pénztárca kímélő megoldások
 

Emeletes ágy cégeket erre talál >>>

 

Ezek a szavak vannak kiemelve: Emeletes ágy

2012. május 15, kedd

15:49  375 millió dollárt vertek el a Sötét zsaruk 3-ra [Origo - Filmklub]
  Nagyot kockáztat a Sony stúdió a Sötét zsaruk harmadik részével, ugyanis a Los Angeles Times cikke szerint a filmre a marketingköltséggel együtt 375 millió dollárt költöttek. Az 1997-es első rész hatalmas siker volt, közel 600 millió dollárt szedett be a világ mozipénztáraiban. Az öt évvel később bemutatott Sötét zsaruk 2 már 50 millió dollárral többe került az első résznél, ám a bevétele körülbelül 150 millióval volt kevesebb. Mostanra a Sötét zsaruk-láz is csillapodott, valamint azt sem lehet tudni, hogy a közönség 2012-ben mennyire kíváncsi még Will Smithre (közel négy év telt el a színész legutóbbi filmje, a mérsékelten sikeres Hét élet című dráma óta), így az alkotóknak van mitől tartaniuk.Will Smith a Sötét zsaruk 3-banNem véletlen, hogy ekkorára nőtt az új Sötét zsaruk büdzséje, ugyanis nem volt könnyű szülés a harmadik rész. A felvételeket félkész forgatókönyvvel kezdték el, majd több író is dolgozott a könyvön, mire nagy nehezen mindent a helyére tettek. Emiatt többször hónapokra leállt a forgatás, de persze ez idő alatt a stábtagok nagy része a produkció alkalmazásában maradt, így őket a leállások alatt is ugyanúgy fizetni kellett. Will Smith sem volt éppen költségkímélő hatással produkcióra, ugyanis a színész a 20 millió dolláros gázsiján felül még extraigényekkel is előállt. A New York-i forgatás alatt hiába béreltek Smithnek havi százezer dollárért egy medencével felszerelt luxusapartmant alig egy mérföldre a felvételek helyszínétől, neki egy kétemeletes, több mint száz négyzetméter alapterületű lakóbuszra is szüksége volt. A közel kétmilió dollárt érő, 53 méter hosszú, 22 keréken guruló hodályban volt moziszoba, hálószoba, társalgó és gránitpadlós fürdőszoba.Will Smith óriási lakóbusza a Sötét zsaruk 3 forgatásánWalter F. Parkes producer elmondása szerint a harmadik rész csak azért jött létre, mert egy délkelet-ázsiai családi nyaralás alatt látta, ahogy a reptéren a helyiek a tévében nézik az első részt. Ekkor tudatosult benne, hogy az öltönyös ügynökökre még mindig lehet. A Sötét zsaruk 3 története szerint J ügynök (Smith) visszautazik a 60-as évekbe, hogy visszahozza eltűnt kollégáját, K ügynököt (Tommy Lee Jones). Utóbbinak a fiatal énjét Josh Brolin alakítja. A filmet az első két részhez hasonlóan Barry Sonnenfeld rendezte, a magyar bemutató május 24-én lesz.

2012. május 09, szerda

nincs idő pubikálva  Magyar művész alkotása borítja egy híres bécsi toronyház oldalát [Híradó]
  Fehér László Társaság című művet egy négyezer négyzetméteres hálóra dolgozták rá és ezt a hálót függesztették ki a Ringstrassén álló 23 emeletes épület homlokzatára.

2012. május 08, kedd

13:30  Földrengést szimuláltak egy mű kórházon [OrientPress - Belföld]
  Californiai mérnökök nagy intenzitású mű földrengést idéztek elő egy ötemeletes, orvosi műszerekkel felszerelt kórházon. A direkt erre a célra létrehozott kórházat egy hatalmas rázó asztalra építették, amely olyan mozgásoknak tette ki az épületet, mint az igazi földrengés.

2012. április 27, péntek

11:10  Több sérültje van a szolnoki lakástűznek [Népszabadság - Mozaik]
  A korábbi információkkal szemben nem két, hanem négy ember sérült meg abban a tűzben, amely egy tízemeletes ház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő péntek délelőtt az MTI-vel.
10:01  Több sérültje van a szolnoki lakástűznek [Népszabadság - Mozaik]
  A korábbi információkkal szemben nem két, hanem négy ember sérült meg abban a tűzben, amely egy tízemeletes ház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő péntek délelőtt az MTI-vel.
08:20  Két sérült egy szolnoki lakástűzben [Népszabadság - Mozaik]
  Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
08:20  Két ember égett meg a lakástűzben [STOP.hu]
  Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
08:00  Lakástűzben sérült meg két ember Szolnokon [Hír3 - Belföld]
  Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
07:45  Lakástűzben sérült meg két ember Szolnokon [Népszava - Belpolitika]
  Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
07:18  Lakástűzben sérültek meg ketten Szolnokon [HVG - Itthon]
  Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
06:40  Két sérült egy szolnoki lakástűzben [Népszabadság - Mozaik]
  Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.

2012. április 25, szerda

19:00  Minden gyerek imádja a kuckókat és az emeletes ágyakat: egy "multifunkci", sárga tengeralattjáró [Ingatlanmagazin]
  "Íme egy hatalmas, sárga tengeralattjáró, amivel mindenkinek a kedvére tehetünk - a Beatlesnek és a kölköknek is. Vigyázat, icipici gyerekszobába azért nem ajánlanám!" - írja egyik bejegyzésében a Gyerekszoba blog szerzője.

2012. április 24, kedd

nincs idő pubikálva  Nagy a feszültség - gyalog mehetnek a 10. emeletre [Híradó]
  A pécsi kertvárosi lakótelep több tízemeletes tömbjében a lakásfenntartó közgyűlése kitiltotta az ebeket a liftekből. A kutyások állatkínzásról beszélnek.

2012. április 13, péntek

13:40  120 kommandóssal csapott le a TEK Józsefvárosban [HVG - Itthon]
  Drogügyek miatt 23 személyt állítottak elő a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utca egyik több emeletes lakóházából a Terrorelhárítási Központ kommandósai, akiknek ez volt az eddigi legnagyobb akciójuk.

2012. április 08, vasárnap

11:41  Belehalt az akasztós hóhérjátékba egy 15 éves fiú [168 óra]
  Egy sállal kötötte nyakát emeletes ágyának támlájához.


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

Minden fontos hír megtalálható, egy helyen

Suhajda Gergely
Debrecen
 

A hírfigyelő segítségével néhány perc alatt átnézhetem a számomra fontos híreket.

Szurkos Norbert
Budapest
 

Bejelentkezés után, bárhol a saját hírportálomat olvashatom.

Sarkadi Bendegúz
Budapest
 

Egyetlen kattintással változtathatom a betű méretet.

Csongrádi Felícia
Tatabánya
 

Sok pénztárca kímélő ötletet kapok rendszeresen.

Szabóné Feleki Mária
Agárd