem keresztény. A mormon vallás nem keresztény vallás, hanem kultusz. Attól, hogy valaki Jézusról beszél, még nem válik hívővé."A felmérés során megkérdezték az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy a mormonizmus keresztény vallás. Az állítással a válaszadók 51 százaléka értett egyet, 36 százalékuk azonban nem. A mormonokat leginkább a liberális demokraták és a főleg a republikánusokra szavazó, evangéliumi keresztények utasítják el. Romney-nak azóta kell szembenéznie a hitével kapcsolatos kérdésekkel, mióta 1994-ben elindult a massachusettsi szenátori címért, amelyet csak később, 2002-ben nyert el. Elutasított misszionáriusRomney hatodik generációs mormon, többnejű ükapja Mexikóból érkezett az Államokba százhuszonöt évvel ezelőtt. Ükunokája, Mitt tizenkilenc éves korában vett részt a mormon fiatal férfiak számára kötelező kétéves missziós úton Franciaországban, ahol társai szerint is kitűnt rátermettségével és odaszántságával. Később mégis úgy emlékszik vissza, mint az egyetlen olyan időszakra az életében, amikor a legtöbb dolgot, amit tenni próbált, elutasítottak. 1968-ban önhibáján kívül autóbalesetet szenvedett, amely során az egyik társa meghalt. Ezután ő vette át a missziós munkák szervezését, és az év végére százhetvenöt misszionárius munkáját felügyelte. Romney Franciaországban ébredt rá, hogy az élet törékeny, és szükség van arra, hogy komoly céljai legyenek az életben. Már itt megtanulta, hogyan találja meg a közös hangot az emberekkel, ami későbbi politikai pályafutásában is nagyban segítette. 1969-ben vette el feleségül Ann Davist, akivel még a gimnázium alatt ismerkedett meg, és aki miatta tért át protestáns háttérből a mormon vallásra. A párnak öt fia született, akik azóta már mind megnősültek. Romney a Harvardon szerzett diplomát jogi és gazdasági területen, majd több cég vezetésével ért el sikereket. A nyolcvanas-kilencvenes években egyházában is jelentős pozíciókat töltött be önkéntesként: mintegy négyezer mormon egyháztagot irányított. Romney-ra jellemző a családközpontúság, az antialkoholizmus, a szorgalom, a megbízhatóság és az erkölcsösség, amelyek mind vonzóvá teszik mint jelöltet. Kérdés azonban az, hogy Amerika el tudja-e fogadni, hogy megválasztott vezetője mormon legyen. Amikor Romney a 2008-as választások republikánus elnökjelöltségéért indult, már akkor sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mormon hite milyen hatással lenne rá elnökként.Egy alkalommal John F. Kennedy 1960-as beszédére hivatkozott, aki az első katolikus elnökjelölt volt. "Majdnem ötven évvel ezelőtt egy másik jelölt Massachusettsből elmondta, hogy egy amerikai indul az elnökségért, és nem egy katolikus. Hozzá hasonlóan én is egy amerikai vagyok, aki indul a választásokon. Nem a vallásom alapján határozom meg a jelöltségemet. Ha megválasztanak, akkor nem a vallásomat, nem egy csoportot, nem egy ügyet, nem valakinek az érdekét fogom szolgálni. Az elnöknek az Egyesült Államok népe közös érdekét kell szolgálnia. Hiszek a mormon hitemben, törekszem rá, hogy a szerint éljek. A hitem az atyáim hite. Hűséges leszek hozzájuk és a hitemhez. Néhányan azt gondolják, hogy a hitem ilyen jellegű megvallása meghiúsítja a jelölésemet. Ha igazuk van, ám legyen." Azóta is folyik a vita, hogy négy éve miért ő nyerte el a republikánus párt jelölését (John McCain és Mike Huckabee mögött harmadik lett), de már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet vallásáról. Sosem beszélt a mormon doktrínákról, és beszédeiben csak nagyon kevésszer említette magát a "mormon" szót. Smith halála után is megnősültHogy Romney pontosan miben hisz, arról nem beszél, ezért csak azt lehet részletesebben megvizsgálni, hogy általában a mormonok miben hisznek. A jelenleg tizenhárom-tizennégy milliós létszámú közösség tagjai kereszténynek tartják magukat, mert elfogadják Jézus Krisztust mint Isten fiát, és hisznek abban, hogy az engesztelése által menekülhetnek meg az emberek. Hitük szerint Jézus Krisztus eredeti egyházát Joseph Smith állította helyre és alapította újjá Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza néven 1830-ban. Joseph Smith egy négytagú szegény családba született 1805-ben Vermont államban. Olvasni és számolni megtanult ugyan, ám komolyabb oktatásban nem részesült. Ideje nagy részét a Biblia tanulmányozásával töltötte, azonban nem tudta eldönteni, hogy a kereszténység mely irányzatát kövesse, gyermekkorában okkultizmussal is foglalkozott. Egy idő után látomást látott, melyben arra kapott utasítást, hogy ne csatlakozzon egyik létező egyházhoz sem, hanem legyen "Isten ügynöke, aki helyreállítja Krisztus igazi egyházát". Smith korának nagy hatású egyénisége volt, politikai és katonai vezetőként volt ismert, de rendkívül ellentmondásos életútja volt: szélhámosság miatt polgári peres eljárást is indítottak ellene, a metodista egyházból pedig kizárták. Műveiből kiderül bibliai műveletlensége, és többször is hamisan prófétált. A mormonok hisznek abban, hogy a Biblia Isten szava, ugyanakkor a Mormon Könyvét is azzal egyenértékűnek tartják. A mormonizmus szent iratát maga Smith publikálta 1830-ban. Az írások Amerika ősi népének történetéről szóltak, melyeket "Amerika hajdani prófétái" írtak. A könyv megjelenése óta heves viták kereszttüzében áll, aminek alapvető oka, hogy Smith állítása szerint a könyvet nem ő maga írta (nem személyesen ő kapta a benne foglalt vallási kinyilatkoztatásokat), hanem egy -mindmáig ismeretlen - Kr. e. 2200 és Kr. u. 421 között íródott eredetiből fordította. Az eredeti forrást soha nem mutatták be nyilvánosság előtt, csak néhány kiválasztott szemtanú látta, mielőtt azt Smith visszaadta - állítása szerint - egy angyalnak.A mormon egyháztagok sokáig hittek abban, hogy Isten Joseph Smith által visszaállította az ószövetségi törvényt, ami miatt egészen 1890-ig gyakorolták a többnejűséget. Az erről szóló doktrína kihirdetése után Joseph Smith még meghatározatlan számú nővel kötött házasságot, ezek közül harminchárom házasság van hivatalosan is dokumentálva, köztük voltak tinédzserek és már férjes asszonyok, illetve több mint száz, már halott nőt is "hozzápecsételtek" templomi szertartásokon. Smitht többször is bebörtönözték, és végül börtönben halt meg testvérével együtt, mikor 1844-ben a csőcselék megtámadta a fogdát, és Smitht is lelőtték.A mormonok bibliai szókincse a keresztény benyomást erősíti, jóllehet fogalmaik alatt gyakran egészen mást értenek, mint a Biblia, vallásuknak egyfajta ezoterikus-gnosztikus jellegű struktúrája van. A mormon egyház azt vallja, hogy az Atya, Jézus Krisztus és a Szentlélek három különálló személy, bár szándékukban egységesek. Hisznek többek között az emberi lélek testi születés előtti létezésében, a halottak megváltásának lehetőségében helyettesítő szertartások által, a pokol ideiglenességében, az örök fejlődés törvényében, az ember istenné felmagasztosulásának lehetőségében, valamint a templomban örökre kötendő házasságban és más bolygók utódokkal történő benépesítésében. Az egyház iránt érdeklődők csak a Mormon Könyvét olvashatják, a többi szent iratuk (Tan és Szövetségek, Nagy Értékű Gyöngy) csak megkeresztelkedés után, egyháztagként olvasható.
|
| 16:38
|
70 éve kezdődött az Endlösung
|
| |
A Berlinbe látogató turisták olykor a városnéző busz helyett a gyors, pontos és tiszta S-Bahn gyorsvasútra is felülnek. Az S1-es a festői Oranienburg állomástól száguld végállomása felé, érintve többek között a Brandenburgi Kaput és a Postdamer Platzot is. A holokauszt történetét ismerők talán megborzonganak, amikor a végállomásra érnek, amely a kies tóparti üdülőhelyen, Wannseeben van. Itt, az Am Grossen Wannsee 56-58. sz. alatti elegáns, egyemeletes villában (képünkön balra fent) gyűltek össze hetven éve, 1942. január 20-án délben a náci Nagynémet Birodalom azon illetékesei, akiket Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt-RSHA) vezetője a "zsidókérdés végleges megoldása" (Endlösung der Judenfrage) gyakorlati részletkérdéseinek megvitatására szervezett értekezletre meghívott.
A régebbi szakirodalomban és néha még napjainkban is egyes újságcikkekben fel-felbukkan az az állítás, hogy ezen az értekezleten döntötték volna el a náci vezetők, hogy valamennyi európai zsidót legyilkolják. A valóságban, mint ezt a konferencia jegyzőkönyvét ismerők jól tudják, Heydrichék már egy előzetesen Hitler által meghozott döntés gyakorlati kivitelezésének módozatairól beszélgettek, olykor vitáztak, a szemtanú és az értekezlet jegyzőkönyvét végül megszerkesztő Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi perében tett tanúvallomása szerint oldott, bajtársias légkörben.
Amikor a tizenöt náci vezető, valamint a jegyzőkönyvben nem feltüntetett gyorsíró a tanácskozóasztalhoz Wannseeben leült, már jó fél éve ölték a zsidókat a megszállt szovjet területeken a náci Einsatzgruppe-egységek és a velük együttműködő német tartalékos rendőri osztagok, a kollaboráns lett, litván, ukrán segédcsapatok stb. tagjai. Szerbiában a Wehrmacht ezrével gyilkolta a zsidó férfiakat, úgymond megtorlásul a partizánok akcióiért.
Hitler valamikor 1941 szeptemberében vagy október elején adhatott parancsot arra, hogy az európai zsidókat lemészárolják. Bizonyos, hogy a döntés még október 23-a előtt megszületett, mert ezen a napon Heinrich Müller (maga is a Wannsee Konferencia résztvevője) Heinrich Himmler birodalmi SS-vezető parancsára hivatkozva megtiltotta a zsidók kivándorlását Németországból, illetve a német csapatok által megszállt területekről. Azt minden illetékes náci vezető jól tudta, hogy a Führer végső célja a "zsidómentes" Nagynémet Birodalom. Ha a zsidók nem vándorolhatnak ki, akkor ki kell őket telepíteni.
Joseph Goebbels propagandaminiszter kérésére Hitler hozzájárult ahhoz, hogy elkezdjék a Birodalom területén élő zsidók kitelepítését. Első lépésként szeptember 18-tól sárga csillagot kényszerítettek a németországi zsidókra. A lengyel Főkormányzóság náci illetékesei először hevesen tiltakoztak, azzal érveltek, hogy egyszerűen nincs elég hely a már túlzsúfolt gettókban, lágerekben a német zsidók számára. A megoldás "logikus" volt: Arthur Greiser, a Lengyelországtól 1939-ben Németországhoz csatolt Warthegau tartomány Gauleitere (kormányzója) 1941 késő őszén megkapta az engedélyt százezer "nem munkaképes" zsidó likvidálására a Ĺ‚odzi gettóban.
Más nagyobb gettókban is ezzel a módszerrel kezdtek "helyet csinálni" a németországi zsidóknak. Rigában 1941 novemberében kezdik a gettóban lemészárolni a zsidókat, akkor, amikor az első németországi szállítmányok a városba megérkeznek. 1941. december 8-án kezdődött a tömegmészárlás a chelmnói haláltáborban. Pontosan azon a napon, amikor az eredetileg november 29-én kiküldött meghívást telefonon Heydrich lemondatta. A Wannsee Konferenciát ugyanis december 9-re hívta össze, és
a régebbi szakirodalom szerint talán a
Pearl Harbor-i japán támadás, az Amerikának küldött német hadüzenet miatt mondta le az értekezletet. Valószínűbb, hogy ennél fontosabb oka volt az értekezlet elhalasztásának. A résztvevők döntő többsége ugyanis csak államtitkár vagy magas rangú SS-tiszt volt, nekik a hadüzenethez semmi közük sem volt. December 8-án Heydrich levélben tájékoztatta az értekezletre szintén meghívott Martin Luthert, a náci Külügyminisztérium helyettes államtitkárát. Ebben nyers őszinteséggel foglalta össze Heydrich, hogy mely kérdésekben várja el a német diplomaták együttműködését az RSHA-val. A Németországban, Horvátországban, Szlovákiában és Romániában élő zsidók deportálásával kezdte, külön pontban kiemelve, hogy a román, szlovák, horvát, bolgár és magyar kormány tudtára kell adni, hogy készek az ezekben az országokban élők zsidókat keletre deportálni. Luther feladata volt a bolgár és a magyar, valamint a többi európai kormányt arra rávenni, hogy a nürnbergi törvényeknek megfelelő zsidótörvényeket adjanak ki. Ez Magyarország esetében teljesen fölösleges volt, hiszen 1941. október 10-től már hazánkban is érvényben volt a "fajvédelmi" törvény is, és 1938-tól már közel két tucat törvény, több száz kormány-, valamint miniszteriális rendelet tette jogfosztottá, szegényítette el a magyar zsidók tömegeit. A zsidópolitikában Heydrich elvárta, hogy a Külügyminisztérium a Gestapóval "barátian együttműködjön".
Eichmann valószínűleg igazat mondott 1961. június 26-án, amikor jeruzsálemi bírái előtt azt vallotta, hogy az értekezletet Heydrich két fő céllal hívta össze: világossá akarta tenni a főbb minisztériumok (a belügy-, külügy- és az igazságügy-minisztériumon kívül képviseltette magát az értekezleten a náci Pártkancellária és természetesen a Führer Kancelláriája is) vezetői előtt, hogy Hitler és Göring őt bízta meg a zsidókérdés "végleges megoldásával", tehát hatalma, befolyása jelentősen nőtt. A különböző minisztériumok, valamint az SS, a Gestapo "együttműködésével" pedig azt is el akarta érni, hogy minél több náci intézmény és vezető legyen a cinkosa.
Nem véletlen, hogy a holokauszttagadók kétségbeesetten próbálják vitatni, hogy a Wannsee Konferenciára egyáltalán sor került-e, illetve azt állítják, hogy az értekezlet jegyzőkönyve hamisítvány. Próbálkozásuk reménytelen: Martin Luther iratai között 1947-ben megtalálták a 16-os számú példányt az eredetileg 30 példányban, géppel írott jegyzőkönyvből. Több száz oldalnyi eredeti náci dokumentum, a résztvevők között a konferencia előtt és után váltott hivatalos levelek, iktatószámok, aláírások bizonyítják, hogy a Wannsee Konferencia jegyzőkönyve hiteles.
Heydrich bevezetőjét, melyhez az adatokat már 1941 augusztusától kezdve gyűjtötte Eichmann és a Gestapo vezetése alatt álló IV-B-4 (zsidóügyi) osztály, a náci zsidópolitika "sikereinek" fő adataival kezdte. Hitler kancellári kinevezésétől (1933. január 30.) 1941. október 31-ig 537 ezer zsidót sikerült kivándoroltatni a Nagynémet Birodalomból. Heydrich jelezte, hogy valamennyi európai zsidót - jelentősen, mintegy két millióval eltúlzott becslése szerint körülbelül tizenegymillió főt - valahová Keletre fogják kitelepíteni (vagyis deportálni). Csak a hatvanöt éven felülieket nem telepítik ki, őket Theresienstadtba viszik. Heydrich becslése szerint Németországban még körülbelül 280 ezer zsidó élt, körülbelül 30 százalékuk volt hatvanöt éven felüli. Lehetséges, hogy egyszerű gépírói tévedésről, elütésről lehet szó, Heydrich saját adatai szerint ugyanis csak 175  500 zsidó élt ekkoriban Németországban. Valószínű, hogy a sok átdolgozás, szerkesztés, finomítás során (Eichmann emlékezete szerint Heydrich legalább háromszor-négyszer átíratta vele a jegyzőkönyvet) nem vették észre ezt a hibát. Nem valószínű, hogy Európa valamennyi országából a hatvanöt éven felüli zsidókat, vagyis legalább két-három millió embert Heydrich Theresienstadtba szándékozott volna deportáltatni. Valószínűbb, hogy itt csak a németországi zsidókat említette, viszont ez a jegyzőkönyv végső változatából kimaradt. Heydrich még röviden jelezte, hogy ebbe a "mintagettóba" kerülnek az első világháborús zsidó hadirokkantak, valamint az I. osztályú Vaskereszt kitüntetés birtokosai is.
Majd intenzív vita bontakozott ki a zsidó-árja "vegyesházasokról" és a "félvérekről". Heydrich álláspontja szerint a "vegyes" szülőktől származók maradhatnak Németországban, ha "önként" sterilizáltatják magukat. Dr. Wilhelm Stuckart belügyi államtitkár (1935-ben a nürnbergi fajvédelmi törvények egyik kidolgozója volt), akiről Eichmann Jeruzsálemben azt állította, hogy a zsidókérdésben Wannsee előtt habozó, tartózkodó álláspontot képviselt, most dr. Josef Bühler főkormányzósági államtitkárral együtt "határtalan lelkesedéssel" csatlakozott Heydrichhez. Sőt, Stuckart néhány kérdésben még radikálisabb álláspontra helyezkedett, mint a nagyhatalmú RSHA-főnök: javasolta, hogy a Németországban maradó zsidókat kényszerű sterilizációnak vessék alá, és a zsidó-nem zsidó "vegyesházasságokat" nyilvánítsák érvénytelennek. Bühler pedig azt javasolta, hogy a "végleges megoldást" a Főkormányzóságban kezdjék el. Azzal érvelt, hogy itt "nincsenek szállítási problémák". Nem lehet eldönteni, hogy véletlen elszólásról vagy Heydrich figyelmetlenségéről van itt szó. Ha a fő cél az európai zsidók Keletre deportálása, akkor körülbelül hárommillió lengyelországi zsidó komoly logisztikai problémát jelentene. Ha nincs velük kapcsolatban szállítási probléma, akkor erős a gyanú, hogy az ő likvidálásukat helyben tervezték megoldani. Eichmann valószínűleg igazat mondott, amikor Jeruzsálemben azt vallotta, hogy a likvidálás módozatait nem vitatták meg Wannseeben. Nem esett szó a mérgező gázokról, "csak" az agyonlövést említették.
Heydrich ezek után mondta ki a lényeget: "Megfelelő vezetés alatt, mármost a végleges megoldás ["Endlösung"] során, a zsidókat Keleten kell alkalmas módon munkára fogni. Nagy munkacsapatokban, a nemek szétválasztásával, a munkaképes zsidókat útépítéssel vezetik e területekre, miközben nagy részük kétségtelenül el fog hullani a természetes csökkenés folytán. A netalán végül megmaradó állományt, minthogy esetében kétségtelenül a legellenállóképesebb részről van szó, megfelelően kell kezelni ["entsprechend behandelt werden müssen"], mivel ez a természetes kiválasztódást képviselve, szabadon bocsátásakor egy új zsidó regenerálódás csírájának tekinthető."
Heydrich nem akarta még nyíltabban megfogalmazni, hogy a náci Németország vezetői eldöntötték: valamennyi európai zsidót halálra fogják dolgoztatni, le fogják gyilkolni. Talán még árulkodóbb az, amit Heydrich nyilvánvalóan kihúzatott Eichmann első jegyzőkönyvváltozatából. Ha valamennyi európai zsidót Keletre deportálják, és ott őket kényszermunkára fogják, akkor tisztázni kellett, hogy mi lesz a munkaképtelenekkel, a betegekkel, a kisgyerekekkel, a terhes anyákkal. Bühler többek között azzal indokolta, hogy a Lengyel Főkormányzóságban élő, szerinte 2,5 millió zsidó "kérdésének" megoldásával kell kezdeni, hogy az itt élő zsidók többsége nem munkaképes. Ha őket Keletre deportálják, nem fognak tudni "utat építeni". Levonhatjuk a következtetést: Heydrich ismét figyelmetlen volt, nem vette észre, hogy azzal, hogy "megcenzúrázta" az eredeti jegyzőkönyvet, elárulta, hogy az európai zsidók kiirtását vitatták meg hetven éve Wannseeben.
|
| 16:36
|
Afganisztán: Mission Impossible
|
| |
2001-től négy és fél évig tudósította Brüsszelből a Bruxinfó hírügynökséget, majd kollégája invitálására Libanonba ment, a Hezbollah és Izrael között 2006-ban kirobbant háború kellős közepére. Csakhogy mire odaért, a harcok elültek. Az ott tapasztaltak azonban elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy eldöntse: egész életében válságövezetekbe utazó, szabadúszó újságíró szeretne lenni. Miután hiába várt fél évet egy újabb konfliktus kitörésére, szorult anyagi helyzetére való tekintettel keresett magának egy másik háborút.
Miért pont Afganisztán?
- 2007-2008 fordulóján az iraki háború már kezdett lecsengeni, kifutóban volt a sztori, Afganisztán viszont kezdett visszajönni. Logikus választásnak tűnt.
Benyúltál a farzsebedbe, előrántottad a bankókat, és irány a reptér?
- Majdnem. Sosem indultam el úgy, hogy ne beszéltem volna le három-négy újsággal, mennyiért veszik át a cikkeimet. A befolyó pénzből tudtam fizetni a repülőt, a hotelt, a tolmácsot, a sofőrt stb.
Ekkor voltál hány éves is?
- Huszonkilenc.
Mérlegelted a kockázatokat?
- Az biztos, hogy ha az ember ilyesmire adja a fejét, akkor nagyon tisztában kell lennie saját motivációival, mert könnyen pórul lehet járni. Elsősorban magamnak kellett megmagyaráznom, miért csinálom. Csak azért, hogy készítsek egy-két fotót, és azt jó esetben lehozza egy rangosabb magazin, bulinak jó, de ahhoz kevés, hogy játsszak a halállal. Ennél alaposabb okra volt szükségem.
Miben találtad meg a legitimáló tényezőt? Csak nem az adrenalin-fröccsben?
- Az egy mítosz, felejtsd el! Maximum akkor tódul az adrenalin, ha lőnek rád. Akkor találtam meg a számomra is igazolható okát afganisztáni munkámnak, amikor először futottam össze magyar katonákkal, 2009 nyarán. Tálibokra vadásztak a hegyekben. Ez gyakorlatilag tisztogató akció, államilag dotált emberrablás, bemegy egy helikopter, és "kiemelik" az ellenséget. Ha ellenállás van, lőnek. "Elfogni vagy megölni" - így hívják az ilyesmit. Nem mondom, érdekes írni francia és amerikai katonákról is, de nem olyan fontos, mint a magyarokról. Az újságíró azért van, hogy tájékoztassa a közvéleményt, az embereknek ugyanis tisztában kell lenniük azzal, hogy mit csinálnak a hazájuk katonái az ő nevükben külföldön. Egy csomó pénzt költünk rájuk, és ott a zászló a vállukon.
Gondolom, ahhoz, hogy rámozdulhass a témára, szükség volt a Honvédelmi Minisztérium engedélyére is.
- Lejelentkeztem a minisztériumban a kabinetfőnöknél, és feltártam, hogy szeretnék könyvet írni a magyar katonákról. Miután a vezérkari főnököt is meggyőztem, támogatták.
Valahol nyilatkoztad, hogy olyan dolgokat írtál le, amit, ha egy katona mondott volna el, akár hadbíróság elé került volna érte.
- Egy katona nem beszélhet semmiről engedély nélkül.
Akkor te kapóra jöttél a honvédségnek, mint aki végre leírja, mi újság van odakint?
- A kint lévő egységeknek jogos igényük volt, hogy elmondhassák az embereknek, hogy ez a Magyar Honvédség már nem az, mint húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Végre van igazi feladatuk, és nem alkoholisták, akik jobbára árvízkor pakolnak homokzsákot. Sokkal nagyobb intelligenciát, szervezőkészséget és felkészülést igénylő feladat Afganisztánban egy békét kikényszeríteni és fenntartani, mint egy ezer tankos hadsereget működtetni. És tudod, mi a vicces? Hogy egészen jól csinálják.
Könyved összegzésében azt írod, hogy odamentünk kicsit rendbe tenni a dolgokat, és belesodródtunk egy olyan típusú háborúba, amilyenben a második világháború óta nem vettünk részt. Ezt hogy érted? Nem tudtuk, mire vállalkozunk?
- Senki sem tudta. 2004-ig Amerika úgy tartotta, hogy Afganisztán az a háború, ahol minden jól megy, és Irakra koncentráltak, ahol viszont rosszul állt a szénájuk. Először mindenki úgy készült, hogy ez csak békefenntartás lesz, aztán lépésről lépésre rosszabb lett a helyzet. 2006-ban nagyon keményen kezdtek visszajönni a tálibok, és sem a politikusokban, sem a közvéleményben nem realizálódott, hogy Afganisztán lassacskán darabokra hullik szét. A NATO hagyományosan "macsó" tagjai, az angolok, az amerikaiak és a hollandok fel voltak erre készülve, de a többiek nem igazán. Szép fokozatosan értettük meg, hogy itt szó nincs békefenntartásról, mivel a békének nyoma sincs. Egyre nagyobb szükség volt viszont olyan egységekre, akik hajlandóak visszalőni, támadó műveleteket is végrehajtani.
És nekünk voltak ilyen egységeink?
- Magyar részről az volt a kalkuláció, hogy ha komolyan gondoljuk a szövetségesi kötelezettségeinket, akkor itt az ideje, hogy felmutassunk valami többet annál, mint amit korábban vállaltunk, és ráadásul meg sem tudtunk tartani. Gondolok például arra, hogy a honvédelmi költségvetésünk egy évtizede nem éri el azt a szintet, amit a NATO-nak megígértünk. A Déli Áramlat-szerződés miatt pedig 2008-ra Amerikával is kissé megbillentek a kapcsolataink. Azzal, hogy küldtünk egy harcoló alakulatot, legalább mutattunk némi lojalitást.
Hány emberről beszélünk?
- Harmincról. Egy hatvanfős különítmény felét adtuk mi, és felét az amerikaiak. Plusz a különleges műveleti csoportban egy tucat.
Egyenrangú partnerként vettünk részt az akciókban?
- Abszolút. Sőt! Abból, amit én láttam, úgy tűnt, hogy a magyarok sok tekintetben profibbak voltak, mint az amerikaiak.
Konkrétan?
- Az amerikaiak nagyon akartak harcolni, kicsit cowboyosra vették a figurát, agresszívak voltak, ami nem mindig sült el jól. A magyarok fegyelmezettebbek voltak, tudták, hogy a feladatuk az afgán rendőrség és hadsereg helyzetbe hozásáról, támogatásáról szól. Különösen a fiatal tiszti generáció tett rám elképesztően jó benyomást: felkészültek, talpraesettek, nyitottak az afgánokra, kimondottan jó fejek voltak. Megmondom őszintén, tele előítéletekkel mentem oda, és nagyon kellemeset csalódtam.
Azt hogy kell érteni, hogy a szövetség támogató egységei az afgán erőket hozzák helyzetbe?
- A műveleti támogató és összekötő csoportok mentorcsoportokra vannak felosztva, akik az afgán zászlóalj négy századából egyet-egyet segítenek. Minden ilyen mentorcsoport hét-kilenc emberből áll, élén egy századparancsnoki mentorral, aki az ő afgán századparancsnoki partnerét pátyolgatja. Mindent együtt terveznek meg, és jellemzően az a szokás, hogy a mentor követi az afgánt az akciókba. Golyózáporban tud kialakulni igazi együttműködés.
Az afgán tisztek elfogadják ezt a fajta segítséget? Akceptálják a szakértelmet?
- Az afgánok jól tudják, hogy rászorulnak a NATO-ra. Kétélű a dolog, mert nem biztos, hogy a századparancsnoki mentor jó tanácsot ad a nála sokkal tapasztaltabb afgán századparancsnoknak. Miközben az afgánoknak nagy szükségük van a külföldi technológiai fölényre, a harcászatilag nagyobb intelligenciára, a logisztikai támogatásra. Ha holnap kivonulna a NATO Afganisztánból, mindennek vége lenne.
Mennyire erodálja a lelkesedést, hogy a kialakult káoszban nem tudni, ki az ellenség? Kapál egy paraszt, majd amikor már elmentél mellette, felkapja a páncélöklöt, és bumm... Ráadásul a rivális afgán csoportok egymás és a NATO ellen is harcolnak. Az egész helyzet csak a táliboknak kedvez.
- Az alaphelyzet az, hogy mindenki ellenség, és legfeljebb kiderül, hogy mégsem. Ennek ellenére nem szabad letagadni, hogy különösen az elmúlt egy-két évben számos eredményt elértek a szövetségesek. Ugyanazt a modellt próbálják alkalmazni, amit Irakban: behoznak 30-40 ezer extra katonát, megpróbáljuk minél több területről kiszorítani a tálibokat, és a hátrahagyott egységek fenntartják a rendet, míg valamiféle civil adminisztráció ki nem alakul. Ha kell, lefizetjük a helyieket, hogy alakítsanak civil milíciákat. Az afgánok többsége elutasítja a tálib mozgalmat, amely főleg a pastu etnikumra támaszkodik. Erre az országos ellenszenvre építve lehet valamiféle összefogást kialakítani a kormányerők és a helyi milíciák között.
2006 után minden évben nőtt a NATO elleni támadások száma, most volt az első év, amikor csökkent. A tálibok nagyrészt még a legendásan megvívhatatlan déli területekről is kiszorultak. Úgy érzem, hogy ha a szövetséges erők ebben a tempóban tudják megtisztítani a tálibokkal fertőzött területeket, akkor a 2014-re beígért távozásuk után mégsem lesz hirtelen összeomlás. Valami káosz mindig jellemezni fogja az országot, de az már nem lesz, ami a szovjetek után maradt.
Ezek szerint Afganisztán demokratizálása lehetetlen?
- Talán ez már nem is cél. Mindenki nagyon elégedett lenne azzal is, ha egy olyan, viszonylag stabil államrend alakulna ki, amely nem engedi vissza a szélsőségesen Nyugat- és civilizációellenes iszlám gerillákat, az al-Kaidát és a tálibokat, és így bizonyos fokig garantálható az ország működtetése, illetve az emberek fizikai biztonsága. Azt szokták mondani, hogy a demokrácia csak olyan országban létezhet stabilan, ahol a GDP minimum 6-7 ezer dollár. Afganisztán a világ öt legszegényebb országa között van.
Figyelembe véve, hogy - Boszniát és Koszovót nem számítva - ez a NATO első igazi háborúja, mekkora szerep jut a történetben a presztízsnek?
- Nem ez a lényeg, de ez is benne van a pakliban. Nem lehet egyszer csak hazajönni és rendezetlenül, szétesett állapotában magára hagyni a térséget. Pakisztán is iszonyatos állapotban van, ráadásul atombombája olyan stratégiai kockázatot hordoz magában, amivel nem biztos, hogy együtt lehet élni.
Ha tényleg ennyire ügyesek vagyunk Afganisztánban, akkor a magyar politika miért nem tudta ezt idehaza eladni a közvéleménynek, miért hallgattak róla mint valami félresikerült projektről?
- Ennek több oka is van. Egyfelől nem akarták olyan nagyon kommunikálni, hogy a mieink harcolnak is odaát. A magyar közvélemény elképesztően pacifista: mit csinálunk mi Afganisztánban, mi közünk az egészhez, miért lövöldözzük a szegény afgánokat, stb. Nem olyan könnyű egy politikusnak eladni egy harcoló missziót a világ másik végén.
Ha általános ellenszenv alakul ki a misszióval kapcsolatban, az nyomást helyez a kormányra, miközben nulla a mozgástere, hiszen a NATO-tagságunkból eredő kötelességünket teljesítjük. Másrészt az sem igaz, hogy eltitkolták volna, hiszen akkor nekem sem adtak volna lehetőséget, hogy könyvet írjak az egészről. És van még valami: ez elsősorban nem a minisztérium vagy a katonák sara, hanem a médiáé. Az újság-írókat pedig nem érdekli ez az egész.
Talán, mert nincs benne akkora szenzáció.
- Hogyne volna! Sokba kerül és veszélyes. Mi kell még?
Több helyen említed a könyvben, hogy bizonyos értelemben a magyar katonák is cinikusan viszonyultak ehhez a háborúhoz. Ha idevesszük a politikusokat és a közvéleményt is, akkor ismét megérkezünk a jó öreg magyar provincializmushoz - Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szavaival élve -, az expanzív gondolkodás képességének vagy szándékának hiányához.
- Azt azért ismerjük el, hogy Afganisztán nagyon-nagyon távoli sztori. Valóban nem mindenkinek evidens a kapcsolat a mi közvetlen vagy akár közvetett nemzeti érdekeink és az ő nemzeti biztonságuk között. Szeptember 11-én bebizonyosodott: ha hagyjuk, hogy a terroristák sátrat verjenek az afgán hegyekben, a következő lépésben akár repülőgépeket is vezethetnek a városainkba. Személy szerint nem látom annyira erősnek ezt a veszélyt, hogy emiatt megérje ott 140 ezer fő NATO-katonát állomásoztatni, és évente elkölteni erre iksz százmilliárd dollárt vagy eurót.
Magyarországon talán ezért is reagálnak erre sokan zsigeri szkepszissel és a hozzá kapcsolódó összeesküvés-elméletekkel, melyek közül a legnépszerűbbek szerint az amerikaiaknak csak az olaj kell, illetve körbe akarják keríteni Kínát. De szerintem tartozunk azzal az ott harcoló és az életüket kockáztató magyar katonáknak, hogy nem utasítjuk el automatikusan ezt a háborút, hanem megpróbáljuk megérteni, és formálni egy intelligens - adott esetben akár elutasító - véleményt.
Nemzetközi összehasonlításban milyen aránynak számít a magyar részről négy év alatt elszenvedett hét halálos áldozat?
- Hasonló méretű országoknak is körülbelül ennyi. Ahhoz képest, hogy csaknem három éve két harcoló egységünk is van odakint, azt kell mondanunk, hogy - még ha fájdalmas is a tény - ez nem olyan nagy szám. Amikor 2010 augusztusában meghalt két magyar katona, akkor a frissen kinevezett honvédelmi miniszter tett egy kósza kísérletet, hogy hazarendelje a magyar kontingenst, de Washington nem tartotta olyan jó ötletnek. Maradtunk.
Hova mész legközelebb?
- Szíriába, amint be lehet jutni.
|
| 16:32
|
A karosszékből álljanak most fel!
|
| |
Balogh Gábor öttusázó, a sydney-i olimpia ezüstérmese, kétszeres egyéni, nyolcszoros csapat-világbajnok, egyéni Európa-bajnok. Jelenleg a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója. Az élsportban szerzett tapasztalatait már felhasználták az új sporttörvény megalkotásakor.
Milyennek ítéli meg sportpályafutását az olimpiai ezüst, két egyéni világbajnoki, egy Európa-bajnoki arany, valamint a további tizenöt csapat és váltó aranyérem fényében?
- Valójában kerek egész. Mint az életben: sok örömöt, boldogságot kaptam, de a csalódás és a bánat sem került el. Magasra tettem a mércét magammal szemben, ezért olyan eredmények is bántottak, amelyekkel más talán elégedett lett volna. A pályafutásom első részében - nagyjából 2002-ig - szinte minden világversenyen sikerült dobogóra lépnem. Ezt egy nehezebb időszak követte. Meg kellett küzdenem a különböző démonjaimmal, belső feszültségeimmel. Teljesítményem, eredményeim ennek megfelelően hullámzóbbá váltak, de azért ekkor is sikerült magamat és az értem szurkolókat még meglepnem egy egyéni Európa-bajnoki arannyal. Azért így visszatekintve, beleértve a pekingi kudarcot is, elégedett vagyok azzal, amit elértem, nem maradt bennem hiányérzet. Mondom ezt annak ellenére, hogy karnyújtásnyira voltam az olimpiai bajnoki címtől, amit szerettem volna megszerezni.
Sikerült beteljesítenie a Kis-Balci becenévvel járó elvárást? Mármint, hogy Balczó András utódját látták Önben?
- Nem sikerült. Balczó Bandi kimagasló eredményeitől távol voltam. Ő háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös egyéni világbajnok volt. Az én ezüstöm számomra szépen csillog, de az mégsem aranyérem. Persze kétségtelen, hogy az 1999. évi Margit-szigeti világbajnokság hangulata - ahol először lettem egyéni világbajnok - nagyon hasonlított az 1969. évi hármashatár-hegyi futószám hangulatához.
Az öttusa mely számai álltak közelebb Önhöz, és melyek okozták a több nehézséget?
- Fiatal versenyzőként a fizikai számokat (futás, úszás) nagyon szerettem, erősnek éreztem magam, és a lendületem által a futás és az úszás egy különleges, a saját erőből megszerezhető sebesség élményét jelentette. Később ez már inkább munkának tűnt. Az erős edzések során a fájdalomküszöbbel történő rendszeres találkozások felerősítették a negatív emóciót. Ekkor már jobban kedveltem a technikai számokat. Előbb a lövészetet - mivel itt többször sikerült jó eredményeket elérnem -, majd a vívást élveztem. Mikor jól éreztem a penge végét, az sok pontot hozott. Pályafutásom vége felé, az utolsó hat évben pedig a lovaglás szerezte a legtöbb örömet, igaz ez akkor is, ha a pekingi olimpián leestem a lóról. Egyébként ez is része az egésznek, az én öttusa-pályafutásomnak.
Többször volt résztvevője az olimpiai és világbajnokoknak rendezett, futásból, evezős-ergóból, úszásból, teniszből álló quatratlon gálának, ahol mindig jól szerepelt, de a futástól - ami az öttusa része - tartott. Miért?
- Az ön által rendezett quatratlon gála egy nagyszerű és igen nehéz verseny volt. Egyik évben, emlékszem, második tudtam lenni, és erre nagyon is büszke voltam, azonban ez a verseny mindig a pihenőidőszak után volt, és felkészülés nélkül egy erős háromezret lefutni, az nagyon tud fájni.
Az öttusa összetett sport, ez szinte kínálta, hogy az élet sok területén ki tudta magát próbálni. Kaszkadőrség, színi pálya, zongora, karate, filmszerep. Sikereket gyűjtött, vagy ez csak útkeresés volt?
- A sportban elért sikerek ismertséggel járnak együtt. Sokan megtaláltak, és én nem tértem ki ezek elől. Mint általában a sportolók, én is exhibicionista ember vagyok, szívesen mutattam meg magam, természetesen az idő haladtával ez már egyre kevésbé dominál. A fő irány a sport volt, és az is maradt.
Még soha ennyi olimpiai bajnok élsportoló Magyarországon nem töltött be ennyi fontos, vezető beosztást, mint most. Schmitt Pál, Czene Attila, Borkai Zsolt, Gyulay Zsolt, Kovács KOKO István, Balogh Gábor. Minek köszönhető ez? És mennyire várható ettől a tömegsport és a versenysport előretörése?
- Végre előtérbe került egy olyan gondolkodás, hogy a különböző szakterületeken valóban a legjobbak tapasztalatai érvényesülhessenek. Azoktól, akik belülről élték meg a sport világát, elhivatottak, és ezáltal tőlük elvárhatóbb is lesz a jobb, az eredményesebb vezetés. Nemzetstratégiai ágazat lett a sport, jelentősen nőtt a támogatottsága, és ebbe bele kell hogy tartozzon a szakszerű irányítás is. Természetesen az újbóli előrelépéshez a széthúzás helyett az összefogás nélkülözhetetlen.
Ön miként került a képbe, erre a szakterületre?
- Még 1999-ben kaptam a miniszterelnök úrtól Az Év Felfedezettje díjat, mikor az év sportolója is lettem. Ehhez az időponthoz köthető kapcsolatunk kezdete. Később rendszeresen kaptam meghívásokat rendezvényekre, főként, ahol a sport témája volt a középpontban. Amennyiben olyan politikai téma is volt, amivel egyetértettem, akkor jelen voltam ezeken a rendezvényeken. A 2006-os kongresszuson is ott voltam, felszólaltam, és a sport fontosságára igyekeztem a figyelmet felhívni. Mikor 2008-ban befejeztem a versenysportot, jelentkeztem, hogy szívesen dolgoznék ezen a területen, és erre nem sokkal később meg is jött a felkérés.
Meg van határozva az a terület, amivel foglalkoznia kell, vagy megválaszthatja, miben ad tanácsot a miniszterelnök számára?
- Kedvező, hogy szabad kezem van abban, hogy saját programokon dolgozhassak. Azonban a saját elképzeléseim megegyeznek azzal a legfontosabb stratégiával, hogy minél többen mozogjanak, sportoljanak, és ezáltal javuljon az emberek egészségi állapota. Nem mellékesen, ha többen sportolnak, az az élsport számára is jelentős hozadékot jelent. A diáksport, sportiskolai rendszerek, általában a fiatalok sport felé irányítása az a terület, amiben szeretnék alkotni. Az általam adott tanácsok is ennek a folyamatnak a fejlődését hivatottak szolgálni.
Az új sporttörvény megalkotásában is részt vett, vagy csak a végrehajtásban van szerepe?
- Büszke vagyok, mert két kezdeményezésem is szerepel benne. Az egyik eredményem, hogy végre sikerült átfogóan definiálni a sportiskolai rendszer elemeit, míg a másik ötletem alapján a kiemelt szakmai munkát végző egyesületek finanszírozási hátterét sikerült jogi szempontból hosszú időre biztosítani.
A versenysportból jött, miként tud azonosulni a tömegsport és a népegészségügy problémáival?
- A sport számomra rendkívül fontos közeg. A versenysportban éltem 2008-ig. Azóta foglalkoztat, hogy az ott szerzett tapasztalataimmal miként tudnék minél többet tenni azért is, hogy Magyarországon többen sportoljanak, és kevesebb legyen a beteg ember, kevesebb gyógyszer fogyjon. Az ehhez szükséges szemlélet- és életmódváltáshoz szeretnék hatékony tanácsokat adni.
Az új sporttörvény miben fog jelentős változást hozni a versenysportban, a tömegsportban és a népegészségügy siralmas helyzetében?
- Jelentős szervezeti átalakításokra kerül sor. Szeretném kiemelni ezek közül az egycsatornás támogatási rendszert. A következőkben a Magyar Olimpiai Bizottság mint egyetlen köztestület fogja egy kézbe a kifizetéseket, támogatásokat.
A visszatérő kérdés: lesz-e elég forrás a tervek megvalósításához?
- Azt gondolom, hogy a most elinduló - EU által is jóváhagyott - társasági adókedvezmény rendkívüli lendületet adhat az eddig alulfinanszírozott magyar sport számára. Mint ismeretes, most elsősorban az úgynevezett látványsportok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jéghoki) részesülhetnek kiemelt támogatásban. Jelentős eredménynek tartom - a jelenlegi gazdasági helyzetben - azt is, hogy a londoni olimpiára történő felkészüléshez minden anyagi feltétel biztosítva lesz. Ezek mellett igyekszik a költségvetés a szabadidősport számára is az eddigieknél több forrást biztosítani.
Mi lesz az egyéni sportokkal?
- Elsőként most a csapatsportok megtámogatása volt a cél, azért is, mert ezeknek a sportágaknak nagyobb a kisugárzása, nagyobb tömegeket képesek megmozgatni. Hiszem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat követően - a sportfinanszírozást támogató törvények segítségével - annyi pénz fog áramlani a sport felé, hogy az egyéni sportágak is "védőernyő" alá kerülhetnek.
Miként lehet azt a lesüllyedt széles népréteget elérni, akiknek a megélhetés is nehézséget okoz? Hogyan jut idejük, erejük sportolásra?
- Abban hiszünk, hogy a megváltozott sporttámogatásnak kézzel fogható eredményei lesznek az élsportban, és - a médiumok segítségével - újra vonzóvá teszik a tömegek számára a sportolást. Hangsúlyozni szeretném ebben a médiumok meghatározó szerepét. Jelenleg nem kapnak a fiatalok megfelelő mintákat, mert nem a megfelelő értékrendet sugallják. Régebben a sporteredményekkel lehetett kitűnni, most a vulgáris beszéddel. Az a feladatunk, hogy sikerüljön újra követendővé tenni a sportos életformát. Vannak olyan szakembereink, akikkel ez sikerülhet.
Melyek lesznek ezek a programok? Hogyan valósulhat meg az, hogy ne a gombok nyomogatása, hanem a mozgás legyen a fiatalok számára a vonzó?
- Az Európai Bizottság kiemelten fontossá tette a sport területét. Olyan programok születtek (társadalmi befogadás, kettős karrier, jó gyakorlat, jó szervezés), melyek szorosan kapcsolódnak az életmódváltáshoz, a sporthoz. Továbbá szeretnénk hatékonyabban megszólítani a szülőket, hogy a gyerekeiket fiatalon kötelezzék el a sportolás mellett. Sokat várunk attól a rendezvénysorozattól is, melynek keretében kis közösségeknek szeretnénk a szükséges tudásanyagot továbbítani, amely révén sikeresen fognak tudni sportos közösségeket építeni. A programmal egyben szeretnénk megmozgatni 9 ezer hallgatót is, akik szintén a kezdeményezés célcsoportjához, az iskolás korúakhoz tartoznak. Régen több volt a fizikai aktivitás a munka által, most ezt másként kell kiegészíteni.
Mi szükséges még ahhoz, hogy a sportklubok megteljenek sportolni vágyó fiatalokkal?
- Szeretnénk az élsportolók által példaképeket állítani, szeretnénk sok
bajnokot bemutatni a médiumokban, a képernyőkön. Ez korábban is működött. A fiatalok - meggyőződésem - a szépre, a jóra is fogékonyak. Még a mai világban is megvan az esélye annak, hogy valaki Gyurta Danit, Berki Krisztiánt vagy Vajda Attilát kövesse.
Mit vár Londontól? Személy szerint tudott ehhez hozzátenni? Milyen éremkollekcióval lenne elégedett?
- Vannak kitűnő versenyzőink, akiktől várhatunk érmeket. Nagyságrendben a pekingi szereplésre számítok, talán eggyel-eggyel több arany- és ezüstéremmel már elégedett lennék. Hogy tudtam-e hozzátenni? Úgy hiszem, igen, igyekeztem. Erre egyébként az élsportos múltam is kötelezett.
|
| 16:29
|
Kultúrgyár Ózdon
|
| |
Egy digitalizációs városfejlesztési terv keretében 2020-ra a lepusztult egykori iparvárost, Ózdot Magyarország kulturális fővárosává teszik. Az észak-borsodi város kohászati műemléképületeit alakítják át országos digitalizációs és logisztikai központtá.
Nagyszabású kulturális beruházás megvalósítását tervezi a kormány Ózdon, a munkanélküliséggel sújtott észak-borsodi régió gazdasági fellendítésének céljából. Az ózdi kohászati művek közel kétszáz éves ipari épületörökségének teljes felújítása és korszerűsítése révén létrehoznák az országos digitalizációs és logisztikai központot a nemzeti kultúrkincs (múzeumok és könyvtárak állománya, egyházi, köz- és magángyűjtemények) hozzáférhetőségének biztosítása céljából - virtuálisan és valóságosan is. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) ózdi komplexuma egyben nemzetközi "kreatívipari" szolgáltató centrumként is működne, ahol a legkorszerűbb, akár háromdimenziós digitalizációs technikával örökítenék meg a hazai és külföldi műkincseket, elérhetővé téve őket a széles nagyközönség számára is. A központi "adatbank" egyebek mellett a kulturális GPS, az oktatási, közművelődési, idegenforgalmi, tudományos szféra információs bázisaként is szolgálna. "A magyar műkincsek alig hét százaléka kerül a szűk nagyközönség elé. A többi alkotás raktározása, karbantartása igen esetleges és drága, a létezésükről is kevesen tudnak, ilyenformán ezek a művek mondhatni nem is léteznek" -magyarázza Riz Gábor ózdi fideszes országgyűlési képviselő. Tárolásuk egy központi helyen, a lehető legkorszerűbb körülmények között szerinte biztonságosabb is, olcsóbb is, miközben hozzáférhetővé válnak a kutatók, kiállításszervezők, érdeklődők számára, és a digitalizációjuk is biztosított. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a híres múzeumok raktárkészleteire épített "leányintézmények" a lepusztult iparvidékekre telepítve gazdasági felhajtóerővel bírnak, elsősorban az idegenforgalom terén. A kultúraipar, s ezen belül a kreatívipar a legdinamikusabban fejlődő ágazat Európában, megelőzi az ipari szektort - állítja Riz Gábor. A "kreatívipar" gyűjtőfogalom: idetartozik a divat, művészet, reklám, IT, szabadidősport, média, design is. A kultúra- és élményipar iránt megnövekedett kereslet tapasztalható világszerte, ám az ózdi Kultúrgyár ezen túlmenően egyfajta technológiai fellegvár, a művek tárolásának, karbantartásának, illetve virtuális sokszorosításának és nyilvántartásának európai szintű központja kíván lenni. Számítások szerint a Kultúrgyár működése a projekt első, hároméves szakaszának lezárta után indul majd be.Hogy miért éppen Ózdra esett a választás, azt Riz Gábor két okkal magyarázza. Egyrészt a hajdani iparváros egyedülálló abból a szempontból, hogy a centrumában egy pusztulófélben lévő, több tízezer négyzetméternyi ipari épületegyüttes és park tátong, amely kedvező közlekedési és közmű infrastruktúrával bír: "a vasút házhoz megy." Másrészt néhány éve Ózdon került archiválásra az OEP teljes papíralapú dokumentációs állománya, ami tapasztalt helyi munkaerőt is feltételez. Harmadrészt Ózd az informatikusképzésben erős miskolci egyetem és a bölcsészképző egri főiskola között van félúton, továbbá régiós központi fekvése, fővárosközelisége is pozitívum. Évtizedes projektről van szó, 10 milliárd forintos komplex beruházásról, 700 képzett ember tartós foglalkoztatásáról, illetve sok szálon kapcsolódó régiós beruházásokról is. A terv egyelőre előkészítő szakaszban van: decemberben született együttműködési megállapodás az ózdi városvezetés és a MaNDA között - mondja Riz Gábor. Az "ózdi kiútprogram"-ként is emlegetett projekt megvalósítása uniós fejlesztési forrásokon alapul, az Europeana terv része, amelynek égisze alatt nemcsak nemzeti, hanem uniós szinten is egységes adatbázisba rendezik a tagországok kulturális örökségét. Az egyes országok adatbázisukat saját szerzői jogi törvényeik szerint kezelik, aminek legújabb magyar változata még várat magára. A kormány-ülésen kiemelt fejlesztési tervként várhatóan még januárban napirendre kerül az ózdi program, amely az NGM Növekedési Tervének része. "Ózd 36 ezer lakosának egyharmada roma, a munkanélküliség 22 százalékos, nagy az elvándorlási arány, egy nyári internetes szavazás hazánk legélhetetlenebb városaként hozta ki a települést" - mondja Hodnics Krisztián helyi vállalkozó. Szerinte első hallásra az ózdiak is kétkedve fogadták, hogy Magyarország kulturális fővárosává válhatnak, de jobban belegondolva mindinkább megbarátkoztak az ötlettel. Ha a virtuális téren át bekapcsolódnak a kulturális szolgáltatások világába, akkor a valóságban is kézzelfogható változások indulhatnak el a régióban, amelynek mondhatni ez az egyetlen reménysége. "A kultúra egyértelműen nem tartható fenn abban a hagyományos intézményi struktúrában, ami több évszázad alatt kialakult" - mondta lapunknak Fórizs Zoltán, a MaNDA ózdi projektjének vezetője. A digitalizáció újfajta információközvetítésként tudja ezeket az értékeket a mai világban megszerezhető ismeretté tenni. Ehhez kapcsolódik a digitalizációs városfejlesztési program is, amelynek keretében 2020-ra Ózdból egy digitális várost hoznak létre, ami teljesen újszerű kezdeményezés.Sokan tartanak attól, hogy a folyamat vége az lesz, hogy teljesen virtuális térre terelődik át a kulturális világ, pláne Magyarországon, ahol éppen a múzeumi szféra gazdasági átvilágítása és intézményi átszervezése zajlik. Elég csak a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum összevonására gondolni, melynek kapcsán folynak a találgatások arról, vajon hol köt ki az MNG gyűjteménye. Bár az illetékesek szerint két külön történetről van szó, nem zárható ki, hogy a szálak előbb-utóbb összeérnek. Tény, hogy a nemzeti műkincs-digitalizációs projekthez a NEFMI kezdeményezésére minden jelentősebb hazai közgyűjtemény csatlakozott."A kérdés az, hogyan tudunk a nemzeti kultúra ügyéből egy kulturális és kreatív szolgáltatóipart létrehozni, hogyan lehet elindulni egy olyan pályán, ahol a kultúra fenntartása nem egy klasszikus költségvetési alapon nyugszik, hanem önfenntartó módon elmegy egyfajta komplex szolgáltatásipar irányába. Ebben a projektben rengeteg szakembert lehet foglalkoztatni távmunkával, de az egész komplexum maga is végezhet távmunkában rengeteg feladatot külföldre. Magyarország informatika terén jól áll, s Európa legkorszerűbb digitalizációs központjává válhat" - fejtegeti Fórizs Zoltán. Hozzáteszi: ez egyben nagyszabású kulturális reformot is jelent. Meg kell tenni az első lépéseket, elébe menni kicsit a trendeknek, amihez szemléletváltás is szükségeltetik.
|
2012. január 19, csütörtök
| 15:50
|
Egy igazán exkluzív szalon
|
| |
Lucia Iraci 2006-ban jótékony szépségápolási céllal alapította a Josephine Egyesületet. Elsődleges célja az volt, hogy a szépítkezést elérhetővé tegye a társadalom perifériájára szorult hölgyek számára, és segítséget nyújtson önértékelésük helyreállításában. Tavaly "nőnapi ajándékként" nyitotta meg kapuit Párizsban az első "társadalmi célú" szépségszalon.
Lucia Iraci nővérének, Josephine-nek köszönheti, hogy tizenhat évesen közelebbről is megismerkedhetett a fodrászat művészetével. Bár elmondása szerint gyerekkorában nem fésülgette a babáit, és azt is utálta, amikor az ő haját igazgatták, mégis úgy döntött, hogy testvére útját követi, és kitanulja a fodrászszakmát. Ami végzetes balesetnek tűnt, végül örök szenvedély lett számára. A képesítés megszerzése után Lucia visszatért szülőhazájába, Olaszországba, ahol fodrászszalont nyitott, majd később visszaköltözött Franciaországba. Tehetségének köszönhetően rövid időn belül nagy sikereket ért el, olyan legendás neveknek dolgozott, mint Yves Saint Laurent, Bettina Rheims vagy Peter Lindbergh.
Lucia Iraci húsz éven át profi stúdiófodrászként tevékenykedett, magazinoknak dolgozott, és divatbemutatókra készített fel modelleket. 2000-ben régi álma teljesült: megnyitotta saját szalonját Párizs egyik legelegánsabb negyedében. Szilárd meggyőződése volt, hogy az önértékelés és a külső megjelenés szorosan összefügg egymással, és mélyen megdöbbentette a felismerés, hogy a társadalom legszegényebb rétegének 80 százaléka nő. Így a bajba jutott hölgyek megsegítése érdekében 2006-ban létrehozta a nővéréről elnevezett Josephine karitatív egyesületet. "A divat és a könnyedség világában egyre inkább kutatni kezdtem, mi is az én utam igazából. Segíteni akartam. Tudom, hogy egyes hölgyeknek mekkora nehézséget jelent, hogy foglalkozni tudjanak magukkal, hiszen Franciaországban a hajvágás szinte luxusnak számít. A szépségápolás hasztalannak tűnhet, de fontos tudatosítani, hogy szoros kapcsolatban áll belső emberünk kiegyensúlyozottságával és helyes önértékelésünkkel" - vallja Iraci, az egyesület elnöke.
Az egyesület 2011-ben ért első révébe: Párizs 18. kerületében, a Montmartre-on, megnyitotta 120 négyzetméteres társadalmi és jótékony célú szépségszalonját, ahol a tartósan munkanélküli és szociálisan bajba jutott hölgyek hétfőtől péntekig több ízben is szépülhetnek. Fodrász, kozmetikus, sminkes, manikűrös, masszőr, stílustanácsadó áll a szépülni vágyók rendelkezésére, mindössze 3 euróért. És ezzel még nem merült ki a teljes szolgáltatási paletta: az állásinterjúra vagy más fontos eseményre hivatalos hölgyek ruhát is kölcsönözhetnek a szalon és az egyesület jóvoltából.
A hölgyek kivétel nélkül frusztráltan, "letört szárnyakkal", a megbecsülés hiányának nyomasztó érzésétől szorongva érkeznek a leginkább elegáns művészeti galériára emlékeztető, színes és vidám szépségszalonba. Ahogy azonban a fodrász a hajukhoz ér, kezdenek feloldódni és apránként megnyílni. Kialakul a bizalom légköre. "Ezek a nők meg vannak törve. Néha elmesélik megrázó történetüket, néha nem. Szeretnék nekik időt biztosítani arra, hogy a sokszor rémisztően nehéz terheiket, mint egy csomagot, letegyék, és feloldódjanak. Emlékeztetni akarom őket arra, hogy ők is lehetnek igazán szépek" - meséli visszafogottan Lucia.
A hátrányos helyzetnek lehetnek pénzügyi vagy szociális okai, de nem ritka az erőszakot megélt nők vagy az elszigetelt anyák esete sem. A probléma nem csupán a munkanélküliségben merül ki, ugyanilyen fontossággal bír, hogy ezeknek a nőknek a társadalomba is sikeresen kell beilleszkedniük. Az elszigeteltség nemcsak a szegénységre korlátozódik, nagyon gyakran instabil kapcsolatokban is megnyilvánul.
Az egyesület alakulásakor három célt tűzött ki maga elé: elérhetővé tenni a szépségápolást a legszegényebbek számára, visszaadni a hölgyeknek helyes önértékelésüket és önbizalmukat, valamint segíteni a társadalomba és a munkaerőpiacra való visszaépülésüket. A rehabilitáció és a reintegráció sikeressége az önbecsülés visszahódításával kezdődik.
A szegénység a legáltalánosabb definíció szerint az az állapot, amikor valaki nem tudja kielégíteni alapvető szükségleteit. Ez alatt azt értik, ha valaki nem rendelkezik az emberhez méltó, társadalmilag elfogadott életvitelhez szükséges jövedelemmel. Lucia Iraci igen sajátos és eredeti megvalósításban ezen hölgyek megsegítésére kötelezte el magát. Tapasztalatból tudja, milyen a hányatott sors. Az ötvenes évek végén egy szegény szicíliai családba született. Hároméves volt, amikor édesapját elveszítette. Tizenhat éves koráig egy kolostorban nevelkedett, amiről így mesél: "A nőiesség nem volt kérdés. Sosem mondták, hogy szép vagyok. Nem bántott, de azért nyomot hagyott bennem."
Lucia Iracit munkásságáért 2009-ben becsületrenddel tüntették ki, 2010-ben pedig egyike volt azon nőknek, akik a fenntartható fejlődésért végzett munkájukért 10 ezer eurós díjat nyertek. Az egyesület munkáját a párizsi polgármester és több szponzor, mint a LOréal és a Maybelline, is támogatja. A szalonban három fő kivételével (a koordinátor, a fodrász és a sminkes) mindenki önkéntesként segíti a karitatív tevékenység sikerességét. A metamorfózison átsegítő Lucia így már nem a hírességek és modellek szépítésének szenteli az életét. Ennél nemesebb célkitűzésnek tartja, hogy a rivaldafény helyett a nélkülözésben élő nőket segítse ki a homályból.
|
| 15:47
|
Új rákterápia?
|
| |
Kis energiájú elektromágneses sugárzással gyógyítaná a rákot egy amerikai, brazil, francia és svájci tudósokból álló kutatócsoport. Az új rákellenes terápiát kidolgozó kutatók egy kanál alakú miniantennával juttatták a gyenge elektromágneses sugárzást a betegek szervezetébe. Az előrehaladott májrákban szenvedő betegek az antennát a szájukban tartva napi háromszor részesültek az újfajta kezelésben, aminek eredményeképpen a tumor mérete csökkeni kezdett, míg az egészséges szövetek érintetlenek maradtak. A kutatók a British Journal of Cancer című tudományos folyóiratban számoltak be az első eredményekről, hangsúlyozva, hogy többéves további kutatásra van ahhoz szükség, hogy rutinszerűen alkalmazni lehessen. "Ez egy új gyógymód, teljesen ártalmatlan, és más terápiákkal együtt alkalmazható" - nyilatkozta Boris Pasche, az Alabamai Egyetem professzora, egyben a kutatócsoport vezetője. Pasche professzor beszámolt arról is, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivataltól (FDA) engedélyt kapott a nagy létszámú klinikai kutatásokhoz is.
Boris Pasche és kutatócsoportja közel két éve figyelte meg, hogy laboratóriumi körülmények között az alacsony intenzitású elektromágneses sugárzás lassítja a rákos sejtek növekedését a sejttenyészetben. A kutatás egyik külön érdekessége, hogy a rák típusától függően más-más frekvenciájú sugárzás - 0,1 Hz és 114 kHz között - bizonyult hatékonynak. Az eredményekről a Journal of Experimental and Clinical Cancer Research című lapban számoltak be 2009-ben, de akkor még nem adtak semmilyen magyarázatot a jelenségre. A közelmúltban megjelent cikkükben viszont már arról számoltak be, hogy kísérleteik arra utalnak, hogy az alacsony energiájú elektromágneses sugárzás a rákos sejtek génjeinek aktivitását csökkentette, egyes esetekben megszüntetve az osztódásra való képességüket. A kísérlet külön érdekessége, hogy a terápiához nagyon alacsony energiájú elektromágneses sugárzást, vagyis a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás század-ezred részét alkalmazzák.
A kutatók arra számítanak, hogy ezzel az eljárással elsőként a mellrák, de más daganatos betegségek gyógyítására is képesek lesznek.
|
| 15:32
|
Életmentő véletlenek
|
| |
Szent-Györgyi Albert úgy jellemzi a felfedezés természetét, hogy az "abból áll, hogy az ember meglátja azt, amit más is lát, de olyat gondol el, amit senki más nem gondolt".
Hová lettek a baktériumok?
Alexander Fleming skót gyógyszerész az első világháborúban katonaorvosként sebfertőzéseket tanulmányozott. Észrevette, hogy sok fertőtlenítőszer jobban rombolja a sejteket, mint a mikrobákat, ezért szeretett volna egy olyan anyagot találni, amely elpusztítja a baktériumokat, de az emberi sejtekre ártalmatlan. 1928-ban éppen rövid vakációra készült. Rendet rakott laboratóriumában, megtisztította kísérleti eszközeit, de talán a nagy sietség miatt egy Petri-csésze az asztalán maradt. Amikor visszatért a pihenésből, észrevette, hogy érdekes penész van a kísérleti táptalajon. Még furcsább volt, hogy a baktériumok nem tenyésztek a penész körül, sőt, ahol vele érintkeztek, feloldódtak. Ebből Fleming arra következtetett, hogy a penész olyan anyagot termelt, amely mérgező a Staphylococcus-baktériumra. Hamarosan az is kiderült, hogy ugyanez az anyag sok más káros baktériumfajta növekedését is meggátolta. Az anyag, amelyet penicillinnek nevezett el a penész (Penicillium notatum) után, nem volt mérgező emberre. Így született meg a 20. század egyik életmentő gyógyszere, a Penicillin.
Ki fotózott titokban?
Henri Becquerel francia fizikus az 1890-es években egy sor kísérletet végzett fluoreszkáló anyagokkal. Arra volt kíváncsi, hogy vajon a fluoreszkáló ásvány kibocsát-e röntgensugárzást, ha egy ideig a napon hagyják. A gond csak az volt, hogy egy hétig sűrű felhők takarták az eget, ezért addig a kísérleti anyagok Becquerel fiókjában pihentek. Amikor a fizikus elővette a felszerelését, meglepődve tapasztalta, hogy a kis darab urániumérc mintája a mellette hagyott fotólemezen látható. Később a radioaktivitás eredetét Marie és Pierre Curie-vel együtt dolgozva derítették ki.
Újabb sugárzó véletlen
1895. november 8-áról 9-ére virradó éjszaka Wilhelm Röntgen - szinte véletlenül - fedezte fel a röntgensugárzást. Felfigyelt arra a jelenségre, hogy azokon a fényképezőlemezeken, amelyek az üzemeltetett kisülési cső mellett fekete kartonpapírba voltak csomagolva, meg nem magyarázható feketedések mutatkoztak az előhívás után. Feltűnt viszont, hogy a közelben elhelyezett fluoreszkáló só élénken világít, annak ellenére, hogy semmiféle látható fény közvetlenül nem érte. A világítást annyiszor tapasztalta, ahányszor bekapcsolta a kisülési csövet. Ebből arra következtetett, hogy a csőből olyan, szemmel nem látható sugárzás indul ki, amely át tud hatolni még a fekete papírburkolaton is. Hamarosan arra is rájött, hogy ezek a különleges sugarak nemcsak egy vékony fekete papíron hatolnak át, hanem egy sokkal vastagabb, szilárd anyagon - például emberi testrészen - is.
Még jobban megdöbbent azon, amikor a kézfejét helyezte a cső és papírlemez közé, mert a lemezen a kézcsontjainak árnyképe tűnt elő. A fényforrás megszűnt akkor, amikor a kisülési csőről a feszültséget lekapcsolta. Felfedezése véletlenszerűnek is tekinthető, mivel a fluoreszkáló sót egy másik kísérlet miatt készítette oda. A sugárzás miatt másfél-két méter távolságból fénylett az ernyő, tehát nem lehetett katódsugárzás, mert az már néhány centiméternyi levegőben elnyelődik.
Az inzulin és a kutya esete
Oskar Minkowski legnagyobb felfedezése egy megnyert fogadással indult. 1899-ben Dr. Minkowski békésen üldögélt az egyetemi könyvtárban, amikor egy másik orvos kollégája, Josef von Mering ráakadt. Vitába keveredtek, a téma az volt, hogy vajon lehet-e hasnyálmirigy nélkül élni. Oskar azt állította, hogy igen, és bizonyítékul még aznap eltávolította egy kutya hasnyálmirigyét. A kutya természetesen túlélte, de ekkor kezdődött csak a kísérlet igazán érdekes része. Minkowski észrevette, hogy a legyek pár nappal később nagy lelkesedéssel fogyasztották a korábban teljesen egészséges kutya vizeletét. A tócsából mintát vett, és kísérletek útján megállapította, hogy az cukrot tartalmaz. Így jöttek rá, hogy a hasnyálmirigy működése és a cukorbetegség között közvetlen összefüggés áll fenn. Az inzulin feltalálása még húsz évet váratott magára, de ha Minkowski nem ilyen lelkes kutató, nem biztos, hogy rájöttek volna a cukorbetegség kezelési módjára.
Édes bucik
Modern világunk energiaszegény édesítője a szacharin. Azért fedezték fel, mert egy orosz születésű kémikus, Constantin Fahlberg elfelejtett kezet mosni. 1879-ben laboratóriumában éppen a kátrány új alkalmazásával kísérletezett. Amikor hazament vacsorázni, meglepetten vette észre, hogy a zsemléi kifejezetten édesnek tűnnek. Kikérte erről a felesége véleményét, de ő nem talált semmi különöset a bucik ízében. A vegyész rájött, hogy az íz csak a kezéről származhat. Másnap addig kísérletezett kátrányos vegyületeivel, amíg meg nem találta az édes ízért felelős anyagot.
Pészméker
Wilson Greatbatch 1958-ban egy szombat reggelen azzal töltötte idejét, hogy egy olyan apró implantátumot tegyen a bőre alá, amellyel rögzíteni lehet szívverése hangját. Létrehozott tehát egy csöppnyi tranzisztoros elektromos áramkört, amelyet szíve közelébe helyezett el. Greatbatch azonban elkövetett egy hibát. Rossz tranzisztort használt, így felvétel helyett a készülék percenként 60-70 impulzust sugárzott, ami megfelel a percenkénti szívdobbanások számának. Így találta fel az első pészmékert, ami persze sokkal nagyobb dolog, mintha az első testen belüli hangrögzítőt készítette volna el.
Az aritmiát akkor még egy tévé nagyságú géppel kezelték, ami bizonyos időközönként jól megrázta a pácienst. Bár a gép megmentett pár életet, alaposan megégette a bőrt, és a kezelés iszonyatosan fájdalmas volt. Greatbatch "kütyüje" nemcsak a szívritmuszavart szedte rendbe, de elég kicsi is volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjen a bőr alatt. Két év tesztelés után megkezdődött a sorozatgyártás, és ma már emberek milliói élnek hosszabb ideig ennek a kis eszköznek köszönhetően.
Mályvaszínű érfesték
A tizennyolc éves William Perkin 1856-ban a malária ellenszerét akarta előállítani a laborjában. A mesterséges kinin helyett sűrű, zavaros löttyöt kapott. Kiderült, hogy megalkotta az első szintetikus festéket, amely sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint bármely más természetes eredetű színezőanyag. A festéken a feltaláló egy vagyont keresett, de a történet itt még nem ért véget. Paul Ehrlich német bakteriológus Perkin festékét felhasználva olyan felfedezéseket tett, amelyek új utakat nyitottak az immunológiában és a kemoterápiában. Ő fejlesztette ki az első antibiotikumot.
Elhibázott szuri
Az ötvenes években rájöttek, hogy katéterezéssel be lehet juttatni a megfelelő kontrasztú színezéket a testbe úgy, hogy az feltárja a problémás részeket. Az azonban nem volt mindegy, hogy a szívnek mely részébe fecskendezik be a festéket. A főverőér-billentyű jó helynek mutatkozott, mert azon keresztül a festék hamar elhagyja a szívet. F. Mason Sonesnak azonban megcsúszott a keze, és egyenesen páciense koronaerébe fecskendezte a festéket. A pórul járt beteg szíve meg is állt, de szerencsére még eszméleténél maradt. Mason gyorsan megkérte betegét, hogy köhögjön egyet, mire a megállított szerv újra dobogni kezdett, és láss csodát, a röntgenfelvételen a beteg szíve úgy világított, mint a karácsonyfaégő! A felfedezésnek köszönhetően nemcsak az derült ki, hogy a szív kritikusabb területeibe is lehet idegen anyagot fecskendezni, de ennek eredményeként tíz évvel később megtörténhetett az első koronaér bypass-műtét.
|
| 13:20
|
A perzsa kapcsolat
|
| |
Fenti című érdekes cikkükhöz egy keretes szöveg kapcsolódott, melyben Gyóni Gábor, az ELTE BTK Ruszisztikai Központ tudományos munkatársa a magyar-perzsa történelmi kapcsolatokról azt írja, hogy a magyar-perzsa (illetve pártus) rokonságnak nincs semmiféle alapja, hiszen a perzsák és a magyarok fő csoportjai sohasem érintkeztek egymással. Ez is egy vélemény, mely talán szakmai körökben ma többséginek tekinthető. Vannak azonban olyan szakemberek, akiknek ettől eltérő álláspontjuk van. Az újabb régészeti, genetikai és antropológiai kutatások olyan újabb bizonyítékokat tártak fel, melyek ennek ellentmondanak.
A honfoglalás kori magyar sírokban talált selyemre és bőrre varrt halotti maszkok párhuzamait a Tien-Shan, illetőleg a Pamír-hegységben kiásott sírokban találták meg. Fóthi Erzsébet antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának helyettes igazgatója pedig a honfoglalás kori sírokban talált típusokról szóló elemzésében a következőket írja: "Pamíri típus: Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben." A tadzsik zászló piros-fehér-zöld. Egyetlen államnak sincs ilyen zászlaja a magyaron kívül, benne korona, a három halmon stilizált életfa és félkörben hét csillag.
A pártusok összemosása a perzsákkal (Jobbik) szintén egy nagy csúsztatás. A pártusok hódító hun-szkíta nép voltak, akik Perzsiát meghódították, birodalmukat pedig a perzsák döntötték meg. Mondhatjuk, hogy a pártusok a perzsák legnagyobb ellenségei voltak (Irán-Turán harca).
Dr. Benkő István
|
| 13:00
|
Csapdában
|
| |
2007-ben, még ellenzéki korában, Orbán Viktor támogatta, hogy a MÁV Cargo privatizációja után a NEM CARGÓS munkavállalók kapjanak részesedést a befolyt eladási árból. Miért is ne támogatta volna a Fidesz elnöke, ha a magát baloldalinak valló Gyurcsány-kormány neoliberális jobboldali politikát folytatott? A MÁV Cargo magánosításából származó bevételből sem a menedzsment, sem az akkori politikai elit felmutatni semmit sem tudott, közben szóban a Cargo bevétele szétosztásának hajmeresztő gondolatát hirdette minden csatornán.
Az akkori kormányzat egyszerűen azért utasította el a szakszervezeti követelést, hogy azt a látszatot tartsa fent, az állami pénzeket ő nem hajlandó szétosztani, miközben valamennyi privatizált vállalat egykori munkavállalói megkapták a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretein belül a részvényeiket, amin keresztül szét is osztották az egykori állami vagyon tetemes részét, miáltal az ország hosszú távon csődközeli állapotba jutott...
Orbánék persze pontosan tudták, hogy igazságtalan dolog az, bár jogszabály nem volt rá, hogy ha a MÁV Cargónál munkaviszonyban állók csak azért, mert az üzletágak szétválasztásakor ide kerültek, az MRP keretein belül több száz ezer forintot kaptak, mert kiváltak - a többiek, akik szintén a vállalatnál dolgoztak, semmit! Ezt az igazságtalanságot vetette fel a Gaskó István vezette Liga szakszervezeti tömörülés.
Amikor most Orbán, immár miniszterelnökként következetes maradt korábbi álláspontjához, és vállalta, hogy több évi részletben kifizet ötmilliárdot a nem cargós MÁV-alkalmazottaknak, akkor Gaskó, a kontraktus ünnepélyes aláírása után minden csatornán elismerően nyilatkozott a kormányfő gesztusáról, mert a magát baloldali-liberálisnak beállító MSZP-SZDSZ-koalíció még csak szóba sem állt vele, a menedzsmentet tolva maga elé bástyának a színpadias "Nincs alku!" címszavas tárgyalásokra!
Nem véletlen, hogy a Liga ezek után készségesen leült tárgyalni a Munka Törvénykönyvének módosításáról, noha tudvalévő, hogy annak tervezete mind a dolgozók, mind a szakszervezetek Európában példátlan jogfosztását tartalmazza. A nagy konföderációk tartották magukat ahhoz, hogy ez a módosítás egészében elfogadhatatlan, és ezért alapjában újratárgyalandó. Így volt ezzel a Liga is, ezért félpályás útlezárásokat hirdetett, majd amikor látszott a hajlandóság a tervezet módosítására, leült a részletkérdésekben tárgyalni, és megállapodott!
Csak azért írták alá a szerződést, mert tudták: ha elutasítják, és úgy fogadják el a törvényt, ahogy eredetileg tervezték, vagyis, hogy a szakszervezeti struktúrát lényegében felszámolják, az ügyvivők munkája ellehetetlenül, a tagdíjakat a munkáltató nem szedi be többé. A választás kényszere nyilvánvaló volt, és a Liga emellett döntött. A Liga számtalan harcában maradt eddig is egyedül, hozták kínos helyzetbe azok, akik félúton feladták a harcot, mert hát a konkurens szakszervezeti vezetők bizony féltek elkurjantani, hogy "Előre, utánunk!". Tartottak tőle, hogy a biztonságot adó munkáltatóik, akiktől a megélhetést kapják szankciókkal élnek. Ezt a Liga szakszervezetek tagjai és tisztségviselői a sztrájk következtében meg is tapasztalták: munkaadóik célkeresztjébe kerültek, többen elvesztették munkahelyeiket!
Tény, hogy a regnáló hatalom, miután az elmúlt időszakban felismerte, hogy a szakszervezetek is számtalanszor visszaéltek a jogaikkal, alkotmányos jogokra hivatkozva, kénytelen volt kicsit csorbítani rajtuk, mert hát a többi állampolgárnak is van joga, például az utazáshoz is.
Sivák Tímea közgazdász, volt VDSZSZ-ügyvivő
|
| 12:52
|
A Schiffer-affér
|
| |
Bár a legtöbb LMP-s politikus szerint az elmúlt évek legsikeresebb akciója volt tavaly december 23-án a Parlament előtti "láncolós" demonstrációjuk, azóta mégis három képviselőjük jelentette be, hogy hátrább vonul. Közülük a legismertebb Schiffer András, aki eddig a Gyurcsány- és MSZP-ellenesség oszlopa volt a Lehet Más a Politika vezérkarában.
A középiskolásként a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) V. kerületi szervezetében forgolódó Schiffer András a politikai karrier felé kezdetben a baloldalon tett lépéseket. Már fiatalon a KISZ egyik szárnya, az Unió a Demokratikus Szocializmusért vezetői közé tartozott Gyurcsány Ferenccel és Szilvássy Györggyel együtt. 1989-ben ő is tagja, úgynevezett koordinátora volt a KISZ bomlásából Gyurcsány Ferenc által gründolt, de gyorsan jelentéktelenné váló Új Nemzedék (ÚN) mozgalomnak. Gyurcsány (és Bajnai Gordon, aki ugyancsak tagja volt ennek a csoportnak) az üzleti életben látott perspektívát, ezért az ÚN megszűnt. Schiffer 1990-ben az Ifjú Szocialista mozgalom ügyvivője volt, de ezt a szervezetet 1992-ben háttérbe szorította a Kiss Péter vezette Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT), amely végül az MSZP meghatározó erejévé vált, tagjai vezetői lettek a szocialista pártnak.
Schiffer, aki kiváló és rámenős ügyvéd hírében áll, a liberális hangvételű jogvédő szervezet, a TASZ szakértőjeként lett ismertebb, de a zöldmozgalomban is szerepet játszott, alapítója a Védegyletnek, amely fontos szerepet töltött be Sólyom László "menedzselésében". A 2006-os utcai zavargások során is sokat nyilatkozott a TASZ képviseletében. 2006 őszén ő jegyezte a gyülekezést korlátozó fővárosi rendelettel szembeni - egyébként sikeres - alkotmánybírósági indítványt. Ügyvédként többek között Orbán Viktort is képviselte, akivel tehát személyes nexusban van.
A baloldali médiában a Gyurcsány Ferenccel és az MSZP-vel szembeni személyes ellenszenve miatt őt tartják az ellenzéki összefogás - az MSZP-től az LMP-n át a Demokratikus Koalícióig érő összeborulás - gátjának. Az LMP - amely a területi listákon 2010-ben 380 ezer szavazatot kapott - szavazóbázisa, különösen a fővárosban és az egyetemi városokban, a választási matematika értelmében elengedhetetlen a Fidesz legyőzéséhez. Orbán Viktorral való személyes ismeretsége, illetve az, hogy a parlamenti vitákban a miniszterelnök nem beszél olyan durván és megalázóan vele, mint Vona Gáborral vagy még inkább Mesterházy Attilával, azt a képet erősíti, mintha ő a Fidesz irányában is szabad vegyértékkel rendelkező pártnak álmodná meg az LMP-t.
Az tény, hogy az LMP-ből Schiffer nyilatkozott legélesebben arról, hogy "kizárt, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel", illetve: nem hajlandó választási együttműködésre az MSZP-vel, mert "mi úgy kívánjuk leváltani 2014-ben a Fidesz-KDNP pártszövetséget, hogy közben nem kívánjuk a szocialista párt visszatérését".
Mégis az LMP-n belüli konfliktus nem annyira a párt politikai pozicionálásáról szól (bár ez valóban vitatéma a frakcióban), hanem az emberi kapcsolatok rossz menedzseléséről. Schering Gábor, a párt eddigi gazdaságpolitikusa által írt, saját visszavonulásáról szóló, csak szűk körnek eljuttatott levele (amit valaki az MTI-nek kiszivárogtatott) ebből a szempontból sokkoló részeket tartalmaz.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 12:23
|
Leminősített nemzetek
|
| |
Felkavarta Európát a tengerentúli Standard & Poors hitelminősítő döntése, amellyel kilenc európai ország besorolásán rontott, közülük négynek egyszerre két fokozattal. Nemcsak az érintett országok vezető politikusai tiltakoztak a politikainak minősített döntés ellen, hanem voltak, akik morális alapon kérdőjelezték meg a nagyhatalmú, ám magáncégként működtetett hitelminősítők "túlhatalmát". A pápai állam félhivatalos lapja, a LOsservatore Romano szerint az S&P döntése "olyan időpontban jött, amikor a piacok éppen a helyreállás első halvány jeleit kezdték felmutatni az adósságkezelés terén", ezért gyanús, hogy a "támadás időzítése tökéletes volt" ezzel szemben.
Egyszemélyes vacsora: ezzel a címmel készült a hatvanas években az a brit szatirikus jelenet, amelynek felújított változata most az ARD televízió jóvoltából nagy siker Németországban. Az eredeti darabban a 90 éves milliomosnő, Miss Sophie komornyikjával egyedül ünnepli az újévet, mert a szokásos vacsoravendégek már mind elhunytak. A komornyiknak kell ezért mindenki helyett tósztot mondani, hogy "minden úgy legyen, mint régen", miközben egyre spiccesebb léptekkel igyekszik kiszolgálni úrnőjét.
A komédia komédiájában Angela Merkel az idős Miss Sophie és Nicolas Sarkozy az alázatos komornyik, aki miután kitöltötte a pezsgőt, egymás után mond pohárköszöntőt a hiányzó vendégek - a görög Papandreu, a spanyol Zapatero és a brit Cameron - helyett (az olasz Berlusconi egy tigrisbőr szőnyeg képében van jelen). Merkel figyelmezteti a hajbókoló komornyikot, hogy vigyázzon a felszolgálásnál, mert a tripla A minősítése láthatja kárát. A jeleneten természetesen csak a németek tudtak szívből nevetni, hiszen mindenki értette az üzenetet: akárki van is jelen egy csúcstalálkozón, ma egyedül Angela Merkel (és Németország) számít Európában, és már csak a spicces francia komornyik hiszi azt, mintha a színjátékkal tényleg minden "úgy lenne, mint régen".
Az újévben aztán ez az illúzió is elúszott: a Standard & Poors amerikai hitelminősítő nyolc másik európai országgal együtt Franciaországot is leminősítette, miközben Németország megtartotta legmagasabb státuszát. Így végképp nyilvánvaló lett, hogy ma Berlin szava dönt Európában.
"Megvagyunk nélkülük"
A "fekete pénteken", január 13-án közzétett bejelentés - amely pontosan száz nappal a francia elnökválasztás előtt érkezett - nagy pofon volt Nicolas Sarkozy számára. Úgy tűnt, hogy szertefoszlott a "Merkozy-mítosz", a francia-német vezetésű Európa álma. Az államfő napokig kerülte az újságírókat, miközben szocialista kihívója, Francois Hollande minden hírcsatornán elmondta, hogy a leminősítés "nem Franciaországnak, hanem egyedül Nicolas Sarkozy személyének és politikájának szól". Martin Aubry, a szocialista párt főtitkára szerint viszont Sarkozy "a lecsúszás elnökeként" fog bevonulni a történelembe, az árat pedig a franciák fogják megfizetni.
Végül Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sietett a francia elnök segítségére. Draghi kijelentette, hogy a hitelminősítők nélkülözhetők, mert a piaci szereplők önállóan is meg tudják hozni a gazdasági hírek alapján a megfelelő befektetési döntéseket. "Meg kell tanulnunk meglenni a hitelminősítők nélkül, de legalábbis meg kell tanulnunk nélkülük is megítélni a hitelképességet" - mondta az EKB-vezér, aki szerint a Standard & Poors bejelentése zavart keltett, éppen miközben Európa a két és féléves adósságválságból igyekszik kilábalni. Ez után már Sarkozy is előállt, és közölte, hogy a tripla A minősítés elvesztése Franciaország számára "nem létező esemény".
Kit minősít?
A kritikusoknak sok tekintetben igazuk van, mert a francia gazdaság stabil, és az ország kedvező demográfiai helyzete jó piacot kínál. Franciaország 1975-ös első besorolása óta mindig a legjobb AAA értékelést kapta a Standard & Poors-tól, aminek következtében nagyon kedvező feltételekkel vehetett fel hiteleket a piacról. A francia állampapírok hozama szinte teljesen megegyezett az elmúlt években a német állampapírokéval, az elmúlt hónapokban azonban lehetett érzékelni, hogy a piacok leárazták Franciaországot, aminek következtében a leértékelés előtt a francia állampapírok után közel kétszer annyit - még mindig csak közel 3 százalékot - kellett fizetni, mint a német állampapírokért.
Az S&P ennek a 36 éves "idillnek" vetett véget, amikor január 13-án Franciaországot egy fokozattal lejjebb, az AA+ kategóriába sorolta. A hitelminősítő cég kilátásba helyezte, hogy a mostanit egy újabb leértékelés követheti még ebben az évben vagy a jövő év elején, véleményük szerint ugyanis a kormány deficitcsökkentési politikája nem elég sikeres, a növekedés pedig valószínűleg nem éri majd el az 1 százalékot.
A hivatalos kommunikáció igyekezett bagatellizálni a döntés következményeit: a francia miniszterelnök röviddel a minősítés után kifejtette, hogy ez elsősorban az euróválság következménye és nem a rossz gazdaságpolitikáé. Francois Fillon szerint az S&P besorolása nem a kormány gazdaságpolitikájának szól, és nem szabad neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Fillon szerint az országnak fontos a jelenlegi gazdaságpolitikát, a költségvetési kiadások csökkentését folytatnia, amelynek következtében véleménye szerint 2016-ban (vagyis kellően sokára ahhoz, hogy a mai vezetésen ne lehessen ezt az ígéretet számon kérni...) már költségvetési pozitívuma lesz Franciaországnak.
Hasonlóan értékelte a helyzetet Francois Baroin gazdasági miniszter, aki a leértékelést követően a France2 közszolgálati televízió műsorában kifejtette, hogy "ez természetesen nem jó hír, de nem katasztrófa, nem szabad megrémiszteni a franciákat". A pozitív kormányzati kommunikáció mellesleg természetes, a leértékelés híre ugyanis mindössze száz nappal az idei elnökválasztás előtt érkezett. Az újraválasztásért küzdő Sarkozy elnök, aki mellesleg az elmúlt hónapokban egyre jobban elkezdett felzárkózni szocialista riválisa, Francois Hollande mögé, most mindent megtesz, hogy bagatellizálja a negatívabb besorolást.
Elégedetlenül és csalódottan nyilatkozott a Standard & Poors leminősítésére szinte az összes többi érintett is. A ciprusi miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a döntést. Szerinte Ciprus éppen a krízisből való kilábalás jeleit mutatja. Dimitrisz Hrisztofiasz úgy véli, hogy "a legutóbbi leminősítés tisztességtelen, és valamiféle hátsó szándék áll mögötte".
Werner Fayman osztrák kancellár szerint a hitelminősítő cég döntése "helytelen és felfoghatatlan", mivel Ausztria gazdasága továbbra is jó helyzetben van. Maria Fekter pénzügyminiszter is továbbtolta a felelősséget, mondván, a leminősítés legfőbb oka Ausztria szoros gazdasági kapcsolata Olaszországgal és Magyarországgal, hiszen ezeken a pontokon nagyon sebezhetővé vált a gazdaságuk.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 12:20
|
Mesterhármas aranylabdával
|
| |
Elsöprő győzelemmel, a szavazatok majdnem felét bezsebelve ismét Lionel Messi kapta a futballvilág legelőkelőbb elismerésének tartott FIFA Aranylabdát. Az argentin zseni sorozatban harmadszor nyerte el a díjat, nem kis fejtörést okozva ezzel a futballközvéleménynek. A trénerek közül az FC Barcelonával a tavalyi évben öt címet szerző Pepp Guardiola kapta a legtöbb szavazatot, az év góljáért járó Puskás-díj pedig a brazil Neymar kezébe került.
Michel Platini, az Európai Szövetség elnöke mosolyogva álldogált a színpadon az Aranylabda átadását megelőző másodpercekben. Ekkor már nyilván ő is tudta: a mai naptól kezdve többé már nem ő lesz az egyetlen, aki megszakítás nélkül háromszor is karjaiban tarthatta a díjat. És néhány perccel később valóban, maga is gratulálhatott az alacsony termetű, immár háromszoros aranylabdás argentin csatárnak.
Nagy meglepetés nem született ezzel a Zürichben hétfőn este tartott gálán, mégis sokan húzhatták a szájukat a döntéssel kapcsolatban. Tehette ezt elsősorban Xavi Hernandez, aki már második alkalommal - tegyük hozzá, teljesen jogosan - számíthatott arra, hogy ő lesz a befutó, jóllehet neki igazán a tavalyi kudarc fájhatott. Mindkettejük csapattársa, Carles Puyol erről úgy vélekedett, hogy ha Messi nem a Barcelonában futballozna, már Xavi is megkapta volna a díjat. De nemcsak ő, még jó páran másnak adták volna az "aranylasztit". A számok azonban magukért beszélnek, a többség szerint megkérdőjelezhetetlen volt Messi győzelme, akit lehet nem kedvelni, a tudás azonban, ami mögötte van, letagadhatatlan. Ráadásul ebben az évben még talán az előzőnél is inkább kiérdemelte az elismerést, hiszen 2011-ben nem rendeztek argentin kudarccal végződő világbajnokságot, a Barcelonával pedig a megszerezhető hat serleg közül ezúttal csupán a Spanyol Királykupáért járót nem sikerült a magasba emelni. Persze a vörös-kékek sikereire Xavi is bőven hivatkozhat, akinek háttérmunkája nélkül talán Messi sem lenne az igazi - de tudjuk, hogy nem csak a csapatokra igaz az egyszerű közhely: a futballban mindig az a fél győz, amelyik több gólt szerez.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség és a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA Aranylabdát a megszokott módon a nemzeti válogatottak edzőinek, csapatkapitányainak és nemzetenként egy-egy sportmédia-képviselőjének szavazata alapján osztották ki. Egervári Sándor, a mieink szövetségi kapitánya első helyen Messire szavazott, de ugyanígy tett Fabio Capello, az angolok és Vicente Del Bosque, a spanyolok edzője, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Gera Zoltánnál azonban az első háromban sem találjuk az argentin nevét, ő inkább Xavinak ajándékozta volna a díjat. A magyar újságírókat Imre Mátyás, az európai szövetség (UEFA) munkatársa, az nb1.hu alapítója képviselte, nála Messi, Xavi, Ronaldo volt a sorrend.
"Messi már így is a legnagyobbak között lesz, de ahhoz, hogy valóban minden idők legjobbjai közé emelkedjen, világbajnoki címet kell szereznie" - nyilatkozta Platini, aki játékosként harmadik és negyedik is volt vb-n a francia válogatottal, győzelmet azonban sohasem ünnepelhetett. Erre a szavazatok 47,88 százalékát beszerző, alig huszonnégy éves csillagnak azonban még meg lehet az esélye, feltéve, hogy rendeződnek nemzeti válogatottjának örök edzőproblémái.
Messi egyébként elmondta, hogy rendkívül büszke, hogy zsinórban harmadszor megkapta a díjat, és utalt arra is, hogy szeretné megosztani ezt a kitüntetést azokkal az emberekkel, akik segítik, csapattársaival - köztük külön kiemelte Xavit és edzőjét, Pepp Guardiolát, akinek egyébként is bőven van oka az ünneplésre, hiszen az év edzőjének választották (lásd keretes írásunkat).
A tavalyi díjátadón Messi zavarában kidugott nyelvvel lépett színpadra, és bár ezúttal ez elmaradt, a tőle megszokott gyermeki stílusban beszélt és viselkedett, úgy, ahogyan azt a pályán is megszokhattuk tőle. Merthogy az argentin filmbe illő élettörténete egy olyan játékossá alakította a csatárt, aki mindig gyermeki lelkesedéssel fut ki a pályára, aki nem a balhéiról és kihágásairól híres. Emiatt is érezhetjük úgy, hogy idén újra tényleg a világ legjobb játékosának kezébe került az Aranylabda. Lionel Messi kezébe, huszonnégy évesen, immár harmadszor.
Guardiola, az aranyedző
A spanyol Pepp Guardiolát (Josep Guardiola i Sala) alig negyvenévesen választották meg az év edzőjének. Az "örök elegáns"-ként elhíresült tréner már játékosként beírta magát az FC Barcelona történelmébe, az ott töltött évei alatt csapatkapitánnyá nőtte ki magát, hatszor ünnepelhetett spanyol bajnoki aranyérmet, de a Bajnokok Ligája és az UEFA KEK-serlegét is magasba emelhette. Tagja volt a Johan Cruyff-féle álomcsapatnak, amelynek szárnyalásával kezdődött a Barcelona igazi sikertörténete. Olyan játékosokkal játszott együtt, mint Luis Figo vagy Ronaldo. Később Olaszországban is kipróbálta magát, hogy aztán profijátékos-karrierjének befejezése után, 2008-ban Frank Rijkaardot váltsa a katalán csapat kispadján. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a Barca valódi hőskorszaka csak ezután kezdődött, csapatával az azóta megrendezett mindhárom bajnokságot megnyerte, kétszeres Bajnokok Ligája- és kétszeres klubvilágbajnoki győztes, de Spanyol Kupát, Spanyol Szuperkupát és UEFA Európai Szuperkupát is nyert. Az emberként is köztiszteletben álló, visszafogott, minden tekintetben elegáns edző kitüntetése - játékosáéhoz hasonlóan - nem nevezhető meglepetésnek.
|
| 12:00
|
Rekordáron az üzemanyag
|
| |
"Ha a jelenlegi trendek érvényesülnek a közeljövőben is, akkor 10-12 hét múlva elérjük az 500 forintos üzemanyagárat" - vetítette előre a Heteknek nyilatkozva Vultur Csaba, a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója, hogy szerdától újabb rekordmagasságba szökött a benzin (424 forint) és a gázolaj átlagára (443 forint).
Mindennek hátterében az áll, hogy az üzemanyagárakat befolyásoló szinte összes tényező romlik. Irán Hormuzi-szorosbeli akciója nyomán drágul az olaj, ami növeli a késztermékek tőzsdei jegyzési árát (az elmúlt héten a benzin vonatkozásában 2,7 százalék, a gázolaj esetében 4,1 százalék volt az emelkedés). Ez utóbbihoz igazodik a Mol árazása, ráadásul a kereskedés dollár alapú, vagyis a forintgyengülés tovább rontotta a magyar autósok helyzetét - és akkor még nem beszéltünk a jövedéki adó és az áfa emeléséről.
Az elemző hozzátette, hogy tavaly januárhoz viszonyítva jelenleg 50 liter benzin tankolása esetén 3150 forinttal fizetünk többet, míg a gázolajnál ez az összeg 4600 forintra rúg. Hogy hol a lélektani határ, vagyis mekkora üzemanyagárig ülünk autóba, az szerinte nem egyértelmű. "Az sem biztos, hogy van ilyen határ. Hogy a klasszikus viccet idézzem: engem nem érint a benzináremelés, mert mindig ötezerért tankolok" - jegyezte meg Vultur Csaba, utalva arra, hogy az autósok jó része inkább spórolni fog - vagy az utazásain, vagy más területen. Arra szerinte nem sok esély van, hagy a taxisblokádhoz hasonló tüntetésre kerüljön sor az üzemanyagárak miatt, mert ehhez a fuvarozók túlságosan "atomizálódtak" a rendszerváltás óta. Az viszont elgondolkodtató - tette hozzá -, hogy ellenzékben a Fidesz a jövedéki adó csökkentését követelte a kormánytól, amikor a benzin ára a 320 forintra emelkedett.
A drágulás egyúttal az alternatív lehetőségek iránti keresletet is erősíti - bár a szakértő szerint ezen a téren sem állunk túl jól. A bioetanol (E85) 35-40 százalékkal olcsóbb volt, amíg a kormány drasztikusan meg nem emelte a jövedéki adóját. Ezért jelenleg - figyelembe véve azt is, hogy autónk ebből többet fogyaszt - mindössze literenként 10 forinttal olcsóbb a "zöldbenzin". Így azonban már nem biztos, hogy megtérül a szükséges autóátalakítás több tízezres költsége. A gázüzemű autózás sem feltétlenül ideális döntés. Igaz, hogy az LPG literje 230-240 forint, de ebből az autó többet is fogyaszt, ráadásul a beszerelési költség mintegy 300 ezer forint, az átalakítás nyomán pedig az autók elveszítik esetlegesen meglévő garanciájukat (mint ahogy a bioetanolos átalakításnál is).
A határ mentén élőknek jó hír lehet, hogy szinte minden szomszédos országban olcsóbban lehet tankolni, mint itthon. Ukrajnában 200 forinttal olcsóbb a benzin, ugyanakkor ezt a megoldást Vultur Csaba nem javasolja. Az ottani üzemanyag ugyanis nem EU-szabványos, vagyis egy Zsiguliba - ami köztudottan "körömlakkal is elmegy" - még érdemes lehet beletölteni, egy újabb autóba viszont nem biztos. A benzin egyébként még Ausztriában is olcsóbb 5-10 forinttal, és ugyanez igaz a gázolajra is.
Ha valaki nem a határ mentén lakik, annak nyilvánvalóan nem éri meg külföldön tankolni. Ebben az esetben úgy tudunk spórolni, ha 7,5 tonnásnál nagyobb autónk van - ezeknél ugyanis literenként 17 forintot visszatérít az állam. (S. I.)
|
| 11:00
|
Téli aromaterápia
|
| |
A hangulatjavító téli fűszerek a borongós napokon különösen nagy hasznunkra válhatnak. Nem hiányozhatnak az asztalunkra kerülő finomságokból, de a házi patikából sem: javítják stressztűrő képességünket, nyugtatnak, fertőtlenítenek, antiszeptikus illóolajaik pedig a meghűlés és az influenza kiváló ellenszerei.
Valaha veszélyes felfedezőutakra vállalkoztak a fűszerek miatt: véres háborúkat vívtak, hogy megszerezzék a mesés Kelet titokzatos ízeit, és volt idő, amikor a fűszereket aranyárban mérték, és csak a leggazdagabbak jutottak hozzá. A fűszerekkel való kereskedelem egész országokat virágoztatott fel.
Sajnálatos módon hazánkban - a keleti népekkel ellentétben - nem élünk eléggé a fűszerek áldásos képességeivel, sokoldalú egészségügyi előnyeivel, amelyekkel kapcsolatban sem kellő ismeretünk, sem hagyományunk nincs: szakemberek szerint ez is az egyik oka a magyarok nagyfokú egészségtelenségének. Tudományosan bizonyított, hogy azokban az országokban, ahol többféle fűszert, fűszerkeveréket használnak, ott egészségesebbek az emberek. Számos kutatás jelzi azt is, hogy a fűszerek hatalmas mennyiségű antioxidánst tartalmaznak mind száraz, mind nyers állapotban, bizonyos fajtáik pedig erőteljes gyulladáscsökkentő hatással bírnak.
Örök klasszikus
A babérfélék családjába tartozó fahéjfa szárított kérge a fahéj. A 10-15 méter magasra növő fa ágainak kérgéből lehántással, majd őrléssel készítik a fűszert. Kellemesen édes aromája finom, mégis intenzív. Íze illatos és meleg, kissé csípős. Rúd formában, vágott darabokban, illetve őrölve kapható. A bibliai időkben illatszerként és füstölőként használták. A föníciaiak vitték be Egyiptomba, ahol a balzsamozószerek egyik fő összetevője volt. Ebben az időszakban a fahéj értékesebb volt az aranynál. Az Ázsiában őshonos fűszernövény hazánkba a 15. században jutott el.
Mangánban, vasban és kalciumban gazdag. Kiváló ellenszere a náthának, fájdalomcsillapító hatású, oldja az izomlázat, és vértisztító hatással bír, erősíti a gyomrot. Kimerültség, idegi túlterheltség esetén lefekvés előtt mézzel fogyasztva nyugtató hatású. Hatásos ellenszere sok baktériumnak és gombának. Segít bontani a glükózt, így szabályozza a vércukorszintet. A fahéj illata állítólag az agyműködésre is serkentőleg hat, és a rovarokat is elriasztja, illóolaja pedig feszültségoldó hatású.
Egész állapotban elsősorban gyümölcskompótokba, őrölt állapotban pedig mézeskalácsba, csokoládés desszertekbe, rizsételekbe, almás lepénybe illik. Téli időszakban az igen kedvelt forralt bor, a különféle puncsok egyik jellemző fűszere. De az elmúlt évek kedvencét, a népszerű cidert (almabor) is ízesíthetjük vele.
Illatos gyógyító
A Fűszer-szigeteken őshonos örökzöld fa virágának szárított bimbója a szegfűszeg, más néven szegecske vagy fűszerfű. Piros bimbóit pálmalevélbe tekerve szárítják, így kapják jellegzetes barna színüket. Az elsők között került kereskedelmi forgalomba, így nem csoda, hogy - arab közvetítéssel - az ókori rómaiak konyhájában is megtalálható volt ez az aromás, illatos fűszer. Kínában a Han-dinasztia idején a császár elé járuló alattvalók számára előírás volt a szegfűszeg rágcsálása, hogy friss és üde lehelettel jelenhessenek meg az uralkodó színe előtt.
Manapság főleg Afrikában, Zanzibáron és Madagaszkáron termesztik. A szárított rügy nagyjából 20 százalékát kitevő eugenololaj baktérium-, gomba- és vírusölő tulajdonságaival fertőtlenít, fájdalmat csillapít, de ezenkívül többféle köptetőnek és görcsoldó krémnek is az alapanyaga. A különböző megbetegedések mellett a járványok megfékezésénél is nagy szerepe volt, a híres velencei pestisdoktorok is tettek szegfűszeget a maszkjukban lévő fűszerkeverékbe.
Főként mártások, páclevek és savanyúságok ízesítésére szolgál. Emellett süteményeket, gyümölcsleveseket is ízesítünk vele. Húsokhoz, zöldségekhez is adható: a sütőtökhöz kifejezetten jól illik a szegfűszeg. Sőt, igen sok fűszerkeveréknek is alapanyaga: a currynek, a kínai öt fűszerkeveréknek, a franciák által ragukhoz, kolbászokhoz előszeretettel használt Quatre Epices-nek és a marokkói ras el hanutnak.
A fűszerek királynője
A világ egyik legkedveltebb fűszerét már az azték birodalomban is jól ismerték. A hazafelé vitorlázó spanyol hajókon a vaníliával új csemege érkezett Európába. Csodálatos illata a hollandokat is izgalomba hozta, és hogy kontinensünkön közismertté vált, azt nekik köszönhetjük. Miután már mintegy nyolcvan éve használták a vaníliát a forró csokoládéhoz, 1602-ben I. Erzsébet patikusa felvetette, hogy egyedülálló aromája miatt máshoz is lehetne alkalmazni. Innentől kezdve önálló életre kelt. Az Egyesült Államokba állítólag Thomas Jefferson révén jutott, akivel XVI. Lajos nagykövete ismertette meg. A vanília annyira megtetszett Jeffersonnak, hogy 200 vaníliarúd társaságában tért vissza az Államokba.
A sáfrány után a vanília a legdrágább fűszer: magas ára a termesztési és betakarítási folyamat nehéz kézimunka-igényének és a hosszú szárítási időnek tudható be. Érdemes inkább egész vaníliarudakat vásárolni, ugyanis többször is felhasználhatók. A vaníliarudat egészben főzzük az ételbe, és csak tálalás előtt vegyük ki. Illóolaja használható étvágytalanság és hányinger kezelésére, de növeli a szellemi és testi aktivitást is. Elsősorban tejsodók, pudingok, sütemények, fagylaltok ízesítésére használjuk, de jó összetevője lehet teának, kávénak, kapucsínónak vagy egy extrán fűszerezett puncsnak is.
Csillagos ánizs
A csillagánizs, kínai ánizs vagy ánizscsillag igazi mediterrán fűszer. A Közel-Keletről származik, a Földközi-tenger környékén őshonos, már az ókori egyiptomiak is használták. Az érett fűszer alakja olyan, mint egy szabálytalan, nyolcágú csillag, neve is innen ered: nyolc ág. A középkorban annyira népszerű volt, hogy az angolok a London Bridge javítási költségeit az ánizsmag-kereskedelemből befolyt adókból finanszírozták. A feljegyzések szerint VI. György ruháit is ánizzsal illatosították.
Rendkívül sokféle gyógyhatással bír: köhögéscsillapító, jó hatással van az emésztőrendszerre, tisztítja a vért, erősíti az idegeket és használható epebántalmakra. Reumatikus panaszok esetén is segít: görcsoldó hatása miatt a fájdalmak enyhítésére is alkalmas.
Fűszerként főzelékekhez, vadételekhez, mártásokhoz, gyümölcskenyerekhez használjuk. Ideális édességek, torták, krémek, szárnyas- és halételek, szószok, levesek és zöldségek ízesítésére, vagy emésztést segítő italok készítéséhez. Híres nemzeti italok, mint a török "raki" vagy a bolgár ánizspálinka fő ízesítője.
Vanilíás puncs
Hozzávalók: 0,7 liter forró fekete tea, 5 cl rum, 8 dkg cukor, 1 rúd vanília, 1/4 teáskanál őrölt fahéj, 3 szem ánizs, 1 citrom, 1 narancs.Elkészítés: A vaníliarudat hosszában felhasítjuk, kikaparjuk a belsejét, a rummal együtt a teába keverjük. Hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat és az ánizst, 10 percig hagyjuk összeérni. A forró vízben megmosott narancs és citrom héját lehámozzuk és csíkokra vágjuk. A kipréselt gyümölcslevet a puncshoz keverjük. Forrón tálaljuk, a gyümölcsök héjával és fahéjjal díszítjük.
|
| 10:57
|
A Jobbik EU-ellenességének háttere
|
| |
Noha az uniós zászló elégetésére a legutóbbi tüntetésükig még nem kerítettek sort, a Jobbik politikusai az elmúlt években többször is követelték Magyarország Európai Unióból való kilépését. A szélsőjobboldal EU-hoz való viszonyát tekintve tehát nem történt változás, pártpolitikai értelemben viszont igen. E téma kapcsán ugyanis élesen láthatóvá vált, hogy a január elején rendezett demonstrációkon felbomlott az ellenzéki pártok - nem túl erős, de alkalmilag kétségtelenül megmutatkozó - együttes kormányellenes fellépése. A kormányoldal és az ellenzék 2011 második felében felerősödő szembenállása helyett ismét a baloldal és a jobboldal ellentéte vált meghatározóvá.
Ebből a szempontból jellemző momentumként említhető, hogy míg december 23-án a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás még a rendőröket figyelmeztette az LMP-s képviselők és aktivisták Parlament előtti akciója során, addig a január 2-ai, Operaház előtti ellenzéki tüntetéshez a Jobbik már nem csatlakozott, a párt EU-ellenes demonstrációján pedig nem győzték hangsúlyozni, hogy a "nemzeti oldalnak" vissza kell foglalnia az utcát "balliberálisoktól".
A Jobbik látványosabbá tett EU-ellenessége túlmutat tehát önmagán, és a hazai pártpolitikai színtéren zajló mozgásokkal is összefügg. Bizonyos értelemben helyére kerültek a dolgok: a szélsőjobboldali párt egyszerre igyekszik megkülönböztetni magát a kormányoldaltól, valamint a számára még inkább elfogadhatatlan baloldali és liberális ellenzéki pártoktól, mozgalmaktól. Erre pedig kiválóan alkalmas az Európai Unió teljes elutasítása, ezen a téren ugyanis az ellenzék uniópárti álláspontot elfoglaló részével lehetségessé válik a nyílt szembenállás, a Fidesz pedig minden "szabadságharcos" érve ellenére sem lesz képes követni a Jobbikot.
Utóbbi vonatkozásban nem mellékes, hogy az elmúlt hetekben az Orbán-kormány egyre bizonytalanabb helyzetbe kényszerült. Miközben igyekezett fenntartani álláspontját, miszerint a nemzeti szuverenitás megtartására irányuló küzdelmet vív a nemzetközi nagytőke és a vele szövetséges baloldali és liberális hegemóniával szemben, éppen az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások kezdik ki az érveit. A Jobbik nem véletlenül ekkor éget uniós zászlót, jelezve a kormánypárti sajtó által is a Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés gondolatára hangolt jobboldali választói közönségnek, hogy ők bizony levonják a határozott következtetést azokból az állításokból, amelyeket egyébként a kormányoldalon is megfogalmaznak. Ez a következtetés pedig a Jobbik január 17-én kiadott közleménye szerint így szól: "Igaza van azoknak, akik azt mondják, Brüsszel nem Moszkva. Annál sokkal rosszabb, hiszen amíg Moszkva egy nyíltan és bevallottan elnyomásra, valamint katonai megszállásra épülő rendszert működtetett, addig Brüsszel álcázva, a »demokrácia« és a »szabad világ közös értékeinek« hazug jelszavai mögött hajtja végre »gyarmatosító politikáját«."
A Jobbik kezére játszik az is, hogy az elmúlt időszakban az Európai Unió és Magyarország között felerősödő konfliktusok az unióellenességet társadalmi szinten is erősíthetik.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 10:37
|
Bolgártárs
|
| |
"Tisztelt Hallgatóink! A Köztársasági Elnöki Hivatal - tekintettel a hallgatók kötelezettségeire - úgy döntött, hogy dr. Schmitt Pál köztársasági elnök nem zavarja meg a vizsgaidőszakot az Alaptörvényről szóló előadásával" - tudatta a fájó hírt diákjaival az egri Eszterházy Károly Főiskola kedden. Dr. Schmitt csütörtökön tartott volna előadást. A hirtelen jött műsorváltozáshoz feltehetőleg semmi köze nincs a dr. Schmitt Pál kisdoktori disszertációjával szemben felmerült plágiumgyanúnak, vagyis annak a látszatnak, hogy dr. Schmitt Pál 1992-ben írott 210 oldalas disszertációjának mintegy 185 oldala szinte szóról szóra megegyezik a bolgár Nikolaj Georgiev sporttörténész dolgozatával. Melyet Georgiev 1987-ben publikált.
Bulgária először
Már csak azért sincs semmi köze egymáshoz az egri előadás elmaradásának és a plágiumgyanúnak, mert plágium sincs. Ugyanis, mint a Köztársasági Elnöki Hivatal tudatta, a 185 oldalnyi egyezésnek az az egyszerű oka, hogy dr. Schmitt annak idején együtt kutatta az újkori olimpiák történetét Nikolaj Georgievvel, így aztán, amikor öt évvel Georgiev dolgozata után ő is nekilátott a munkának, szükségképpen írta meg ugyanazt, amit annak idején a bolgár sporttörténésszel együtt kikutatott.
Bár a magyarázat logikus, többen arra hívták fel a figyelmet, hogy Schmitt Pál megmutathatná disszertációja eredeti változatát, esetleg kérhetné egykori főiskolája jelenlegi vezetését a vád tisztázására, vagy amennyiben egészen biztos a maga igazában, beperelhetné az ügyet kirobbantó hvg.hu-t. Lapzártánkig a köztársasági elnök egyik lehetőséggel sem élt. Viszont az ügy kirobbanása után egy héttel megszólalt: a közrádiónak adott interjújában szerdán azt mondta, a plágium vádja azért nem áll meg, mert az a bizonyos 180 oldal "senkinek nem a tulajdona", hanem egy olyan "törzsanyag", ami mindenkinek a rendelkezésére áll, hiszen NOB-jegyzőkönyvek adatait tartalmazza. Schmitt doktor hozzátette: az 1992-es szabályok szerint neki nem volt kötelessége láb- és végjegyzettel ellátni a dolgozatát, a könyv utolsó oldalán ugyanakkor az első helyen tüntette fel a bolgár sporttörténész munkáját. Azt is megtudhattuk, hogy Schmitt Pál összesen 21 szerző műveit használta forrásként, ezek szerint tehát a bolgár történésztől merített "törzsanyag" 180 oldalán túl a fennmaradó 30-35 "saját" oldalra 20 szerző alkotásaiból volt lehetősége "meríteni".
A napokkal korábban megkérdezett Malina Georgiev, a bolgár sporttörténész lánya azt mondta, hihetetlennek tartja az elnöki hivatal magyarázatát, miszerint dr. Schmitt együtt kutatott volna az édesapjával, mert ha így történt volna, arról édesapja biztosan említést tett volna neki.
Az ügy - akárhogy is végződik - egy eddig nem tárgyalt érdekességre is rávilágít. Az atv.hu megkeresésére a bolgár Trud című lap munkatársa elküldte Nikolaj Georgiev életrajzát. Ebből kiderül, hogy a 2005-ben elhunyt Georgiev a szófiai French College jogi karán végzett 1943-ban. Apját, Niko Georgievet 1945. április 21-én az ideiglenes bolgár hadbíróság náci háborús bűnök miatt kivégezte. Ennek következményeként Georgiev a háborút követően nem láthatott el közfeladatokat. A helyzet 1957-től változott meg: ekkor kezdett el dolgozni a Bolgár Olimpiai Bizottság (BOC) nemzetközi részlegében, majd 1968 után ő lett a BOC egyik titkára. 1983-ban Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egy bulgáriai látogatása során ígéretet tett neki, hogy munkát szerez számára a NOB-ban. Georgiev kiváló minősítést kapott Todor Zsivkovtól, a Bolgár Kommunista Párt főtitkárától, majd a várva várt meghívás is megérkezett Lausanne-ból - miután Samaranch személyesen egyeztetett a kommunista diktátorral telefonon. Georgiev 1987-től a lausanne-i Olimpiai Múzeum Oktatási Központjának alkalmazottjaként dolgozott, emellett az olimpiai játékok programfejlődését tanulmányozta, és több mint 40, sporttal és munkaszabállyal kapcsolatos előírást dolgozott ki.
Georgiev mentora, a spanyol Juan Antonio Samaranch 1980-tól 2001-ig vezette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. 2010-ben, 90 éves korában halt meg. Schmitt Pál Samaranch halála kapcsán azt mondta, nagyon sokat köszönhet a NOB egykori elnökének: sokat tanult tőle, és második apjaként tekint rá. Schmitt elmesélte MOB-taggá választásának történetét is: eszerint Samaranch figyelt fel rá 1982-es budapesti látogatásakor, mivel az akkor a Népstadion főigazgatójaként tevékenykedő Schmitt spanyolul köszöntötte őt a Budapest Sportcsarnok avatásán. Amikor 1983-ban szóba került a váratlanul elhunyt MOB-elnök, Csanádi Árpád utódlása, Samaranch Schmitt Pált ajánlotta az első számú magyar sportvezető, Buda István figyelmébe. Schmitt Pál - Csanádi utódaként - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és az Országos Testnevelés és Sport Hivatal alelnöke lett miniszterhelyettesi rangban.
Bulgária másodszor
1984-ben a MOB egyetlen tartózkodás mellett egyhangúlag szavazta meg, hogy hazánk is bojkottálja a Los Angeles-i olimpiát, mert sportolóink "szolidaritást vállalnak a szovjet sportolókkal". Schmitt Pál - különös módon - nem vett részt a közfelháborodást kiváltó határozathozatalon, mert éppen abban az időpontban - 84 májusában - kétoldalú egyeztetést folytatott a bolgár sport vezetőivel Szófiában. (Lehet, hogy az újkori olimpiák történetén dolgozó Georgievvel kutatott?) Így indult Schmitt Pál sportdiplomáciai karrierje.
A második apaként tisztelt Samaranch karrierje viszont Franco fasiszta diktatúrájában indult, karlendítős fotója ma is megtalálható az interneten. Samaranch a spanyol diktátor idején sportügyekért felelős államtitkár volt, majd 1977-ben, Franco halálát követően szovjet, illetve mongol nagykövetként Moszkvába küldték. A moszkvai száműzetés alatt fényes karriert futott be: 1980-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke lett, nem sokkal az előtt, hogy Moszkvában megnyíltak a nyugati országok által bojkottált nyári olimpiai játékok. 2009 őszén jelent meg a Sakkozik a KGB című könyv. A szerzők, Jurij Felstinszkij történész, két nemzetközi sakknagymester, Viktor Korcsnoj és Borisz Gulko, valamint a KGB egykori rangidős vezetője, Vlagyimir Popov alezredes azt állítják, hogy a szovjet titkosszolgálat különböző módszerekkel befolyásolta az egykori Szovjetunió sakkelitjét. Popov szerint nem csupán a többszörös világbajnok, Anatolij Karpov volt a KGB ügynöke, hanem Juan Antonio Samaranch is. Popov szerint a KGB-nek jelentős szerepe volt abban, hogy Samaranch a keleti tömb NOB-tagjainak szavazatával jelentős fölénnyel a bizottság elnöke lett. A német Süddeutsche Zeitung megpróbálta szóra bírni Samaranchot, ám nem sikerült állásfoglalást szereznie a könyv állításaival kapcsolatban. A NOB kommunikációs igazgatója, Mark Adams ugyanakkor merő spekulációnak nevezte azokat. A Die Zeit című hetilap a szóban forgó állításokhoz fűzött kommentárjában feltette a kérdést, vajon befolyásolta-e Samaranch, hogy az 1980-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát annak idején Moszkva, a télit pedig később Szocsi kapta. A lap a könyv kapcsán azt írta: nem az a meglepő, hogy a bizottság korábbi elnökét a KGB titkosszolgálati tevékenységre kényszerítette volna. A meglepetés az lenne, ha a NOB-ban Samaranch lenne az egyetlen titkosügynök.
Mivel Schmitt Pál 1980-ig az Astoria szálloda igazgatóhelyetteseként dolgozott, és mivel a szállodáról köztudott volt, hogy a titkosszolgálat is használta az épületet az ott tartózkodó külföldiek megfigyelése, lehallgatása céljából, a jelenlegi köztársasági elnökkel kapcsolatban is felmerült a titkosszolgálati érintettség. "Hogy én szt-tiszt lettem volna? Ez annyira képtelenség, ezzel nem is foglalkozom, különben is, ezt nekik kellene bizonyítani" - nyilatkozta a felvetéssel kapcsolatban Schmitt az Új Néplapnak.
Bulgária harmadszor
Schmitt Pált - nyilvánvaló véletlen, de érdekes egybeesés - Bulgáriából jelölte köztársasági elnöknek a 2010 nyarán éppen a tengerparton vakációzó Orbán Viktor. A jelölés még a Fideszen belül is megosztást hozott, lapinformációk szerint Kövér László például paprikajancsinak nevezte Schmittet, egy lapinterjúban pedig nyilvánosan is alkalmatlannak nevezte az elnöki poszt betöltésére. A Schmitt jelölése ellen érvelő Kövér - az első Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere - a Fidesz elnökségi vitáiban többek között azzal érvelt, hogy az egykori olimpiai bajnok "túl kevés" az államfői poszt betöltéséhez, de egyben "túl sok" is abban az értelemben, hogy a múltjában esetleg vannak megkérdőjelezhető momentumok.
2010-ben sokakat meglepett, hogy Orbán nem a szintén általa jelölt és az államfői posztot 2005 óta betöltő Sólyom Lászlót jelölte újra. Schmitt beiktatásakor kijelentette, nem a kormány ellensúlya kíván lenni, hanem "egyensúly". (Attól, hogy az egyensúly egy állapot, tehát "egyensúlynak lenni" a magyar nyelv szabályai szerint értelmetlen, most tekintsünk el - még akkor is, ha Schmitt egyik fő küldetésének a nyelv védelmét és megújítását nevezte meg.) Az elnök állta a szavát: regnálása másfél évében az elé tett 365 törvényből egyetlenegyet sem vétózott meg.
|
| 10:20
|
Tim Tebow, az amerikai foci csodagyereke
|
| |
Sorozatos "cikizések", lesajnáló nyilatkozatok, cinikus internetes ellenkampány sem vette el Tim Tebow kedvét attól, hogy a profi sporttal járó dicsőséget hite népszerűsítésére is felhasználja. A 24 éves amerikai futballjátékos az utóbbi hetekben alaposan rácáfolt a korábban őt inkább megmosolyogtatóan lelkesnek, mintsem tehetségesnek tartó szakemberekre. Beugró emberként bejuttatta a Denver Broncost a rájátszásba, ahol a tavalyi Super Bowl-döntős Pittsburg-öt búcsúztatta egy filmbe illő mérkőzésen.
Timothy Richard Tebow 1987-ben született a Fülöp-szigeteken, ahol szülei, Pam és Bob keresztény misszionáriusként tevékenykedtek. Édesanyja még várandós volt az ötödik gyermekként érkező Timmel, amikor elkapott egy súlyos vérhasfertőzést. Az orvosok próbálták a szülőket lebeszélni arról, hogy vállalják gyermeküket, mivel úgy vélték, a baba halva fog világra jönni, sőt, az anya élete is veszélyben forog. Azonban Pam nem adta fel, hite és férje támogatása megsokszorozta erejét, és pár héttel később egy gyönyörű, egészséges kisfiúnak adott életet, aki ma már, több szakértő véleménye szerint is, a valaha volt legerősebb játékos az irányítói poszton, a maga 190 cm és 110 kg fölötti termetével. Tim és szülei a történtek miatt elkötelezett és sikeres kampányt folytatnak Amerikában az abortusz ellen.
A floridai Jacksonville-be való hazaköltözésüket követően az ifjút - testvéreihez hasonlóan - saját anyja oktatta az iskolai tanulmányokra. Tim magántanulóként is elkezdhetett a hozzá legközelebb eső csapatban játszani. Az ifjú titán ezt azzal hálálta meg, hogy többször is győzelemre vezette saját csapatait az amerikai bajnokságokon mind a gimnáziumi, mind az egyetemi éveiben. Rendkívüli teljesítményének köszönhetően ő lett az egyetlen futballista, aki már másodévesként is a magasba emelhette a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman Trophyt. A diplomáját Tim úgy vehette át, hogy már 5 amerikai, 14 Délnyugati Konferencia- és 28 floridai egyetemi rekordot tudhatott maga mögött.
A 2010-es Denverhez való igazolását követően az edzője szerint nem tudott semmi igazán maradandót alkotni, ezért úgy tűnt, hogy a 2011-es szezont is a kispadról fogja szemlélni másodirányítóként. Azonban Tebow egy újabb esélyt kapott, amikor a csapat vezetése az 1 győzelem és 4 vereség mutatójú szezonkezdet után úgy döntött, hogy Tim ismét pályára léphet kezdőként. Tim irányítása alatt a "denveri paripák" szélsebes vágtába kezdtek, és zsinórban 6 győzelmet arattak. A 6 győzelemből 5-öt az utolsó negyedben való fordítással nyertek meg, ebből 3-at hosszabbításban. Ráadásul az első, Miami elleni találkozót 15-0-ról fordították meg az utolsó 3 percben, a Chicago elleni mérkőzést pedig kevesebb mint 2 perc alatt nyerték meg 10-0-ás hátrányból 10-13-ra. Ezek az eredmények példátlan rekordoknak számítanak az NFL történetében, és sok Tebow-kritikust meggyőztek arról, hogy a ligában leggyengébb passzolási hatékonysággal rendelkező Tim ettől függetlenül az egyik legígéretesebb irányító: tipikus őserő, győztes típus, ide pedig ez kell.
A 6 mesés győzelmet követően azonban úgy tűnt, hogy megtalálták Tebow ellenszerét. A Denver veretlenségét a New England csapata törte meg, és ezt követően még két súlyos vereséget könyvelhettek el. Tebow és csapata az alapszakasz végén kivívta az AFC nyugati csoportján belül az elsőbbséget, így 6 év után ismét bejutottak a rájátszásba.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 10:13
|
Tudományos vita a szexfüggőségről
|
| |
Napjaink egyik legforróbb témája, rohamosan terjedő járvány - de egyesek szerint még arra sincs bizonyíték, hogy egyáltalán létezik. Egyre több a szexfüggőségben szenvedő sztár, de hétköznapi emberek is gyakran hivatkoznak az ellenállhatatlan kísértésre. Számos szakember kezelendő bajnak tekinti, mások számára jó üzlet is a drága magánklinikák fenntartása. David Ley pszichológus hamarosan megjelenő könyve, A szexfüggőség mítosza megkérdőjelezi a témával kapcsolatos eddigi ismereteket.
"Semmiféle bizonyítéka nincs annak, hogy a szexfüggőség valódi pszichiátriai rendellenesség lenne. És valószínűleg nem is lesz" - jelenti ki Dr. David Ley klinikai szakpszichológus a témával kapcsolatos átfogó munkájában. Amikor egy ismert személyiséget félrelépésen kapnak, kézenfekvő megoldás a szexfüggőségre hivatkozni - ahogyan például a golfjátékos Tiger Woods vagy Michael Douglas és Charlie Sheen színészek tették. Az ember ilyenkor bevallja, hogy valójában beteg, és bűnbánó arccal bevonul egy méregdrága rehabilitációs központba. Tiger Woods esetében például a terápia bizonyos ideig tartó teljes absztinenciát, viselkedésterápiát, traumakezelést, a visszaesést megelőző tanácsadást, valamint a szégyenérzet csökkentését és a szexuális határok felállítását célzó négyszemközti beszélgetéseket foglalt magába.
Mindez természetesen nem olcsó mulatság, így nem is mindenki engedheti meg magának. Egy bentlakásos intézményben akár 35-40 ezer dollárt is elkérhetnek egy egyhónapos terápiáért, míg egyes honlapokon könyvek és DVD-k tömegét lehet megvásárolni. Ízlésesen álcázott dobozokban akár a katonai szolgálatukat teljesítő, szexuális vágyaikat kordában tartani nem bíró személyeknek is szállítanak önsegítő programokat - egy ezzel foglalkozó internetes vállalkozás 2009-ben közel 8 millió dolláros forgalmat bonyolított le.
A szexfüggőség tehát jó üzlet, vonja le következtetését Dr. Ley, aki szerint a biznisz újabb lökést kap a napokban bemutatott Shame (Szégyen) című, Steve McQueen rendezte filmmel. A filmben Michael Fassbender egy sikeres, jóképű és szexfüggő New York-i férfit alakít, aki a pornográfia, a prostituáltak és az egyéjszakás kalandok hálójában vergődik. Az alkotás nyomán fellángoló vitában pszichológusok és pszichiáterek sora foglal állást a szexfüggőség létezésének kérdésében.
A szexuális zavarokkal foglalkozó David Ley klinikai praxisában arra a következtetésre jutott, hogy bár számos páciense igen aktív szexuális tevékenységet folytat, egyikük sem diagnosztizálható "függőként". Véleménye szerint a szexfüggőségnek nincs szakmailag általánosan elfogadott definíciója - mintegy tucatnyi, egymással versengő meghatározás létezik, melyeket soha nem alkalmaznak következetesen. A legtöbben a drog- és alkoholfüggőséget veszik alapul a szexfüggőség definiálására, azt állítva, hogy a túl sok szex ezekhez hasonlóan sóvárgást, hozzászokást és adott esetben elvonási tüneteket hoz létre, miközben teljes mértékben leuralja az ebben szenvedő személy mindennapi életét. Ley ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy soha, senki nem halt még bele a szex megvonásába, miközben a drog és alkohol megvonása a függő személy életét is veszélyeztetheti. Következtetése szerint a szexfüggőség diagnózisa gyakran felmenti az embereket a tetteikkel és hibás döntéseikkel kapcsolatos felelősség alól. Első megítélésre hangzatos érveit Phil Varone rockzenész példájával igyekszik alátámasztani, aki saját bevallása szerint több mint 3 ezer nővel létesített már szexuális kapcsolatot. Bár a zenészt többen függőnek minősítették, ő maga nem ért ezzel egyet: "Soha nem tartottam magam szexfüggőnek, mivel a szex soha nem volt negatív hatással az életem más területeire, és soha nem akadályozott meg a magas színvonalú teljesítmények elérésében" - jelentette ki Varone a Celebrity Rehab című amerikai valóságshow-ban.
A "szexfüggőség ipara" ellen következetesen érvelő Ley arról is beszámol, hogy beszélgetéseik során számos megcsalt feleség bevallotta: könnyebb volt számukra azt hinni, hogy a férjük beteg (tehát szexfüggő), mint tudomásul venni, hogy saját önzésének engedve egyszerűen megcsalta őket. A pszichológus szerint a hetvenes évek szexuális szabadossága után az AIDS elterjedése a szextől, különösen a promiszkuitástól való félelmet táplálta, és ez a megrettenés hívta életre a szexfüggőség fogalmát.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
| 08:54
|
Huszárvágás - Orbán megosztotta Európát
|
| |
Varrás mentén repesztette szét az Európai Parlamentet a magyar miniszterelnök a hét közepén, pont egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított hazánkkal szemben. A magyar álláspont finomodott, és a békülékeny hangnem elérhető közelségbe hozta az IMF-hitelt.
Gyorsított ütemben indított kötelezettségszegési eljárásokat Magyarországgal szemben az Európai Bizottság. A hivatalos felszólító levelek a jegybanktörvényt, az adatvédelmi biztos hivatalának átalakítását és a bírói munka felső korhatárának csökkentését kifogásolják. Emellett Brüsszel további részletes információkat kér a magyar hatóságoktól a bírói szervezet átalakításával összefüggésben. Az ilyenkor szokásos két hónap helyett a magyar kormánynak egy hónapja van a reakcióra. És egy logikusnak tűnő árukapcsolás keretében a bizottság alelnöke az alaptörvény, illetve a jegybanktörvény módosításától tette függővé a hiteltárgyalások megkezdését az EU-val és az IMF-fel.
"Az IMF-hitel feltételhez kötése azért nem szokatlan gyakorlat, mert tulajdonképpen az elvárások kikényszerítésének egyetlen eszköze ez a bizottság kezében. Zsarolásnak azért nem minősíthető, mert a kötelezettségszegési eljárás kezdeményezői jogilag védhető kifogásokat fogalmaztak meg" - mondta el lapunknak Fóris György. A Bruxinfo ügyvezető igazgatója szerint ugyanis változtatás hiányában az unió joggal feltételezheti, hogy a szabályozásból következő új helyzet veszélyezteti a jegybank függetlenségét. És miért öntsenek ők egy ilyen bizonytalan rendszerbe pénzt, ha a kockázatok elhárulásának nincs meg az esélye? A szakember úgy értékeli, hogy már a gyorsított eljárás is gesztusként értékelhető, hiszen sikeres egyeztetés esetén minél előbb meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a készenléti hitelről.
A magyar kormány egyébként már a múlt hét közepén elhangzott fenyegetés hatására változtatott a kommunikációján, és a miniszterelnök mellett a külügyminiszter is arról beszélt, hogy ha a bizottság érvei elég erősek lesznek, akkor Magyarország kész változtatni a törvényeken. "Nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása" - mondta Orbán Viktor. Kivárták viszont a konkrét kifogásokat.
A kötelezettségszegési eljárás első szakaszában a bizottság informálisan egyeztet a kormánnyal, ennek során van lehetőség alkudozásra. Ha a politikai egyezkedés egyezség nélkül lezárult, akkor a folyamat átalakul egy jogi procedúrává. Ebben a bizottság először egy úgynevezett indoklással ellátott véleményt bocsát ki, és ha azt az állam nem fogadja el, akkor bírósághoz fordul, amely azután kikényszeríthető döntést hoz. "Mivel Magyarországnak szüksége van az Európai Bizottság támogatására az IMF-hitelkérelem sikeréhez, ezért most a bizottságnak lehetősége van arra, hogy az alkuban egyes kérdéseket a támogatás feltételeként fogalmazzon meg" - állítja Kende Tamás nemzetközi jogász, hozzátéve, hogy a 2012 januárjában indított három új ügy közül azonban csak a jegybanki függetlenség témáját tudja logikusan összekapcsolni a hitelkérelem kérdésével. A másik két alkotmányos kérdésben egy ilyenfajta árukapcsolás visszaélést jelentene a bizottság hatáskörével. Az viszont logikus, hogy ha Magyarország adósa lesz az Európai Uniónak, akkor az utóbbi mint hitelező megkövetelheti, hogy az ő értelmezése szerint legyen független például a központi bank. Magyarország úgy tűnik, nem is vitatja az Európai Bizottságnak ezt a "technikáját". Mozgástere annyit tesz lehetővé, hogy egy kifogásolt szabályozást mondjuk nem változtat meg, de ígéretet tesz arra, hogy bizonyos ideig nem hajtja végre. (A jegybanki függetlenség esetében például várhat a kinevezésekkel, míg az MNB jelenlegi vezetésének le nem jár a mandátuma.)
A szakember szerint a bizottság politikailag méltányosan kell, hogy kezelje Magyarországot, mert ha nem így tesz, akkor egyes, a bizottság hatásköreit eleve kétkedve figyelő, euroszkeptikusabb államok támogatását veszíthetné el. Őket ugyanis általában jobban érdekli az uniós bürokrácia esetleges túlhatalma és az ezzel kapcsolatos precedens, mint a magyar alkotmányos problémák.
A lapunk által megkérdezett uniós szakértők megegyeznek abban, hogy a miniszterelnök azért látogatott el az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájára, hogy európai néppárti elvbarátait megnyugtassa, és eloszlassa a róla a nyugati sajtóban kialakult démoni képet. Mindezek mellett kiállása az Európai Parlamentben a hazai szavazótábor mozgósítását is szolgálta. Orbán Viktor tulajdonképpen csak egy dolgot kockáztatott, mégpedig azt, hogy egy rossz irányba eszkalálódó vita során elveszíti néppárti támogatóit. A hazánkról szóló uniós vita az EP alapjogi bizottságában már múlt csütörtökön elkezdődött. Akkor sok képviselő még nagyobb keménységet követelt Magyarországgal szemben a bizottságtól, és Barroso elnök is úgy fogalmazott: "Az Európai Bizottság minden rendelkezésre álló eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy Magyarország megfeleljen az uniós jognak és értékeknek."
Az EP-ben "A közelmúltbeli magyarországi politikai fejlemények" címen futó parlamenti vita előtt Orbán Viktor gyorsan levelet írt Barroso elnöknek, és nyilatkozott egyet a Bildnek.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
|
2012. január 13, péntek
| 19:54
|
Kevés esélyt hagyott Romney másoknak
|
| |
Az amerikai előválasztások hagyományait ismerők New Hampshire-t a meglepetések államaként tartják számon. Itt győzedelmeskedett hajdan a déli mogyorótermelő gazda, akit Jimmy Carterként ismert meg a világ, itt szégyenítette meg John McCain 2000-ben az ifjabb Busht, és itt utasította Hillary Clinton maga mögé négy éve Barack Obamát.
A várakozásoknak megfelelően Massachusetts volt kormányzója, Mitt Romney nyerte el a legtöbb szavazó bizalmát, és a többi jelölt is többnyire a papírforma szerint szerepelt. Iowa után ez volt Romney-nak sorban a második győzelme, ami egyre valószínűbbé teszi, hogy novemberben ő lehet az elnök ellenfele, hiszen egyértelmű és döntő győzelmet aratott. Más volt ez, mint az egy héttel korábbi verseny, ahol nyolc szavazattal sikerült csak felcsúsznia a dobogó első helyére, most azonban a szavazatoknak majdcsak negyven százaléka lett az övé. Az elmúlt évtizedek során az elnökjelöltté váló politikusok vagy Iowában, vagy New Hampshire-ben győzni tudtak, kivéve Bill Clintont 1992-ben. Romney azonban mindkét államban nyerni tudott.Sikerében három tényező játszott döntő szerepet. Az első, hogy New Hampshire szomszédos Massachusettsszel, és a két állam közt több hasonlóság fedezhető fel. Magukat függetlennek tartó, mérsékelt szavazók alkotják a többséget, és a Romney-t javarészt elutasító keresztény szavazótábor itt jóval kevesebb befolyással bír, mint Iowában. A helyiek fülében a szomszédos állam hajdani kormányzójának neve ismerősen cseng ma is. Romney is jól ismeri a helyi viszonyokat, hiszen 2008-ban már harcolt - és veszített - itt, akkor a nála is mérsékeltebb John McCain volt a befutó. A hazaihoz közeli pálya előnye mellett az ellenfelek megosztottsága is fontos tényezőnek bizonyult. A jelenlegi versenyben a republikánus szavazók három táborra oszthatók. Jobbszélen Ron Paul, a szigorú libertariánus nézeteket valló jelölt található, aki számára mindennél fontosabb a személyi szabadságjogok védelme, még akkor is, ha ezzel nem lehet választásokat nyerni Amerikában. Hozzá képest baloldalon helyezkedik el Mitt Romney, akit mérsékeltként tartanak számon pártjában, ahol a "mérsékelt" nem éppen dicséretes jelző. Támogatói viszont tisztában vannak azzal, hogy a Fehér Házra csak mérsékelt politikussal lehet jó eséllyel pályázni, és úgy tűnik, hogy a győzelemre vágyó pragmatikus tábor egységesen állt mellé. A mérsékeltek kegyeiért ez idáig csak John Huntsman, Utah hajdani - Romney-hoz hasonlóan szintén mormon vallású - kormányzója próbált versenybe szállni, de nem sok sikerrel. Huntsman mindent egy lapra tett fel New Hampshire-ben, de csak harmadik helyen végzett. Várhatóan az elkövetkező hetekben elfogy körülötte a levegő, hiszen ha itt nem tudta megfogni riválisát, akkor később nem valószínű, hogy esélye lesz rá. A republikánusok harmadik csoportját azok alkotják, akik számára a konzervatív eszmék következetes megjelenítése a számottevő. Legyen ez az abortusz, a házasság szentsége vagy más keresztény érték képviselete. Romney szerencséje, hogy a konzervatív tábornak nem sikerült egy jelölt mellé állni, és ezért megoszlik erejük. Az ő emberük az iowai meglepetés Rick Santorum és Newt Gingrich is, akik most tíz-tíz százalékot tudtak elérni. Ha Gingrich és Perry feladta volna Iowa után, Santorum most jobb eséllyel küzdhetett volna. A harmadik tényező Romney sikerében a pénz volt. Anyagi fölénye egyrészt a választási hirdetésekben mutatkozik meg, másrészt a jól olajozott kampánygépezetben, mely szervezettségében felülmúl minden vetélytársat. A hozzá közel álló erők több millió dolláros tüzérséget tudtak decemberben felvonultatni eddigi legkomolyabb ellenfele, Newt Gingrich ellen, aki azóta sem tudta kiheverni a televíziós támadásokat. A bőséges hadkincstárnak köszönhetően stratégák, kampányszakértők és jól szervezett önkéntesek hada lehetővé tette, hogy a választást megelőző napokban Romney-ra irányuló össztüzet sértetlenül vészelje át. A legnagyobb fejfájást saját magának okozta a volt kormányzó, amikor arról beszélt, hogy ő szeret kirúgni embereket, akik nem megfelelő szolgáltatást nyújtanak neki. A szövegkörnyezetből kiragadott idézet azóta szenzációvá vált Amerikában, ahol a gazdasági válság és a munkanélküliség mindmáig komoly gondot okoznak. Ráadásul Romney szerencsétlen megfogalmazása alátámasztani látszik azt a negatív képet, amit ellenfelei próbálnak kialakítani a szavazókban róla. A magánszektorban eltöltött évei miatt tőzsdecápának kívánják beállítani, mivel a hajdan vezetése alatt álló Bain Capital nevű befektető cég számos legyengült részvénytársaságot vásárolt fel, darabolt fel, és adott el jó pénzért, aminek következtében sokan elvesztették állásukat. Jelentős anyagi forrásai azonban lehetővé teszik, hogy eredményesen védekezzen a hátralévő fordulókban is. A következő állomásnak, Dél-Karolinának különösen nagy jelentősége lesz. Várhatóan ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy Romney-t legyőzhesse valaki. Itt ugyanis jelentősebb számú a konzervatív szavazó a mérsékeltekkel szemben, mint Iowában. A konzervatív jelöltek megosztottsága azonban Dél- Karolinában még szembetűnőbb, mint talán eddig bárhol. Mitt Romney 27 százalékkal itt is vezet, de Gingrich, Santorum és Perry összesen a szavazók 48 százalékának támogatását bírják. Ha egyikük mögé sorakoznának fel, a konzervatív választók jelentős győzelmet arathatnának, de a jelenlegi helyzetben Romney a legesélyesebb. Dél-Karolinából pedig valószínűleg már csak egy jelölt folytathatja érdemben tovább. Ebben az államban ugyanis 1980 óta mindig az győzött, aki a jelöltséget is megszerezte végül. Ha ez nem Romney lesz, az valódi meglepetés lenne.
|
| 19:52
|
Átütő iszlamista győzelem Egyiptomban
|
| |
A Muzulmán Testvériség és a még radikálisabb szalafista al-Núr párt kétharmados választási sikere nyomán az arab világ legnagyobb lélekszámú országa a több mint három évtizedes békeidőszak után újra ellenséges rendszerré válhat a zsidó állammal szemben. A Mubarak-rezsim alatt még tiltott Muszlim Testvériség politikai formációja, a Szabadság és Igazság Pártja (FJP) tagjai még be sem ültek az egyiptomi parlamentbe, a világ már kapott egy kis ízelítőt abból, hogyan is fogják irányítani az országot.
A gázai Hamaszhoz hasonlóan a Muzulmán Testvériség (MT) is kinyilvánította, hogy soha nem fogja elismerni Izrael létezéshez való jogát. A Jediot Ahronot izrali napilap szerint Rashad Bayoumi, a Muzulmán Testvériség elnökhelyettese még a harmadik választási forduló előtt a londoni székhelyű arab Al-Hayat lapban azt nyilatkozta, hogy a szervezet "semmilyen körülmények között" nem ismeri el Izraelt, amelyet "megszálló, kriminális valóságnak" nevezett. Bayoumi nyilatkozata alig két nappal a választások harmadik, zárófordulója előtt hangzott el. Azóta viszont egyértelművé vált Egyiptomban, hogy a Tahrir téren elindult forradalmat az iszlamista pártok nyerték meg. A parlament alsóházának képviselői helyeiért kiírt többfordulós választásokon a szavazatok 41 százalékát az MT nevében fellépő Szabadság és Igazság Pártja szerezte meg, míg a második helyezett, az iszlám törvénykezésért kampányoló al-Núr (Fény) párt kapta a szavazatok 21 százalékát. Ez utóbbi párt azért is meglepetés, mert csak 2011-ben, a forradalom kellős közepén alakult. Ezzel az iszlamisták nemcsak többségbe kerültek az alsóházban, hanem a képviselői helyek közel kétharmadát is megszerezték. A Szabadság és Igazság Pártja a közép- és felső rétegeket szólította meg, míg az al-Núr párt, amely szalafistának (ez a szó a vallásalapító Mohamed próféta idejében gyakorolt valláshoz és szokásrendhez való visszatérést jelzi) mondja magát, vidéken és a szegények között építette ki bázisát. A párt az iszlámmal ellentétesnek tartja a parlamenti demokráciát, élesen Izrael-ellenes, és a békeszerződés felmondását hangsúlyozza. Kötelezővé tenné a nőknek a fejkendő viselését, betiltaná az alkoholkereskedelmet, és nem engedné meg, hogy nők és férfiak egy munkahelyen dolgozzanak. A liberálisabb, szekularizált pártoknak jóval gyengébb eredménnyel kellett beérniük. Az Egyiptomi Blokk és a Wafd Párt (amelynek alelnöke tavaly épp Budapesten tett Izrael- és Amerika-ellenes kijelentéseket) 9-9 százalékot szerzett. Az egykori diktátorhoz lojális szerveződések négy, míg a Forradalom folytatódik nevű politikai formáció, mely főként a forradalom gyermekeiből áll, csupán két százalékot tudtak összegyűjteni, akárcsak a mérsékelten iszlamista Al-Waszat Párt. A maradék szavazatokat a független jelöltek gyűjtötték be.A választási eredményekről az egyik egyiptomi választó azt mondta a CBN Newsnak: "Miért ne próbáljuk ki az iszlamistákat? Korábban megpróbáltuk a világiakat, a liberálisokat és a kommunistákat, akik tönkretették az országot. Ezúttal meg kell próbálnunk az iszlamistákat, és ha nem válnak be, nem probléma, majd leváltjuk őket." Walid Phares Közel-Kelet-szakértő azonban korábban úgy fogalmazott, hogy ha a Muzulmán Testvériség kontrollt vagy többséget szerez egy új kormányban, az egyiptomiaknak utólag igen nehéz lesz azt megváltoztatniuk. A "világias" pártok sikertelenségüket nem magyarázhatják a választások alacsony részvételével sem, hiszen a szavazóképes lakosság 62 százaléka járult az urnák elé, hogy döntsön, nemcsak az egyiptomi parlament alsóházának az összetételéről, de áttételesen a leendő egyiptomi alkotmány szellemiségéről is. Megfigyelők szerint ez a választási eredmény fokozza a feszültséget az országban élő koptok és a szélsőséges iszlamisták között. A 81 milliós ország 10-15 millió koptnak is otthona, s az elmúlt időben fokozódó szélsőséges iszlamista támadások, az alexandriai koptok ellen elkövetett öngyilkos merényletek miatt már így is megfélemlített koptok tízezrei menekültek el az országból.
|
| 19:32
|
Mégiscsak lett tandíj
|
| |
Nehéz helyzetben vannak a felsőoktatásba jelentkezők, mert az új törvény értelmében emelik a ponthatárt, keretszámokkal szabályozzák, és fizetőssé teszik a képzések jelentős részét. A legnehezebb helyzetbe a közgazdász- és jogászképzés került. A jelek szerint a kormány az állami szféra szakember-utánpótlására, valamint a hiányszakmák betöltésére koncentrál, s a többi területet inkább a piac működésére bízná. Rengeteg bizonytalanság közepette közelít február 15-e, a jelentkezési határidő.
A felsőoktatásba jelentkező fiatalok közül idén 33928 főnek fedezi majd az állam a tanulmányait, a tavalyi 53 ezerrel szemben. Ők lesznek az "állami ösztöndíjasok", mellettük 15 550 felvett diák részleges (50 százalékos) állami támogatásban részesül majd, ők a "részösztöndíjasok". A képzések önköltségére vonatkozóan közzétettek már minisztériumi számításokat, de ezek szakonkénti pontosítása, valamint az önköltséges hallgatók keretszámai január végén kerülnek majd nyilvánosságra - derül ki az új felsőoktatási törvény égisze alatt közzétett NEFMI-dokumentumokból. A mesterképzés állami kerete változatlan, közel 20 ezer hely, nyilván igazodik a meglévő hallgatói létszámhoz. A kormány tagadja, hogy az anno Pokorni Zoltán által bevezetett ingyenes első diploma után most visszahozná a tandíjat, ehelyett költségtérítéses rendszert emleget.Az új törvény értelmében további szigorítások is várhatók, így az eddigi minimális bekerülési pontszám 240-re emelkedik, megszűnik a pluszpontok rendszere, s az ösztöndíjas, illetve részösztöndíjas hallgatókat a szeptemberi beiratkozások során szerződésekkel kötelezik arra, hogy a diploma megszerzése után meghatározott ideig Magyarországon vállaljanak munkát. A törvény számos lényegi része rendeletek formájában még kidolgozásra vár, a tárca májusra ígéri ezek megalkotását.További lényeges változás a központilag meghatározott keretszámok rendszere. Az államilag finanszírozott helyek szembetűnő csökkenése a bölcsész-, de különösképpen a közgazdász- és jogászképzés terén figyelhető meg, míg egyértelműen preferált az informatikai, műszaki és természettudományos képzés. Az országos keretszámok intézményi, karonkénti, esetleg szakonkénti "lebontása" még minisztériumi kidolgozás alatt áll. Ugyancsak január végére várható a kardinális kérdésként felmerülő új diákhitel-rendszer kidolgozása is, amely múlt héten "már" a kormányülés témája volt. Egyes hírek szerint az adott tandíj mértékétől függően 80 ezer forintra nő a havonta felvehető maximális diákkölcsön, marad a 8 százalékos kamat, s a kölcsönt ezentúl nem a hallgatónak, hanem az intézménynek folyósítanák. A Diákhitel Zrt. sajtósa, Imre Zita szerint még nincsenek információk az új rendszerről. A tíz éve létező iroda eddig 310 ezer diáknak hitelezett, akiknek egyharmada már visszafizette a tartozását. Az érdeklődők száma nem ugrott meg mostanában, esetleges rohamra februárban számítanak. A Széll Kálmán-tervben megjelenő 86 milliárdos elvonás, illetve a szaktárca korábbi intézménybezárási, -összevonási, -kategorizálási és egyéb tervei régóta előrevetítették a nagy ívű racionalizálási szándékot. Az egyik legnagyobb kárvallott a régóta célkeresztben lévő Corvinus Egyetem, hiszen országosan 250 állami helyen osztoznak a gazdaságtudományi képzőhelyek a tavalyi 4900 helyett. A Corvinuson uralkodó közhangulatot talán a többi intézménynél is nagyobb bizonytalanság jellemzi: a keresztképzésre jelentkezők alig fele jelent meg a héten zajló felvételi vizsgákon, amire eddig nem volt példa.Az állami szféra utánpótlás-nevelése céljából a kormány január 1-jével létrehozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, amely három intézmény - a Zrínyi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Közigazgatás-tudományi Kara - jogutódjaként jött létre. Az idén induló katonai, rendészeti és közigazgatási karokon 1017 állami ösztöndíjas és 1115 önköltséges hallgató vehető fel. Az új állami egyetem finanszírozása a KIM (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) hatásköre, s a honvédelmi és a belügyi tárca is támogatja. Rektorokkal, rektorhelyettesekkel folytatott beszélgetéseinkből kiderült, hogy az államilag finanszírozott helyek csökkentése sokhelyütt nehéz helyzetbe hozhatja az intézményeket, bár egyelőre csak találgatások folynak a fizetőképes hallgatói kereslet volumenéről. Annyi bizonyos, hogy az előző évek nagy létszámú évfolyamait ki kell futtatni. A változások feltehetően kevésbé érintik az elitképzést folytató tudományegyetemeket: bár a hallgatókért folytatott küzdelemben kétségtelenül stratégiaváltásra lesz szükség, de remélhető, hogy a felvételizők az intézményválasztás során a hagyományos minőségelvűséget követik. A vezető pozícióval bíró ELTE karain magas ponthatárokkal mindig meg lehetett tölteni a karokat, s a jogászhallgatók jelentős része eddig is "fizetős" volt, míg a bölcsészek túlnyomórészt "állami hallgatók". A hazai intézmények nemcsak egymással, hanem külföldi intézményekkel is konkurálnak, hiszen könnyen megeshet, hogy jobban megéri egy fiatalnak mondjuk egy osztrák egyetem ingyenes képzése, mintsem a hazai fizetős változat. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője szerint a kormány a konfliktusok felvállalása helyett inkább a gazdasági ellehetetlenítés eszközéhez nyúl, miközben a keretszámokkal szembemegy a hallgatói igényeknek. A természettudományos, informatikus és műszaki képzések keretszámainak növelése, egyidejűleg a felvételi követelmények szigorítása sokhelyütt lehetetlenné teszi a férőhelyek betöltését, s a közoktatási rendszernek is időre és forrásokra lenne szüksége az irányváltáshoz. Szabó Andrea szociológus szerint a nemzetgazdaság egyik motorjának számító felsőoktatás átalakítása a társadalmi mobilitást rendkívül leszűkíti, visszatér a rendszerváltás előtti szűk elitképzéshez, és a hazai felsőoktatást a tehetős rétegek, vezető értelmiségiek privilégiumává teszi.
|
| 19:25
|
Gyorsított egyházak
|
| |
Megalakult a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tematikus bizottsága, amely a jövőben a parlamenti elismerés iránti kérelmet benyújtó egyházakról nyilatkozik. Lapunk úgy értesült, hogy a napvilágot látott személyi összetétel még nem végleges, ahogyan az aspiráns egyházak köre is tovább bővülhet a hét elején rögzített állapotokhoz képest.
A december 30-án elfogadott és két nappal később már hatályos új egyházügyi törvény 14 vallási közösséget nevez egyháznak. A kívül rekedt körülbelül 350 felekezet a jogszabály értelmében további két csoportra oszlik. Azok, akik az Alkotmánybíróság által megsemmisített korábbi törvényszöveg visszavonásáig regisztrációs kérelemmel fordultak az egyházügyi államtitkársághoz, megtartva egyházi státuszukat, várhatják a parlament február végén esedékes döntését. Akik ezt elmulasztották vagy tudatosan szabotálták, az év első napjával automatikusan egyesületté minősültek át, ám a jövőben csak akkor gyakorolhatják a civil törvényből eredő jogaikat, ha eleget tesznek a február végére tűzött regisztrációs kötelezettségüknek. Különben március elsején jogutód nélkül megszűnnek.
A parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága (mint a parlamenti gombnyomást előkészítő illetékes szerv) az év elején sem tétlenkedett, és az elmúlt héten átnézte azt a 82 egyházat, akik tudomásul vették az új módit. Megítélésük szerint a törvény alaki követelményeinek csupán 32 felel meg (más hírek szerint 37). Az ügymenet következő szakaszában a Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő elnökletével működő testület levélben fordult Pálinkás Józsefhez, az MTA elnökéhez, hogy az akadémia végezze el a törvényben meghatározott vizsgálatokat. Ezek három kritériumra terjednek ki: a kérelmező alapcélként vallási tevékenységet végez-e; van-e a tanításának lényegét képező hitvallása és rítusa; rendelkezik-e legalább százéves nemzetközi vagy húszéves hazai szervezett működéssel.
Az Akadémia elnöke a törvényben meghatározott állásfoglalása elkészítésére egy egyháztörténeti és vallástudományi elnöki bizottság megalakítását kezdeményezte. Nyilatkozatuk értelmében a szakértők véleményére alapozva Pálinkás József várhatóan 2012. február 3-ig tájékoztatja Lukács Tamásékat a vizsgálat végeredményéről. A dátum azért fontos, mert az MTA sajtóosztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy a karcsú határidő ellenére a tudósok kasztingja még zajlik, és várhatóan minimum két fővel bővülhet az elkövetkező napokban. Sőt! Állítólag a 82 terítéken lévő egyház sem annyi, hiszen Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter januári közleményében például 84 szerepel. A gyanús plusz kettő az Iványi Gábor által elnökölt Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Vankó Zsuzsa féle Keresztény Advent Közösség lehetnek (mások szerint a taoisták és a Fény és Szeretet Szabadkeresztény Egyház), akik nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy az egyházügyi szabályozással szemben megfogalmazott és kormányzati szervekhez eljuttatott kritikáikat állami elismertetésük iránti igényként értékelte az illetékes minisztérium.
Az egyházügyi törvény vitájának egyik szocialista témafelelőse pedig úgy tudja, hogy maga az emberi jogi bizottság konvertálta át a bírálatokat kérelemmé. Nyakó István az év eleji tempót azzal magyarázta lapunknak, hogy ismeretei szerint tizenöt amerikai szenátor - hazánkba látogatásukat is fontolgatva - érdeklődik erőteljesen az új szabályozás iránt. Emellett a törvény újra az Alkotmánybíróság asztalán pihen, illetve több beadvány készül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is.
Egy a téma szenzitivitása miatt neve elhallgatását kérő valláskutató azt fájlalja, hogy a törvény sokfordulós vitája során a "bizniszegyház" olyan egyetemes kifejezéssé, gyűjtőfogalommá vált, amelybe a jogalkotó végül is mindazokat besorolta, akik nem szerepelnek a jogszabály mellékletében szereplő 14 felekezet között. A szakember a félresikerült diskurzus másik deficitjének azt tartja, hogy a politika olyan módon tematizálta a vallásokról, egyházról szóló közbeszédet, mintha ez a kérdés szimplán anyagi vagy az állami támogatást érintő kérdés lenne. Holott - mondja Erdő Péter bíborosra és saját kutatásaira hivatkozva - Magyarországon egyelőre még arról sincs megalapozott konszenzus, hogy "mire való a vallás, és mire valók az egyházak". Ezen az új szabályozás segíthetett volna szerinte, így azonban a törvénygyárnak nemcsak azok az egyházak lettek áldozatai, akik kiszorultak az állammal való együttműködés lehetőségéből, hanem azok is, akik bekerültek a törvényben felsoroltak közé.
Pozitívumként értékeli ugyanakkor az MTA szerepét az egyházi elismerés folyamatában, noha - mint mondja - "a vallási kérdések tematikája még nem stabilizálódott illetékesség az Akadémián", máig vita tárgya ugyanis, hogy hol a helye a vallástudománynak és a teológiának a szervezetrendszerben. A tudomány fellegvárának számító intézmény törvényi kötelezettsége felgyorsíthatja ezt a folyamatot a valláskutató szerint, és a kiszivárgott bizottsági taglista bővülésének híre megerősíti abbéli reményét, hogy a végleges összetétel alapján a tudós grémium még alkalmasabbá válik majd a kiegyensúlyozott döntéshozatalra.
Az Egyháztörténeti és Vallástudományi Elnöki Bizottság elnöke Hámori József agykutató, az MTA rendes tagja, az első Orbán-kormány kultuszminisztere, 2001 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Tagjai: Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, kánonjogász, bencés szerzetes, Erdő Péter bíboros bizalmasa; Gál Botond teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Dogmatikai Tanszékének vezetője, egyetemi tanár; Sólyom Jenő fizikus, az MTA rendes tagja, evangélikus egyházi vezető;
Hamza Gábor nemzetközileg elismert jogtudós, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár; Balogh Margit egyháztörténész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa; és Tóth Ágnes történész, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
|
| 19:23
|
A feláldozott hadsereg
|
| |
1943. január 12-én indult meg a Don-kanyarban az a nagyszabású szovjet hadművelet, amely szétzúzta a keleti frontra kivezényelt második magyar hadsereget. A sereg kétszázhétezer katonájából mintegy százhúszezer volt az áldozatok száma. A tragikus ütközet nemcsak a magyar történelem mindmáig legnagyobb véráldozatot követelő csatája volt - a veszteségek felülmúlták a mohácsi vészt -, hanem abban is megdöbbentő újdonságot jelentett, hogy mindez Magyarország határaitól több mint kétezer kilométernyi távolságban történt. A tragédiához vezető korabeli politika intő példaként szolgálhat a mindenkori magyar kormányok számára, hogy egy esetleges jövőbeli fegyveres konfliktus során képesek lennének-e felismerni és szolgálni az ország lakóinak tényleges érdekeit.
A második magyar hadsereg pusztulásával kapcsolatosan számos kérdés fogalmazódik meg. Miért küldték ki a több ezer kilométer távolságban lévő szovjet frontra e csapatokat, amelyek a korabeli magyar haderő egyharmadát tették ki? Miért nem történt meg a csapatok megerősítése sem létszámban, sem fegyverzetben annak ellenére, hogy a hadvezetés jól tudta, hogy a hadsereg nem alkalmas egy nagy erejű szovjet offenzíva feltartóztatására? Miért nem építették ki a magyar védelmi vonalakat, noha csaknem fél év állt rendelkezésre a januári nagy szovjet támadás előtt? Miért hagyta sorsára e hadsereget a hazai katonai és politikai vezetés?A magyar politikai és katonai elitet már a második világháború kirobbanásakor két ellentétes nézet osztotta meg. Teleki Pál miniszterelnök és köre képviselte az úgynevezett fegyveres semlegesség álláspontját, amely szerint a hadsereg erejét, ütőképességét minden módon növelni kell, miközben egyik fél oldalán sem szabad belépni a háborúba. A magyar haderőt azért igyekeztek megőrizni a háború végéig, hogy a fegyveres erő birtokában a béketárgyalásokon el tudják érni a trianoni béke mennél teljesebb revízióját. Ezzel szemben a szélsőjobboldal és a tisztikar jelentős része a háborúba történő bekapcsolódást sürgette. A magyar kormánynak egészen 1941 tavaszáig sikerült érvényesítenie a fegyveres semlegesség politikáját, miközben számottevő revíziós sikereket is elkönyvelhetett. Ennek azonban súlyos politikai ára volt: a magyar parlament meghozta a zsidótörvényeket, és Magyarország a háromhatalmi egyezmény aláírásával csatlakozott a fasiszta tömbhöz. 1941 júniusában a Szovjetunió elleni német hadjárat küszöbén ismét az volt a fő kérdés, hogy az ország a háborúba való belépés által elkötelezze-e magát katonailag a németek oldalán. A minisztertanács végül egy héttel a német támadás megindulása előtt a háborútól való távolmaradás mellett döntött, így a németek június 22-én indított támadásukhoz csak a román, szlovák és finn hadseregeket tudták felvonultatni. Öt nappal később azonban Magyarországon fordult a kocka. A mindmáig beazonosítatlan repülőgépek által végrehajtott kassai bombázások hatására a háborúpárti álláspont tudott felülkerekedni, és Bárdossy László miniszterelnök bejelentette Magyarország hadba lépését a Szovjetunió ellen.A magyar hadsereg bevetését a szovjetek ellen katonai részről Werth Henrik vezérkari főnök képviselte a legerőteljesebben. Werth az addigi német sikerektől elkápráztatva teljesen bizonyosnak tekintette a náci csapatok gyors győzelmét a szovjetek ellen. Azzal érvelt, hogy a háború végeztével a győztes német vezetés fogja meghatározni Közép-Európában is az új országhatárokat, ezért Magyarország elsőrendű érdeke, hogy érdemeket szerezzen a náci vezetőknél. A vezérkar másik tagja, Szombathelyi Ferenc sokkal óvatosabb és reálisabb véleményt képviselt. Katonai érvekkel támasztotta alá, hogy a gyors német győzelem egyáltalán nem vehető biztosra, sőt felhívta a figyelmet arra, hogy elhúzódó háborúra is lehet számítani, amely akár német vereséggel is végződhet. A Szovjetunió elleni magyar hadüzenetet követően egy mint- egy negyvenezer fős katonai alakulatot (Kárpát-csoport) vezényeltek a keleti frontra. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors német győzelem korántsem biztos, így Horthy 1941 szeptemberében menesztette Werthet, és helyette Szombathelyi Ferencet nevezte ki vezérkari főnökké. A németekkel folytatott sorozatos alkudozások után végül 1941 novemberében sikerült elérni minden harcoló magyar alakulat kivonását a keleti frontról. 1941 decemberében azonban jelentős fordulat történt a keleti hadszíntéren. A moszkvai csatában a német Wehrmacht elszenvedte első nagyarányú vereségét. A szovjetek a náci csapatokat Moszkva előteréből száz-százötven kilométernyire szorították vissza, súlyos veszteségeket okozva számukra. Az új helyzet a német vezetés szemében felértékelte szövetségeseik haderejének jelentőségét, és igyekeztek mindent megtenni, hogy elérjék ezek bevetését a Wehrmacht oldalán. Ezért utazott Budapestre már 1942 januárjában Ribbentrop német külügyminiszter és Keitel tábornagy, a német hadsereg főparancsnokságának főnöke. Zsarolásoktól és fenyegetésektől sem visszariadva végül sikerült kicsikarniuk Bárdossy László miniszterelnök ígéretét arra, hogy Magyarország az 1942-es év első felében egy kétszázezer fős hadsereget fog kiküldeni a keleti frontra a németek támogatására. Mivel Horthy és a politikai vezetés számottevő része már hajlott a háborúból való kiválásra, ezért a kormányzó menesztette Bárdossyt, aki véleménye szerint már nem tudta hatékonyan képviselni a magyar érdekeket. Helyébe régi megbízható hívét, Kállai Miklóst ültette, aki az ország háborúból történő kivezetését tekintette fő feladatának. A hadsereg vezérkari főnöke, Szombathelyi Ferenc továbbra is a németeknek nyújtandó segítség minél erőteljesebb lecsökkentését és a magyar katonai potenciál Kárpát-medencében tartását szorgalmazta. Mindezek eredményeként 1942 tavaszán az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy miközben a németeknek tett ígéret miatt a magyar vezetés kénytelen volt a második magyar hadsereget kiküldeni a szovjet frontra, eközben arra törekedtek, hogy a képzett tiszteket, a katonák legharcképesebb korosztályait, illetve a modern fegyverzet minél nagyobb részét Magyarországon tartsák. A második magyar hadseregben tudatosan meghagyott alapvető hiányosságok jelentették a hadsereg majdani katasztrófájának az egyik legfőbb okát.A tiszti állományt tekintve annak csaknem kétharmadát tartalékos tisztek alkották. Ezek jórészt a tanítók és kistisztviselők rétegéből kerültek ki, és egyáltalán nem rendelkeztek gyakorlattal a rájuk bízott katonai alakulatok irányításában. A legénységi állomány körében pedig kisebbségben voltak a fiatal korosztályokhoz tartozók, ellenben szép számmal voltak a harminc-negyvenöt év közöttiek. A hadsereg fegyverzete szintén súlyos kívánnivalókat hagyott maga után. Különösen a modern fegyvernemek terén voltak nagy hiányok. Rendkívül kevés harckocsi és repülőgép állt rendelkezésre, és igen rossz volt a helyzet a páncéltörő lövegek vonatkozásában is, amelyekre pedig az egyik legütőképesebb szovjet fegyvernem, a páncélosok feltartóztatásában nagy szükség lett volna. A magyar tüzérség harcértékét főleg az korlátozta, hogy vontatóeszközök híján mozgásképtelen volt. A német hadvezetés ugyan szóbeli ígéretet tett a hiányzó fegyverzet biztosítására, de ez csak igen csekély mértékben történt meg. A csapatok kiszállítása a frontra 1942. április közepétől július végéig tartott. Parancsnokuknak Jány Gusztáv vezérezredest nevezték ki. A német alárendeltségben harcoló második magyar hadsereg számára egy kétszáz kilométeres szakaszt jelöltek ki a Don folyó mentén. Ezt azonban részben harcolva kellett elérnie a csapatoknak, aminek során számottevő veszteségeket szenvedtek. A Donhoz kijutva augusztus és szeptember folyamán a folyó nyugati partján kiépített három szovjet hídfőállás felszámolása volt az első számú feladatuk. A németekkel karöltve végrehajtott meg-megújuló nagyarányú támadásokkal azonban csupán egyetlen hídfőt tudtak felszámolni, míg a másik kettőt a szívós szovjet védelem meg tudta védeni. A harcok hevességét jelzi, hogy a hídfőcsatákban a magyarok mintegy huszonhétezer embert vesztettek. A szovjetek a kezükön maradt két hídfőből - az uriviból és a scsucsjeiből - indították az 1943 januárjában a második magyar hadseregre végzetessé váló hatalmas offenzívájukat. Az 1942. nyár végi hídfőcsaták után a hadsereg védelemre rendezkedett be. Helyzetét nagyon megnehezítette, hogy az addigi harcokban elvesztett jelentős mennyiségű fegyverzetet nem pótolták sem Magyarországról, sem a németek részéről. A rendkívül hosszú frontszakasz védelméhez elégtelen volt a hadsereg létszáma. A mélységében tagolt, több vonalból álló megerősített védelmi rendszer kiépítésére sem került sor. Nem állt rendelkezésre az ehhez szükséges munkaerő, hiszen az alakulatok rendszeres harctevékenységet folytattak, és hiányoztak az anyagi és tárgyi feltételek is, például aknák, szögesdrót, építőanyagok. Ezért csupán egyetlen vonal alkotta a törékeny magyar védelmet, amely mögött ráadásul bevethető tartalék sem állt rendelkezésre. Még a katonák ruházatáról sem gondoskodtak megfelelően. Az 1942. decemberi jelentés szerint a katonák zubbonyainak 25 százaléka, a lábbelik 40 százaléka, a nadrágok 50 százaléka és a fehérneműk 75 százaléka teljesen elhasználódott. A magyar hadsereg-parancsnokság tisztában volt a súlyos hiányokkal, sőt Jány gyakran sürgette is az áldatlan helyzet orvoslását. A magyar katonai és politikai vezetés azonban abból a már említett megfontolásból, hogy a katonai erőforrásokat az országban tartsa, és a háború végéig tartalékolja, nem pótolta a második hadsereg kiáltó szükségeit. Mindeközben 1942 második felében a katonai erőviszonyokban jelentős eltolódás következett be a keleti fronton. A szovjetek hatalmas hadianyag- és katonai létszámfölényt tudtak elérni a németekkel szemben. Ennek eredményeként az öldöklő sztálingrádi harcokkal párhuzamosan a szovjetek a Donnál is elsöprő erejű támadást tudtak előkészíteni. A magyar frontszakasz ellen 1943. január 12-én csikorgó hidegben indították meg az offenzívát. A szovjetek döntő technikai és létszámbeli fölényben voltak. Több mint négyszáz repülőgéppel és háromszáz harckocsival támadták a magyar állásokat, miközben a magyarok sem páncélosokkal, sem páncélelhárító fegyverekkel nem rendelkeztek. A magyar csapatok jelentős részét megsemmisítették, illetve bekerítették. Az egységek egy része igyekezett visszavonulni, de ez sok helyütt szervezetlen meneküléssé változott. A megmaradt csapatok teljes megsemmisülésével fenyegető helyzetben Jány hiába kérte a német hadvezetőségtől a visszavonulás engedélyezését, mert azt Hitler megtagadta. Hiába kérte az engedélyt a legfőbb hadúr címét viselő Horthytól csakúgy, mint Szombathelyi Ferenc vezérkari főnöktől, ők is a német parancs engedelmes teljesítésére utasították Jányt. A második magyar hadsereg vezetőinek és a tisztikar egy részének az egyik legfőbb erkölcsi tehertétele a mintegy ötvenezer zsidó munkaszolgálatossal szemben gyakorolt, többnyire rendkívül kegyetlen bánásmód volt, amelynek nyomán ezek az egységek szenvedték el a legnagyobb veszteségeket.A második magyar hadsereg megmaradt egységei, mintegy 85 ezer ember a magyar hadvezetőség ismételt kérései nyomán 1943 áprilisa és májusa folyamán térhetett haza.A hadsereget a nemzet érdekeire hivatkozva küldték a háborúba, de a súlyosan elhibázott politikai és katonai lépések végül is a nemzeti történelem egyik legsúlyosabb katasztrófáját eredményezték.
|
| 19:09
|
Minden diktatúra gonosz
|
| |
Tavaly év végén jelent meg Lendvai L. Ferenc filozófus legújabb, a kommunizmus és a fasizmus kultúrtörténetét feldolgozó kötete, A Gonosz birodalmai. A szerző különbséget tesz a totalitárius rendszerek ideológiái között, és azt állítja, hogy az alapvető eltérés jövőképükben és a transzcendenciára való nyitottságukban keresendő. És hogy mire volt jó egy keresztény-marxista dialógus, kiderül a beszélgetésből.
Mikortól kezdve lehet egy hatalmi struktúrát gonosznak nevezni? Lehet gonosz egy egész rendszer, vagy csak annak működtetői, a diktátorok?
- Könyvem vége foglalkozik voltaképpen a gonosszal mint olyannal, amelynek a szóban forgó két birodalom, a kommunizmus és a fasizmus csak konkrét politikai-történelmi megnyilvánulásai voltak. A gonosz nem egyszerűen rossz, hanem a rossz tudatos választása és a jó tudatos rombolása. Az államok is azért jöttek létre, mert tudjuk, ha az ember nem törekszik a jóra, akkor megmarad a rosszban. A jó államnak segítenie kell, hogy az ember a jót választhassa, és ne a rosszat. A gonosz állam ellenben kifejezetten az ember rossz tulajdonságaira alapoz, és ahelyett, hogy segítene megszüntetni az emberben lévő rosszat, kimondottan táplálja, ösztönzi, és fölhasználja a saját hatalmi céljai érdekében. Ez az igazi gonosz, ami a sztálinizmusban és a hitlerizmusban is megvalósult.
Megpróbáltam megérteni ezeket a rendszereket, az eredetüket, és különösen azt, hogy két ilyen borzalmas eszmének hogyan lehetett ilyen tömegtámogatottsága, mégpedig fanatikus és őszintén átélt módon fanatikus tömegtámogatottsága. Tudjuk, hogyan zokogtak milliók, amikor Sztálin meghalt, vagy hogy Hitler hogyan tudta a közönségét szinte hipnotikus állapotba hozni. Az ilyen totalitárius rendszerek mind valós, gyötrő életproblémákból nőttek ki, amikre a filozófusok - nemcsak Marx, hanem Hegel, sőt már Platón is - megpróbáltak egy tisztán elméleti választ adni. Az elméletet aztán mások megpróbálták megvalósítani, és lett belőle, ami lett.
Platónnak azért nem volt tömegtámogatottsága...
- Hála Istennek! Platón őrült szerencséje, hogy ideális államát nem próbálhatta meg megvalósítani, így nem hárul a fejére, mint mondjuk Lukács Györgynek és még Marxnak is, hogy mi lett belőle. A másik oldalon Nietzschét szintén bizonyos fokig felelőssé lehet tenni, no nem közvetlenül azért, hogy mit csinált Hitler, hanem azért, hogy a német értelmiség ennyire a hatása alá kerülhetett egy ilyen eszmerendszernek.
Hogyan viszonyul mostanában Marxhoz?
- Sokáig meggyőződéses marxista voltam, az egész marxi eszmerendszert egészében véve elfogadtam. Így amikor a hatvanas évek elején kénytelen voltam belépni a Pártba, akkor elmondhattam, hogy én legalább nem az elveim ellenére lépek be, mint sokan, akiket egyébként én utólag sem tudok igazán megérteni, mert annyira azért nem volt muszáj. Azonban volt egy pont, ahol elkezdtem elszakadni a marxizmustól, nem az elméleti, hanem a gyakorlati részétől, és ebben nagy szerepe volt Hauser Arnoldnak. Ő világította meg számomra, hogy lehet az ember úgy marxista, hogy közben nem "marxista". Vagyis elfogadom a marxi módszert, a történelmi materializmust, de nem föltétlenül fogadom el a hozzá csatlakozó úgynevezett tudományos szocializmust, amely inkább csak egy utópia. Amiben Marx őszintén hitt, természetesen. És biztos, hogy nem úgy képzelte el a megvalósítását, ahogy arra kísérletet tettek.
Amikor összehasonlította a gonosz két birodalmát, milyen egyenleget kapott?
- Különbség elsősorban az ideológiában van, a gyakorlat lényegében azonos. De, hogy pontosabb legyek, meg kell különböztetni mind a két rendszeren belül két fázist. Nem lehet azonosítani Lenint és Sztálint, sem elméleti, sem gyakorlati szempontból, de szerintem Mussolinit és Hitlert sem. Azt gondolom, hogy Mussolininak - szemben Hitlerrel - voltak jó szándékai. Nem véletlen, hogy ő szocialistaként kezdte. Tehát ő tényleg azt akarta, hogy az olaszoknak jó legyen, ezért volt egészségügyi, népjóléti programja stb. Aztán persze nem bírt ellenállni az őrült hódításvágynak, de ez már más kérdés. Hitlernek ezzel szemben soha nem az volt az alapgondolata, hogy a német népnek jó legyen, hanem az, hogy a német nép uralkodjon. Világuralom, bosszúállás az első világháborús vereségért: Hitler mindig ilyen mániákért harcolt, a többi törekvés mellékes volt számára. Amikor lakásépítési programba kezdett, akkor se az volt az érdekes, hogy jó lakások épüljenek, hanem az, hogy például Linzből nagy, impozáns város legyen. Vagy a másik oldalon: Lenin is adott ki szörnyű, kegyetlen utasításokat, amikor teljesen elvesztette a fejét a polgárháborúban, amire egyáltalán nem számított. Azt gondolta, hogy például a titkosrendőrség megalakítása csak átmeneti intézkedés, hogy hamarosan feleslegessé fog válni. Sztálin azonban rendszert csinált a terrorból, mindennapi, napról napra megújuló rendszert, és ez az igazi borzalom.
Tehát a két szakasz között is van különbség, viszont a két rendszer között az alapvető különbség az ideológia. Az emberek, akik csatlakoztak ezekhez a mozgalmakhoz, hittek az eszmékben, márpedig nem mindegy, hogy miben hisz valaki. Ernst Nolte, az igen kiváló konzervatív német történész abban ragadta meg a fasizmus lényegét, hogy az mindenfajta transzcendenciát tagad, az elméletit is, a gyakorlatit is.
Mi a különbség a két megközelítés között?
- Az elméleti transzcendencia, nagyon leegyszerűsítve, annyit jelent, hogy létezik egy, a földin túlmutató másik világ, egy ideális világ, és ez számunkra meg is ismerhető. Ez megvan minden hagyományos vallásos világképben. Kant alakítja ki a gyakorlati transzcendencia fogalmát, ami nem más, mint az itt és most adott emberi, társadalmi viszonyaink meghaladása, törekvés egy magasabb szférába való átlépésre.
A kommunizmus hisz a gyakorlati transzcendenciában, ha az elméletiben már nem is. Hisz egy utópiában, ami ugyan megvalósíthatatlan, de sokan törekedtek a megvalósítására! Persze Sztálin a végén már egyáltalán nem törekedett rá, csak egyfajta vallásos világnézetet akart adni az orosz népnek. Igazából Sztálin vezéreszméje sem volt más, mint a nagy orosz imperialista hatalom. Ezért ha Sztálin ma valakinek hőse, akkor nem a szocialistáké, nem is a kommunistáké, hanem a mai orosz nacionalistáké és imperialistáké, akik tényleg imádják és mindig imádni is fogják!
A fasizmus egyik transzcendenciában sem hisz: szembefordul a hagyományos vallásos elképzelésekkel, és tagadja a gyakorlati transzcendenciát is, nincs semmilyen jövőképe.
Akkor a német világuralmi álmok milyen szerepet töltöttek be a Führer Harmadik Birodalmában?
- Az csupán a praktikumot szolgálta. Az adottat meghaladó másfajta, jövőbeli társadalom elképzelése nem létezett, nem volt utópia, csak célok, melyek bármilyen abszurdak is, mind itt és most megvalósítandók. A német világuralom megvalósítható, a zsidók kiirtása megvalósítható, csak erő kell hozzá és lehetőség, semmi több. A fasizmus nem hisz semmiben, egyedül a nyers erőben. Ezért is volt Hitler keresztényellenes.
A Hitlerrel szembeni evangélikus ellenállási mozgalom, a Hitvalló Egyház (Bekennende Kirche) egy nagyon egyszerű dologból indult ki, és itt az is megmutatkozik, hányféleképpen lehet értelmezni Luthert. A fasiszták megpróbálták őt nacionalistának beállítani. A pápasággal való szembefordulás és a német nemzeti érdekek védelmezése meg is van nála, ez kétségtelen. A Hitvalló Egyház viszont abban követi Luthert, amikor azt mondja, hogy az egyház ne legyen világi hatalmak játékszere. Más a világi birodalom, illetve regiment, és más az egyházi, és a kettőt ne kutyuljuk össze! Itt ellenállás kezdődik Hitlerrel szemben, és ez eljut egészen a 44-es összeesküvésig, sokukat ki is végzik.
Ha már az evangélikusokat említette: előszavában azt írja, hogy könyve Luther-apológiaként is olvasható. Miért kell Luthert megvédeni?
- Luthert rengetegen bírálták. Én eredetileg kálvinista vagyok, és mi a református egyházban azt tartottuk, hogy annak, amit Luther elkezdett, nincs is igazán jelentősége, mert a beteljesedést Kálvin hozta el, ő a nagy reformátor. A német haladó baloldali, részben marxista értelmiség pedig azzal vádolta Luthert, hogy elárulta a parasztháborút, amikor kiadta hírhedt röpiratát a parasztok gyújtogató és rabló bandái ellen, hogy "üssétek, vágjátok" stb. Ezek mind igazságtalan bírálatok, de én magam is sokáig ebben a gondolatkörben mozogtam. Aztán a Lukács József szervezte keresztény-marxista dialógus során nagyon sok kiváló teológussal és vallásos filozófussal kerültem kapcsolatba, akik közül most kiemelem Prőhle Károlyt. Igazából ő kezdte nekem megmagyarázni, hogy miben is áll Luther jelentősége, hogy nélküle nincs reformáció. Kálvin valójában csak rendszerezi Luther életművét, és helyenként következetesebbé teszi. Zwingli aztán még következetesebbé. Kálvin és Zwingli sokkal erőteljesebb racionalista filozófiai hatás alatt álltak, mint Luther. Luther kétségtelenül hajlott az irracionalista, kicsit talán misztikus dolgokra is, de akkor éppen erre volt szükség! Az újkort nem lehetett másképp elkezdeni, mint a hit megújításával. Hiszen nem az az érdekes, mit csinál az ember a külvilágban, hanem az, hogy mi van a lelkében, mi van a fejében. És ez az, amit Luther totálisan megváltoztatott, ezért ő az újkor megalapozója. Nem egyszerűen a reformációnak, egy új típusú vallásosságnak, hanem az egész újkornak.
Valamiért mégis a mai napig számlájára írják a parasztfelkelésektől való elhatárolódását.
- Nagy tévedés azt képzelni, hogy a lázadók, a forradalmárok nem csinálnak borzasztó dolgokat. Minden fölkelésben borzasztó dolgok történnek, még ha a cél igazságosnak is mondható. Gondoljuk csak meg, hogy az 1956-os magyar forradalomban is benne volt a Köztársaság téri lincselés. A felkelő parasztok a reformáció első éveiben szörnyű dolgokat műveltek, gyilkoltak, raboltak, gyújtogattak. És mert részben rá hivatkozva történt mindez, Luther úgy érezte, hogy nyíltan el kell határolódnia ettől, és megírta a hírhedt röpiratot. Csakhogy mi történt? Akkor nem volt még olyan gyors a kommunikáció, mint napjainkban, és mire a röpirat szétterjedt Németországban, már leverték a parasztokat. Így aztán Luther művét úgy lehetett érteni, mintha a tomboló földesúri és fejedelmi bosszút helyeselné és támogatná, pedig ő az események egy korábbi fázisában fordult a brutális parasztok ellen.
Mi a kommunizmus és a fasizmus vizsgálatának summája az Ön számára? Mi a legfontosabb tanulság?
- Hogy a rosszal és a gonosszal szemben mindig fel kell vennünk a harcot. A természetben lévő rosszal, a társadalomban lévő rosszal és az önmagunkban levő rosszal szemben is. Thomas Mann A törvény című, Mózesről szóló kisregénye azzal végződik, hogy bár a Törvényt, mint Luther mondta, nem tudjuk teljesíteni, de a gonosz igazából akkor jön el, amikor valaki azt mondja, hogy a Törvény többé nem érvényes. És ez - mondja Thomas Mann - egy erős ember lesz, és aranytrónuson fog ülni, és uralkodni fog az embereken, mert tudja, hogy az emberi szív indulata kezdettől fogva gonosz. Éppen ezt használja ki, erre épít, ebből származik a hatalma. Ámde az Úr megítéli őt, és eltapossa a gonoszt.
Az embernek - akár hagyományos vallásos módon hisz Istenben, és ebből a hitéből merít erőt, akár hozzám hasonlóan úgy, hogy Istent minden emberi érték összefoglalásának, szimbólumának tekinti, és ezen értékek védelmében szánja el magát a cselekvésre - harcolnia kell a gonosszal. Ezért minden diktatúrával szembe kell szállni, mert nincs olyan diktatúra, amelyik ne válna gonosszá.
|
| 19:03
|
Grátiszba kapott élet
|
| |
Horváth Szilveszter a rendszerváltás utáni években ünnepelt humorista volt. Rádióban, tévében szerepelt, fellépésekre hívták - miközben gyakorlatilag egy kocsmában lakott, súlyos alkoholbetegként és szerencsejáték-függőként. Azt mondja, hogy harminchárom éves korára teljesen "elfogyott", így két lehetősége maradt: vagy befejezi földi pályafutását, vagy leáll. Immár tizenhét éve, hogy józan, az alábbiakban lejegyzett története pedig számos tanulsággal szolgál az egymillió alkoholista országában. Azoknak a hajléktalanoknak is, akik a nyolcadik kerület úgynevezett LÉLEK Házában a múlt év végén kezdték meg rehabilitációjukat - az intézmény igazgatója ugyanis Horváth Szilveszter lett.
A tudomány még nem talált egyértelmű bizonyítékot arra, hogy az alkoholbetegség genetikailag öröklődne - azt szokták mondani, hogy a hajlam átadódik, ám a függőség nem. Ezt a kérdést nem tudom eldönteni, mindenesetre tény, hogy apai ágon minden általam ismert férfi rokonom alkoholista volt, mint ahogy a nők egy része is. Persze a szocializációs faktort sem lehet figyelmen kívül hagyni: meghatározó tapasztalatom volt, hogy ha van egy nehézség vagy egy érzés - akár fájdalom, akár öröm -, akkor azt csak alkohollal lehet igazán megélni. Mégis úgy gondolom, hogy született alkoholbeteg vagyok. Tizennégy évesen ittam először, de akkor mindjárt jóval többet - négy korsó sört -, mint az az idősebb srác, akivel elmentem a kocsmába. Mindennek megvoltak az előzményei.
Mosolyszünet és álarcok
Anyám soha nem akarta, hogy felnőjek, mindig mindent eldöntött helyettem. Kilencévesen veszítette el az édesanyját, és mivel mostohatestvéreiről neki kellett gondoskodnia, idejekorán "felnőtté" vált. Nekem is csupa jót akart, de sajnos az volt a meggyőződése, hogy "Szilvikének" - mindenki így hívott - csak az a jó, amit ő kigondol. Ezzel viszont elfojtotta bennem azt a valamilyen szinten minden életkorban jelentkező és egyre erősebb igényt, hogy önálló legyek. Gyakorlatilag elnyírt a saját sorsomtól. Eldöntötte, hogy tízévesen átíratnak egy másik iskolába, ahol ő iskolatitkár lett; megmondta, hogy hova tanuljak tovább; de még azt is szabályozta, hogy mikor beszélhetek a nagypapámmal vagy az unokatestvéreimmel, akikkel többnyire rossz viszonyt ápolt. Anyámnak soha semmi nem volt jó vagy elég jó, mindig hibáztatott valakit. Apámmal sem tudták a konfliktusaikat kezelni, ehhez semmilyen mintájuk nem volt. Sokszor volt köztük mosolyszünet - az alkoholisták ezt így hívják -, vagyis a haragjukat "nembeszéléssel" fejezték ki, illetve - anyám - a házasélet szüneteltetésével.
Egy gyerek számára az ilyen légkör mérgező. Ezért gyerekkoromtól fogva menekültem a családom elől. Például éjszakákon át olvastam: minden percet kárba veszett időnek éltem meg, amit nem a könyveimmel és a fantáziavilágomban töltöttem. Igyekeztem teljesen elnyomni az érzelmeimet - ez törvényszerű és ösztönös reakció, hiszen, ha egy gyerek átérezné azt, ami egy ilyen családban körülveszi, összeroppanna. Ehhez álarcokat vettem fel. Kezdetben a jófiúságba menekültem, eminens tanuló lettem. Ugyanis semmi mást nem tudtam kontrollálni az életemben, csak azt, hogy milyen jegyeket kapok. Ezt nevezik a pszichológusok hősszerepnek, amikor az alkoholbeteg szülő gyereke úgy kalkulál, hogy mivel a papa és a mama tökéletes, ezért ha baj van a családban, annak én vagyok az oka - tehát ha elég ügyes és jó vagyok, akkor megszűnnek a problémák. (Nem meglepő, hogy a "megmentő típusú" társfüggők, illetve a segítő szakmák tele vannak sanyarú gyerekkorú emberekkel.) Több álarcot is használtam. Van a bűnbak, aki úgy érzi, hogy mindennek ő az oka, és ennek megfelelően is viselkedik; a bohóc, aki az összes problémát, sőt az egész világot egy nagy viccként fogja fel, így kerülve el, hogy mélyen megérintse a szorongás és a fájdalom (nem véletlen lettem humorista); és ott van a "láthatatlan" gyerek, aki el akar bújni a szülők kiszámíthatatlan reakciói elől (ma is akármilyen kicsi társaságban észrevétlenné tudok válni).
Az eminens korszak hetedikes koromig tartott. Akkor tudatosan eldöntöttem, hogy rossz leszek, mert nem éri meg jónak lenni. Bevittem az iskolába egy kiló rizst, és egy nap alatt szétlövöldöztem egy köpőcsővel. A tanárok mondták, hogy Szilvi, te olyan jó fiú vagy, és anyukád is itt dolgozik, most az egyszer még nem írjuk be az intőt. Elkezdtem kiabálni, hogy igenis írják be, ragaszkodom hozzá. Egyből lett egy csomó barátom, és nem sokkal később már alkoholos házibulikat rendeztem otthon. Úgy éreztem, hogy végre élek, ezért az alapállásom a deviancia és a lázadás lett.
Hogy mit adott az alkohol? Biztonságérzetet. Bármikor, bármilyen helyzetben, bárhol megihattam, és tuti, hogy hatott. Semmi más nem adott ilyen biztonságérzetet: se nő, se házasság, sem munkahely, sem a siker - az alkoholhoz képest ezek mind múlékony, nem garantált dolgok. Ezzel az érzéssel nagyon nehéz volt versenyezni. Borzasztó szorongás volt még csak elképzelni is, hogy mi lesz, ha ezt én lerakom, lemondok róla. Ráadásul az alkohol több órára vagy akár napokra is fölmentést adott az alól, hogy együtt éljek a jövőre irányuló félelmeimmel, a kisebbrendűségi érzéseimmel, a felelősség nyomasztó súlyával.
A döntés illúziója
Ehhez kiválóan passzolt a szerencsejáték. Egyrészt azért, mert az átlagnál nagyobb szükségem volt az adrenalinra - ez azokra jellemző, akik hajlamosak a depresszióra. Másrészt pedig azért, mert a játékgép megadja a kompetencia és a szabad döntés illúzióját. A mi társadalmunkban nagyon kevés szabadsága van az embereknek, a legtöbb élethelyzetben a kényszerek döntenek - vagy a bank, az anyagi helyzet, vagy az anyós, de valaki mindig kényszerít. Ilyenkor alakul ki az az életérzés, hogy nekem nincs beleszólásom az életembe, azt láthatatlan sorsfonalak mozgatják. A szerencsejáték viszont azt mondja, hogy végre saját döntéseket hozhatsz, és ha elég ügyes vagy, jó irányba befolyásolhatod a sorsodat. Vagy hirtelen, tőled teljesen függetlenül beüt a szerencse, mint a filmekben. Ez persze hazugság, hiszen a gép válaszai nem attól függnek, hogy te milyen gombot nyomsz meg. Nem te játszol a géppel, hanem az játszik saját magával: előre el van döntve, hogy nyerni vagy veszíteni fogsz - nyilván többnyire az utóbbi történik.
A szerencsejáték és az alkohol hozzásegített a túléléshez. De ez egy olyan túlélés, ami egy idő után halálos. A vége felé már egyre kevesebbet kaptam az alkoholtól, és egyre többe került, egyre több mindent pusztított el: a kapcsolataimat, a lehetőségeimet, a megbízhatóságomat, a jó híremet, azt a kevés önbizalmamat is, ami még volt. A rendszerváltás után jó nevű humorista lettem, humorfesztivált is nyertem, évekig Éles Istvánnal dolgoztam együtt. Volt olyan, hogy a saját fellépésünkre nem engedett be a portás, úgy kellett beszöknöm. Inkább ne tettem volna: teljesen felsültünk, úgyhogy bánatomban visszamentem a kocsmába inni. Az volt az otthonom, öt évig gyakorlatilag egy presszóban laktam.
Józanodás
Az utolsó két évben már tudtam, hogy alkoholista vagyok, de nem tudtam, hogy ennek a betegségnek milyen velejárói vannak, nem ismertem a lényegét. És ami a legnagyobb probléma volt: soha nem láttam józan alkoholistát. Olyat viszont annál többet, aki tagadta, hogy az, noha ténylegesen az volt.
Azt viszont tudtam, hogy ebből az egészből ki akarok törni. Elkerültem egy neves pszichiáterhez mint VIP-páciens. Antetil tablettát írt fel, ami egy elég drasztikus módja a leszoktatásnak: ha ugyanis ráiszol, akár meg is halhatsz. Persze én ráittam - akkor kerültem legközelebb ahhoz, hogy befejezzem a földi pályafutásomat. Azután kezembe akadt egy könyv, amiben egy Svájcban élő magyar diplomatafeleség írta le, hogyan tudott leállni. Felvettem vele a kapcsolatot, így jutottam el az Anonymous Alcoholics egyik csoportjába.
Rá kellett jönnöm, hogy az akaraterő kevés ahhoz, hogy abbahagyjam, hiszen ez egy betegség. Akaraterőből nálam nincs hiány: maratonit futottam, több diplomám van. Több tucatszor próbáltam leállni, de az alkoholista már csak olyan, hogy századszor is felugrik a forró kályhára. Az igazi áttörést az adta, hogy beláttam: alkoholbeteg vagyok. Ez az új identitás olyan stabil pontnak bizonyult, amire az új életemet ráépíthettem. Megtanultam, hogy ehhez képest gondolkodjak, beszéljek és cselekedjek - így egy háromnapos kezdeti visszaesést leszámítva, harminchárom éves korom óta, azaz tizenhét éve nem iszom.
A betegségem része volt, hogy mindent egyedül akartam megoldani. Gyerekkoromban ha segítséget kértem, általában elutasítással vagy megszégyenítéssel válaszoltak. Volt egy olyan tévhit a fejemben, hogy az az igazi férfi, aki egymagában belovagol a városba, és elintézi a rosszfiúkat, majd magához veszi a nőt, a pénzt és az italt, és mint aki jól végezte dolgát, kilovagol a városból. Nagyon nehéz beismerni, hogy egyedül csak arra vagyok képes, hogy berúgjak, eljátsszam a pénzem, hogy rossz döntéseket hozzak. Mikor először beláttam ezt, fájdalmas volt, de kijózanított.
A legnagyobb siker
Ugyanakkor nem tekintem magamat "szabadult" alkoholbetegnek, mert továbbra is függő ember vagyok. Elfogadom, hogy keresztény körökben az ivás tébolyából Jézus segítségével kiszabadult sorstársaimat "szabadultnak" nevezik, illetve ők maguk is így definiálják önmagukat. A szabadság azonban az egó szinte teljes átengedését jelenti Istennek, ami nekem csak ritkán sikerül.
Voltam humorfesztivál-győztes, népszerű celeb, most igazgató vagyok, mégis a legnagyobb sikernek azt tartom, hogy kijózanodtam. Tulajdonképpen ez már a második életem, amit grátiszba kaptam. Az a legfontosabb a számomra, hogy ne rontsam el - ezt a kötelességemnek tekintem. Közben pedig igyekszem segíteni azoknak, akik szintén változtatni akarnak a saját életükön. (Lejegyezte Sebestyén István.)
|
| 18:54
|
Vukovár rózsái
|
| |
Szlavónia fővárosától, Eszéktől 36 kilométerre délkeletre, a Duna jobb partján, a Vuka folyó torkolatánál fekszik Vukovár, amelyet a régi magyarok csak Valkóvárnak hívtak. Az egykori barokk város nevét húsz évvel ezelőtt ismerte meg a világ, és az akkori tragikus események a mai napig meghatározzák az itt élő lakosok - a horvátok, szerbek, németek, bosnyákok és magyarok - életét.
Vukovár mindig is stratégiai helynek számított. A város területén a rómaiak erődöt építettek. Vukovárt a korabeli források először 1150-ben castrum Vlcou néven említik. Luxemburgi Zsigmond magyar király a közeli Bázaközben győzte le a Boszniából betörő Horváti János bán seregét. A térséget a török dúlta, majd 1687-ben a Villányi-hegység lábainál lezajlott nagyharsányi (más néven második mohácsi) csata után szabadult fel Vukovár a szultán igája alól. A Habsburgok idején nyerte el későbbi arculatát, ekkor épült egyik ékessége, az Eltz-kastély, és egyben megerősödött közigazgatási szerepe: Trianonig Szerém vármegye vukovári járásának székhelye volt. 1848 novemberében Vukováron győzte le a szerbeket gróf Batthyány Kázmér baranyai főispán, kormánybiztos. A szabadságharc leverése után a város egy volt csupán a Monarchia délvidéki városai közül, bár fontosságát a dunai kikötő erősítette.1910-ben Vukováron 10 359 polgár élt: ebből 4125 horvát, 3502 német, 1592 szerb és 954 magyar. A magyarság jelenléte a történelem során mindvégig jelentős volt, mind a város igazgatásában, mind a gazdasági-kereskedelmi, oktatási vagy kulturális életében. Vukovár a két világháború között a Szerb-Horvát-Szlovén, majd később a Jugoszláv Királysághoz tartozott. 1945-től a Tito-rendszer alatt békében éltek itt a nemzetiségek: egymás között házasodtak, kereskedtek, közösen igazgatták a várost. Aztán jött 1991: Horvátország függetlenségének kikiáltása. Nemzetközi tiltakozás ellenére a Jugoszláv Néphadsereg 40 ezer fős alakulattal és 600 tankkal zúdult rá Vukovárra, amelyet azonban a hős védők hónapokig tartani tudtak. A város végül elesett, szinte teljesen lerombolták, fogságba esett védőit kivégezték. A mai napig közel 2000 ember szerepel az eltűntek listáján.A Duna-parti Vukovár lett a független Horvátország jelképe, a hősiesség és hazaszeretet nemzetközileg is elismert példája. 1998-ban ENSZ-közvetítéssel visszakerült Horvátországhoz. Ma Vukovár több mint 30 ezer lakosú, békés város, Vukovár-Szerém megye székhelye, ahol a két legnagyobb etnikum - a horvát és a szerb - együtt él, de intézményeiben mégis elkülönül egymástól.Rozalija Jakumetović, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke személyesen is átélte a húsz évvel ezelőtti eseményeket. Rozalija asszony a megalakulástól kezdve vezeti a magyar egyesületet. "Már 2000-től kerestem a lehetőséget a több mint 400 Vukováron élő magyar összefogására. Az egyesület jogelődjének az 1940-es évek elején működő magyar ifjúsági cserkészegyesületet tekinthetjük. Megalakulásához a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségétől (HMDK) kaptunk támogatást" - mondja Rozalija elnök asszony. A Vukovári Magyarok Egyesülete a közel négyéves működése alatt számos eredményt ért el: 150 stabil, aktív taggal rendelkezik. Létrehozták az Őszirózsa Asszonykórust, tanulják és ápolják a magyar nyelvet. Idén alakult meg a Piros Rózsa Néptánccsoport, amely már több anyaországi fellépésen szerepelt. Az egyesület tagjai gyönyörű kézimunkákat, hímzéseket készítenek. Az évek során kialakult az egyesület éves programja. Rendszeres programnak számít a Vukovári Magyarok Bálja, amelyet minden évben februárban - az egyesület alapításának hónapjában - rendeznek meg. A bál kezdőtánca hagyományosan a palotás, amely a régi kastélyok hangulatát idézi. A legutolsó bálon 300 vendég vett részt. A vukovári magyarok minden évben a Duna-parti fehér kereszt emlékműnél és a temetőben emlékeznek meg a honvédő hősökről - köztük a város védelmében elesett 50 hős magyarról. A városhoz közeli ovÄŤarai tömegsírnál pedig minden évben koszorút helyeznek el a 200 ártatlanul meggyilkolt civil emlékére - akik közül hárman magyarok és többen Rozalija asszony közvetlen munkatársai voltak a vukovári kórházban.A Vukovári Magyarok Egyesülete és Rozalija elnök asszony személyesen is jó kapcsolatot ápol Vukovár polgármesterével, Ĺ˝eljko Sabóval, aki lehetőségei szerint támogatja is a városban élő magyarokat. A vukovári önkormányzatot azonban még mindig erősen leköti az újjáépítés, a közelmúltban szinte teljesen elpusztított város életminőségének javítása, ami húsz év távlatából még ma is komoly feladatot jelent.A Vukovári Magyarok Egyesülete tervei között szerepel egy önálló magyar központ létesítése, amely iránt a megyében élő magyarság részéről erőteljes igény van, és amely igazi otthont adna a Vukovár-Szerém megyében élő közel 2000 magyarnak. A jelenlegi egyesületi helyiséget ugyanis csak hetente egyszer használhatják, és egyébként is túl kicsi a programokhoz. A Vukovári Magyar Központban kapna helyet a Rozalija elnök asszony által legfontosabbnak tartott magyar anyanyelvi oktatás, hagyományőrzés, az énekkar és a tánccsoport is. A saját tulajdonú ingatlan lehetőséget biztosítana akár tájház és vendégszobák kialakítására, a magyar gasztronómia bemutatására (magyar étterem, magyar cukrászda), de konferenciák megszervezésére is különböző témakörökben (tudomány, történelem, turizmus, művészet). A Vukováron élő nemzeti és etnikai kisebbségek, a németek, az ukránok és a szerbek is rendelkeznek már saját kultúrházzal, amelyeket nemzeti kormányaik segítségével létesítettek.Rozalija Jakumetović elnök asszony egy mondatban foglalja össze politikájukat: "Legfőbb célunk, hogy felébresszük a vukovári és szerémségi magyarságot az ezeréves Csipkerózsika-álmából." A vukovári magyarok nagyon szeretnék, ha az anyaországgal még szorosabb lenne a kapcsolatuk, és terveiket, projektjeiket a magyar kormány támogatná. Szívesen látnának vendégül gyakrabban anyaországi politikusokat, tudósokat, művészeket, akik segítenék őket a magyar identitás megerősítésében.A vukovári rózsák tehát élnek és virágoznak. Töveiket, ágaikat és bimbóikat mégis ápolni kell, hogy a szirmok ne hervadjanak el.
Névjegy
Rozalija Jakumetović A Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke 1961. május 4-én született a vajdasági színmagyar Gombos községben (szerbül: Bogojevo), leánykori családi neve Andrasity. Gomboson fejezte be a magyar elemit, Zomborban a középiskolát magyar nyelven, majd gyógyszerész-technikusi végzettséget szerzett. Vukováron kezdett el dolgozni, ahol a horvát nyelvet meg kellett tanulnia, mert addig csak magyarul beszélt. A honvédő háború előtt a vukovári külvárosi (Slavija) gyógyszertárat vezette. Mivel a vukovári ostrom elején a gyógyszertár találatot kapott, a megmaradt gyógyszerekkel együtt a hadikórházban dolgozott tovább. Vukovár eleste után Zágrábba került, ahol a klaityevói gyermekkórházban vezetett egy donációs (külföldről adományozott gyógyszerekkel működő) gyógyszertárat. 1995-ben Zágrábban saját drogéria-gyógyszertárat nyitott. Vukovár békés reintegrációja után családjával hazatért. Otthonukat újraépítették, és 2003-tól újra vukovári lakos. Ma nyugdíjas, szabad idejében kertészkedik és gyümölcsöket termel, kézimunkázik, és egy kicsit a festészettel is próbálkozik. Családi házuk 2010-ben megkapta a "Horvátország legszebb kertes háza" címet, valamint elnyerte az első, "zöld virág" elnevezésű turisztikai díjat.
|
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|
Kezdőlap
