pénztárca kímélő megoldások
 

Számítástechnikai termék cégeket erre talál >>>

 

Ezek a szavak vannak kiemelve: Számítástechnikai termék

2012. május 08, kedd

18:28  Közösségtalálkozó és kiadási bulik az Uránia moziban [HUP]
  Idén ismét együtt ünnepeljük a Firefox böngésző, a Thunderbird levelezőprogram és más Mozilla termékek kiadását, valamint a LibreOffice irodai programcsomag új verziójának megjelenését is. Örömünkre szolgál, hogy idén az Ubuntu és a Fedora közösség is velünk ünnepel. Az ismeretterjesztés és a közösségépítés mellett fontos feladatunknak érezzük, hogy az érdeklődők számára érdekes és testhezálló feladatokat találjunk a közösségek keretein belül. Szükséges hangsúlyozni, hogy mindenki végezhet a szabad szoftveres közösségek számára hasznos munkát és ehhez nem kell programozónak vagy számítástechnikai szakembernek lennie. Ezt a célt szem előtt tartva tárjuk fel a lehetőségeket, miközben filmvetítéssel, rövid előadásokkal és meglepetésekkel tarkított programokat kínálunk az Uránia Nemzeti Filmszínházba 2012. május 19-én ellátogatók számára. Az esemény filmvetítéssel indul 16 órai kezdettel, így érdemes egy negyed órával a kezdés előtt a helyszínre érkezni. A rendezvény minden programja ingyenes. Részvételi szándékodat a rendezvény Facebook esemény oldalán tudod jelezni: http://is.gd/nyiltnap Hívd el barátaidat, munkatársaidat is, és oszd meg ezt az eseményt velük. Töltsd le, nyomtasd ki, tedd ki: http://is.gd/nynplakat Időpont: 2012. május 19., szombat, 16:00 óra Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház - 1088. Budapest Rákóczi út 21.

2012. április 11, szerda

19:40  A Microsoft befejezi a Windows XP frissítését [Metropol]
  A Microsoft számítástechnikai óriás két éven belül fokozatosan abbahagyja a Windows XP operációs rendszer terméktámogatását, a felhasználóknak pedig a rendszereik újabbra cserélését ajánlja.
19:40  A Microsoft abbahagyja Windows XP frissítését [Ma.hu - Informatika]
  A Microsoft számítástechnikai óriás két éven belül fokozatosan abbahagyja a Windows XP operációs rendszer terméktámogatását, a felhasználóknak pedig a rendszereik újabbra cserélését ajánlja.
15:00  Indul a törhetetlen, hajlékony AMOLED kijelzők sorozatgyártása? [iPon Computer]
  A Samsung Display műhelyében már majdnem készen áll az a nagyfelbontású AMOLED panel, amely különböző formájú, különböző méretű számítástechnikai eszközökön kaphat helyet a nem is oly távoli jövőben - többek között olyan termékekben is, amelyeknél kihasználható a különleges AMOLED kijelző hajlékonysága.


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

Egyetlen kattintással változtathatom a betű méretet.

Csongrádi Felícia
Tatabánya
 

Csak ráviszem a kurzort a címre és gyorsan átfuthatom a hírek rövid tartalmát.

Győrfi Bence
Debrecen
 

Minden fontos hír megtalálható, egy helyen

Suhajda Gergely
Debrecen
 

Több mint 100 hírforrás híreiből válogathatok.

Diószegi László
Kaposvár
 

Néhány kattintással elkészíthetem a saját hírportálomat

Rendes Tamás
Pécs