pénztárca kímélő megoldások
 

Archívum

 

Honvédelem

2017. szeptemper 28, csütörtök

10:01  Rómában tanácskoztak a szárazföldi parancsnokok
  Olaszország adott otthont az európai szárazföldi erők parancsnokai számára megrendezett szakmai fórumnak szeptember 25-27. között. A rendezvényen 31 ország, valamint NATO és EU szervezetek képviselői vettek részt.
09:01  "Idegen tenger zúg hamvaik felett, magyar ki erre jársz, köszöntsd hőseidet"
  A tengerészeti világnap alkalmából tartott megemlékezést a Magyar Tengerészek Egyesülete, szeptember 27-én szerdán, a budapesti Dunakorzón álló tengerészemlékműnél. A koszorúzáson az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái is fejet hajtottak a világ tengerein elhunyt bajtársak emléke előtt.
08:01  Fő az egészség!
  Tavaly a határvédelmi feladatokban történő igen intenzív részvétel miatt elmaradt - idén viszont, szeptember 27-én, ismét megrendezte hagyományos Drogprevenciós és Egészségmegőrző Napját az MH 54. Veszprém Radarezred.
07:01  Tele tervekkel
  Vak Bottyán Honvéd (Tiszti) Üdülő néven a múlt század harmincas éveiben jött létre, tornyos főépületét 1933-ban adták át. A legutóbbi átfogó felújításra - melynek keretében tízlakásos épülettel bővült az üdülő - az 1970-es években került sor. A közbeszédben csak Mátraházaként emlegetett komplexum immár nyolcvannégy esztendeje szolgálja katonagenerációk sokaságának pihenését.

2017. szeptemper 27, szerda

21:06  Megérkeztek az első Black Hawkok Afganisztánba
  Az afgán Pajhwok hírportál a napokban tette közzé, hogy szeptember 18-án megérkeztek az első többcélú UH-60A Black Hawk típusú helikopterek Afganisztánba.
21:01  Belgrádban köszöntötték a Ciprusról visszatérteket
  Közös visszafogadó ünnepségen köszöntötték Belgrádban az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszióból (UNFICYP) visszatérő szerb, szlovák és magyar katonákat szeptember 27-én, szerdán. A Magyar Honvédség részéről dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök üdvözölte a külszolgálatból hazatérteket.
20:01  Az Iszlám Állam továbbra is vonzó a koszovóiak számára egy elemzés szerint
  Az Iszlám Állam terrorszervezet mindaddig vonzó lesz a koszovóiak számára, és problémát jelent az országnak, amíg a pristinai intézmények nem indítanak egyértelmű és többpályás támadást ellene - erre mutatott rá a koszovói biztonságtudományi központ szeptember 26-án ismertetett jelentésében.
19:01  Ünnepi állománygyűlés a híradó ezrednél
  A híradók napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg Puskás Tivadarról a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred egykori és mai katonái.
18:01  Szíria: robotrepülőgépekkel támadták a terroristákat orosz hadászati bombázók
  H-101-es manőverező robotrepülőgépekkel támadták orosz Tu-95MSz típusú rakétahordozó hadászati bombázók az Iszlám Állam és az an-Núszra Front (Dzsabhat Fatah es-Sám) terrorszervezet objektumait Szíriában - jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szeptember 26-án, kedden, Moszkvában.
18:01  Tadeusz Kosciuszko tábornokról tartottak szemináriumot a fővárosban
  Tadeusz Kosciuszko tábornokról, Lengyelország és az Egyesült Államok hőséről tartottak szemináriumot szeptember 27-én, szerdán, Budapesten, a MH Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
17:01  Jól vették az akadályokat
  A Kaposvári Egyetem - a Magyar Honvédséggel közösen - a Pannon Lovas akadémia területén, a napokban rendezte meg az 1. KE Cross Run terep akadályfutó versenyt. A kalandra, önmaguk kipróbálására vágyó fiataloknak szánt esemény fővédnöki tisztjét dr. Simicskó István honvédelmi miniszter vállalta.
15:01  Hazaérkezett a nyolcadik váltás
  Elismeréssel köszöntötte az afgán hadsereg légierejének kiképzését végző Eltökélt Támogatás Művelet (Resolute Support Mission - RSM) egyéni tanácsadó csoport tízfős váltását újra Szolnokon dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, valamint Szabó István, Szolnok alpolgármestere.
14:01  Háborús bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítéltek Horvátországban egy szerb katonai parancsnokot
  A horvátországi háború idején elkövetett háborús bűncselekményekért, nem jogerősen tizenöt év börtönre ítélte egy horvát bíróság szeptember 26-án Dragan Vasiljkovicsot, a szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnokát - jelentette az N1 horvát hírcsatorna.
13:01  Arany díszokleveleseket köszöntöttek
  Az Egyesített Tiszti Iskolán 50 éve felavatott tiszteket köszöntötték a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett jubileumi arany díszoklevél átadóünnepségen szeptember 26-án, szerdán.
12:01  Őrzők napja Szentendrén
  Harmadik alkalommal rendezték meg az Őrzők napja rendezvényt a szentendrei Duna-korzón. Idén is számos általános iskola és óvoda csoportja döntött úgy, hogy a XI. Nemzetközi Autómentes Nap alkalmából szervezett rendezvényen részt vesz.
10:01  Harmincan Bács-Kiskunból
  Rögtönzött "házi ünnepség" keretében fogadták az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodájában Pesti Csabát, aki Bács-Kiskun megyéből idén századikként vette át a szerződéses katonai szolgálat vállalásához szükséges okmányokat. A fiatalember szentesi műszaki ezrednél kapott beosztást, szeptember 25-én kezdte meg az alapkiképzést Tatán.
09:01  Kreml : Putyin és Erdogan folytatatja a koordinációt a rendezés érdekében
  Oroszország és Törökország fontosnak tartja, hogy koordinálja erőfeszítéseit Szíriában, ahol a négy feszültségcsökkentési övezet létrehozása megnyitja az utat a polgárháború lezárása előtt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptember 25-én, hétfőn lefolytatott telefonbeszélgetéséről.
08:01  Felkelés elleni műveletek
  A Partnership for Peace (PfP) Consortium of Defense Academies and Security Studies Institutes szakmai hálózatot hatvan ország több mint nyolcszáz intézménye alkotja.
07:01  Safety Transport 2017: közös munka, magasabb szinten
  Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a három hetes; német és magyar katonák részvételével zajló Safety Transport 2017 nevű logisztikai gyakorlat, szeptember 26-án, kedden, Kaposváron.

2017. szeptemper 26, kedd

20:01  Először lesz női katonatisztje az amerikai tengerészgyalogságnak
  Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál. A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt szeptember 25-én. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.
20:01  Már az idén beszerezhetik a katonai légiszállító repülőgépeket
  Már az év végén megérkezhetnek az első nehéz légiszállító repülőgépek a Magyar Honvédséghez - mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter szeptember 26-án, kedden a tárca fővárosi épületében tartott sajtótájékoztatóján, miután megbeszélést folytatott Peter Hultqvist svéd védelmi miniszterrel.
19:01  Tengerbe csapódott az Olasz Légierő egyik Typhoonja
  Szeptember 24-én, vasárnap egy airshow keretein belül, Terracina partjainál repülte dinamikus programját Gabriele Orlandi százados Eurofighter Typhoon-jával, de az egyik manőver kivitelezése nem sikerült, tengerbe csapódott és életét vesztette.
18:01  Új parancsnok a Ludovika Zászlóalj élén
  Sári Szabolcs ezredes személyében új parancsnoka van az MH Ludovika Zászlóaljnak. Az ünnepélyes átadás-átvételt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hungária körúti campusának alakulóterén tartották szeptember 26-án, kedden.
17:01  Megkezdődött a Nemzetközi Katonai Megfigyelői Tanfolyam
  Tizennyolc országból érkeztek felkészülők a 34. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamra (International Military Observer Course - IMOC) Szolnokra, az MH Béketámogató Kiképző Központba. A hallgatókat szeptember 25-én, hétfőn Drót László ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte.
16:01  Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy háborút hirdetett ellene
  Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.
15:01  "Kommunikáció 2017" - nemzetközi tudományos-szakmai konferencia
  "Kommunikáció 2017 − Új trendek az infokommunikáció világában" címmel rendez nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Híradó Tanszéke, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnöksége, valamint a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület.
14:01  Amerikai vezérőrnagyot tüntetett ki a honvédelmi miniszter
  Dr. Simicskó István a Honvédelemért kitüntető cím I. fokozatát adományozta Scott G. West nyugállományú vezérőrnagynak szeptember 26-án délelőtt a Honvédelmi Minisztériumban.
14:01  Magyarország és Svédország hadiipari együttműködéséről egyeztettek Budapesten
  Szeptember 26-án Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban fogadta Peter Hultqvist svéd védelmi minisztert dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.
13:01  Több munka, kevesebb erőforrás, jobb eredmények
  "Munkájukban rendkívül fontos, hogy kapcsolatba kerüljenek, információt és tapasztalatot cseréljenek egymással. Ez az alkalom pedig a központok egyéni és kollektív hathatóságának növelését szorgalmazza" - fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szeptember 26-án, a NATO Kiválósági Központok igazgatóinak konferenciáján.
11:01  Befejezte munkáját a magyar vezetésű ellenőrcsoport Ukrajnában
  Hazatért a Bizalom- és Biztonságerősítő Intézkedések (CSBM) 2011. évi Bécsi Dokumentumának X. fejezete alapján Ukrajnában fegyverzet-ellenőrzést végrehajtó magyar vezetésű V4-es ellenőrcsoport, amely kanadai, valamint dán vendégellenőrökkel kiegészülve Ukrajnában hajtott végre terület-ellenőrzést szeptember 18. és 24. között.
10:01  Katonák az újraélesztési rekordkísérleten
  Az Európai Unió közlekedésmentes napjának keretein belül, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztályának szervezésében rendeztek újraélesztési rekordkísérletet a napokban, a Tisza-parti városban. Az eseményen az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyában található Foglalkozás Egészségügyi Központjának állományából tizennégyen vettek részt.
08:01  Amerikai légicsapás Líbiában
  Először mértek légicsapást Líbiában az Iszlám Államra amerikai repülők Donald Trump elnökségének kezdete óta.
08:01  Afganisztáni misszióba készültek Szolnokon
  Afganisztánba készülő magyar katonák számára rendeztek célfelkészítést Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.
07:01  Élet lánctalpakon
  A tapolcai 8. Harckocsi Ezred, később dandár egykori katonái és polgári alkalmazottai láthatták először a Katonai Filmstúdió legújabb, az alakulat történetét bemutató dokumentumfilmjét, az egykori helyőrség városi mozijában. Az összeállítást Borsits László nyugállományú vezérezredes, egykori vezérkarfőnök méltatta a vetítést követően.

2017. szeptemper 25, hétfő

20:01  Kína kereskedelmi korlátozásokat vezet be Észak-Koreával szemben
  Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom- és rakétafejlesztései következtében.
19:01  Skandináv nagytestvér
  A szerencse mellett a változó geopolitikai helyzet is kellhet ahhoz, hogy a JAS-39E Gripen jelentős piaci sikereket érjen el. Vajon lesz-e ehhez elég erő az újrahajtóművezett típusban?
18:01  1848-as honvédszázados mint városalapító
  Végső István történész tartott előadást Kerekegyházán, a helytörténeti gyűjteményben, a város 160 évvel ezelőtti újratelepítése kapcsán, a napokban. A rendezvényen a kutató által összeállított új kiállítási anyagokat is meg lehetett tekinteni.
17:01  Fellázadtak az olasz katonák
  Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
16:01  Dandártábornokká nevezték ki Csombók János ezredest
  Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntötte a frissen kinevezett tábornokot szeptember 25-én, hétfőn, kora délután a Honvédelmi Minisztériumban. A tábornoki kinevezés Csombók János egy éves külszolgálatának idejére szól.
15:06  Ütős napokon vannak túl a katonák
  Alap és haladó thai-box technikákat tanulhattak azok a katonák, akik a thai nagykövetség meghívására egy hetes kurzuson vehettek részt a Thai Boksz akadémián. A húsz magyar katona a Magyar Honvédség 11 alakulatától érkezett a képzésre, hogy naponta két foglalkozás keretében ismerkedjen meg a több mint ezeréves sporttal.

<<<Előző oldalKövetkező oldal >>>


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

Bejelentkezés után, bárhol a saját hírportálomat olvashatom.

Sarkadi Bendegúz
Budapest
 

Sok színű, egy kattintással átszínezhetem.

Barna Beatrix
Dunaújváros
 

Egyszerűen beállítom a hírfigyelőt és egyetlen számomra fontos hírről sem maradok le

Szélesi Zoltán
Vác
 

Egyetlen kattintással változtathatom a betű méretet.

Csongrádi Felícia
Tatabánya
 

Mindig aktuális

Segesvári József
Paks