pénztárca kímélő megoldások
 

Szülész cégeket erre talál >>>

 

Ezek a szavak vannak kiemelve: Szülész

2012. május 22, kedd

21:45  "Az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita" [Népszava - Belpolitika]
  Női jogvédő szervezetek szerint az abortusztablettáról nincs szakmai vita, a készítmény bevezetését az Egészségügyi Világszervezet, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes szakmai tanácsadó testülete, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium is azért támogatta, mivel azt biztonságosnak és hatékonynak tartják.
21:00  Férfiak hajtják el az abortusztablettát [Népszava - Belpolitika]
  Hiába lehetne forgalomba hozni az abortusz-tablettát, alkalmazására mégsem lesz lehetőség - legalábbis Szócska Miklós szerint. Az egészség-ügyi államtitkár a tabletta körüli szakmai vitára hivatkozott, miközben a Szülészeti és Nőgyógyá-szati Szakmai Kollégium már 2005-ben állás-foglalást adott ki arról, hogy támogatja a hormon-háztartáson keresztül ható gyógyszer bevezetését, és véleményük azóta sem változott. A WHO is a széleskörű bevezetés mellett tette le a voksát.
17:59  Abortusztabletta: a női szervezetek nem értik a minisztériumot [HVG - Itthon]
  Női jogvédő szervezetek szerint az abortusztablettáról nincs szakmai vita, a készítmény bevezetését az Egészségügyi Világszervezet, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) illetékes szakmai tanácsadó testülete, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium is azért támogatta, mivel azt biztonságosnak és hatékonynak tartják.

2012. május 21, hétfő

12:00  Facebookon keresik az év szülészetét [Monitor Magazin]
  Ismét a magyar kismamák dönthetik el, kihez kerüljön az Év Szülészete cím. A tavalyi siker után újra a Facebook-fiók segít, hogy valódi emberek valódi szavazatai adják meg az esemény hitelét.

2012. május 18, péntek

11:01  Környezettanulmány mentheti meg a börtöntől Geréb Ágnest [Origo - Itthon]
  A minisztérium a szülész-nőgyógyász kegyelmi kérvényének körültekintő elbírálásához kért környezettanulmányt. A döntés az ügyben Áder János államfőre vár.
09:15  Környezettanulmányt kértek Geréb kegyelmi kérvényéhez [HarmoNet]
  A szülész-nőgyógyász kegyelmi kérvényének elbírálására még várni kell.

2012. május 17, csütörtök

13:20  Mégis kinek az élete? [Hetek]
  Abortuszellenességről, az érintett nők hétköznapi és jogi diszkriminációjáról, sőt abortuszturizmusáról beszélnek a jogvédők, utalva az életet a fogantatástól számító Alaptörvényre, illetve a terhességmegszakítások engedélykötelességére. A valóságban az abortuszt lelkiismereti okokból elutasító orvosokat érik egyértelműen hátrányok a hozzáállásuk miatt. Borzolja a kedélyeket annak a várpalotai szülész-nőgyógyásznak az esete, aki mintegy 100 nőn végzett el illegális, azaz engedély nélküli abortuszt, műtétenként 60 ezer forintért. A rendőrség az orvos 84 páciense ellen is vádemelést javasolt. A hírek szerint az abortuszok több ízben is spontán vetélés utáni beavatkozásként voltak feltüntetve, ami lapunk tudomása szerint nem egyedi jelenség a szakmában. Magyarországon engedélyköteles a művi terhességmegszakítás, amely a terhesség 12. hetéig végezhető el, műtéttechnikai okokból. Az érintetteknek a családvédelmi szolgálathoz kell fordulniuk, amely elvileg az engedélyt akkor adja meg, ha egészségügyi ok, bűncselekmény vagy súlyos válsághelyzet áll a háttérben. Nincs arra precedens, hogy nem adták volna meg az engedélyt abortuszra, miközben az esetek túlnyomó többségében elsősorban anyagi ok áll a háttérben, amivel mindenki tisztában van - állítják egybehangzóan a lapunk által megkérdezett szakemberek, többek között Mórucz Lajosné védőnő, Kondor Kata szülésznő vagy Kassai Enikő szülészorvos is. A tanácsadásokon a terhesek tíz százaléka gondolja meg magát, ők megtartják, s legfeljebb örökbe adják a babájukat. A terhességmegszakítás mintegy 30 ezer forintos költségét a páciens az OEP-nek kell hogy befizesse, amire egyébként szociális alapon részleges vagy teljes kedvezményt is kaphat. Az Alaptörvény, amely az emberi élet kezdetét a fogantatástól határozza meg, kezdettől kiverte a biztosítékot a nőjogi szervezeteknél, amelyek a várpalotai orvos ügyét is felhasználva azt hangoztatják: abortusztilalom van készülőben Magyarországon. Szerintük a közhangulat is ezt tükrözi, mivel a nők sokszor megalázó procedúrán mennek át - gyerekgyilkosoknak nevezik őket, szülészetre teszik be őket -, mire eljutnak a műtétig. Mindenesetre meglehetősen nehéz olyan nőt találni, akit megaláztak volna az abortusza miatt. Általunk megkérdezett szakemberek és volt páciensek egyhangúlag állítják: az abortuszos nőket nem szokták inzultusok érni, sőt: a többi nőgyógyászati kisműtétesek elé veszik őket, a kórházakban "futószalagon", kommentár nélkül zajlanak a műtétek, s az érintetteket mindig a nőgyógyászaton helyezik el, hacsak nincs ágyhiány. Az illegális abortuszok mögött pedig minden jel szerint előrehaladott vagy titkolt terhességek álltak, mivel a nők így kikerülhették az engedélyezési procedúrát. Amúgy az illegális tarifa nagyjából ugyanannyira jön ki, mintha választott orvossal legálisan végeztetnék el a műtétet: ilyenkor a borítékba 15-35 ezer kerül, plusz az államnak befizetendő közel 30 ezer. "Ugyanakkor a kórházi közegben azokat az orvosokat, szülésznőket kivétel nélkül negatív diszkrimináció éri, akik lelkiismereti okból nem végeznek ma abortuszt. Sőt, egyes európai országokban már tervezik bevezetni, hogy ne is szakvizsgázhassanak az abortuszt elutasító orvosok" - hívja fel a figyelmet Kassai Enikő szülészorvos. Bár hazánkban folyamatosan csökken az abortuszszám - tavaly 38011 volt -, viszont csökken a népességszám is, így az egy szülőképes korú nőre jutó abortusz tekintetében továbbra is az unió élén vagyunk, aminek legfőbb oka, hogy máshol jobban kihasználják a modern fogamzásgátlás lehetőségeit. Nálunk még mindig hiányos a tájékozottság a fogamzásgátlásról, ráadásul mindmáig nem világosítják fel a nőket arról, hogy mi is történik a babával abortusz - vagy akár császármetszés - közben, így viszont a magzat védelmét kimondó alaptörvényi dekrétum nem marad több üres malasztnál - állítják a szakemberek. "Amikor a felvilágosító órákon levetítettem az iskolákban egy filmet arról, hogyan darabolják fel a magzatot, és kaparják ki a testrészeit az anyából, még a fiúk is azt mondták, hogy az ő gyerekükkel ezt senki sem fogja megcsinálni" - számol be Mórucz Lajosné, aki szerint ilyenkor a nő nem a saját, hanem a gyereke életéről dönt, hiszen ő így is, úgy is megmarad. Nincs szakmai konszenzus az abortusz lelki következményeiről, az egészségügyi szövődmények kockázata viszont egyértelmű, ezt mutatja az is, hogy az abortuszon átesettek sokkal gyakrabban vetélnek el később. "Minden művi beavatkozásnak megvan a maga rizikója, a méhüreg kiürítése ráadásul »vakon« zajlik" - mondja Kassai doktornő, aki szerint az abortusz igencsak barbár technikája évtizedek óta változatlan, sokszor még a kórházi eszközök is ugyanazok. Meggyőződése: a nőnek joga van eldönteni, hogy mikor akar szülni, de a fogamzásgátlás korában különösen megkérdőjelezhető az abortuszhoz való jog, ami így túlnyomórészt a felelőtlen életmód számlájára írható. Nyártól itt az abortusztabletta? A jogvédők már Ausztriába, Szlovákiába irányuló abortuszturizmusról is beszélnek, egy bécsi klinikán a hírek szerint heti 3-4 magyar páciens fordul meg. Ennek az az oka, hogy egyes külföldi klinikákon lehetőség van abortusztablettás terhességmegszakításra, átlag 4-500 eurós áron. Az abortusz ezekben az országokban nincs engedélyhez kötve, tehát a páciens kérésére megfelelő orvosi ellátás keretében elvégzik azt. A tablettahasználat egészségügyi kockázata egyértelműen kisebb, mint a hagyományos műtéti eljárásé, különösen, ha minél korábbi fázisban alkalmazza azt a terhes nő, s ez indokolja a hazai, egy-két hétig tartó engedélyezési procedúra szándékos kikerülését is. "Egy nő átlagosan 6-7 hetesen jelentkezik orvosi vizsgálatra, s az engedélyezési procedúrát követően nagyjából 10 hetesen kerül sor a műtétére. Az abortuszok körülbelül felénél minimum 10 hetes terhesség megszakításáról van szó" - mondja Kassai Enikő. Mind a WHO, mind a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium deklaráltan támogatja az abortusztabletta használatát, mondván: kíméletesebb és biztonságosabb eljárást jelent a hagyományosnál. A 8. terhességi hétig alkalmazható tabletta esetén nincs szükség művi beavatkozásra, mivel a hormontartalmú gyógyszer tulajdonképpen egy spontán vetélést indít el. Két tablettára van szükség: az egyiknek a hatóanyaga semlegesíti a terhesség megtartásáért felelős progeszteron hatását, azaz a méhlepény kifejlődését, a másik pedig méhösszehúzásokat indít el, s ezáltal a nő "megszüli" a halott magzatot. Az esetek kis részében, különösen előrehaladottabb terhességnél komplikációként felléphet tartós erős vérzés is, ami sürgős beavatkozást igényel. A módszer a méhen kívüli vagy előrehaladottabb terhességnél nem alkalmazható. A szakmai kollégium a tablettát kizárólag kórházi használatban, szigorú orvosi kontroll mellett támogatja, gyógyszertári forgalomba nem is kerülhetne. Az egészségügyi szempontoknál jóval erőteljesebbek a morális aggályok, miszerint a leegyszerűsített és ártalmatlanított gyógyszeres megoldás révén a maradék erkölcsi aggályok is eltűnnek az abortusszal kapcsolatban. Ellenérvként azt szokás felhozni, hogy azokban az országokban, ahol a pirula használata engedélyezve van, nem nőtt az abortuszszám. "Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy fejlett országokról van szó, ahol az abortuszok számának a modern fogamzásgátlásnak köszönhetően erősen csökkenő tendenciát kellene mutatnia" - jegyzi meg a szakember, hangsúlyozva azt is, hogy az abortusz lelki következményei nem a beavatkozás mikéntjétől függnek, sőt a leegyszerűsített terhességmegszakítás csak ennek elfedését szolgálja. Hazánkban egyetlen magánklinika foglalkozik gyógyszeres terhességmegszakítással, amely egyedi importengedéllyel szerzi be a gyógyszert. Itt is hatósági engedélyhez kötötten végeznek ilyen beavatkozást 2 éve, eddig mintegy 300 esetben, fejenként 98 ezer forintért, ebből 70 euróba kerül maga a pirula - derül ki az index.hu beszámolójából. Másik lehetőségként a szakemberek nem zárják ki az interneten keresztüli illegális hozzáférést sem, és persze virágzik az abortuszturizmus is. Ám a friss hírek szerint nemsokára a hazai kórházakban is legális lehet a gyógyszeres terhességmegszakítás módszere. Az Európai Gyógyszerengedélyező Hatóságok honlapja szerint - hét másik uniós tagország mellett - Magyarországon május közepére várható a Medabon nevű abortusztabletta törzskönyvezése, továbbá tárgyalások folynak egy francia céggel az itteni forgalmazásról. Kassai Enikő ezzel együtt aggályosnak tartja a gyógyszer hazai bevezetését, hiszen biztonságos, korai stádiumban való alkalmazásához valószínűleg a hazai korlátozó jogszabályokat, azaz az abortusz engedélyhez kötését is meg kell majd változtatni, méghozzá a liberalizáció irányába. Horror Kínából csempészett emberhús- kapszulákat foglaltak le a dél-koreai hatóságok a héten. Az eddig öszesen 17 500 db, emberi magzat- és csecsemő maradványokat tartalmazó porkészítmény a közhiedelem szerint növeli a szervezet immunitását és vitalitását.

2012. május 12, szombat

09:30  Az esztergapadtól a bársonyszékig - az új csúcsminiszter portréja [ATV]
  Balog Zoltán egy elsőgenerációs refomátus lelkészcsaládban született. Édesapja igehirdető volt, édesanyja pedig szülésznő. Balog maga is hirdette az igét: az ATV-n éveken keresztül sugárzott, "Nem csak kenyérrel él..." című műsorban több alkalommal is beszélt az új csúcsminiszter. A Hetek portréja.

2012. május 10, csütörtök

11:10  Esztergapadtól a bársonyszékig [Hetek]
  Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök szerdán adta át Balog Zoltán korábbi "romaügyi" államtitkárnak a miniszteri kinevezést. Balog Zoltán két évvel az 56-os forradalom után született egy első generációs refomátus lelkészcsaládban. Édesapja parasztfiúból lett igehirdető, édesanyja katonatiszt lányaként tanulta ki a szülésznők mesterségét, és kántorként segítette urát. A háború után apja még látott fantáziát az új rendszerben, így a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Borsod megyei szervezőtitkára lett, ám Zoltán születésére mindebből már csak a szociáldemokrácia iránti elkötelezettség maradt. A lelkész apa társadalmi programként akarta megvalósítani az evangelizálást, és felvidéki, illetve holland protestánsokkal tartotta a kapcsolatot. Ebből előny és hátrány is származott a Balog családnak. Az előnyök között említhetjük a fiú "nyugati" használt ruháit és a havi rendszerességgel érkező guldeneket, a hátrányok között pedig a hatósági zaklatást a külkapcsolatok miatt. Ennek ellenére nehezen éltek, ezért édesapja másodállásban agronómusként próbálta kiegészíteni a család jövedelmét. Zoltán 14 éves koráig egy ezerfős, kis borsodi bányászfaluban, Nekézsenyben gyerekeskedett, majd a szülői házat hátrahagyva a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Halász Zsuzsa 2006-os interjúkötetében bevallja, hogy ekkortól engedett utat a benne felhalmozódott lázadó gondolatoknak. A hitet egyfajta életét beszűkítő erkölcsi korlátnak, egyháza akkori állapotát pedig belterjesnek, fullasztónak érezte. Harmadikos gimnazistaként látványosan szakított az atyai hagyományokkal, melyet azzal tetőzött be, hogy jelentkezett a Ki tud többet a Szovjetunióról? elnevezésű országos vetélkedőre, ahol 720 iskola közül a debreceni reformátusok az előkelő negyedik helyet szerezték meg. Jutalomból a Szovjetunióba utazhattak. Édesapja csak úgy volt hajlandó elengedni renitens gyermekét, ha az hajlandó Bibliákat csempészni. Tanácsára baptistákat kerestek a szállítmánnyal Szocsiban, de még a nagy nehezen fellelt gyülekezet is provokátoroknak gondolta őket. A tesztkérdést Zoltán szemébe nézve tette fel a kántor: "Do you love Jesus Christ?". A megnyugtató igenléssel egyszersmind a magyar lelkészgyerek "istentelen" korszakának is vége szakadt. A gimnáziumból annak ellenére rúgták ki, hogy egyik diáktársával ketten vezették az internátus diákönkormányzatát. Az érettségi szünet előtt két héttel ugyanis fogadásból a szemközti pártház csillagára énekelték a székely himnuszt, amit egy szemfüles munkásőr nyomban jelentett is. Kicsapása szintén azt a kettősséget illusztrálta számára, amely egyháza viszonyát jellemezte az elnyomó rendszerhez. 1976-ban engedték leérettségizni. Nagyjából mindenki számára természetesnek tűnt, hogy apjához hasonlóan Zoltánból is lelkész lesz. Ő azonban megint szembement a predesztinációval: kitűnő érettségijével a diósgyőri gépgyárba jelentkezett betanított esztergályosnak. Élete egyik legszebb esztendejeként emlékszik vissza erre az időszakra, holott egész rokonsága kétségbeesett döntésén. Az elitista értelmiségi siheder itt vett visszább az agarakból. A tanfolyamra járók a társadalom perifériájáról érkeztek, kétharmaduk volt büntetett előéletű, akik között friss érettségijével ő lett a király. Szakálla miatt pópának hívták, és miután mindenkinek megírta a dolgozatát, hitbeli kérdéseikkel, bizarr vallásos élményeikkel is felkeresték. Néhányan annyira bizalmukba fogadták, hogy meghívták magukhoz a miskolci cigánytelepre. Etették, itatták a díszvendéget, majd felkínáltak számára több csinos cigánylányt is. Balog zavartan utasította vissza a repertoárt. A világi kitérő után végül mégis beadta a derekát, és édesapja példáját követve beiratkozott a debreceni teológiára. Fekete bárányként fogadták, és két év múlva innen is kirúgták. Ebben szerepet játszott az is, hogy egy holland házaspárral került szorosabb barátságba, akiket a hatóságok NATO-kémeknek gondoltak, Balogot pedig klerikális összekötőjüknek. Rendőri megfigyelés alá kerültek, Zoltánt megpróbálták beszervezni. Egyik szobatársa jelentett róla, de kirúgásához végül az szolgáltatott közvetlen indokot, hogy püspöki engedély nélkül vett feleségül egy keletnémet teológus lányt. A pórul járt diák követte aráját az NDK-ba, ahonnan csak gyermekük megszületése után tért haza. Miután püspöke közölte vele, hogy regnálása alatt lelkész nem lehet, megint csak dafke Budapesten kért munkát egy katolikus szeretetszolgálattól. Püspökszentlászlóra került, ahol szociális otthon címszó alatt harminc apáca élt együtt egy jezsuita és egy ferences szerzetessel. Balog lett a mindenes. Állítása szerint itt élt át egy nagy lelki megtisztulást. Hogy mégis református lelkész lett, annak köszönheti, hogy a tiszamelléki felettesével rivalizáló dunamelléki püspök beprotezsálta a budapesti teológiára, és onnan Németországba küldte.A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

2012. május 06, vasárnap

16:45  Lázadnak a nőgyógyászok [Blikk - Aktuális]
  Budapest - Több szakmai szervezet támadja az ország legnagyobb nőgyógyászati klinikájának leendő igazgatóját - tudta meg a Blikk. A Semmelweis Egyetem II. Nőgyógyászati Klinikája másfél millió beteget lát el, ám a Magyar Nőorvos Társaság és a Szakmai Kollégium Szülészet-nőgyógyászati Tagozata szerint dr. Urbancsek Jánosnak nincs megfelelő szakmai tapasztalata.

2012. május 04, péntek

11:58  Újabb nemzetközi szervezet kér kegyelmet Geréb Ágnesnek [Népszabadság - Belföld]
  Újabb nemzetközi szervezet, a Szülészeti Egyesületek Európai Hálózatának (European Network of Childbirth Associations, ENCA) is arra kéri Áder János köztársasági elnököt: részesítse kegyelemben Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, akit a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen két év letöltendő fogházra ítélt négy otthonszüléses esete miatt.
11:44  Újabb szervezet könyörög Geréb Ágnes szabadságáért [Ma.hu - Belföld]
  Az Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalom közölte: újabb nemzetközi szervezet, a Szülészeti Egyesületek Európai Hálózatának (European Network of Childbirth Associations, ENCA) is arra kéri Áder János köztársasági elnököt: részesítse kegyelemben Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, akit a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen két év letöltendő fogházra ítélt négy otthonszüléses esete miatt.
11:36  Újabb szervezet kér kegyelmet Geréb Ágnesnek [Origo - Itthon]
  A Szülészeti Egyesületek Európai Hálózata szerint a Geréb-ítélet a magyarországi otthon szülést kísérő bábák folytatólagos ellehetetlenítésének bizonyítéka.
11:30  Újabb nemzetközi szervezet fordult Áder Jánoshoz Geréb Ágnes kegyelmi kérelme ügyében [Hír3 - Gazdaság]
  Újabb nemzetközi szervezet, a Szülészeti Egyesületek Európai Hálózatának (European Network of Childbirth Associations, ENCA) is arra kéri Áder János köztársasági elnököt: részesítse kegyelemben Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, akit a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen két év letöltendő fogházra ítélt négy otthonszüléses esete miatt - közölte az Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalom pénteken az MTI-vel.
nincs idő pubikálva  Áder újabb levelelet lapott Geréb-ügyben [Híradó]
  A Szülészeti Egyesületek Európai Hálózata is arra kéri a köztársasági elnököt, részesítse kegyelemben a szülész-nőgyógyászt.


Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére

 
 



Miért ez a kedvencem...

Minden fontos hír megtalálható, egy helyen

Suhajda Gergely
Debrecen
 

Egyszerűen beállítom a hírfigyelőt és egyetlen számomra fontos hírről sem maradok le

Szélesi Zoltán
Vác
 

Egyetlen kattintással változtathatom a betű méretet.

Csongrádi Felícia
Tatabánya
 

A hírfigyelő segítségével néhány perc alatt átnézhetem a számomra fontos híreket.

Szurkos Norbert
Budapest
 

Sok pénztárca kímélő ötletet kapok rendszeresen.

Szabóné Feleki Mária
Agárd