Napvilág.Net hírek  Szórakozás
 

2010. március 10, szerda

14:18  Néptánc és népzene a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon [8 óra 15 perce]
  A népzene és a néptánc két jeles évfordulóját és egy majdnem-jubileumot ünnepel idén az ugyancsak születésnapos 30. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A március 19-én induló programsorozatban helyet kapott a 25 éves 100 tagú Cigányzenekar és az 55 éves pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes fellépése is.
12:07  Gyermekjátékok a kortárs képzőművészetben - Kiállítás Győrött [10 óra 26 perce]
  Énzsöly Kinga és Fischer Judit, a két fiatal képzőművész az elfeledett gyermekkor világába hívogat vissza legújabb, közös tárlatán. Képeik visszarepítik a nézőt saját múltjába, egy rég nem látott varázslatos kis szigetre, ahol - ha csupán rövid időre is - de mindenki gyermek lehet ismét. Játékok, sütemények, egy letűnt kor relikviái a képeken.
10:54  Vajon Superman úgy tisztítja a ruháját, hogy berepül a napba? [11 óra 39 perce]
  Négy fizikus nem csinál semmit, élik a mindennapi életüket, ami azonban cseppet sem hétköznapi. Zsenik és őrültek, akik a saját világuk szabályai szerint viselkednek. Ezt a jól felépített rendszert borítja fel Penny, a gyönyörű lány, aki a szomszédba költözik - ez az Agymenők története dióhéjban.
09:18  Hogyan vélekednek a fiatalok a drogokról? [13 óra 15 perce]
  Az Életrevaló Karitatív Egyesület 13-18 év közötti fiatalok részére írta ki Országos Drogprevenciós kisfilm készítő pályázatát. A fiatalok 2-5 perces filmekkel nevezhetnek. Az érdeklődésre való tekintettel a pályázati határidőt a szervezők meghosszabbítják, az új beadási határidő: 2010. március 31.

2010. március 09, kedd

19:18  Ezek a csajok bírják a rakkendrollt [1 napja]
  Március 14-én este a hímsovoniszták garantáltan kerülni fogják a Fényes Adolf utcát, ugyanis két feminin jegyekkel túlcsordult banda lép fel a Vörös Yuk színpadán. Az estét az ötven százalékban férfi tagokkal büszkélkedhető Manökken Proletarz nyitja, majd az Anna and the Barbies mutatja meg, hogy a csajok is bírják a rakkendrollt.
17:38  Juronics Tamás Gogol-rendezése az idei POSZT-on! [1 napja]
  2010. június 3. és 12. között kerül megrendezésre Pécsett, Európa kulturális fővárosában a POSZT. Az immár X. Pécsi Országos Színházi Találkozó ez évi versenyprogramja március 1-én, a korábbi évek gyakorlatához képest egy hónappal korábban vált ismertté.
16:05  Hándel, Zorán és Pandacsöki Boborján egy helyen [1 napja]
  Március végén - április elején országszerte több nagyvárosunkban várják változatos programokkal az érdeklődőket a Tavaszi Fesztiválok. Siófok idén sem szeretne lemaradni a többiek mögött, így kiállítástól kezdve színházi produkción át a könnyűzenéig sok mindent bevet, hogy odacsábítsa a látogatókat.
14:18  Grandiózus Frida Kahlo kiállítás Berlinben [1 napja]
  A valaha volt legjelentősebb Frida Kahlo kiállítással várja a belrini Martin Gropius Bau a látogatókat, akik április 30-tól a mexikói művész több mint 150 festményét és rajzát csodálhatják meg, egyebek mellett két ritka, korábban eltűntnek vélt képet is, köztük egy önarcképet, amivel a festőnő nem volt megelégedve, ezért kidobta.
12:50  Már csak egy hónap - és Budapesten a dinoszauruszok [1 napja]
  A Séta a dinoszauruszokkal produkció közel egy hetet tölt Budapesten, már március 29-én, hétfőn megérkezik a 45 kamionból álló konvoj és megkezdődik az építés. 80 fő utazik a dinoszauruszokkal, ebből 60 ember csak a technikai dolgokért felel, mellettük 50 magyar fog segédkezni az építési munkálatokban.
11:16  Michael Jacksonra emlékezik Justin Timberlake és Nelson Mandela is [1 napja]
  Jermaine Jacksonnak hatalmas sztárokat sikerült megnyernie a júniusban Londonban bemutatásra kerülő Jackson tribute show-hoz. Shakira, Whitney Houston és Seal után Prince és Justin Timberlake is csatlakozik a nagyszabású produkcióhoz, mely a pop királyának életművét hivatott bemutatni.
09:18  Amatőr fotósok figyelem! [1 napja]
  A Színes Nagy Világ pályázat célja, hogy a sok tehetséges fotós ne csak otthon, családi körben mutassa meg színvonalas fényképeit, hanem ossza meg a nagyvilággal. Ehhez technikai, szakmai segítséget adnak. A legszerencsésebbek pedig értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak.

2010. március 08, hétfő

14:00  Új művészeti könyvsorozat [2 napja]
  A Hungart (Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület) képzőművészekről szóló kismonográfia-sorozatának első öt kötetét 2009 végén mutatták be. Az Egyesület által díjazott művészekről készült, igényes könyvsorozat várhatóan évente több kötettel bővül majd.
12:17  Politikai vihar irodalmi biliben [2 napja]
  Az ugye világos, hogy az értelmiségnek nem elfordulnia kell a politikától, vagy nem folyamatosan kritizálni azt, de vannak olyan lehetőségek, amelyekkel a körülöttünk zajló eseményekbe bele lehet szólni, vagy ha úgy látjuk, hogy nincsenek, ezeket kéne inkább megteremteni.
10:50  Kötődések - Kim Corbisier kiállítása [2 napja]
  Mindennapi életképek - az utcán látott ismerősök és ismeretlenek alakjai. Kim Corbisier festményei olyanok, mint a fényképek, és voltaképp azok is: a valós életből összeollózott montázsok. Itt nincs arctalan tömeg, vagy arctalan ember - a szereplők egytől-egyig megfigyelhető és érző, de talán mégis kiismerhetetlen emberek.
09:18  Ákos 2010: új maxi, turné, album [2 napja]
  Ákos idén őszre tervezi új stúdióalbumának megjelenését. Gőzerővel zajlanak az első dallal kapcsolatos munkálatok (beleértve a videóklipet is), amely április 6-án várható, hogy a boltokba kerül DualDisc maxi formában. Aki pedig nem akar őszig várni, az a nyári turné állomásain kaphat majd ízelítőt további új dalokból.
06:18  Oscar-díj 2010: A nyertesek [2 napja]
  2010. március 7-én (magyar idő szerint 8-án hajnalban) a los angeles-i Kodak Theatre-ben 82. alkalommal került sor az Oscar-díj átadására, ami a filmszakma legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye, a nyerteseknek pedig alaposan fellendíti a karrierjét ez az elismerés. Élőben követtük az eseményeket, így első kézből számolunk be a győztesekről:

2010. március 06, szombat

13:18  Örömakkordok - Lossonczy Tamás festőművész kiállítása [4 napja]
  A budapesti MissionArt galéria nem kis quot;mission quot;-be, azaz feladatba, küldetésbe vágta a fejszéjét. A tavaly, 106-ik életévében elhunyt Lossonczy Tamás festőművész eddig még soha ki nem állított papírmunkáiból szervezett vásárlással egybekötött kiállítást, ami egyben tombola is.
11:18  Divat, design, rapidrandi és torta egy helyen [4 napja]
  A lakberendezésé a főszerep a Lakástrend és Design kiállításon, megjelennek a nemzetközi irányzatok, négy a filmek világa ihlette trend és személyre szabott tippeket és segítséget is lehet kapni. A design mellett a divat is teret kap bemutatók és Magyarország egyik legismertebb divatblogja révén.
10:05  Terhes férfi inzultálta volna az Avatar rendezőjét az Oscar-díjátadón [4 napja]
  2010. március 7-én, vasárnap este 82. alkalommal kerül megrendezésre a filmszakma legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye, az Oscar díjátadó-ünnepség a Los Angeles-i Kodak Theatre-ben. A legfőbb kérdés, és az este fénypontja nyilván a legjobb film kiválasztása lesz, de lássuk, hogyan jutunk el odáig, mire lehet számítani a ceremónia során.

2010. március 04, csütörtök

14:49  Megjelent Póka Angéla és Szabó Győző: Tiszta Kosz című lemeze [6 napja]
  Novemberben mutatták be, és azóta is hatalmas sikerrel, zsúfolásig telt házak előtt játsszák a Thália Színházban Cziczó Attila Tiszta kosz című zenés darabját, Rohonyi Gábor rendezésében. Az alig több mint egyórás előadásban Póka Angéla színésznőként, Szabó Győző bluesénekesként nyűgözi le a közönséget.
13:18  Visszatért Szegedre a titokzatos múltú Vasari festmény [6 napja]
  Michelangelo tanítványa, Giorgio Vasari Angyali Üdvözlet című festménye páratlan reneszánsz műalkotás, amely mindegyik európai képtár dicsőségére szolgálna. A magyar földön őrzött képet 230 ezer látogató csodálhatta meg a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című tárlatán, ám most visszatért otthonába, a szegedi Móra Ferenc Múzeumba.
11:16  Húsvéti kiállítás és tavaszköszöntő játék a Mezőgazdasági Múzeumban [6 napja]
  A Magyar Mezőgazdasági Múzeum az előző évek hagyományait folytatva 2010-ben is különleges húsvéti kiállítással és tavaszköszöntő játékkal várja látogatóit március 13-tól április 11-ig. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot a Városligetben.
09:18  Nyomozók az elmegyógyintézetből szökött rabnő nyomában [6 napja]
  Egy thrillertől a néző azt várja, hogy legyen lebilincselően izgalmas és megmozgassa a fantáziát míg tart, majd foglalkoztassa az embert, miután a stáblista már lepörgött. Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio legújabb közös filmje tökéletesen megfelel ezeknek a követelményeknek, és bár a mesteri rendező leginkább gengsztertörténeteiről ismert, ebben a műfajban is sikerült maradandót alkotnia.

2010. március 03, szerda

17:53  VOLT: ami eddig tudható [7 napja]
  Billy Idol, az ikonikus rock and roll világsztár és a trip-hop stílusteremtő Massive Attack már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon. Akárcsak Andy C, a Parov Stelar Band és DJ Yoda. Négy hónappal a kapunyitás előtt a hazai nagyágyúk közül is publikus már néhány név: többek között Ákos és a Quimby is a nagyszínpadon ad koncertet Sopronban.
14:52  Kilenc évnyi heroinmámor után nehéz az újrakezdés [7 napja]
  Az egyáltalán nem új keletű hír, hogy a Stone Temple Pilots ismét összeállt. Az viszont már eléggé, hogy május 25-én megjelenik az új nagylemezük. Egyrészt azért, mert úgy nézett ki a dolog, hogy ezek négyen már soha nem fognak együtt semmit csinálni. Másrészt meg azért, mert nem hittük, hogy Scott Weiland mindezt megéli.
13:09  Készítsd el a saját mesédet! [7 napja]
  A Pingálók Kreatív Műhely Kft. országos pályázatot hirdet, mely megmozgatja az egész család fantáziáját. A pályázat során a gyermekeknek szüleikkel együtt kell mesét írniuk, melyet aztán saját rajzaikkal kell illusztrálniuk. A pályázatokat az ország minden területéről várják!
11:01  Bazi nagy disznótor Abádszalókon 2010-ben is [7 napja]
  Március közepén kerül megrendezésre Abádszalókon a Tiszator - Böllérfesztivál, mely 2007 óta erősíti azt mindenkiben, hogy ebben az időszakban is érdemes a Tisza-tó környékére látogatni. Az étel-ital kóstolgatása mellett zenés programokat is láthatnak az érdeklődők.
09:18  A török elől szökik a nő a tutiba [7 napja]
  A televízió és a mozik kínálatában a filmcímeket böngészve meglepő dolgokkal lehet találkozni: a témához és hangulathoz egyáltalán nem illő magyar címfordításokkal, vagy még rosszabb esetben borzalmas, erőltetett poénokkal. Következzen öt olyan cím, amik garantáltan sokkolóak.

2010. március 02, kedd

14:49  Nagyszabású Picasso kiállítás nyílt Oroszországban [1 hete]
  Az elmúlt fél évszázad leggrandiózusabb és legátfogóbb Picasso-kiállítása nyílt meg Moszkvában, a Puskin Múzeumban. A tárlat a huszadik századi festőzseni, Pablo Picasso mindegy 240 alkotását sorakoztatja fel, köztük azon műveket is, amik orosz származású felesége, Olga Koklova hatására születtek.
13:00  Nindzsák, laptop és infuziós állvány - hogy kerül ez egy operába? [1 hete]
  A Magyar Állami Operaház és a Vígszínház első közös produkciójaként valósult meg A varázsfuvola előadása. Mozart operája a legkisebbektől az idősebbekig bárkit könnyedén elvarázsol. A klasszikus most modern díszletek kötött, és egy abszolút kakukktojásnak számító, eddig prózai szerepeiről ismert színész közreműködésével kerül a közönség elé.
10:54  Doktor House rockzenésznek áll [1 hete]
  Hugh Laurie-ról már eddig is tudható volt, hogy szeret zenélni. Elég, ha csak a Doktor House epizódjaira gondolunk, amelyekben jó párszor gitárt kap a kezébe, vagy éppen a zongorához ül. Azonban a komikusi vénával megáldott színész emellett dobolni, szájharmonikázni és szaxofonozni is tud. Meat Loaf áprilisban megjelenő lemezén viszont marad a billentyűs hangszer mellett.
09:18  Mit ne csinálj, ha ez esküvő napján eltűnik a gyűrű [1 hete]
  Sas Tamás legújabb filmje a Szinglik éjszakája akció-vígjátéknak vagy romantikus filmnek van titulálva, de sem átérezhető érzelmek, sem értékelhető poénok, sem mérhető mennyiségű feszültség vagy kaland nincsen benne, ellenben megszámolhatatlan mennyiségű sablon és reklám, az igen.

2010. március 01, hétfő

15:49  A zene az kell - Új magazinműsort vezet Feke Pál a Duna Televízióban [1 hete]
  quot;A Zene az kell quot; címmel új magazinműsort láthatnak március 6-tól szombat esténként, 19.00 órától a Duna Televízió nézői. A cím nem véletlenül ismerős: a quot;Valahol Európában quot; című musicalből kölcsönözte az új műsor, amelynek házigazdája Feke Pál lesz.
14:09  Szigarjev: Guppi - Új komédia a Centrál Színházban [1 hete]
  A Centrál Színház március 12-én mutatja be Szigarjev Guppi című komédiáját Kiss Csaba rendezésében. Szigarjev neve nem ismeretlen a hazai nézők számára, elég csak a Katona József Színház Fekete tej című előadását említeni, ami néhány éve nagy sikert aratott.
12:41  Ólommérgezés végzett a festőzsenivel? [1 hete]
  Olasz kutatók vizsgálatai kimutatták, hogy a Caravaggio által használt festékekből származó ólom tehető felelőssé a barokk mester haláláért. Az ólommérgezés nem számít kirívó esetnek a régi festők körében, van Gogh-nál is kimutatható ez a fajta mérgezés. A kutatás vezetője, Silvano Vinceti szerint quot;az ólommérgezés felerősíti az agresszivitást és ideges viselkedéshez vezet quot;.
11:01  Folytatódik a várpalotai huza-vona [1 hete]
  A várpalotai képviselőtestület visszavonta korábbi döntését, ennek értelmében Várpalotán marad a Pannónia Fesztivál. Mint ismert, korábban komoly anyagi szolgáltatások ellenében engedélyezte volna a város a százezres fesztivál megrendezését, ezért a szervezők akkor úgy döntöttek, a 4 napos könnyűzenei rendezvényt elköltöztetik.
09:08  Bagdi Bella-Laár András: Szerelem-mantrák [1 hete]
  Az már - mindenféle spirituális "előképzettség" nélkül is - szinte mindenki (tapasztalatból) tudja, hogy azokat a személyeket és dolgokat akikre illetve amelyekre nagyon erősen gondolunk előbb utóbb bevonzzuk az életünkbe. Egy pár perces elmerengés után azt hiszem könnyen tudunk példákat mondani az előzőekre.

2010. február 28, vasárnap

19:15  Az AC/DC hozzájuk képest őskövület [1 hete]
  Biztos elegük van már az Airbourne tagjainak abból, hogy folyton az AC/DC-hez hasonlítják őket. De mit lehet csinálni egy olyan zenekarral, akik szintén ausztrálok, ráadásul ezt is egy testvérpár alapította, a zenéjük meg #8230; hát valahonnan ismerős lehet, maradjunk ennyiben. De hogy mennyire korrektül csinálják azt, amit csinálnak, arról mi is megbizonyosodhatunk március 6-án.
16:18  Atomháború esetén egy könyvbe vethetjük bizalmunkat [1 hete]
  Kétszer is láthatjuk Drew Barrymore-t a 2010 február 25-i héten a moziban, hiszen rendezői bemutatkozásában is vállal egy aprócska szerepet, a Mindenki megvan című filmben pedig Robert De Niro lányát alakítja, ezeken kívül pedig érkezik egy látványos utópia Denzel Washington főszereplésével, egy Erdélyben játszódó kőkemény dráma, Sas Tamás pedig újabb vígjátékkal örvendezteti meg a nézőket.

2010. február 26, péntek

13:10  Graffiti - Művészet vagy rongálás? [1 hete]
  Kovács Andrea és Böröcz Judit/ Az URB-it városi eszme-cserék/city talks címen sorozatot indít minden hónap utolsó vasárnapján a Szimpla Kertben. Első rendezvényük, február 28-án, a graffiti köré épül. Lesz itt előadás, beszélgetés, vetítés, zene, evés-ivás és közös alkotás ennek a sokakat megosztó művészeti ágnak a témakörében.

További cikkek az archívumban >>>



Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
Hírfigyelő - újdonság!
Kulcsszavak szerkesztése - egy kifejezés egy sorba kerüljön
 
Újdonság - Szemeid előtt, ami a legjobban érdekel
 
részletek >>>