| |
2012. február 06, hétfő
| 18:30
|
Kvantumhatás nagyban [13 óra 37 perce]
|
| |
A svájci EPFL kutatói bemutattak egy olyan módszert, amellyel lehetséges egy több száz trilliónyi atomból álló tárgy rezgésének kontrollálása kvantumszinten, fény segítségével.
|
| 18:01
|
Repülőgép-balesetben elhunyt a Micron első embere [14 óra 6 perce]
|
| |
A Micron elnök-vezérigazgatója a pénteki nap folyamán repülőgép balesetben életét vesztette - számolt be a CNN. A Boise-ben történt balesetben a reptér szóvivője nem tudott információt adni arról, hogy az eset repülés közben, vagy esetleg fel-, illetve leszállás közben történt-e - igaz, a következmény fényében ennek túl sok jelentősége a mi szempontunkból nincs. A hatóságok majd mindenképpen kivizsgálják az eset körülményeit. Steve Appleton 51 éves volt.
|
| 17:30
|
Lengyelország véget vethet az ACTA-nak [14 óra 37 perce]
|
| |
Donald Tusk lengyel miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Varsó felfüggeszti a nemzetközi online kalózkodás elleni egyezmény (ACTA) országszintű ratifikációját.
|
| 17:01
|
Az IBM-nél is készülnek AMD Trinity APU-k [15 óra 6 perce]
|
| |
Az AMD a napokban tartott rendezvényén bejelentette, hogy az IBM megkezdte a Trinity APU egységek szerződéses gyártását, így a chipek mostantól nem csak a GlobalFoundries, hanem az IBM üzemeiben is készülnek, amelynek eredményeként a remények szerint elegendő mennységben állhatnak majd rendelkezésre a következő generációs APU-k.
|
| 16:30
|
Olcsóbbak lesznek a Kingston NAND Flash alapú termékei [15 óra 37 perce]
|
| |
A DigiTimes informátorai szerint a Kingston illetékesei jelenleg azon munkálkodnak, hogy csökkentsék NAND Flash alapú termékeik ajánlott végfelhasználói árait. A csökkentés a gyártó portfóliójának túlnyomó részét érinti majd - csak a memóriamodulok esetében nem várhatóak változások ajánlott végfelhasználói árak tekintetében.
|
| 16:01
|
Csúszik az Arma 3 [16 óra 6 perce]
|
| |
Nyárról őszre csúszik az Arma 3 megjelenése.
|
| 15:30
|
Pocketbook A7, e-olvasó és tábla összefonódása [16 óra 37 perce]
|
| |
A Pocketbook az egyik leghíresebb cég, akik az e-olvasók fejlesztésébe fektetik a legtöbb energiát a 2007-es megalakulásuk óta. Most azonban egy kis kitekintést tettek a táblagépek felé, miközben a céljukat nem hanyagolták.
|
| 15:01
|
Februári égbolt [17 óra 6 perce]
|
| |
Ebben a hónapban egy földközeli kisbolygó, a fiatal holdsarló és az állatövi fény szerepel a látnivalók között.
|
| 14:30
|
40 W-os LED vaku az STMicroelectronicstól [17 óra 37 perce]
|
| |
A mobiltelefonos fotózás kapcsán egy örök dilemma a gyártók számára a vaku megoldása: a mai készülékekbe beépíthető lenne a xenon vaku, de ekkor a fogyasztás új dimenzióba lép, továbbá egy rettentő hasznos funkció is kiesik, mégpedig a zseblámpa.i
|
| 14:01
|
A Sony átnevezi a PSN-n [18 óra 6 perce]
|
| |
Február 8-tól Sony Entertainment Network lesz a PlayStation Network új neve.
|
| 13:30
|
Letölthető a Firefox 11 béta [18 óra 37 perce]
|
| |
A Firefox 10-es kiadása, amellyel a vállalat az üzleti felhasználókat, az intézményeket és minden olyan felhasználót próbál megcélozni, akiket elriaszt a hathetente megjelenő új Firefox verzió, már egy ideje letölthető. A webböngészővel kapcsolatos legfontosabb információk korábbi hírünkből könnyedén beszerezhetőek, méghozzá innen. A napokban már a Firefox 11 béta kiadása is megjelent, amely többféle újdonságot is kínál.
|
| 13:01
|
A THQ krízis [19 óra 6 perce]
|
| |
Változások, érdekességek a THQ háza táján
|
| 12:42
|
Új megjelenés: PCSX2 0.9.8.4600 [19 óra 25 perce]
|
| |
Playstaton 2 emulátor, amit sajnos nem tudtam kipróbálni, mert nincs PS2-öm. A képek szerint működik.
|
| 12:39
|
Új megjelenés: Microsoft Worldwide Telescope [19 óra 28 perce]
|
| |
Csillagászati, avagy planetárium program, ami megmutatja az eget, csillagképeket, és így a csillagok vizsgálásánál könnyen meg tudod keresni, hogy mi micsoda. Az űrbeli teleszkópok képeit mutatja meg, mint pl. a Hubble és a Spitzer, és ezen kívül még sok mást. NET Framework 2.0 kell hozzá! (Frissebb, verziószámot továbbra se tudunk.)
|
| 12:33
|
Új megjelenés: Image Resizer 3.0.4319.33193 [19 óra 34 perce]
|
| |
A közkedvelt Microsoft Image Resize Powertoy fejlesztése, hogy az Windows 7 operációs rendszeren is fusson. Segítségével a gyorsmenüből lehet JPG-t egyszerűen átméretezni. 64 bites verzió is megtalálható a hivatalos oldalon.
|
| 12:30
|
Gyorsabb FX processzorok az AMD-től [19 óra 37 perce]
|
| |
Az AMD Bulldozer architektúra köré épülő FX sorozatú processzorai egy ideje már komplett termékcsaládot alkotnak, amelyek között mindenki megtalálhatja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő példányt - aki AMD processzort szeretne vásárolni. A vállalat repertoárja egy olcsó négymagos és egy olcsó hatmagos központi egységgel bővülhet.
|
| 12:25
|
Új megjelenés: Hamachi 2.1.0.158 [19 óra 42 perce]
|
| |
A Hamachi központilag üzemeltetett VPN-szolgáltatás, amely gondoskodik az eszközök és hálózatok biztonságos összeköttetéséről, és a LAN-hoz hasonló szintű hálózati kapcsolatot biztosít a mobil felhasználók, a különböző helyekről összedolgozó csapatok és az üzleti alkalmazások számára. Könnyen, igény szerint lehet vele biztonságos virtuális hálózatokat létrehozni a nyilvános és magánhálózatokon keresztül. A Hamachi a weben keresztül bárhonnan biztonságosan kezelhető és felügyelhető.
|
| 12:01
|
Kellemes megjelenésű táblagép 100 dollár alatt [20 óra 6 perce]
|
| |
A 100 dollár alatti készülékek piaca lassan már telítettnek nevezhető, ugyanis a gyártástechnológiák fejlődésével már olyan szintre értek az olcsó termékek, hogy szinte már minőséget képesek ilyen áron produkálni. Bár a most bemutatásra kerülő versenyzőnk erőben egy kicsit visszafogottabb, a megjelenésében és az anyaghasználatban annál jobb.
|
| 10:01
|
A világ legnagyobb teleszkópja [22 óra 6 perce]
|
| |
Üzemképes a világ legnagyobb virtuális optikai távcsöve, amely négy chilei teleszkóp összekapcsolásával jött létre.
|
| 09:30
|
Erős lesz a Samsung Exynos 5450 [22 óra 37 perce]
|
| |
A Samsung lapkakészlete nem csupán megduplázza a magok számát, de még a grafikus processzor terén is komoly újításokkal érkezik majd. Persze itt már nem is a jelenleg ismert chipek lesznek a célkeresztben, az új Exynos megjelenése még messze van.
|
| 08:01
|
Windows 8 és Phone 8: rengeteg hasonlóság lesz [1 napja]
|
| |
A Windows 8 és a Windows Phone 7 között - nem túl meglepő módon - lesz némi hasonlóság, már ami a felhasználói kezelőfelületet illeti: a Microsoft következő generációs operációs rendszere kölcsönvette a Windows Phone 7 Metro felhasználói kezelőfelületét. Úgy tűnik, hogy a következő generációs Windows Phone mobil operációs rendszer és a Windows 8 között még ennél is több hasonlóság lesz majd, legalábbis a friss értesülések erre engednek következtetni.
|
2012. február 05, vasárnap
| 14:21
|
Új megjelenés: Foobar 1.1.11 rar [1 napja]
|
| |
Zene lejátszó program, ami támogatja az összes ismert formátumot (MP1, MP2, MP3, MP4, MPC, AAC, Ogg Vorbis, FLAC / Ogg FLAC, WavPack, WAV, AIFF, AU, SND, CDDA) kicsi, tud tagelni, és még konvertálni is.
|
| 14:20
|
Új megjelenés: Foobar 1.1.11 install [1 napja]
|
| |
Zene lejátszó program, ami támogatja az összes ismert formátumot (MP1, MP2, MP3, MP4, MPC, AAC, Ogg Vorbis, FLAC / Ogg FLAC, WavPack, WAV, AIFF, AU, SND, CDDA) kicsi, tud tagelni, és még konvertálni is. Az installer képes saját magából portable változatot is csinálni.
|
| 14:18
|
Új megjelenés: Meminfo 3.1 [1 napja]
|
| |
Kiírja az aktuális szabad, vagy használt vagy pagefile memóriádat, tudja azt defragolni, meg még pár cuccot.
|
| 14:16
|
Új megjelenés: Sugar Sync 1.9.47 [1 napja]
|
| |
Alapból 5 gigabyte helyet adó, dropboxhoz hasonló, csak többet tudó szinkronizáló program. Fájlainkat tudja különböző eszközeink között szinkronban tartani, legyen szó android, iphone, blackberry, mac, vagy windows-os gépekről. Ha képeket töltünk fel, azokból galériát tud csinálni, a zenéket pedig akár streamben is tudja küldeni. Akinek nem lenne elég a hely, pénzért vagy ajánló haver segítségével növelheti.
|
| 14:15
|
Új megjelenés: SUPER AntiSpyware 5.0.1144 [1 napja]
|
| |
Spyware kiirtó. Tud frissülni az internetről, figyeli az Internet Explorert, hogy valami spy átállította-e a beállításait, mint mondjuk annak kezdőlapja.
|
| 10:01
|
Modern Warfare 3 DLC PS3-ra [1 napja]
|
| |
Arról egyelőre nincs még hír, hogy a PC és nem Elite vásárlók mikor kapják meg ezeket, úgyhogy csak türelem.
|
| 08:10
|
Közösségi hálók - egykor és ma [1 napja]
|
| |
A közösségi hálók egyidősek az emberi együttműködés kezdeteivel, és a legújabb kutatási eredmények alapján azóta nem is nagyon változtak alapvető felépítésükben és működésükben.
|
| 08:01
|
PC-s játéktörténelem, 2003 - 2. rész [2 napja]
|
| |
A remek 2003-as év visszatekintésének folytatásában olyan máig ikonikus játékokról lesz szó, mint az egyedülálló EVE Online, vagy a korát megelőző Knights of the Old Republic.
|
| 08:01
|
Megjött az ASUS HD 7970 DirectCU II és a TOP [2 napja]
|
| |
Az ASUS a napokban két új, egyedi felépítéssel és egyedi hátéssel rendelkező Radeon HD 7970-es videokártyát mutatott be, amelyek sorrendben a Radeon HD 7970 DirectCU II és a Radeon HD 7970 DirectU TOP típusjelzést viselik.
|
2012. február 04, szombat
| 16:06
|
Új EA/Insomniac projekt a láthatáron [2 napja]
|
| |
A Resistance és a Ratchet&Clank szériákért felelős Insomniac Games egy titokzatos új játékon dolgozik az EA-val, tudhattuk meg egy új védjegy listáról.
|
További cikkek az archívumban >>>
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|