| |
Ezek a szavak vannak kiemelve: Használt számítógépek 2012. január 26, csütörtök
| 16:40
|
Sétáló titkos kódok
[Hetek]
|
| |
Az Egyesült Államok hadseregében szolgáló katonák között főleg indián származású híradósok voltak azok, akik az angol nyelvű parancsokat, üzeneteket a saját anyanyelvükre fordítva továbbították. A rádión vagy telefonon továbbított üzeneteknél azonban fennállt a lehallgatás veszélye, ezért fontos volt azok rejtjelezése.
A kódbeszélők története az első világháború végén kezdődik, amikor egy bizonyos Lawrence százados véletlenül felfigyelt arra, hogy két indián származású katonája csaktó nyelven társalog. Megszületett az ötlet, és Lawrence összegyűjtötte a zászlóaljban szolgáló mind a nyolc csaktó katonát. Később már a 36. gyalogsági hadosztály tizennégy csaktó katonáját képezték ki arra, hogy a híradófeladatokat a saját nyelvükön lássák el.
A német katonai vezetés tudott az első világháborús indián kódbeszélőkről, ezért a második világháború előtt Hitler harminc "néprajzkutatót" küldött az Államokba, hogy az indián nyelveket tanulmányozzák. A sokszor még ábécével sem rendelkező nyelv és nyelvjárás megismerése - főleg az írásbeliség hiányában - azonban túl nagy feladatnak bizonyult. Annyit viszont elértek a németek, hogy az amerikai katonai vezetés - akik tudtak a német kutatók tevékenységéről - csak kis létszámban alkalmazott indián kódbeszélőket az európai hadszíntéren. A normandiai partraszállásban tizennégy komancs kódbeszélő vett részt.
A navahó nyelv használatát Phillip Johnston javasolta, aki egyike volt azon huszonnyolc fehér amerikainak, akik ismerték a nyelvet. Johnston egy misszionárius fiaként navahó rezervátumban nőtt fel a század elején. Sokat hallott a hadseregben szolgáló komancs kódbeszélőkről, és ekkor támadt az ötlete, hogy a navahó mint az egyik legnépesebb, de írásbeliséggel nem rendelkező törzs nyelve különösen alkalmas lehet a feladatra. Az amerikai tengerészgyalogság lelkesen támogatta Johnston javaslatát, és rögtön kétszáz kódbeszélőt igényeltek, kezdetben azonban csak harminc alkalmas személyt sikerült találni. A navahók az üzeneteket nem csupán a saját nyelvükre fordították, hanem - a memorizálást megkönnyítendő - kitaláltak egy meglehetősen bonyolult rendszert, amelyben az angol katonai szavak, fogalmak mindegyikének megfeleltettek egy navahó szót. Az üzenetek a szavak értelmetlen, nyelvtanilag helytelen sorozatának tűntek.
A navahóknak oroszlánrészük volt az amerikai csapatok csendes-óceáni hadműveleteinek sikerében, mivel a japánok - bár lehallgatták az amerikai rádió- és telefonbeszélgetéseket, és sejtették, hogy indián nyelvről van szó - soha nem tudták feltörni a kódot. Azok a navahók, akik kódbeszélők voltak, még törzsbéli társaikkal sem oszthatták meg a titkot. A harcok idején különösen őrizték őket, nehogy fogságba essenek. Ha valamelyikük az ellenség kezébe esett volna, társának azonnal le kellett volna lőni. A japánok egy alkalommal hosszasan vallatták a fogságukba esett Joe Kieyoomia navahó származású őrmestert, aki nem vett részt a kódbeszélő programban, és bár sejtette, miről lehet szó, nem árult el semmit a japánoknak. Az őrmestert többször brutálisan megkínozták, ő azonban a csodával határos módon túlélte a bántalmazásokat. Ha kínzás helyett a japánok kriptográfus által faggatták volna a foglyot, akkor valószínűleg feltörhető lett volna a pár száz szavas kódszótár. A rejtjeles beszéd egészen 1968-ig titkosítva volt.
A természetes nyelvek, így a navahó előnye is a bonyolultságában volt. Nehéz megfejthetősége mellett alkalmazása gyorsabb volt, mint a matematikai kódolás. A kódolási folyamatot ugyanis - mivel számítógépek ekkor még nem léteztek - mechanikusan kellett volna végrehajtani. A navahó kódbeszélők 20 másodperc alatt tudtak titkosítani egy háromsoros angol nyelvű szöveget. Mechanikus titkosítással ugyanez 30 percet is igénybe vehetett volna. Amikor a kódfejtő megkapott egy üzenetet, az néha értelmes navahó mondatokból állt, de gyakran látszólag kapcsolat nélküli szavak felsorolása volt. Persze csak kevés szót kellett kibetűzni. A gyakran használt szakszavak fordítására a navahó újoncok költői fantáziával megalkották a hadászati szótárt. Ebben a különböző repülőgépféléket madarakról, a hajókat halakról nevezték el. Néhány példa: a "besh-lo" (iron fish, azaz vashal) jelentése tengeralattjáró, a "dah-he-tih-hi" (hummingbird, azaz kolibri) jelentése vadászgép. A kódfejtőnek ilyenkor a szavakat angolra kellett fordítania, de ekkor csak az angol megfelelő első betűjét használta. Azaz a navaho "wol-la-chee" (ant, azaz hangya), "be-la-sana" (apple, azaz alma) és "tse-nill" (axe, azaz balta) mindhárom az "a" betűvel egyenértékű volt. Nézzük meg, mely szó lehet a következőképpen kódolva: "tsah (needle - tű), wol-la-chee (ant - hangya), ah-keh-di-glini (victor - győztes), tsah-ah-dzoh (yucca - jukka)". A kiemelések segítenek. (A megfejtés a cikk végén található!)
A sikerek ellenére azonban a navahó kódfejtők sokáig nem kaptak elismerést. Azért kellett még hosszú évtizedekig a névtelenség árnyékában élniük, mert nyelvükre mint titkosítási eljárásra a háború után is szükség volt. Végül azonban Ronald Reagan, Bill Clinton és George W. Bush elismerték a második világháborús navahó kódfejtők munkáját, és a Pentagonban kitüntették őket. Ma már csak kevesen élnek. Munkájuk megbecsüléseként, valamint az elesett kódfejtőknek emléket állítva döntöttek úgy a Fehér Házban, hogy a november az ő tiszteletükre legyen az Amerikai Indián Örökség Hónapja.
(A megfejtés: NAVY, azaz haditengerészet.)
Keith M. Little álma az arizonai navahó kódfejtők múzeuma
Keith Little 1924 márciusában Arizonában, Tonaleaban egy navahó családban látta meg a napvilágot. Mindössze 15 éves volt, amikor értesült a Pearl Harbor-i támadásról. Az esemény felkorbácsolta hazafias érzelmeit, és megpróbált felvételt nyerni az Egyesült Államok hadseregébe, ám fiatal korára tekintettel elutasították. 1943-tól azonban, 17 éves korától a háború végéig szolgált. Ott volt a Marshall-szigeteken, Sai Paiban és Iwo Jimában. Ahogy a fiatal indián kódfejtők többsége, eleinte ő sem volt tisztában munkája jelentőségével, ez csak jóval később vált számára nyilvánvalóvá. A felismerés döbbentette rá arra, milyen fontos megőrizni a kódfejtők történetét az utókor számára. Mint a Navahó Kódfejtők Szövetségének elnöke utolsó éveit azzal töltötte, hogy támogatást szerezzen egy jövőbeli Kódfejtő Múzeum számára. Egy olyan helyet képzelt el, ahol az emberek többet megtudhatnak a híres második világháborús kódfejtő csoportról, azokról, akik nyelvüket fegyverként használták. Családja reméli, hogy Keith álma valóra válik, és felépül Arizonában a múzeum, mely emléket állítana a kódfejtőknek.
Mikor céljairól kérdezték, mindig hangsúlyozta, hogy szeretné a fiatalságot a minőségre való törekvésre megtanítani, és arra, hogy egy nagyobb ügyet szolgáljanak, olyat, ami túlmutat a puszta kötelességtudaton. Továbbá szerette volna jobban megismertetni a navahó kultúrát, hagyományokat és életmódot, melyeket nagyra tartott. Arra a kérdésre, hogy miért vett részt a háborúban, ennyit válaszolt: "Mert Japán alattomosan támadta meg Amerikát. Kötelességemnek éreztem megvédeni népünket, földünket és országunkat. Az volt a célom, hogy harcoljak az ellenséggel, fegyverrel vagy bármi mással. Mikor beléptem a tengerészgyalogságba, még semmit se tudtam a kódról. Döbbenetes volt az első találkozásom azokkal a navahókkal, akik a Pendleton Táborban kidolgozták a kódolt nyelvet." Úgy emlegette őket, mint "sétáló titkos kódok"-at, akik olyan létfontosságú üzenetek hordozói, melyeket el kellett pusztítani, miután elküldték vagy megkapták őket. "Ez már önmagában bámulatos volt - zseniális, egyben a lehető legbiztonságosabb módszer." Keith büszke volt indián származására. Azt mondta: fontos megérteni, hogy a kulturális sokszínűség hozzájárul Amerika erejéhez.
Keith M. Little 2012 januárjában halt meg 87 évesen. Mára mindössze három navahó kódbeszélő maradt életben. (Landauer Dóra)
|
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|
Kezdőlap
