pénztárca kímélő megoldások
 

Esztergályos cégeket erre talál >>>

 

Ezek a szavak vannak kiemelve: Esztergályos

2012. május 16, szerda

10:04  Mladics kezdetben esztergályos akart lenni [Index]
  Karadzsics és Milosevics mellett a harmadik legnagyobb szerb háborús bűnös áll bíróság elé.

2012. május 13, vasárnap

12:15  Bajban a magyar televíziózás legendás alakja: sárga csekkre kell a pénz [Pénzcentrum]
  Nemsokára betölti a hetvenet, ennek ellenére a mai napig járja az országot Esztergályos Cecília. A színésznő pénzügyileg padlóra került, és most új bevételi forrás után kellett néznie, hiszen az eddigi színházi támogatás megszűnt.

2012. május 10, csütörtök

11:10  Esztergapadtól a bársonyszékig [Hetek]
  Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök szerdán adta át Balog Zoltán korábbi "romaügyi" államtitkárnak a miniszteri kinevezést. Balog Zoltán két évvel az 56-os forradalom után született egy első generációs refomátus lelkészcsaládban. Édesapja parasztfiúból lett igehirdető, édesanyja katonatiszt lányaként tanulta ki a szülésznők mesterségét, és kántorként segítette urát. A háború után apja még látott fantáziát az új rendszerben, így a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Borsod megyei szervezőtitkára lett, ám Zoltán születésére mindebből már csak a szociáldemokrácia iránti elkötelezettség maradt. A lelkész apa társadalmi programként akarta megvalósítani az evangelizálást, és felvidéki, illetve holland protestánsokkal tartotta a kapcsolatot. Ebből előny és hátrány is származott a Balog családnak. Az előnyök között említhetjük a fiú "nyugati" használt ruháit és a havi rendszerességgel érkező guldeneket, a hátrányok között pedig a hatósági zaklatást a külkapcsolatok miatt. Ennek ellenére nehezen éltek, ezért édesapja másodállásban agronómusként próbálta kiegészíteni a család jövedelmét. Zoltán 14 éves koráig egy ezerfős, kis borsodi bányászfaluban, Nekézsenyben gyerekeskedett, majd a szülői házat hátrahagyva a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Halász Zsuzsa 2006-os interjúkötetében bevallja, hogy ekkortól engedett utat a benne felhalmozódott lázadó gondolatoknak. A hitet egyfajta életét beszűkítő erkölcsi korlátnak, egyháza akkori állapotát pedig belterjesnek, fullasztónak érezte. Harmadikos gimnazistaként látványosan szakított az atyai hagyományokkal, melyet azzal tetőzött be, hogy jelentkezett a Ki tud többet a Szovjetunióról? elnevezésű országos vetélkedőre, ahol 720 iskola közül a debreceni reformátusok az előkelő negyedik helyet szerezték meg. Jutalomból a Szovjetunióba utazhattak. Édesapja csak úgy volt hajlandó elengedni renitens gyermekét, ha az hajlandó Bibliákat csempészni. Tanácsára baptistákat kerestek a szállítmánnyal Szocsiban, de még a nagy nehezen fellelt gyülekezet is provokátoroknak gondolta őket. A tesztkérdést Zoltán szemébe nézve tette fel a kántor: "Do you love Jesus Christ?". A megnyugtató igenléssel egyszersmind a magyar lelkészgyerek "istentelen" korszakának is vége szakadt. A gimnáziumból annak ellenére rúgták ki, hogy egyik diáktársával ketten vezették az internátus diákönkormányzatát. Az érettségi szünet előtt két héttel ugyanis fogadásból a szemközti pártház csillagára énekelték a székely himnuszt, amit egy szemfüles munkásőr nyomban jelentett is. Kicsapása szintén azt a kettősséget illusztrálta számára, amely egyháza viszonyát jellemezte az elnyomó rendszerhez. 1976-ban engedték leérettségizni. Nagyjából mindenki számára természetesnek tűnt, hogy apjához hasonlóan Zoltánból is lelkész lesz. Ő azonban megint szembement a predesztinációval: kitűnő érettségijével a diósgyőri gépgyárba jelentkezett betanított esztergályosnak. Élete egyik legszebb esztendejeként emlékszik vissza erre az időszakra, holott egész rokonsága kétségbeesett döntésén. Az elitista értelmiségi siheder itt vett visszább az agarakból. A tanfolyamra járók a társadalom perifériájáról érkeztek, kétharmaduk volt büntetett előéletű, akik között friss érettségijével ő lett a király. Szakálla miatt pópának hívták, és miután mindenkinek megírta a dolgozatát, hitbeli kérdéseikkel, bizarr vallásos élményeikkel is felkeresték. Néhányan annyira bizalmukba fogadták, hogy meghívták magukhoz a miskolci cigánytelepre. Etették, itatták a díszvendéget, majd felkínáltak számára több csinos cigánylányt is. Balog zavartan utasította vissza a repertoárt. A világi kitérő után végül mégis beadta a derekát, és édesapja példáját követve beiratkozott a debreceni teológiára. Fekete bárányként fogadták, és két év múlva innen is kirúgták. Ebben szerepet játszott az is, hogy egy holland házaspárral került szorosabb barátságba, akiket a hatóságok NATO-kémeknek gondoltak, Balogot pedig klerikális összekötőjüknek. Rendőri megfigyelés alá kerültek, Zoltánt megpróbálták beszervezni. Egyik szobatársa jelentett róla, de kirúgásához végül az szolgáltatott közvetlen indokot, hogy püspöki engedély nélkül vett feleségül egy keletnémet teológus lányt. A pórul járt diák követte aráját az NDK-ba, ahonnan csak gyermekük megszületése után tért haza. Miután püspöke közölte vele, hogy regnálása alatt lelkész nem lehet, megint csak dafke Budapesten kért munkát egy katolikus szeretetszolgálattól. Püspökszentlászlóra került, ahol szociális otthon címszó alatt harminc apáca élt együtt egy jezsuita és egy ferences szerzetessel. Balog lett a mindenes. Állítása szerint itt élt át egy nagy lelki megtisztulást. Hogy mégis református lelkész lett, annak köszönheti, hogy a tiszamelléki felettesével rivalizáló dunamelléki püspök beprotezsálta a budapesti teológiára, és onnan Németországba küldte.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

2012. május 09, szerda

10:00  Anyagi gondokkal küzd Esztergályos Cecília [Story online]
  Nemsokára betölti a hetvenet, ám a mai napig fáradhatatlan Esztergályos Cecília. A színésznő pénzügyi gondjai enyhítésére új vizekre evezett.
07:00  "Nem így képzelem" Meghallgatták Balog Zoltánt [ATV]
  Több értékre több szabadságra és kulturális elkötelezettségre van szükség, ezt kell szolgálnia az állami kultúrpolitikának, amelyet európai értékek és a nemzeti identitás megőrzése jellemez - ezt mondta Balog Zoltán a kulturális bizottságban, ahol megerősítette: államtitkári szinten is változást tervez. Ma négy bizottság kormánypárti igenekkel alkalmasnak találtak a feladatra. A jelölt Észak-Magyarországról származik, betanított esztergályos volt a Diósgyőri Gépgyárban, református lelkész lett, majd növénygondozó, végül a mentálhigiéné volt a főiskolán a szakterülete és Bonnban a kommunizmus és az egyházak kapcsolatát kutatta. Színes életútjával azt kívánta szemléltetni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által egybegyűjtött területek mindegyikével megismerkedett korábban.

2012. május 04, péntek

16:40  Európa-napi utcafesztivál a Millenárison és az Európa Pontban [OrientPress - Belföld]
  Az Európai Unió megalakulásának évfordulója alkalmából szombaton, 14 órától Európa-napi utcafesztivál lesz a Millenáris Parkban. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája által szervezett ingyenes, családi rendezvényt: Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára, Surján László, az Európai Parlament alelnöke és Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője nyitják meg. Az esemény sztárvendégei: Cserhalmi György, Kovács Kati és Esztergályos Cecília.
13:55  Afgán család költözött a magyar faluba [Hetek]
  Egy négytagú afgán család költözött az 1500 lelket számláló Győrság nevű községbe. A muszlim "jövevények" érkezése akár fel is boríthatta volna a község mindennapjait - ám az önzetlen összefogásnak köszönhetően messze nem így történt. A szoba padlóját borító vastag és szép perzsaszőnyegre természetesen cipő nélkül lépünk. A muszlimok ugyanis a tiszta szőnyegen teáznak, társalognak, étkeznek és imádkoznak. Oda az utca piszkát lábbelik talpán bevinni a Korán szerint nem szabad. Olyan lenne cipővel szőnyegükön lépdelni, kérem, mintha minálunk vendégeink a terített asztalunkon kezdenének cipőben szambázni. A kisfiú, Mahdi (nevének jelentése: jó ember) második osztályos, és jó tanuló. Mosolygós, erős testfelépítésű fiúgyermek, mélybarna (vagy már fekete?) hatalmas szemek és olyan sűrű fekete haj kedves buksiján, hogy én még ilyet nem is láttam. Orvos vagy mérnök szeretne lenni. A feleség finom teát szolgál fel, és csokival kínál minket. A kanapét, amin ülünk, ajándékba kapták egy győrsági embertől. Az első időkben, mint azt Ferenczi Zsolt polgármester említi, ők is a szőnyegen ülve beszélték meg a dolgokat a családdal, ami eleinte érdekes volt, de csak-csak nem szokta meg ezt az itt élő. Az oltalmazott jogállású család február 8-án költözött a településre, az Európai Menekültügyi Alap által támogatott projekt keretében. Költözésükkel kezdetét vette a mintegy 18 hónapig tartó, magyarországi beilleszkedésüket segítő integrációs modellprogram - áll a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) közleményében. Győrság a család bemutatása érdekében falufórumot tartott a család és a falu lakóinak részvételével. A falu nyugdíjas klubja is meghívni készül a családot, ami emberi gesztus, és valljuk be: egy település nyugdíjas korosztályhoz tartozó közössége maga a véleményvezérkar… A szépkorú Józsi bácsi saját kertjét ajánlotta fel a családnak művelésre. A falu szomszéd településén élő református lelkész könyvtárában megtalálható a Korán magyar nyelvű kiadása is. Megbeszélték, hogy ezzel keresi fel a muszlim házaspárt, és segítségüket kéri magyar nyelven a részletek jobb megértéséhez. A család ezt megtiszteltetésnek érzi. Győrság olyan lovas falunapot tervez, ahol az új családnak is bemutatják az itteni kultúrát, helytörténetet, szokásokat, ők pedig fárszi, perzsa gasztronómiai és zenei élményeket nyújtanak befogadóiknak. A független polgármester és a testület öt független képviselője azt kereste, mi jót hozhat ez a falunak. Az Európai Menekültügyi Alap meghatározó szereppel bír a Magyarországon tartózkodó menekültek és oltalmazottak társadalmi beilleszkedésének támogatásában. Az ország első nemzetközi oltalmazott befogadó települése lett a Pannonhalma szomszédságában és Győr közelében fekvő, másfél ezer lelkes Győrság község. Az Európai Menekültügyi Alap által folyósított 14 millió forint kisebb részéből egy lerobbant szolgálati lakást újítottak fel, ahol a letelepedni kívánó afgán család másfél évig élhet. Azután is maradhatnak, ha nem sikerül házat venniük, vagy nem találnak más albérletet, de akkor a község már lakbért fog megállapítani számukra. A végcél a teljes önállóság elérése minden segítség nélkül. Erre minden esélyük megvan, mert vannak ezt akaró és erre képes emberek, másrészt Magyarország fejlettebb részének egy igen takaros falujába kerültek. A családsegítés két győrsági számára biztosít állást másfél évig, őket szintén a pályázati keretből fizetik. Egyikük mentor, Menyesné Uram Zsuzsanna, aki evangélikus lelkész, négy gyermekével főállású anya, és napi négy órában látja el a tanácsadói, segítői, pártfogói szerepet. A projektmenedzser pedig Ferenczi Orsolya, aki a mindennapokban segíti Győrság új lakóit. - Már rengeteg ember szívébe belopták magukat - mondja. Másfél évig háromhavonta tartanak baráti hangulatú találkozókat a család, a helyi intézményvezetők, az egyházak vezetői és világi tisztségviselői, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársának részvételével a községben. A család rokonszenves, jókedvű, kívül-belül tiszta, kedves házaspár, két olykor-olykor rakoncátlan, de nagyon barátságos és gyönyörű gyermekkel. - Én nagyobb vagyok mindenkinél - pattant fel kacagva egy bútordarabra a nagycsoportos kislány, Zahra (nevének jelentése: Mohamed lánya). Mindezt tökéletes magyarsággal, mindenféle akcentus nélkül kiáltja, az egész kislány egy nagy mosoly, szénfekete dús és szép hajjal. Ha szüleik valamit nem értenek, a két gyermek ott terem, és fárszi, vagyis perzsa nyelvre fordítva azonnal nyelvi mankót nyújtanak nekik. Ők az afgán testvérpár, akik magyarra tanítják szüleiket. A kisfiúnál iskolai oklevél a Petőfi Napokról, nagyon büszke, akár húga a "Bújj, bújj zöldág"-as óvodai oklevélre, melyen Kodály-idézet áll: "Az óvodával, annak zenéjével foglalkozni nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem országépítés." Győrság községben negyvenhét alsó tagozatos gyermek jár iskolába. A kis jó embert úgy megszerették, hogy a farsangi bálkirályválasztáson egyértelműen az új fiúra szavaztak. Nyilván a pedagógusok is támogatták ezt a tanító erejű gesztust, de a szavazás titkos volt, mindenki saját jelöltjét jeleníthette meg. Vagyis valóban az iskolások gesztusa volt.Az ovis húgocska sikereit se felejtsük el, ő egy magyar ovi szépségversenyén igen előkelő helyezést ért el. Orvos vagy mérnök szeretne lenni. Természetesen felvetődött a Ferenczi Zsolt polgármesterrel folytatott beszélgetésben az is, hogy voltak-e ellenző, kritikus hangok, akik szerint inkább saját szegényein segítene a település. Elhangzottak ilyen megállapítások, de igyekeztek világossá tenni a falu polgárai számára, hogy a projekt a falutól nem visz, hanem hoz a felújított házzal, a két munkahely teremtésével és egy tisztességes új családdal, akiket keresztény közösség módjára fogadott nyitott kapuval Győrság, tekintet nélkül vallási hovatartozásukra. A község független vezetője elmondta, hogy két ember látogatja az időseket közmunkában, a falu a rászorulóknak összesen hatvan köbméter tűzifát biztosított. A tavaszi napfordulóhoz kötődő perzsa újév alkalmával nemrégiben a perzsa család vendégelt meg néhány falubelit, mert újévkor a rokoni közösség ül össze ünnepi étkezésekre.- Házasságuk egyébként attól is mintaszerű, hogy minden háztartási munkát együtt végeznek, csodálatos összhangban - emelte ki Ferenczi Orsolya. Mahdi örvend, hogy bicskei vagyok. A bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában Zoli bácsi volt az osztályfőnöke, Félix volt az osztályból a legjobb barátja, és a cikkünkben nyilatkozó Hős Sándor, a bicskei Befogadó Állomás vezetője rendszeresen vitte őt focizni a pályára.- A gyerekek a magyar nyelv tanulását már első magyarországi állomásaikon elkezdték, azaz iskolákban és a BÁH békéscsabai, debreceni és végül bicskei befogadó állomásainak segítségével - mondta lapunknak Hős Sándor. - A gyermekek magyartanulását a minden gyermekben rejlő rugalmas nyelvérzék mellett az óvodába és iskolába járás is jelentősen fejlesztette - teszi hozzá az igazgató. A házaspár Bicskén kezdte el a magyartanulást. Most az Audi Akadémia magyar nyelvtanfolyamán vesznek részt minden délelőtt kilenc órától délig. Bicskén egy évet töltöttek, ahol a szülők a nyelvórák mellett aktívan részt vettek minden kultúránkat bemutató képzésen, megtették az első lépéseket a társadalmi integrációjuk érdekében. Többek között önéletrajzot írni, okmányokat kezelni, egészségügyi dolgokat intézni tanultak, de az albérletkeresés, a házvétel, a munkahelykeresés más részleteiről és mozzanatairól is tájékoztatták a családot - derül ki Hős Sándor szavaiból. A férj és feleség együtt dolgozott, a férfi szabó, a feleség varrónő - társaiknak, családjuknak és a tábor kérésére is barátságból és szívesen végeztek munkákat. - A kiválóan együttműködő család és a Győrsághoz hasonló módon együttműködő befogadó település első példaként iránymutató tapasztalat lesz a menekültek és oltalmazottak társadalmi integrációjában az Európai Menekültügyi Alap segítségével - összegezte Hős Sándor. Míg a feleség álma a kozmetika, a férfi nagy vágya, hogy az Audi-gyárban tudjon elhelyezkedni. Ezért most CNC esztergályos OKJ-képzésre jár Győrbe. Különben az oltalmazott foglalkoztatásától a győri Audi nem zárkózik el, de nem is fog kivételezni vele a felvételkor, ugyanolyan szempontok alapján értékelik, mint minden más jelentkezőt. Az édesapát arról kérdezem, tudja-e, hogy nem könnyű az élet Magyarországon. - Ahonnan mi jöttünk, azzal össze sem lehet hasonlítani. Sokkal jobb jövő vár itt gyermekeinkre. Mi szülők vagyunk, nekünk ők a legdrágábbak, mint az egész világon mindenkinek - mondja.

2012. május 02, szerda

10:00  CO-hegesztő, CNC-esztergályos [Workania]
  2012.05.02., Mosonmagyaróvár, Álláskereső - kisalfold.hu
10:00  CO-hegesztő, CNC-esztergályos [Workania]
  2012.05.02., Mosonmagyaróvár, Álláskereső - kisalfold.hu

2012. április 18, szerda

18:00  CNC marós/ esztergályos / köszörűs [Workania]
  2012.04.18., Szombathely, Győr, ISG Personalleasing Kft.
18:00  CNC marós/ esztergályos kiemelkedő kereseti lehetőséggel [Workania]
  2012.04.18., Ausztria, ISG Personalleasing Kft.

2012. április 06, péntek

12:00  CNC marós, CNC esztergályos [Workania]
  2012.04.06., München, Németország, Gaméte CNC Fémmegmunkáló Kft


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

De jó - Ez Nem Mese...

Csákiné Kedves Edit
Sopron
 

Mindig aktuális

Segesvári József
Paks
 

Mióta ezt használom felére csökkent a mobil számlám.

Szuhár Balázs
Siófok
 

A hírfigyelő segítségével néhány perc alatt átnézhetem a számomra fontos híreket.

Szurkos Norbert
Budapest
 

Néhány kattintással elkészíthetem a saját hírportálomat

Rendes Tamás
Pécs