| |
Ezek a szavak vannak kiemelve: Eu tanácsadás 2012. május 17, csütörtök
| 13:20
|
Mégis kinek az élete?
[Hetek]
|
| |
Abortuszellenességről, az érintett nők hétköznapi és jogi diszkriminációjáról, sőt abortuszturizmusáról beszélnek a jogvédők, utalva az életet a fogantatástól számító Alaptörvényre, illetve a terhességmegszakítások engedélykötelességére. A valóságban az abortuszt lelkiismereti okokból elutasító orvosokat érik egyértelműen hátrányok a hozzáállásuk miatt.
Borzolja a kedélyeket annak a várpalotai szülész-nőgyógyásznak az esete, aki mintegy 100 nőn végzett el illegális, azaz engedély nélküli abortuszt, műtétenként 60 ezer forintért. A rendőrség az orvos 84 páciense ellen is vádemelést javasolt. A hírek szerint az abortuszok több ízben is spontán vetélés utáni beavatkozásként voltak feltüntetve, ami lapunk tudomása szerint nem egyedi jelenség a szakmában.
Magyarországon engedélyköteles a művi terhességmegszakítás, amely a terhesség 12. hetéig végezhető el, műtéttechnikai okokból. Az érintetteknek a családvédelmi szolgálathoz kell fordulniuk, amely elvileg az engedélyt akkor adja meg, ha egészségügyi ok, bűncselekmény vagy súlyos válsághelyzet áll a háttérben. Nincs arra precedens, hogy nem adták volna meg az engedélyt abortuszra, miközben az esetek túlnyomó többségében elsősorban anyagi ok áll a háttérben, amivel mindenki tisztában van - állítják egybehangzóan a lapunk által megkérdezett szakemberek, többek között Mórucz Lajosné védőnő, Kondor Kata szülésznő vagy Kassai Enikő szülészorvos is. A tanácsadásokon a terhesek tíz százaléka gondolja meg magát, ők megtartják, s legfeljebb örökbe adják a babájukat. A terhességmegszakítás mintegy 30 ezer forintos költségét a páciens az OEP-nek kell hogy befizesse, amire egyébként szociális alapon részleges vagy teljes kedvezményt is kaphat.
Az Alaptörvény, amely az emberi élet kezdetét a fogantatástól határozza meg, kezdettől kiverte a biztosítékot a nőjogi szervezeteknél, amelyek a várpalotai orvos ügyét is felhasználva azt hangoztatják: abortusztilalom van készülőben Magyarországon. Szerintük a közhangulat is ezt tükrözi, mivel a nők sokszor megalázó procedúrán mennek át - gyerekgyilkosoknak nevezik őket, szülészetre teszik be őket -, mire eljutnak a műtétig.
Mindenesetre meglehetősen nehéz olyan nőt találni, akit megaláztak volna az abortusza miatt. Általunk megkérdezett szakemberek és volt páciensek egyhangúlag állítják: az abortuszos nőket nem szokták inzultusok érni, sőt: a többi nőgyógyászati kisműtétesek elé veszik őket, a kórházakban "futószalagon", kommentár nélkül zajlanak a műtétek, s az érintetteket mindig a nőgyógyászaton helyezik el, hacsak nincs ágyhiány. Az illegális abortuszok mögött pedig minden jel szerint előrehaladott vagy titkolt terhességek álltak, mivel a nők így kikerülhették az engedélyezési procedúrát. Amúgy az illegális tarifa nagyjából ugyanannyira jön ki, mintha választott orvossal legálisan végeztetnék el a műtétet: ilyenkor a borítékba 15-35 ezer kerül, plusz az államnak befizetendő közel 30 ezer.
"Ugyanakkor a kórházi közegben azokat az orvosokat, szülésznőket kivétel nélkül negatív diszkrimináció éri, akik lelkiismereti okból nem végeznek ma abortuszt. Sőt, egyes európai országokban már tervezik bevezetni, hogy ne is szakvizsgázhassanak az abortuszt elutasító orvosok" - hívja fel a figyelmet Kassai Enikő szülészorvos.
Bár hazánkban folyamatosan csökken az abortuszszám - tavaly 38011 volt -, viszont csökken a népességszám is, így az egy szülőképes korú nőre jutó abortusz tekintetében továbbra is az unió élén vagyunk, aminek legfőbb oka, hogy máshol jobban kihasználják a modern fogamzásgátlás lehetőségeit. Nálunk még mindig hiányos a tájékozottság a fogamzásgátlásról, ráadásul mindmáig nem világosítják fel a nőket arról, hogy mi is történik a babával abortusz - vagy akár császármetszés - közben, így viszont a magzat védelmét kimondó alaptörvényi dekrétum nem marad több üres malasztnál - állítják a szakemberek. "Amikor a felvilágosító órákon levetítettem az iskolákban egy filmet arról, hogyan darabolják fel a magzatot, és kaparják ki a testrészeit az anyából, még a fiúk is azt mondták, hogy az ő gyerekükkel ezt senki sem fogja megcsinálni" - számol be Mórucz Lajosné, aki szerint ilyenkor a nő nem a saját, hanem a gyereke életéről dönt, hiszen ő így is, úgy is megmarad.
Nincs szakmai konszenzus az abortusz lelki következményeiről, az egészségügyi szövődmények kockázata viszont egyértelmű, ezt mutatja az is, hogy az abortuszon átesettek sokkal gyakrabban vetélnek el később. "Minden művi beavatkozásnak megvan a maga rizikója, a méhüreg kiürítése ráadásul »vakon« zajlik" - mondja Kassai doktornő, aki szerint az abortusz igencsak barbár technikája évtizedek óta változatlan, sokszor még a kórházi eszközök is ugyanazok. Meggyőződése: a nőnek joga van eldönteni, hogy mikor akar szülni, de a fogamzásgátlás korában különösen megkérdőjelezhető az abortuszhoz való jog, ami így túlnyomórészt a felelőtlen életmód számlájára írható.
Nyártól itt az abortusztabletta?
A jogvédők már Ausztriába, Szlovákiába irányuló abortuszturizmusról is beszélnek, egy bécsi klinikán a hírek szerint heti 3-4 magyar páciens fordul meg. Ennek az az oka, hogy egyes külföldi klinikákon lehetőség van abortusztablettás terhességmegszakításra, átlag 4-500 eurós áron. Az abortusz ezekben az országokban nincs engedélyhez kötve, tehát a páciens kérésére megfelelő orvosi ellátás keretében elvégzik azt. A tablettahasználat egészségügyi kockázata egyértelműen kisebb, mint a hagyományos műtéti eljárásé, különösen, ha minél korábbi fázisban alkalmazza azt a terhes nő, s ez indokolja a hazai, egy-két hétig tartó engedélyezési procedúra szándékos kikerülését is. "Egy nő átlagosan 6-7 hetesen jelentkezik orvosi vizsgálatra, s az engedélyezési procedúrát követően nagyjából 10 hetesen kerül sor a műtétére. Az abortuszok körülbelül felénél minimum 10 hetes terhesség megszakításáról van szó" - mondja Kassai Enikő.
Mind a WHO, mind a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium deklaráltan támogatja az abortusztabletta használatát, mondván: kíméletesebb és biztonságosabb eljárást jelent a hagyományosnál. A 8. terhességi hétig alkalmazható tabletta esetén nincs szükség művi beavatkozásra, mivel a hormontartalmú gyógyszer tulajdonképpen egy spontán vetélést indít el. Két tablettára van szükség: az egyiknek a hatóanyaga semlegesíti a terhesség megtartásáért felelős progeszteron hatását, azaz a méhlepény kifejlődését, a másik pedig méhösszehúzásokat indít el, s ezáltal a nő "megszüli" a halott magzatot. Az esetek kis részében, különösen előrehaladottabb terhességnél komplikációként felléphet tartós erős vérzés is, ami sürgős beavatkozást igényel. A módszer a méhen kívüli vagy előrehaladottabb terhességnél nem alkalmazható. A szakmai kollégium a tablettát kizárólag kórházi használatban, szigorú orvosi kontroll mellett támogatja, gyógyszertári forgalomba nem is kerülhetne.
Az egészségügyi szempontoknál jóval erőteljesebbek a morális aggályok, miszerint a leegyszerűsített és ártalmatlanított gyógyszeres megoldás révén a maradék erkölcsi aggályok is eltűnnek az abortusszal kapcsolatban. Ellenérvként azt szokás felhozni, hogy azokban az országokban, ahol a pirula használata engedélyezve van, nem nőtt az abortuszszám. "Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy fejlett országokról van szó, ahol az abortuszok számának a modern fogamzásgátlásnak köszönhetően erősen csökkenő tendenciát kellene mutatnia" - jegyzi meg a szakember, hangsúlyozva azt is, hogy az abortusz lelki következményei nem a beavatkozás mikéntjétől függnek, sőt a leegyszerűsített terhességmegszakítás csak ennek elfedését szolgálja.
Hazánkban egyetlen magánklinika foglalkozik gyógyszeres terhességmegszakítással, amely egyedi importengedéllyel szerzi be a gyógyszert. Itt is hatósági engedélyhez kötötten végeznek ilyen beavatkozást 2 éve, eddig mintegy 300 esetben, fejenként 98 ezer forintért, ebből 70 euróba kerül maga a pirula - derül ki az index.hu beszámolójából. Másik lehetőségként a szakemberek nem zárják ki az interneten keresztüli illegális hozzáférést sem, és persze virágzik az abortuszturizmus is.
Ám a friss hírek szerint nemsokára a hazai kórházakban is legális lehet a gyógyszeres terhességmegszakítás módszere. Az Európai Gyógyszerengedélyező Hatóságok honlapja szerint - hét másik uniós tagország mellett - Magyarországon május közepére várható a Medabon nevű abortusztabletta törzskönyvezése, továbbá tárgyalások folynak egy francia céggel az itteni forgalmazásról. Kassai Enikő ezzel együtt aggályosnak tartja a gyógyszer hazai bevezetését, hiszen biztonságos, korai stádiumban való alkalmazásához valószínűleg a hazai korlátozó jogszabályokat, azaz az abortusz engedélyhez kötését is meg kell majd változtatni, méghozzá a liberalizáció irányába.
Horror
Kínából csempészett emberhús- kapszulákat foglaltak le a dél-koreai hatóságok a héten. Az eddig öszesen 17 500 db, emberi magzat- és csecsemő maradványokat tartalmazó porkészítmény a közhiedelem szerint növeli a szervezet immunitását és vitalitását.
|
2012. május 11, péntek
| 08:15
|
Ön nyitott a természetes gyógymód iránt?
[Életforma]
|
| |
Ha igen, akkor az egész napos rendezvényen - a jelenlévő terapeutáknak köszönhetően - bemutatók, tanácsadások, állapotfelmérések, vizsgálatok és vásárral egybekötött kiállítás várja...
|
2012. május 09, szerda
| 12:45
|
Elpártoltak a régiótól az ingatlanbefektetők
[Népszava - Gazdaság]
|
| |
Kelet- és Közép-Európától elpártoltak az ingatlan befektetők, és ez visszalépés a múlt évhez képest, ez derült ki 350 piaci szereplő ismételt megkérdezésekor - állapította meg Borbély Gábor, a CBRE ingatlan tanácsadó budapesti irodájának elemzési és tanácsadási vezetője, a magyar leányvállalat által rendezett tájékoztatón szerdán Budapesten.
|
| 12:05
|
CBRE: a régiótól elpártoltak az ingatlan befektetők
[Hír3 - Gazdaság]
|
| |
Kelet- és Közép-Európától elpártoltak az ingatlan befektetők, és ez visszalépés a múlt évhez képest, ez derült ki 350 piaci szereplő ismételt megkérdezésekor - állapította meg Borbély Gábor, a CBRE ingatlan tanácsadó budapesti irodájának elemzési és tanácsadási vezetője, a magyar leányvállalat által rendezett tájékoztatón szerdán Budapesten.
|
| 11:50
|
CBRE: a recesszió miatt pártoltak el a régiótól az ingatlan befektetők
[Origo - Menedzs. Fórum]
|
| |
Kelet- és Közép-Európától elpártoltak az ingatlan befektetők, és ez visszalépés a múlt évhez képest, ez derült ki 350 piaci szereplő ismételt megkérdezésekor - állapította meg Borbély Gábor, a CBRE ingatlan tanácsadó budapesti irodájának elemzési és tanácsadási vezetője, a magyar leányvállalat által rendezett tájékoztatón szerdán Budapesten.
|
2012. április 13, péntek
| 17:49
|
A jog nevében döntik romlásba Európát
[Hetek]
|
| |
Európa-szerte növekvő intoleranciát és diszkriminációt tapasztalnak a keresztények, miközben Brüsszel egyre erélyesebben hirdeti ez egyenlő bánásmódot - derül ki egy napokban nyilvánosságra hozott jelentésből. A beszámoló szerkesztőjét, Veronika Gudrun Kugler német keresztény jogvédőt kérdeztük.
Miért érezték szükségét annak, hogy ez a jelentés (lásd keretes írásunkban) megszülessen?- 15 éve kísérem figyelemmel a politikát és a kereszténységről szóló kérdéseket. Hamar világossá vált számomra, hogy az intolerancia mellett állami és jogi korlátozás is fennáll a kereszténységgel szemben, emiatt külső segítséggel létrehoztunk egy információs adatbázist, és elkezdtük vizsgálni, hogy milyen formában jelentkeznek ezek a dolgok, milyen gyakran, és hogy hol is van pontosan a probléma, hogy megfelelően tudjunk reagálni ezekre. Nem tudunk sajnos mindenről beszámolni, de azt meg tudjuk tenni, hogy kimondjuk, hogy egy területen probléma van. Több mint 620 különálló esetet vizsgáltunk. Az esetek mintegy harmada jogi kérdés, kétharmada pedig társadalmi probléma. A kirekesztés elleni törvények védenék a keresztényeket, ha a jogalkalmazó helyesen értelmezné őket, vagy eleve a jogszabállyal van probléma?- Mindkét eset lehetséges. A különböző országokban különféle törvények léteznek, és vannak kormányzati rendeletek is, ezek nagyon eltérnek egymástól. Több példát is tudnék említeni, például Angliában több utcai prédikátort letartóztattak gyűlöletbeszéd gyanújával, mert azt hirdették nyilvánosan, hogy meg kell térni. Több esetben is megállapította a bíróság, hogy a rendőrség a törvényt túlságosan szigorúan értelmezte és alkalmazta. Ebben az esetben a törvény a gyanúsított védelmében is alkalmazható volt.Franciaországban viszont igen nagy probléma alakult ki az orvostanhallgatók körül, akiknek a szabályozás nem teszi lehetővé, hogy lediplomázzanak anélkül, hogy abortuszt végeznének.Spanyolországban az állami szabályozás kötelezi az orvosokat, akik nem hajlandók abortuszt végezni, hogy az ezt igénylő pácienseknek más orvosokat ajánljanak, akik hajlandók erre. Ez is alapvetően ütközik a kereszténység alapelveivel. Skóciából két szülésznő esete jutott el hozzánk, akiket a bíróság tiltakozásuk ellenére arra kötelezett, hogy vegyék át egy olyan kórházi osztály felügyeletét, ahol abortuszt végeznek. Amikor a lelkiismereti szabadság korlátozása bekerül a törvényi szabályozásba, érvényes lesz a felekezetek által üzemeltetett kórházakra is, amelyek olyan beavatkozásokat kell, hogy elvégezzenek, amit keresztényként nem tehetnének. Németország és Ausztria nem támogatja a melegeket is védő Európai Unió egyenlő bánásmód irányelvét, miközben több német politikus is nyíltan vállalja homoszexualitását. Mi a magyarázata ennek az ellentmondásnak?- A direktíva a magánéleti kérdésekbe is erősen bele kíván avatkozni, ám ezeket Németországban a keresztény kormánypártok (CDU és CSU), Ausztriában pedig a kormány nagyon erősen védi. Angela Merkelt a német vállalkozások is arra kérték, hogy ne támogassa a direktívát, mivel az el tudná lehetetleníteni a normális munkavégzést, hiszen nem választhatnák meg szabadon, hogy kit alkalmaznak, vagy kiknek nyújtanak szolgáltatást. Egy egyszerű példa: ha egy fényképész visszautasítja, hogy egy meleg párról készítsen esküvői képeket, perelhetővé válna. Mit gondol, a keresztények miért nem olyan aktívak, mint a kisebbségi lobbik, holott többségként nagyobb erőt tudnának kifejteni? - Úgy gondolom, hogy az elmúlt ötven évben az európai keresztények túlságosan visszavonultak a nyilvánosságtól, és sikerült meggyőzniük magukat arról, hogy a vallás egy személyes dolog. Egy zsidó jogtudós azt mondta nem olyan régen, hogy az osztrák keresztények gettóba zárták magukat. A gettó falait a keresztények belülről is építették, mert úgy gondolták, hogy így talán biztonságban lesznek, ehelyett élve temették el magukat. Úgy gondolom, hogy egy új generációra van szükség a kereszténységen belül, akik azt mondják, hogy a kereszténység nem ódivatú, hanem igenis nagyon pozitív hatással van a társadalomra, mert védi az emberi méltóságot. Mindenki számára biztosítani kell a vallásszabadságot és a toleranciát a máshogy gondolkodók irányában, és ezt ki kell vinni a nagy nyilvánosság elé, hogy részt vegyünk a véleményformálásban. Egy új generáció kell, amely arról van meggyőződve, hogy a vallás nem magánügy. Közülünk is nagyon sokan elhitték, hogy a vallás túl gyenge, de ez hamis felfogás. A társadalom végleg meg fog romlani, ha mi misztériumként kezeljük a tudást, a szentséget, amit kaptunk. Erre mindenkinek szüksége van, és ezt ki szabad mondani! Ez nem szégyen. Mit gondol, milyen lehet Európa jövője, ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig? Teljesen szekulárissá és liberálissá fog válni a keresztény fundamentumok ellenére? - Mindenki érzi, hogy az emberi méltóságot sokkal inkább védelmezni kellene, mert túlságosan tágak már a határok. Ha az európai keresztények bátrabbak lennének a nyilvános vitákban, ha a politikában és a közéletben magas pozíciókat céloznának meg, és valóban aktívan ki is használnák ezeket a lehetőségeket, akkor úgy gondolom, hogy hosszú távon nagyobb változást lehetne létrehozni. El kell érnünk, hogy a vallási kérdéseket pozitívan kezeljék, mert a hit és a vallás az egyes társadalmi egységekre pozitív hatással van. Különbözik azonban egymástól az egyéni és a közösségi szintű befogadás. Ha a kereszténység társadalmi elfogadása erősödne, akkor nem lehetne többé azt mondani, hogy az olasz iskolákból el kell távolítani a kereszteket, ugyanis ez az identitásuk, a történelmük szerves része. A munkáltató sem mondhatná, hogy valaki nem viselheti a keresztet a munkahelyén, és nem veszítené el az a nővér az állását, aki együtt imádkozik egy haldokló beteggel. Úgy gondolom, hogy erősebb társadalmi fellépéssel talán még meg lehet valósítani Európában ezt a hozzáállást.
Orbán az istentelen kozmoszról
Az EU-ban Magyarország körül kialakult viták egyik oka, hogy ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni, Magyarország jelenlegi vezetésének azonban más értelmezése van az európai civilizációról - nyilatkozta Orbán Viktor az Új Ember című katolikus hetilapnak.A kormányfő elmondta: az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik. "Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre" - mondta Orbán. Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint Európa működőképességét már csak az Európán kívülről érkezők segítségével lehet fenntartani, úgy fogalmazott: "Mi ez, ha nem Európa hanyatlása?"
Névjegy
Veronika Gudrun Kugler római katolikus nemzetközi jogász, teológus. 2001-től 2004-ig Brüsszelben és New Yorkban az Ifjúsági Világszövetség igazgatója volt. Férjével karitatív tevékenységeket támogató céget alapított, valamint család és házasság témában oktat.
Prédikálásért börtön - a kirekesztés formái
A Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Figyelőközpontja (OIDCE) jelentésében leírt, 2011-ben történt különböző eseteket a kormányzatok, a politika, a média, a művészet, az oktatás, a munkahely és a magánélet területén dokumentálták.Vallásszabadság* Az Apple leállított két keresztény iPhone applikációt arra hivatkozva, hogy azok "nagy tömeg számára sértőek", valamint a tradicionális házasság, család és életmód támogatása által "egy bizonyos csoport bántalmazást szenvedett", és az nem más, mint "gyűlöletbeszéd". * Irene Wiens 12 gyermekes családanya 43 napos börtönbüntetést kapott, mert nem volt hajlandó gyermekeit beíratni egy szexuális felvilágosító órára, amit férjével úgy ítéltek meg, hogy túlságosan liberális szemléletmódot közvetít az emberi szexualitásról.* Richard Scott, 28 év kifogástalan szakmai múlttal rendelkező brit orvos fegyelmi figyelmeztetést kapott, mivel megosztotta hitét egy pácienssel, aki ehhez korábban hozzájárult.Szólásszabadság* Egy francia tanárnőt elbocsátottak az állásából, miután bemutatott egy abortuszról szóló filmet a tanítványainak, és beszélt nekik a francia abortusztörvényről. * A müncheni önkormányzat betiltotta az ország legnagyobb abortuszklinikája előtt az életpárti tüntetéseket, illetve az úgynevezett "járdatanácsadást", amelyben az aktivisták megpróbálják lebeszélni a nőket az abortuszról, "súlyos illetlenségnek" minősítette, amely 500 eurós büntetéssel sújtható. * A manchesteri Adrian Smith-t munkáltatója, a Traffordi Városi Tanács "lefokozta", és mintegy 40 százalékos fizetéscsökkentést kellett elszenvednie, mivel a Facebookon kifejezte véleményét egy rendelettel kapcsolatban, amely úgy is lehetővé tenné az azonos neműek házasságát a templomokban, hogy az Anglikán Egyház hivatalosan nem hajlandó erre.Lelkiismereti szabadság* A malagai bíróság kötelezett egy katolikus nőgyógyászt, aki maga nem hajlandó abortuszt elvégezni, hogy a pácienseknek olyan orvosokat ajánljon, akik elvégzik azt. * Lesley Pilkington brit pszichoterapeutától megvonta a Brit Tanácsadási és Pszichoterápiai Szövetség a praktizáláshoz való jogot, mivel tanácsot adott egy olyan homoszexuális férfinak, aki kereszténynek vallotta magát, és azt állította, hogy abba akarja hagyni a homoszexuális gyakorlatot. A valóságban azonban egy melegjogi aktivista volt, aki titokban felvette a beszélgetést. * A Holland Királyi Orvosi Szövetség legújabb iránymutatása kötelezi az orvosokat, akik erkölcsi okokból ellenzik az eutanáziát, hogy a pácienseknek olyan orvosokat ajánljanak, akik hajlandóak elvégezni a szükséges beavatkozást.Diszkriminatív szabályozások* Peter és Hazelmary Bullt 3600 font (1,2 millió forint) kártérítésre kötelezték egy homoszexuális pár javára, mivel vendégházukban a kétágyas szobákat kizárólag különnemű házaspárok részére hajlandóak kiadni. * A homoszexuális aktivista weboldalak győzelemként ünnepelték, hogy rábírták a PayPalt, a világ egyik legnagyobb online fizetési szolgáltatóját, hogy a családbarát keresztény oldalakat zárja ki a szolgáltatásból. * A spanyol Miniszterek Tanácsa jóváhagyásával az Oktatásügyi Minisztérium törvényjavaslatot nyújtott be a kongresszus elé, amely megvonná az állami támogatást az iskoláktól, ahol a fiúkat és lányokat külön oktatják.Vallási szimbólumok betiltása és megszentségtelenítése* Enrique del Pozo és Julian Lara filmje, a Rózsaszín fal Krisztust úgy ábrázolja, hogy egy rózsaszín falra van keresztre feszítve, szemhéjfestéket és rúzst visel, és egy szivárványszínű zászló van az ágyéka köré tekerve. A felirat a kereszten az INRI helyett LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű).Negatív sztereotípiák a médiában* Nem sokkal az után, hogy brutálisan meggyilkolt 76 embert, a norvég Anders Breiviket a média "keresztény fundamentalistának", "keresztény terroristának", illetve "keresztény szélsőségesnek" nevezte. A média ezt egyetlen rendőr elhamarkodott nyilatkozatára alapozta. * A belfasti melegfelvonulás hemzsegett a kereszténység elleni transzparensektől. Az egyik szerint "Jézusnak is két apja volt (és mégis milyen jó ember lett belőle)", egy másikon pedig a következő felirat volt olvasható: "Jézus, védj meg a követőidtől!"Kereszténygyűlölet által motivált incidensek* Düsseldorfban szélsőbalos radikálisok zavartak szét egy abortuszellenes demonstrációt, ahol a szervezők filmet akartak levetíteni az embrió fejlődéséről a helyi főpályaudvar előtti téren. * Egy keresztény tulajdonú gyógyszertár ablakait törték be Berlinben, mivel nem hajlandó úgynevezett esemény utáni tablettát árusítani.
|
2012. április 10, kedd
| 13:30
|
Díjat nyert a hodászi cigány tájházról készített kisfilm
[OrientPress - Mozaik]
|
| |
Varga Péter, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) munkatársának filmje bekerült a nyolc legjobb alkotás közé, és díjat nyert az V. Roma Élet - Közép-európai Dokumentumfilm Fesztiválon. A kisfilm az első roma tájházat és az élő cigány kultúrát mutatja be.
|
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|