pénztárca kímélő megoldások
 

Műszaki cikk cégeket erre talál >>>

 

Ezek a szavak vannak kiemelve: Műszaki cikk

2012. május 19, szombat

16:09  Újra robban a Blikk Bumm! [Blikk - Aktuális]
  Magyarország - Hetente 300 ezer forint készpénz, vásárlási utalványok, műszaki cikkek, mozijegycsomag - közel kétszáz értékes ajándék, amelyet akár ön is megnyerhet!

2012. május 17, csütörtök

14:20  Aranyláz a világűrben [Hetek]
  Űrbányát nyitna tíz éven belül az amerikai Planetary Resources (Bolygó Erőforrások) nevű cég. Ehhez űrtávcsövek adatai alapján választanának ki egy földközeli kisbolygót, melyet alapos vizsgálat után egy zsákszerű burokkal vagy hálóval fognának be, és már el is kezdődhetne a kiaknázása. Ha mindez megvalósul, a vállalat dollárbilliókkal (!) járulhat hozzá a világ GDP-jéhez. Nagyravágyó elképzeléseik között nem kisebb cél szerepel, mint az emberiség jólétének biztosítása, melynek során az ember gazdasági érdekszférájába vonja majd a Naprendszert. Az eddig szinte ismeretlen, seattle-i központú cég április végén jelentette be az első hallásra teljes őrültségnek hangzó tervét, mellyel hatalmas feltűnést keltett. Jelenleg ugyanis a Holdon vagy más bolygókon, kisbolygókon történő bányászat a science fiction tárgykörébe tartozik. A hivatalos sajtótájékoztatón az alapítók - Eric Anderson és Peter H. Diamandis - arra emlékeztettek, hogy "az emberiség életében a legnagyobb befektetéseket mindig is az új erőforrások utáni hajsza eredményezte. Az európai felfedezők vagy az amerikai telepesek az arany, az olaj vagy a földterületek miatt terjeszkedtek nyugat felé, de most elérkezett az idő, hogy az ember kilépjen az űrbe is az erőforrásokért". A cég vezetésében is szerepet vállaló Diamandis szerint az űrben megtalálható az összes olyan erőforrás, amire szüksége van az emberiségnek. Gyakorlatilag korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre az energia és a víz, a fémek és az ásványok. A Planetary Resources elsősorban a Naprendszerben kóborló kisbolygókból kinyerhető anyagokat - vizet és ritka fémeket - akarja hasznosítani. "A víz talán a legértékesebb erőforrás a világegyetemben" - nyilatkozta Anderson. Egyrészt azért, mert lehetővé teszi az ember által lakott űrállomások működését az űrben, másrészt mert az összetevői - a hidrogén és az oxigén - ideális rakéta-hajtóanyagok. Ha az üzemanyagot az űrben is ki lehet majd nyerni, drasztikusan csökkenhetnek a költségek. Az ilyen "kozmikus benzinkutak" többek között a NASA-nak a Marshoz indított űrhajóit is elláthatnák üzemanyaggal. Anderson szerint ez akár már 2020-ra valósággá válhat. A ritka fémek - például platina - bányászatát először várhatóan egyetlen kisbolygón kezdenék meg, a következő "menetrend" szerint. Először egy Föld körüli pályán mozgó űrtávcsövet (Arkyd 101) küldenének fel az űrbe, amellyel azonosítani és kategorizálni lehetne az aszteroidákat. Erre már huszonnégy hónapon belül sor kerülhet. Ekkorra már az Arkyd 102 is elkészülne, amely még mindig egy űrtávcső lenne. Ezután kezdődne a 200-as széria fejlesztése, amik már valódi űrhajók, feladatuk az előzetesen kiválasztott aszteroidák vizsgálata. Ezek mérnék fel az égitest pontos alakját, anyagi összetételét, forgási jellemzőjét és a felszínt borító törmelék vastagságát. Az adatok segítségével döntenék el, hogyan lehetne legegyszerűbben kiaknázni a kisbolygót. A szondák másik, Prospector (Kutató) nevű csoportját a távolabbi kisbolygók felé indítanák. Ezek útközben tudományos felfedezéseket is tehetnek, mivel a kisbolygóbányászathoz a mainál sokkal részletesebben kell megismerni azok tulajdonságait. A 300-as sorozat valósítaná meg a fő célt, vagyis ezek lennének a bányász-űrhajók, amelyek elrepülnének a kiválasztott aszteroidára, megvizsgálnák a felszínt, és begyűjtenének minden lényeges információt. Amikor a kiválasztott kisbolygók a holdpályán belülre kerülnének, Interceptornak (elfogónak) nevezett szondák közelítenék meg őket párosával. A kisebb, néhány méteres égitesteket egy zsákszerű burokkal vagy hálóval fognák be, majd feldarabolnák. A kinyert hasznos anyagokat típusonként különválasztva űrszondák szállítanák el további feldolgozásra vagy közvetlenül a megrendelőnek. A nagyobb objektumoknál ettől eltérő módszert alkalmaznának. Az égitestet szektorokra osztanák, amelyekben más-más bányászati tevékenységet végző robotok dolgoznának. A kinyert anyagot feldolgoznák, majd vagy a végső megrendelőhöz, vagy egy bolygóközi "üzemanyagtöltő állomásra" továbbítanák. Független - és tegyük hozzá, többnyire szkeptikus - szakértők szerint a sajtótájékoztatón a nagy szavakon és grandiózus tervek bemutatásán túl csak kevés szakmai információ hangzott el, így a korábban Arkyd Astronautics néven ismert vállalkozás szakmai megítélése egyelőre erősen ellentmondásos. A Planetary Resources terveinek megvalósításával kapcsolatban számos technikai nehézség merül fel: ilyen például a súlytalanságban történő fúrás, kitermelés és finomítás, nem beszélve a nyersanyag elszállításáról. Rengeteg új technológiát kell kidolgozni, sokat közülük szinte teljesen ismeretlen területen, ráadásul ezek gyakorlati tesztelésére az űrben ritkán kerülhet sor. Az űrbéli bányászat nagyon drága, ezért csak olyan anyagokat érdemes kitermelni, majd a Földre szállítani, amelyek piaci értéke igen magas. Rövid távon azonban még így is kérdéses, megtérülhet-e az aszteroidabányászat úgy, hogy a nyersanyagot a Földre juttatják vissza. Ha kifejlesztik a megfelelő technológiát, akkor az űrszondák, űrhajók, űrbázisok építésénél sokkal gazdaságosabb lehet a helyben elérhető alapanyagokra támaszkodni, mint azt legyártani a Földön, és onnan feljuttatni a világűrbe. Ez viszont sok időbe is beletelhet, és ha a vállalat hosszú távú terveiben profit is szerepel, akkor vásárlókra van szükség. Azt már csak találgatni lehet, lesz-e piaci igény arra, hogy az űrben gyártsanak ilyen eszközöket. A szakemberek között abban konszenzus van, hogy a kisbolygók ilyetén hasznosítása a ma ismert technológiával nem gazdaságos. A műszaki megvalósítás nehézségein túl jogi területen is akadnak kihívások. Noha Eric Anderson azt nyilatkozta a Discovery Newsnak, hogy "nekünk mint amerikai cégnek egyértelműen jogunk van elmenni egy aszteroidára és hasznosítani az erőforrásait", nemzetközi szempontból azonban nem hagyható figyelmen kívül az ENSZ 1967-es űregyezménye. Ennek 2. cikkelye kimondja: "A világűrt, beleértve a Holdat és más égitesteket, sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki." Ezt több mint száz ország, köztük az Egyesült Államok is aláírta. Ugyanakkor az is igaz, hogy bármelyik nemzet kivonhatja magát az egyezményből, amennyiben erről előzetesen (egy évvel korábban) értesíti a tagokat. Arról egyelőre nincs hír, hogy mennyi pénzt fektettek a cégbe az alapítók, de reményeik szerint 2030 körül már a "földi GDP" jelentős része a kisbolygóbányászatból származhatna. Annyi azonban bizonyos, hogy a nyilvánosságra került információk alapján a Planetary Resources jelentős anyagi háttérrel rendelkezik, és sok szakembert sikerült már megnyerni ügyüknek. A projekt finanszírozói között található többek között Larry Page és Eric Schmidt, a Google alapító tulajdonosai, Ross Perot, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere, a Hillwood igazgatója, Charles Simonyi magyar származású milliomos és kétszeres űrturista, Ram Shiram, a Sherpalo alapítója és a Google igazgatósági tagja, továbbá a filmrendező és felfedező James Cameron. Tanácsadóként segíti a cég munkáját az amerikai légierő volt vezetője, T. Michael Moseley, valamint David Vaskevitch, a Microsoft volt technikai vezetője, továbbá számos egykori és jelenlegi NASA-kutató és -pilóta. Bolygók nemesfémből A kisbolygó vagy más néven aszteroida olyan kis méretű, szilárd anyagú égitest, amely egy csillag körül kering. A legnagyobbak átmérője néhány száz kilométer, a kisebbeké néhány kilométer, esetleg csak méteres nagyságrendűek. Naprendszerünkben a kisbolygók többsége az úgynevezett kisbolygóövben - a Mars és a Jupiter pályája között - található. A Föld közelében kilencezernél is több aszteroida mozog, ezekből ezerötszázra legalább annyira "könnyű" leszállni, mint a Holdra. Ezek az égitestek igen gazdagok platinában, nikkelben és több más nemesfémben. Egy egyszerű, ötszáz méter átmérőjű, platinában gazdag aszteroidából több platinát tudnának kibányászni, mint amennyit eddig a világtörténelem során összesen bányásztak.

2012. április 28, szombat

14:11  Drámaian lecsökkent a benzinfogyasztás: alig van pénzük az autósoknak [Népszava - Belpolitika]
  Egyre kevesebb élelmiszer, benzin, gyógyszer és műszaki cikk fogy - a hazai kiskereskedelem súlyos vérveszteséget szenvedhet el az idén, azok a területek, ahol forgalomnövekedést regisztráltak, jórészt importárukkal dolgoznak, így gyarapodásuk oka a gyenge forint.

2012. április 24, kedd

10:40  Meghaladta az ezer milliárd forintot a kiskereskedelmi forgalom [OrientPress - Belföld]
  Az év első két hónapjában 1113 milliárd forint realizálódott a kiskereskedelmi üzletekben, de februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. A csökkenésben meghatározó szerepet játszott az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése.
10:00  Kevesebbet tankolunk, és bútorra sem költünk [Népszabadság - Piac-gazdaság]
  Üzemanyagra, bútorra, gyógyszerre és műszaki cikkre kevesebbet, élelmiszerre és illatszerre többet költöttek a magyarországi üzletekben vásárlók februárban. A kiskereskedelmi forgalom meghaladta az ezer milliárd forintot, volumene azonban összességében 1,4 százalékkal csökkent közölte a KSH.
09:59  Kevesebb pénzből, kevesebbet vásárolunk [Origo - Üzleti Negyed]
  Főként a benzinkutak visszaeső forgalmának köszönhető, hogy tavaly július után először csökkent a kiskereskedelmi forgalom februárban. Az adatok szerint az emberek nem költenek bútorra és műszaki cikkekre sem, ugyanakkor az élelmiszerboltok forgalma nőtt.
09:30  Februárban durván visszafogtuk vásárlásainkat [Gazdasági Rádió - Privátbankár.hu]
  Februárban a kiskereskedelmi eladások volumene 1,4 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, januárhoz képest 0,5 százalékkal csökkent a forgalom. A csökkenésben meghatározó szerepet játszott az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése, miközben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű üzletek forgalma nőtt 2012-ben.

2012. április 19, csütörtök

15:20  Foglyul ejtett emlékek [Hetek]
  Emlékeket sikerült rekonstruálniuk egerekben amerikai kutatóknak. A Science és a Nature hasábjain megjelent cikkek közelebb vihetnek minket ahhoz, hogy megértsük az emléknyomok tárolásának és felidézésének sejtek szintjén végbemenő folyamatait. A tudósok régóta sejtik, hogy az emlékek tárolása idegsejtek specifikus hálózatain keresztül megy végbe, sőt, ismert, hogy az agy bizonyos területeinek elektromos ingerlésével ki lehet váltani véletlenszerű emlékképek előhívását. Mindeddig azonban megoldatlan volt konkrét emlékek célzott rögzítése és visszaolvasása. A tanulmányok szerzői ezeket az ismereteket igyekeztek szélesíteni munkájukban. Mark Mayford és csoportja egy San Diegó-i kutatóintézetben végezték kísérleteiket, amelyekkel arra akartak rávilágítani, hogyan befolyásolják a régi emlékek az újak beépülését. Genetikailag módosított egerekbe olyan gént ültettek be, aminek hatására egy-egy emléknyom rögzülésekor az aktív idegsejtek megjelölődnek egy clozapine nevű molekulára érzékeny receptorral. Az idegsejt így mesterségesen ingerületbe hozható clozapine adagolásával. A várakozások szerint ezzel lehetőség nyílik célzottan beépíteni és visszaolvasni adott emléknyomokat. A hipotézis tesztelését a kutatók kondicionált félelem modellben végezték, amiben egy kellemetlen inger segítségével megtanítják az állatoknak, hogy bizonyos helyzetekre félelemmel reagáljanak. Az egereket először egy átlagos, fehér falú ketrecben tartották, majd egy nappal később áttették őket egy sakktábla-mintázatú dobozba, ahol fenyőillat uralkodott. Az áthelyezés előtt beinjekciózták őket clozapine-nel, amitől azt várták, hogy az állat fel fogja idézni a megszokott, semleges környezetben kialakult emlékképeket. A sakktáblás ketrecben aztán enyhe elektromos ingerekkel sokkolták az egereket. Normális esetben ez rövid időn belül létrehozza az állatokban a félelmet az adott környezettől, és ha legközelebb hasonló körülményekkel találkoznak, szorongásos tüneteket mutatnak. Ezek az egerek azonban semmilyen félelmet nem tanúsítottak, amikor legközelebb betették őket a fenyőillatú dobozba, éppúgy, mint ahogy a semleges kinézetű ketrecben sem. A félelmet csak akkor tudták kiváltani, ha egyszerre idéztették fel velük a két különböző ketrec emlékképét. A kutatók ezzel bizonyították, hogy módszerükkel egy konkrét emléknyomot lehet visszaolvastatni a memóriából, továbbá arra tudtak következtetni, hogy korábbi emlékek felidézése összekapcsolódott az aktuális tapasztalatok rögzítésével. Ezek a tapasztalatok később csak a régi emlékkel együtt voltak világosan előhívhatóak. Mayford szerint tulajdonképpen nap mint nap ezt tesszük mi is. "Amikor valami újat tanulunk, akkor hasonló korábbi ismereteinkhez kapcsoljuk az új információt, ez azonban olykor nehézkessé teszi a két emlék elkülönítését egymástól." Hasonló kísérletekről számoltak be a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. Ők is meg akartak jelölni adott emléknyomhoz köthető idegsejteket, ennek érdekében speciális fényre aktiválódó receptormolekulákat juttattak az agy hippocampusnak nevezett régiójának a félelem kondicionálásában szerepet játszó részébe. Amikor az egerek találkoztak az elektrosokkal, az aktiválódó idegsejtek beépítették a fényreceptorokat. Ha ezek után a sejteket később optikai vezetékeken keresztül a megfelelő színű lézerfénnyel stimulálták, az egerekben kiváltható volt a félelmet jelző lefagyási magatartás mindenféle külső inger nélkül. A két kutatás együttesen igazolja azokat a korábbi feltevéseket, miszerint egy-egy emlék rögzítése adott neurális hálózatokhoz kapcsolódik, és a tanulás folyamán aktív sejtek működésbe hozása az eredeti tapasztalat felidézéséhez vezet. A mostani eredmények immár szilárd alapot adnak a korábbi elméleti koncepciókhoz is, valamint közelebb visznek a memória működésének és az azzal kapcsolatos betegségeknek a jobb megértéséhez.

2012. április 18, szerda

07:30  A parlament tolvajai: mi mindent loptak már el? [Ma.hu - Bulvár]
  Értékes műszaki cikkeken kívül sört, pezsgőt, virágcsokrot és kerékpáros szerszámkészletet is elloptak a parlamentből az elmúlt hónapokban - derült ki egy interpellációra adott válaszból.

2012. április 17, kedd

18:25  A parlament fantomjai [Metropol]
  Értékes műszaki cikkeken kívül sört, pezsgőt, virágcsokrot és kerékpáros szerszámkészletet is elloptak a brit parlament alsóházából az elmúlt hónapokban.
17:08  Lopják a táblagépeket a brit parlamentben [HVG - Világ]
  Értékes műszaki cikkeken kívül sört, pezsgőt, virágcsokrot és kerékpáros szerszámkészletet is elloptak a brit parlament alsóházából az elmúlt hónapokban - derült ki egy interpellációra adott válaszból.

2012. április 06, péntek

17:51  Ebben is Linux van - Asus O!Play TV Pro [HUP]
  Mivel újabb taggal bővült a linuxos kütyü gyűjteményem, itt a sorozat (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11, ...) legújabb tagja. A sorozaté, amit az inspirált, hogy alig tudok mostanában olyan műszaki cikket a kezembe venni, amiben ne lenne valamilyen formában Linux. Most egy médialejátszó, DVB-T set-top-box, recorder stb. dobozt veszünk szemügyre. Az Asus már sikert aratott az O!Play sorozatával, így nem meglepő, hogy újabb családtagokkal bővítette portfólióját. A nemrég bejelentett TV Pro igazi mindenes. Nézzük, hogy mit kaphat az, aki hozzám hasonlóan ráunt a DVD-k ki-belapátolására és egy egyszerűen, gyorsan kezelhető eszközzel kívánja rögzíteni HD-ben a Forma 1-et, az 2012. évi nyári olimpiai játékok izgalmas pillanatait vagy éppen a foci EB meccseit. Bontsuk ki! Színes papírdobozban érkezik. Megnevezése: Smart TV Set Top Box. Több mint 50 médiaformátumot játszik le, streamel, felvesz, megoszt, digitális TV adásokat tesz nézhetővé. A doboz hátulról A dobozban katonás rendben a készülék és a tartozékok. Nem spórolták ki a kábeleket, így aki ilyen terméket vesz, annak nem kell még több ezer forintért kábeleket vásárolnia, hogy használni is tudja (nem ritka, hogy pl. a HDMI kábelen próbál spórolni a gyártó). Sorban: 230-as kábel, tápegység, coax (antenna) kábel, távirányító + elemek, RCA (audio) kábelek, PC link kábel, aktív DVB-t szobaantenna, HDMI kábel Dokumentáció A készülék Az egység eleje jobb és bal oldalon is nyitható. A bal oldali ajtó mögött találhatók a csatlakozók, rendre: USB 2.0, kártyaolvasó, PC link (USB 3.0), USB 3.0 port A jobb oldali ajtó mögött található a kihúzható merevlemez fiók A hátlapon sorban haladva balról jobbra: digitális audio kimenetek (coax, optikai), analóg video kimenet, analóg audio kimenet, komponens video kimenet, USB és gigabit ethernet (itt jegyzem meg, hogy a készülékben van WiFi csatoló), HDMI, antenna be, antenna ki és végül a táp bemenet. A gépbe SATA merevlemezt tehetünk max. 3TB méretig (megy ez majd feljebb minden bizonnyal firmware frissítéssel). Mind 3,5 inches, mind 2,5 inches lemezt képes fogadni. Mivel a zajt nem szeretjük, a kisebb mellett döntöttem. Semmit sem kell trükközni, ha a kisebb lemezt kívánjuk használni, mert a gyártó volt szíves és mind a 3,5 inches, mind a 2,5 inches lemezekhez szükséges szabvány furatokat elkészítette. Megy a helyére befele Mágneses talpú + tapadókorongos, aktív (a készülékről veszi a tápfeszt.) DVB-T szobaantenna (kihúzható) tartozék. Nyeresége papíron kb. 20 dB, de erről később... A készülék készenléti állapotban kb. 1W-at, full HD lejátszása közben kb. 9W-at fogyaszt Ennyit a hardverről. Legközelebb belenézünk a szoftveres oldalba és egyéb tapasztalatokat osztok meg a kb. egy hetes használatról. Folyt. köv.


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

Sok színű, egy kattintással átszínezhetem.

Barna Beatrix
Dunaújváros
 

Mióta ezt használom felére csökkent a mobil számlám.

Szuhár Balázs
Siófok
 

Könnyen testre szabható

Szegedi Melinda
Budapest
 

Sok pénztárca kímélő ötletet kapok rendszeresen.

Szabóné Feleki Mária
Agárd
 

Még a bevásárlás is olcsóbb mióta használom az akció keresőt.

Tóthné Barna Katalain
Miskolc