| |
Ezek a szavak vannak kiemelve: Használt bútor 2012. április 26, csütörtök
| 14:40
|
Liliomkert, angebót, Laci betyár
[Hetek]
|
| |
A Káli-medence bejáratánál lévő községben, Káptalantótiban - a hatóságok minden bezárási igyekezete ellenére - immár hatodik éve üzemel a Liliomkert elnevezésű termelői piac. Az egykori akácosban az eltelt évek alatt több tucat árusítóhelyet építettek, és a terület ma már olyan népszerű, hogy száz kilométeres távolságból is jönnek a vevők, akik között a magyarok mellett számos külföldi is akad.
Fünfcéntózend, de angebót céntózend! - mondta az idős árus a méretes vázára tolmács segítségével alkudozó fiatal német hölgynek. A tapasztalt eladón látszott, jól tudja, az angebót (leértékelés, akció) nem csak a magyar pénztárcákat nyitja, így nem csoda, hogy a szőke hölgyet a továbbiakban már csak a csomagolás és a szállíthatóság részletei érdekelték.
A Liliomkertben amúgy csendes, szezon előtti hangulatban telt ez az áprilisi vasárnap délelőtt. Ennek ellenére a Csobánc lába alatt elterülő parkolóban tíz órakor már alig lehetett helyet találni, de végül egy svéd és egy osztrák rendszámú autó mellett sikerült a landolás. Se jegyszedő, se automata, így azonnal kezdődhetett a magyar "szabadpiaccal" való ismerkedés.
A bejáratnál lévő használtcikk-, vagy - jóindulattal - régiségárusoknál már megjelent a sokak által áhított politikai megbékélés, így a Szebb jövőt című leventeújság régi számai mellett nyugodtan pihenhetett Rákosi elvtársnak
a hazafiságról szóló tanulmánya is. A soron beljebb, egy másik helyen kisebb könyvtárat megszégyenítő mennyiségű használt kötet várta új tulajdonosát.
"Ezek az én könyveim, és már kiolvastam őket" - mondja Kiszely Nándor, akinek felesége közben házi készítésű csalánpástétomot kínál a nézelődőknek, amihez természetesen saját sütésű kenyér is jár. "A búzát is mi őröljük" - fűzi hozzá Nándor, aki egyébként a piac megnyitása óta itt árusít, és nem igazán érti - vagy legalábbis úgy tesz -, hogy miért akarják a Liliomkertet bezáratni a hatóságok. "Ez egy olyan szabadpiac, ami nem tetszik nekik. A multik biztos több adót fizetnek, vagy nem... Ááá, ehhez nem értek" - mondja, majd javasolja, hogy keressük meg az üzemeltetőt, aki biztosan jobban tudja a részleteket.
"Aha, kécske sájt" - bólint a tacskót sétáltató öltönyös osztrák úr, akiről látszik, hogy ismerősek neki a magyar biotermékek. Ezekből nincs is hiány, a sláger pedig a medvehagyma, ami található csokorban (frissen szedve), vagy gyökeresen (ültetéshez), esetleg feldolgozva sajtban, pogácsában, rétesben és kenyérben. Ez utóbbi, mármint a kenyér, a másik legkelendőbb portéka a piacon. A házi sütésű pékáru a legkülönbözőbb formában és ízesítéssel kapható.
Fekete Ferenc a nagymamájának a receptje alapján készíti a kétféle méretű kerek cipókat. "Tudja - meséli -, anyukám még fűzfateknőben gyúrta a tésztát. Én meg csak babafürdető kádban - nevet -, az könnyebben tisztítható." A pontos összetételt ugyan nem árulja el, de az nem titok, hogy saját kovász és krumpli is kerül bele. A kisebb méretű 400 forint, nem sok, hiszen tüskeszentpéteri lisztből van, amiről illene tudnunk, hogy az a legjobb.
Kicsit odébb, egy pulton rétest és betyárkenyeret árul egy szalmakalapba és bő ingbe öltözött jókedélyű úr, aki Laci betyárként mutatkozik be, és rögtön kóstolásra buzdít. "Törjön nyugodtan! - tartja felénk a megkezdett darabot a szögletes, olyan, külföldiesen szólva, ciabatta formájú kenyérből. - Mangalicazsírral készül" - árulja el a részleteket, de van vegetáriánus is, abba olívaolajat tesznek. Miközben próbáljuk elképzelni, milyen is lehet egy vegetáriánus betyár, egy vevő lecsap a mangalicásra, mondván, hogy az már tavaly is finom volt.
A további unszolásra eláruljuk, hogy csak egy cikket írunk a piacról, de azért egy rétest vennénk. Az üzlet viszont csak részben sikerül, a süti átnyújtása után a pénzt elhárítja, majd mosolyogva rámutat a feje fölött lógó "Isten áldd meg a magyart!" feliratú táblára.
Közben Nándor megérkezik a piac vezetőjével, aki a legapróbb részletekre is kíváncsi a tekintetben, hogy milyen politikai beállítottságú újság számára tennénk fel a kérdéseket. Harmathy Ildikó üzemeltető, aki korábban rákkutatóként és biológus-mérnökként tevékenykedett, kis türelmet kér, de ígéri, fél óra múlva a büfénél rendelkezésünkre áll.
"Nézze, ennyiért nem adhatom" - hallatszik egy másik használtcikk-árusnál, aki még azt is hozzáfűzi, hogy nem kenyérre kell az ára, és a kikötői díjat is befizette már a vitorlása után. A hölgy erre felhagy az alkudozással, majd megkérdi az eladót, hogy jár-e lomizni. Csak Füredre - hangzik a válasz, mire a hölgy: "Akkor legközelebb hozzon magával kidobott fiókokat is, mert kifestem őket. Tudja, nagyon jól mutatnak a falon" - és a jövőbeni üzlet reményében elköszönnek.
A langallósütő mellett énekelni és citerázni kezd Lázár István, aki a területen kiállító fafaragóval érkezett. "Van katalógusunk is!" - veszi át a szót Oszkó István, a most éppen templomi koncerten lévő fafaragó segédje, és próbál meggyőzni arról, hogy szebb a kapu, ha egy ilyen szobor díszíti. A mester egyébként énekes is, és ő szerepel most a templomban.
"Tudja, ebben a piacban az a jó, hogy nem kell egyből egy kicsempézett üzletet építeni, amikor még azt sem tudom, hogy érdemes-e idejönni" - csap le ránk nagy hévvel a szomszédos árus, aki rögtön folytatja azzal, milyen feltételeket szabtak az egyik közeli városban. Neki köszönhetően az is kiderült, hogy a méregtelenítő csokoládét nem enni kell, hanem kenni.
A Liliomkert közepén asztalok állnak székekkel, mellettük lugas, régi, valahol kiselejtezett bútorokkal. Ide bárki leülhet a büfében vagy az árusoknál vásárolt ételekkel, de majszolhatja a hazai szendvicset is, senki nem szól érte. Wifi nincs, helyette a Magyarhang Zenekar élvezhető onlájn. A három fiatal zenész szülei is itt árulnak, így adta magát a fellépési lehetőség. Gázsi sincs, csak amit összedob a közönség, de azért kerül pénz a hegedűtokba. "Jól jön a tandíjhoz" - mondja a legifjabb zenész, Mészáros Mátyás, aki karmesternek tanul a konzervatóriumban.
"Jaj, hadd ne kelljen megint elmesélnem!" - kéri a közben megérkező Harmathy Ildikó, aki mégis belekezd a piac történetébe. A városból történt ideköltözése után dísznövénykertészetet nyitott a területen. Hamar rájött arra, hogy a gyönyörű környezet ellenére a faluban semmi élet nincs. Megismerkedett egy helyi termelővel, aki kecskesajtot készített, de nem tudta eladni, mert nem volt hol.
"Mondtam neki, hogy tegyen le nálunk egy hűtőt, és majd itt az út mellett eladjuk azoknak, akik növényekért jönnek" - mesélte tovább a történetet. A készítő csak a fejét csóválta az ajánlatra és közölte, hogy a termékeit csak ő árusíthatja, másnak nem adhatja át, mert ahhoz annyi engedély kell, amit képtelenség beszerezni.
A biológus-mérnök hölgy ekkor jött rá, hogy valami nem stimmel a rendszerrel. A termelő csak piacon árulhat, de ezek szinte mind eltűntek, és helyüket a méregdrága vásárcsarnokok vették át. Elhatározta, hogy a kertészete mellett lévő akácosban létrehoz egy igazi piacot. Ez mindenki szerint jó ötlet volt, kivéve a hatóságokat, akik azóta folyamatosan próbálják a különböző élelmiszerhigiénés és környezetvédelmi szabályokra hivatkozva bezáratni a területet.
"Írtam én levelet a miniszterelnöknek, aki továbbította az ügyet a földművelésügyi államtitkárnak - meséli a friss fejleményeket -, de mindegyik csak ígér. Igaz, a válaszlevelek végén jó egészséget és további sikereket kívántak, amire szükségem is van, hiszen most szabtak ki ránk újabb hatszázezer forintnyi bírságot."
Ennek ellenére a Liliomkert népszerűsége folyamatosan növekszik, míg a környező települések termelői piacos próbálkozásai mind kudarcba fulladnak. Harmathy Ildikó szerint a siker oka egyszerű, olyan helyet kell teremteni, ami nemcsak egy kereskedelmi központ, hanem egyfajta közösségi tér is. "Az egyik rendszeresen visszatérő látogatóm mondta egyszer, hogy ez egy olyan beszélgetős piac, ahol jó vásárolni, leülni és beszélgetni, vagy egyszerűen csak ott lenni" - fejezte be az alapító a történetet.
A lacikonyha sparheltjén közben elkészült a babgulyás. "Mennyi kenyeret kér, aranyoskám?" - kérdezte a hölgy, miközben elénk tolta a méretes adagot. Kaptunk is hozzá bőségesen gyári előre szeleteltet, de üdítőt nem. "Azt csak a büfében lehet venni, nekünk arra nincs engedélyünk" - közölte, majd tálcára tette a díszes kerámiába kimert levest.
Délután egy óra körül már mindenki pakolni kezdett, s lassan elmentek a nézelődők is. A több mint száz embernek megélhetést adó piac ismét túlélt egy napot.
|
2012. április 19, csütörtök
| 14:40
|
A Titanic-sztori
[Hetek]
|
| |
Talán nincs olyan emberi alkotás, amely akkora figyelmet kapott volna, mint a mindössze öt napot megélt luxus-óceánjáró, a Titanic. A tragikus körülmények között elpusztult szupergőzös története immár száz éve foglalkoztatja az emberiséget. Sokan úgy gondolják, hogy az egyre fokozottabb érdeklődés oka az, hogy a majd négyezer méter mélyen nyugvó hajóroncsnak mindig is lesz aktuális üzenete. A héten megkezdődött centenáriumi ünnepségek alkalmával újra felidézik a Titanic sztoriját.
A Southamptonból New Yorkba tartó Titanic száz évvel ezelőtt indult útnak 2200 főnyi utasával és legénységével. A hajó négy nappal később, 1912. április 14-én, 23.40-kor egy jégheggyel ütközött Új-Fundland közelében, és a 46 ezer tonnás hajó kevesebb mint három óra alatt elsüllyedt. Mintegy 1517-en lelték halálukat a jeges hullámsírban, és csupán 705-en értek partot a mentésükre érkező Carpathia gőzössel.
Az elmúlt száz év alatt sokat foglalkoztak a tragédia okaival: a ScienceDaily tudományos hírportál szerint kevés volt a mentőcsónak, a hajó túl gyorsan haladt, az őrszemnek nem volt távcsöve, a rádiósok sem álltak a helyzet magaslatán. A Physics World friss tanulmánya szerint több tényező szerencsétlen összjátéka okozta a tragédiát. Mint írják, költségtakarékossági okokból különböző összetételű és minőségű szegecseket használtak a hajó oldalát borító acéllapok rögzítéséhez - vagyis a luxusgőzös oldala, amelyet végigsúrolt a jéghegy, gyengébb volt, mint a hajótest többi része.
A tragédiához hozzájárulhattak a Titanic útvonalától sok ezer kilométerre bekövetkezett időjárási anomáliák is. A karibi térség szokatlanul meleg időjárása miatt felerősödő Golf-áramlat keresztezte a jéghegyeket sodró Labrador-áramlás útját, így a jéghegyek gátként sorakoztak az Atlanti-óceán északi részén.
A tragédiáról számos könyv, dokumentumfilm, tévéműsor és film is készült. Ezek közül talán a legnépszerűbb a James Cameron rendező által megálmodott Titanic című film, melyet az évforduló alkalmából háromdimenzióssá újítottak fel. Természetesen az évforduló apropóján temérdek programmal álltak elő tengeren innen és túl. Az MS Balmoral óceánjáró a Titanic útvonalát követve elindult Southampton kikötőjéből, hogy megtegye a Titanic első és egyben utolsó útját. Egy brit utazási iroda által szervezett emlékút 1300 utasa április 14-én péntek este azon a helyen fog elhaladni, ahol a Titanic jéghegynek ütközött. A fedélzetén történelemórákat tartanak, és a 20. század eleji etikett lesz majd érvényben. Sokan korhű viseletet öltenek majd, és az évforduló estéjén keresztény szertartással emlékeznek a tragédiában elhunytakra. A nagyrészt Titanic-rajongókból álló közönség reméli, hogy nem kell tartaniuk egy újabb katasztrófától.
Az amerikai múzeumok is nagyszabású megemlékezéssel készülnek az évfordulóra: a Tennessee állambeli Pigeon Forge-ban és a Missouri államban fekvő Bransonban működő intézmények az óceánjáró elsüllyedésének helyszínére 1,5 millió rózsaszirmot küldenek. A programok zárásaként újra fellövik a hajó segélykérő rakétáit, illetve fáklyát gyújtanak az áldozatok emlékére. A Titanic formáját idéző múzeumokban a látogatók végigsétálhatnak a hajó folyosóin, szalonjain és a hatalmas lépcsőházban. Kipróbálhatják többek között, hogyan kell segélykérő jelzést küldeni, és belemárthatják a kezüket a fagyos óceánba - mindezt a hajó egyik volt utasának beszállókártyájával, akinek sorsát a túra végén fedik fel előttük.
Az írek a napokban Belfastban megnyitották a Titanic történetét a tervezésétől a hajótörésig bemutató múzeumot. A négy hajóorrt ábrázoló, hatszintes épület a régi belfasti hajógyár területén áll - itt építették a Titanicot. A hajóorrok mérete azonos az eredetivel, mint ahogy az étkészletektől a bútorokig mindent az eredeti mintájára gyártottak újra. A múzeum kilenc évig készült, és 97 millió fontba (34 milliárd forintba) került.
A belfastiak az első évben közel félmillió látogatót várnak.
Mindeközben magát a hajóroncsot komoly veszély fenyegeti: a kutatók által felfedezett "vasevő" baktérium - amelyet stílszerűen Halomonas titanicae névre kereszteltek - állítólag szépen lassan "elfogyasztja" a Titanic maradványait. Bár ezt más szakértők vitatják, egy amerikai cég máris azon dolgozik, hogy a teljes enyészet előtt elkészítsék a hajó háromdimenziós modelljét.
Meglehet azonban, hogy a kincsvadászok (lásd keretes írásunkat), valamint a turisták nagyobb veszélyt jelentenek a roncsra, amelyet már így is rengeteg hulladék vesz körül a műanyag virágoktól kezdve az emléktáblákon keresztül a sörösdobozokig. Ezért felmerült a látogatások korlátozása is. Két magyar szakíró azonban - Palkó Zsolt és Elter Tamás, akik egy centenáriumi pályázaton nyertek jogot a merülésre - még bizonyosan láthatja a legendás roncsot.
Magyar orvos mentette a túlélőket
A tragédiát túlélő utasok mentését a Carpathián szolgáló magyar orvos, dr. Lengyel Árpád vezényelte. Az orvos unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta az évforduló alkalmával a héten publikálja könyvét A Titanic árnyékában - egy magyar orvos élete címmel, melyben rendhagyó módon dolgozza fel nagyapja életét, orvosi témában kiadott publikációit, valamint a Titanic és a Carpathia történetét.
A kötetet a Hetek munkatársának inspirációjára írta meg.
Mikor jutott eszébe, hogy könyvet írjon a nagyapjáról?
- A könyv ötlete 2007-ben a Titanic kiállításon jutott először eszembe. Ott derült ki számomra, mennyire keveset tudnak nagyapámról, és úgy gondolom, hogy ő méltó arra, hogy ismerjék. Egy ideig halogattam, gondoltam, hogy 2012-ben a 100 éves évfordulóra érdemes lesz kiadni. Többen kérdezgettek a könyv felől, de én mindannyiszor elhárítottam, és emlékszem, hogy két évvel ezelőtt Ön eljött hozzám, és interjút készített a nagyapámról, és nekem szegezte a kérdést, hogy »Ugye tudja, hogy magán kívül senki nem tudja ezt megcsinálni? Miért nem írja meg most?« És ekkor elindult bennem valami, és nekifogtam a kutatásnak.
Mennyi ideig tartott a feltárás?
- Két évig tartott a források összegyűjtése, keményen dolgoztam, könyvtárakba jártam, és meg kell említenem dr. Balogh Tamást, a könyv társszerzőjét, aki a hajótörténeti részt és a képanyagot szerkesztette. A családra vonatkozó anyagot édesanyámtól megörököltem, így az teljesen a rendelkezésemre állt. Ezzel a könyvvel nem egy egyszerű önéletrajzot kap kezébe az olvasó, hanem egyúttal egy szociográfiát is. Ebben a tanulmánykötetben mindazon orvosi területet, amelyeken a nagyapám dolgozott, feltérképeztem. A könyvben kitérek a múlt század első felében dolgozó orvosok körülményeire is. A harmadik szál maga a Titanic és a Carpathia történeti része.
Azt gondolom, büszke lenne Önre a nagyapja.
- Nagyapám fül-orr-gégész szakorvos volt, ha lehet ezt mondani, amire különösen büszke vagyok, hogy a különféle orvosi folyóiratokból sikerült összegyűjtenem a nagyapám - remélem - valamennyi publikált orvosi témájú cikkét, tanulmányát, kutatásait és előadását. Ennek bibliográfiáját csatoltam a könyvben, ami egyedülállóvá teszi a kiadványt.
Mi az oka annak, hogy nagyapja története eddig feledésbe merült?
- Az 50-60-as években a rendszer részéről nem volt fogadókészség egy nyugati, különösen egy amerikai témájú történetre. Gyakorlatilag az 1980-as évek közepétől, amikor Ballard megtalálta a Titanic roncsát, mutatkozott érdeklődés, de akkor is a legtöbben inkább a Titanic tragédiájával foglalkoztak, mint a Carphatia mentési munkálataival. A Titanicról szóló szakirodalom angol nyelvű és a mentésről nem is találni sok anyagot még angol nyelven sem, ezekben a tanulmányokban meg sem említik a nagyapámat. Azonban megtaláltam a The New York Times egy korabeli cikkét, amelyben nagyapám nyilatkozott a Titanic tragédiájával kapcsolatban, ez is szerepel a könyvben. A családi relikviák közül öt fontos dokumentumot találtam: előkerült a nagyapámnak egy levele, amit a Carpa-thia fedélzetén írt a bátyjának aznap délután, amikor beérkeztek a New York-i kikötőbe. Ez a tragédia után három nappal készült első beszámoló, amelyben a mentésről ír. Ezt soha nem publikálták, a második levelet egy hónappal később, Budapestre érkezésekor írta, egy előadás, melyet a budapesti orvosi kaszinóban tartott. A harmadik egy 1913-ban, egy évvel a tragédia után kiadott visszaemlékezése, illetve két 1932-ben tartott ötperces rádióadásának a szövege.
A témával foglalkozva milyen felismerésekre jutott?
- Találtam egy érdekes cikket, ami arról szól, hogy a rendelőintézetekben kisebb helyiségeket, egyfajta ambulanciás szobákat is biztosítanának kisebb műtétek, beavatkozások elvégzésére. Rengeteg kórházi költséget meg lehetett volna ezzel spórolni. Édesanyám műtősnő volt, és apám halála után olyan rendelőintézetben dolgozhatott, amit a nagyapám megálmodott.
Nagyon megdöbbentett, hogy 1927-ben a kisfia hatévesen meghalt torokgyíkban, és ez akkor még gyógyíthatatlan betegség volt. Ez egy gégészorvos számára borzalmas lehetett. Majd olvastam, hogy 1936-tól kötelezővé tették a diftéria elleni oltást.
A titkos Titanic-küldetés
Titkos katonai küldetés során fedeztük fel az elsüllyedt Titanicot - árulta el a katasztrófa századik évfordulójára készült riportfilmben Dr. Robert Ballard (képünkön lent), az 1985-ös expedíció vezetője. A professzor a National Geographic számára készült műsorban elmondta: két elsüllyedt atom-tengeralattjárót kellett felkutatniuk, a hidegháború miatt azonban az akciót álcázni kellett. Különösen kényes kérdés volt, hogy az egyik tengeralattjáró, az 1968-ban eltűnt Scorpion éles atomtöltettel felszerelt torpedókat és korabeli csúcstechnológiát hordozott. A titkos kutatáshoz kapóra jött a Titanic-kutatás meséje, mert az óceánjárót akkoriban többen is próbálták felderíteni.
Ballard, aki a haditengerészet hírszerzési tisztje volt, saját bevallása szerint nem számított arra, hogy különösebb keresés nélkül "belebotlanak" a Titanicba. "A küldetésem arra szólt, hogy megtaláljam az atomreaktorokat és a nukleáris torpedókat. Nem akartuk, hogy a szovjetek rájöjjenek. Ezért javasoltam fedőtörténetnek a Titanicot, ami amúgy is izgatott. Miután elvégeztük a titkos küldetésünket, maradt néhány napunk, és ekkor találtuk meg a luxushajót" - emlékszik vissza Ballard. A professzor szerint a legendás hajóroncsot most a végső pusztulás fenyegeti. "Kincskeresők fosztogatják a roncsot, és ha nem védjük meg, az utolsó gyűrűig kirabolják a hajót és az áldozatokat" - mondja. A fosztogatók tudják, hogy milyen értékes minden, amin a "Titanic" felirat látható, hiszen nemrég egy mentőmellény 70 ezer dollárért kelt el egy árverésen. (Morvay Péter)
|
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|
Kezdőlap
