pénztárca kímélő megoldások
 

Archívum

 

Klubrádió

2017. szeptemper 29, péntek

07:51  Lázár nem akar azzal foglalkozni, hogy kormányhivatalnokok tépkedik a Jobbik plakátjait
  Nem módosítja a kormány a plakáttörvényt - erről beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János nem akart politikailag foglalkozni azzal, hogy a kormányhivatalok sorra tépik le a Jobbik plakátjait. Megjegyezte, a tulajdonosoknak kötelessége lett volna jelezni a kormányhivatalok felé, kik vállalják a felelősséget, ám ilyen bejelentés nem érkezett. Az érintett cégek ügyvédje a Klubrádiónak azt mondta, a módszerrel van a baj. Árpási Bence összeállítása.
07:47  Október közepén pottyannak a postaládákba a kormány álkérdései
  Október második hetében kezdik postázni a Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultáció kérdőíveit - közölte a kormányszóvivő.
07:37  Kellemes őszi hétvége
  Péntek délelőtt derült, helyenként felhősebb idő várható, csapadék nem alakul ki. Délután kissé felhős, derült időre lehet számítani, csapadék nem lesz. Mérsékelt lesz a keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul.
07:30  Csak a hátramaradottak iránti tisztelet fordíthatja meg a populista hullámot
  Így ír Timothy Garton Ash a londoni Guardianben megjelent cikkében. A neves történész és Kelet-Közép-Európa-szakértő elsőre elvontnak látszó, filozofikus ihletettségű megállapítása valójában nagyon is konkrét, napi politikai fejleményhez, a szélsőjobboldali Alternatíva párt minapi németországi előretöréséhez kapcsolódik, azt próbálja értelmezni.

2017. szeptemper 28, csütörtök

19:09  Nem a közös lista a győzelem receptje -
  Nem igaz, hogy a közös lista több szavazatot hoz, mint egy legalább öt százalékot elérő párt külön listája, nem ez a győzelem receptje - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke tatabányai lakossági fórumán.
18:46  Botka nem ért el áttörést - Virág Andrea
  A baloldali pártok együttműködését akarja elérni a ma nyilvánosságra lépett formáció - véli a Republikon Intézet elemzője. Virág Andrea az Esti gyorsban elmondta, Botka László visszaléptetése kapcsán látni kell, hogy a szocialista párt vezetője nem ért el áttörést.
18:17  Szeptember 29.
  Szeptember 29. Péntek reggel a Pikó-Pálinkás párossal ébredhetnek! Beszélnek az új nemzeti konzultációról, ami kizárólag Soros György körül forog, arról, hogy már az előző konzultáció is milliárdjainkba kerül, megemlékeznek Mészáros Lőrinc munkásságáról, aki többet nem indul a polgármesteri székért, megbeszélik, hogy mennyire lehetetlenítette el a tűzoltókat, hogy a Katasztrófavédelem alá kerültek, és megkérdezik, hogy milyen szaga van a világűrnek. 6-10-ig Reggeli Gyors!
17:13  Nem mi vagyunk az akadály, hanem Botka és az MSZP - Lattmann
  Lattman Tamás szerint nem ő és a szövetségesei jelentik az ellenzéki pártok közötti együttműködés akadályát, hanem a szocialista párt és Botka László - a nemzetközi jogász erről a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában beszélt. Szerinte az MSZP az elmúlt időszakban csak elfogadhatatlan javaslatokkal volt képes előállni. Hozzátette, ha a szocialistáknak végül sikerül egy működőképes koncepciót letenniük az asztalra, a többi ellenzéki pártnak is készen kell állnia arra, hogy enyhítsenek az elutasító álláspontjukon.
17:11  Botka László kormányváltó ajánlata továbbra is érvényes
  Ezt közölte az MSZP elnöke. Szerinte Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának mai nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.
17:01  Szeptember 28.
  Szeptember 28. Esti gyors hattól Szénási Sándorral Témáinkból: Tarjányi Péter mozgalmat indít Botka László elmozdítására, új miniszterelnök-jelöltet szeretnének, de kik? Szó lesz arról is, hogy az első kerületben ismét lakás-ügy csontvázak hullottak ki a szekrényből. A magyar állam egyik cége szennyez Székelyföldön. Az adatokat az Átlátszó Erdély kérte ki. Új pártot alapít a német szélsőjobboldal most parlamentbe jutott társelnöke. Vajon ez jelentheti a szélsőjobboldal leértékelődését?
16:53  Nem igaz, amit a kormány állít - Amnesty
  Cáfolja az Amnesty International a kormány állítását, melyet a Soros-konzultáció egyik pontjában fogalmaznak meg a civil szervezettel kapocslatban. A ma nyilvánosságra került konzultációs „kérdések” ötödik pontjában azzal vádolja a kormány az Amnesty Internationalt, hogy többször is követelték Ahmed H. - a terrorcselekmény elkövetéséért első fokon 10 évet kapott szíriai származású Cipruson élő férfinak - szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre.
16:23  Szeptember 28.
  Szeptember 28. Szabad csütörtök MI AZ A FÜGGETLENSÉG? Első vendégünk Babos Attila kollégánk, a Szabad Pécs hírportált kiadó cég ügyvezetője lesz. vele beszélgetünk a független újságírás lehetőségeiről. Szünet után Chochol Károly fotóművész-látszerész következik. Irigyeljetek, hogy nekem megvan a könyve, az Előhívott emlékeim! Délután megnyitja Blahák Eszter fotókiállítását, aztán jön hozzánk a stúdióba.
15:54  Nem a kormányhivatalok csináltak politikai showműsort a plakátügyből
  Így reagált Lázár János a Kormányinfón arra, hogy több a kormányhivatal is vizsgálni kezdte a névtelenül kihelyezett kormánykritikus plakátokat. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a tulajdonosoknak kötelessége lett volna jelezni, kik vállalják a felelősséget ezekkel kapcsolatban, a kormányhivatalok pedig törvényesen járnak el az ügyben.
15:51  Nem nyúlnak a választási törvéyhez
  Fél évvel a választások előtt már nem szabad babrálni a választási törvénnyel – ezt válaszolta Lázár János arra a kérdésre, hogy tervezik e megkönnyíteni a külföldön dolgozó magyarok szavazáson való részvételét, ahogy azt a Közös Ország Mozgalom javasolja. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Európában megszokott, hogy akinek van hazájában lakcíme, annak helyben kell szavaznia.
15:37  Hétmilliárdba került nekünk a sorosozó kampány
  7,2 milliárdba került a kormány sorosozó és Brüsszel ellenes kampánya
15:25  Már a Budai Vár átalakításával megkezdődött a műemlékvédelem felszámolása - Lővei Pál
  Érthetetlennek tartja Lővei Pál művészettörténész, hogy a kormányzat 145 év után felszámolta a magyarországi műemlékvédelem központjának számító Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt. Értékelése szerint nemzeti, és egyben határokon átnyúló nemzetpolitikai ügy is egyben a magyar kulturális értékek védelme és megőrzése.Az MTA doktora, az azóta megszüntetett Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) egykori munkatársa, a Hauszmann-bizottság kilépett tagja volt a Reggeli Gyors vendége.
14:06  Botkát akarja elsöpörni Tarjányi új mozgalma
  Bemutatkozott a Tarjányi Péter vezette Magyar Progresszív Mozgalom, melynek célja Lattmann Tamással karöltve, hogy nyomás alá helyezzék a baloldali pártokat: fogjanak össze. Egyúttal háttérbe szorítanák Botka Lászlót. Tarjányi Péter közölte, a cél, hogy egy pártok felett álló miniszterelnök-jelöltet építsenek fel, aki mögé be tudnak állni a demokratikus ellenzék pártjai.
13:18  Ez itt a kérdés! - 09.28.
  A csütörtöki kérdés: Karafiáth Orsolya El tudja képzelni, hogy Szél Bernadett legyen Magyarország miniszterelnöke? Hívja a 06-91-334-001-es telefonszámot, és ha a válasza igen, akkor nyomja meg az 1-es gombot, ha a nemre voksolna, akkor válassza a 2-es gombot. Legutóbb Kuncze Gábor kérdezett: Önök szerint Orbán Viktor komolyan gondolja azt a sok blődséget, amit összehord Soros Györggyel kapcsolatban, akkor szavazzon igennel, ha így gondolja, vagy pedig ez is csak egy pávatánc, csak most nekünk járja a csasztuskát. Ha Ön szerint így van, akkor szavazzon nemmel! A válaszadók 7%-a igennel, 93%-a nemmel szavazott.
13:05  Szeptember 30.
  Szeptember 30. 9.00 Szirtes Balázs színészt születésnapján köszöntöm. 9.30 Nagy Boglárka, A bilincs a szabadság legyen c. könyv szerkesztője, amelyben Mészöly Miklós író és felesége, Polcz Alaine író-pszichológus 1948-1997 között egymásnak írt leveleit olvashatjuk. 10.00 Győrffy Éva festőművész. 10.30 Mucsi Zoltán, őt is születésnapján köszöntjük. 11.00 Lente Gábor a Debreceni Egyetem Szervetlen és Kémiai Analitikai Tanszékének professzora, állítja, van élet a bölcsészeten túlÂ… és a természettudományokon innen. 11.30 Dr. Bródy Andrea fogorvos, egy Magyarországon még alig ismert tudományba és vizsgálati módszerébe avat be, az orális diagnosztikába.
13:03  Szeptember 29.
  Szeptember 29. Emmanuel Macron francia elnök a héten a Sorbonne Egyetemen elmondott beszédében vázolta fel az EU-ra vonatkozó átfogó reformterveit. Milyen irányt vehet az Unió Merkel újraválasztását követően, a két politikus mit tud vajon keresztülvinni a A múlt hétvégi német választásokon 13 százalékot ért el a populista Alternative für Deutschland (AfD). Mekkora siker ez a szélsőjobboldali erőnek, és mekkora hatással van a német belpolitikára? Elébe megyünk az október közepén tartandó osztrák előrehozott választásoknak is, és feltárjuk a kurd népszavazás kapcsán a térségben tapasztalható feszültségek hátterét.
12:47  Orbán vagy Gyurcsány? Én mindig Gyurcsány Ferencet választom! - Horváth Csaba
  Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc között kell választani az ellenzéki oldalnak, ha valóban akarja a kormányváltást. Ezt a kérdést kell feltenni - erről a szocialista Horváth Csaba beszélt a Klubrádiónak. A szocialista politikus úgy fogalmazott: "én Gyurcsány Ferencet választom."
12:27  Súlyos környezeti katasztrófával járhat a római-parti védmű - Illés Zoltán
  Súlyos környezeti katasztrófával is fenyegethet a Római-partra tervezett védmű megépítése, ha a part mentén készülne el a mobilgát - nyilatkozta a Klubrádiónak Illés Zoltán egykori fideszes környezetvédelmi államtitkár. Közölte, hogy ez nem riogatás, hanem bizonyítékai vannak.
11:57  Hadházy Ákos szerint felmerül a korrupció gyanúja a Közszolgálati Egyetemnek adott támogatásnál
  Korrupt módon költhetnek el 30 milliárd forintnyi támogatást a miniszterelnök kedvenc egyetemén - hangsúlyozta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.
11:38  Az Együtt 25 milliós hitelt vesz fel
  Kampányfelkészülési célból 25 millió forintos, piaci alapú hitelt vett fel az Együtt számlavezető bankjától, az OTP Banktól. Szigetvári Viktor, a párt választmányi elnöke azt mondta a Klubrádiónak, hogy a politika megújulását is szolgálja, ha nyíltan beszélnek a gazdálkodásukról.
11:06  Durvaságra csak durvaság lehet a válasz - Magyar György
  Bíróságon kezdeményezzük majd, hogy a kormányhivatalokat tiltsák el a jogellenes magatartástól, azaz a plakátok letépésétől – nyilatkozta a Simicska Lajos cégeit is képviselő ügyvéd. Magyar György szerint az eljárás a magántulajdonhoz és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot egyaránt sérti. Az ügyvéd kijelentette, hogy durvaságra csak durvaság lehet a válasz.
11:00  Tűrhetetlen Tarlós István stílusa, elképesztő a főváros döntési mechanizmusa - Gadó György Pál
  Azonnal le kellene állítani a római-parti gát kapcsán jelenleg folyamatban lévő engedélyezési eljárásokat - ezt a Greenpeace Zöldterület-kampányfelelőse mondta a Klubrádió Reggeli Gyorsban. Bús Balázs fideszes polgármester szerint meg kell várni, hogy a római-parti védmű tervezői megvizsgálják a parttól távolabbi nyomvonal lehetőségét és csak a vizsgálatok eredményének figyelembevételével kellene újabb döntéseket hozni.
09:41  Az amerikai hurrikánok Magyarország időjárására is hatással lesznek
  Az Amerikában pusztító hurrikánok térségünk időjárását is befolyásolják - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
09:29  A külföldön dolgozó magyarok annyi pénzt utalnak haza, mint amennyi pénzt az uniótól kapunk - Inotai
  A külföldön dolgozó magyarok ma már annyi pénzt utalnak haza, mint amennyi pénz az unióból érkezik Magyarországra. Ennek össze a GDP, a bruttó hazai termék 3,5 %-a – hangsúlyozta az MTA világgazdasági Kutatóközpontjának professzora a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.
09:15  Marad a kellemes, őszi idő
  Marad a kellemes, őszi idő. Több órás napsütés mellett, változóan felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű. A csúcshőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.
08:05  Szolidaritást vár az Unió Magyarországtól az új, kétéves menekültprogram keretében Magyarországtól
  Az orosz törvényhozás a minap aláírt ukrán oktatási törvény ellen tiltakozva az ENSZ emberi jogi bizottságához, az EBESZ-hez és az interparlamentáris unióhoz fordult, arra kérve ezeket az intézményeket, hogy foglaljanak állást elfogulatlanul az oroszok ellen hozott diszkriminatív jogszabályról – számol be a TASZSZ orosz hírügynökség. 159 képviselő szerint az antidemokratikus törvénnyel szemben az emberi jogok védelmébe beletartozik, hogy az oroszoknak joguk van az anyanyelvükön tanulni. ACsernyánszky Judit lapszemléje.
07:45  Meghalt a Playboy alapítója, Hugh Hefner
  91 éves korában meghalt a Playboy alapítója, Hugh Hefner.

2017. szeptemper 27, szerda

20:22  Rétvári egy sajátos univerzumból beszél - Mendrey László
 
20:09  Szeptember 30.
  Szeptember 30. A nők aránya az EBESZ régió nemzeti parlamentjeiben jelenleg átlagosan 26.6%, vagyis nem teljesült a Pekingi Cselekvési Programban kitűzött 30%-os cél. Szeptember elején nemzetközi fórumot tartottak a nők politikai szerepvállalásának megerősítéséről. Az esemény célja az volt, hogy növelje a tudatosságot a nők politikai életben és közéletben való részvétele kapcsán és elősegítse a párbeszédet a témában. Mai vendégeim Sáfrány Réka, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke, valamint Menyhárt Barbara, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
20:08  Szeptember 29.
  Szeptember 29. A Café Péntek ezúttal képzőművészetről szól: 1. Korniss Péter életmű kiállítás- Korniss Péter 2. Farkasházy Miklós ok nélkül elfeledett művész- Bánó András 3. Csak Amerikában ismerik. De ott nagyon nagyra tartják- Simon Mazala Tibort- Neth Orsolya galériás 4. Off Biennálé- Centrális Galéria- Gaudiopolis- valshol Európában- Bertalan Nóra 5. Off Biennálé - a modern társadalom kihívásai- László Gergő, Katarina Sevic
20:06  Szeptember 28.
  Szeptember 28. A csütörtöki Ötösben,a "filmes műsorban" Hamvas Dániel vendégül látja Csákány Zsuzsa vágót, Jancsó Miklós özvegyét, és fiukat, a szintén vágó Jancsó Dávidot; valamint folytatja Mozgóképizmus rovatát Paár Ádám politológussal, és Kütyü rovatát Szabó Gábor operatőrrel. Hallgassanak minket 10 órától (is)!
20:06  Szeptember 28.
  Szeptember 28. „--- azoknak, akiket befogadtunk, minden segítséget meg kell adni, hogy otthonra találjanak Magyarországon. A befogadottakra aztán úgy kell tekinteni, mint a „sajátjainkra”, különösen, ha gyermekek”. Balogh Zoltán fogalmazott így. Úgy tekintünk? Látszólag. Látszólag van köz-finanszírozott egészségügyi ellátásuk. Látszólag kapnak oktatást. Csak az idén 970 kiskorú menedék-kérelmét vizsgálta a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, közülük 141 kísérő nélkül érkezett. Hol vannak ezek a gyerekek, akiknek senkijük sincs? És mi történik velük? A mai Kötőtű, ezekre a kérdésekre keresi a választ. Vendégeim lesznek: Szekeres Zsolt a Helsinki Bizottság munkatársa, Szlankó Viola az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának munkatársa, valamint Barna Mária az UNICEF magyarországi munkatársa.
20:05  Szeptember 28.
  Szeptember 28. A nap témája a csütörtöki Reggeli gyorsban: Simicska Lajos közleményben jelentette be, hogy plakátjain többet nem ad helyet politikai reklámoknak. Több interjúban foglalkozunk reggel a római-parti mobilgát ügyével, Bús Balázs, a kerület polgármestere is vendégünk lesz. A reggeli személlyel 9-re Lővei Pál művészettörténész érkezik, vele egyebek mellett a műemlékvédelem leépítéséről, a Budai Vár átépítéséről beszélgetünk. A műsort Rózsa Péter vezeti.
19:43  Hiába fejlesztik a kórházakat, ha nem változik a rendszer – Kincses Gyula
  Valóban igaz, amit Lázár János szokott mondani, hogy több mint 600 milliárd forint ment el egészségügyi fejlesztésekre, két dolgot azonban nem szokott hozzátenni: hogy ezt a pénzt zömmel uniós forrásokból költöttük, és hogy ezekről alapvetően a Gyurcsány kormány döntött – erről beszél az Esti Gyorsban Kincses Gyula egészségügyi közgazdász.
18:17  Négyszázezer utast érint a Ryanair kapacitáscsökkentése
  A téli menetrendi időszakban a tervezettnél huszonöttel, a nyári időszakban pedig tízzel kevesebb gépet üzemeltet a Ryanair. Az intézkedés miatt kevesebb, már bejelentett járatot indítanak el, átlagosan napi egy járat nem fog közlekedni, az intézkedés 400 ezer utast érint, pedig sok járatra még nem is érkezett foglalás - áll a diszkont légitársaság közleményében.
17:39  Mélyponton az MSZP – Medián
  A demokratikus ellenzék közül egyedül az LMP ugrott nagyot, már lehagyta a parlamenti küszöb alá került DK-t, és az MSZP-t is megközelítette. A szocialisták közben olyan rosszul állnak, ahogy negyed század óta soha – írja a Medián szeptember 15–20. között készített reprezentatív közvélemény-kutatását összegezve a hvg.hu.

<<<Előző oldalKövetkező oldal >>>


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

A hírfigyelő segítségével néhány perc alatt átnézhetem a számomra fontos híreket.

Szurkos Norbert
Budapest
 

Még a bevásárlás is olcsóbb mióta használom az akció keresőt.

Tóthné Barna Katalain
Miskolc
 

Minden fontos hír megtalálható, egy helyen

Suhajda Gergely
Debrecen
 

Mindig aktuális

Segesvári József
Paks
 

Mióta ezt használom felére csökkent a mobil számlám.

Szuhár Balázs
Siófok