| |
Ezek a szavak vannak kiemelve: Ügynöki tevékenység 2012. május 17, csütörtök
| 14:00
|
Vörös nagyi és az atombomba
[Hetek]
|
| |
Élt, éldegélt London déli külvárosában egy kedves, ősz hajú néni. Szomszédai szerint bűbájos teremtés volt, aki nagyon ízletes almalekvárt tudott főzni - egyedül talán csak a túlzott baloldali beállítottságát furcsállották valamelyest. Egy nyári reggelen azonban az újságírók hada lepte el a kis házat és környékét: kiderült, hogy Melita Norwood több évtizeden át kémkedett a szovjeteknek, nem is akárhogyan.
Melita Norwood épp száz éve, 1912 tavaszán született Pokesdownban lett kivándorlók lányaként. Már fiatalon nagyon vonzónak találta a kommunizmus eszméit, ifjúsági szervezetükbe is belépett. Húsz évesen titkárnőként helyezkedett el egy színesfémeket kutató intézetnél. Itt figyelt fel rá Andrew Rothstein, a brit kommunista párt egyik alapító tagja, majd ő ajánlotta be moszkvai kollégáinak a lelkes ifjú hölgyet. Két év sem telt el, és Melita már javában kémkedett a szovjeteknek. Rothstein ajánlása jónak bizonyult: a lány mit sem konyított a tudományokhoz és technikai dolgokhoz - viszont szupertitkos dokumentumokat kezelt. A hivatalos munkáján felül egy icipici kamerával is.
Rövid idő múlva azonban ígéretesnek induló hírszerzőkarrierjének kis híján vége szakadt. Történt ugyanis, hogy egy másik angol cégnél "gyűjtögető" ügynökcsapatot lefüleltek a britek, így a velük együttműködő Melitát "konzerválni" kellett. A brit elhárítás (MI5) tisztjeinek kezébe került egy kulcsfontosságú notesz is, benne a kémek koordinátorának kódolt bejegyzéseivel. A lány egy hajszálnyira volt a lebukástól, szerencséjére azonban a rá vonatkozó információk is azok közé estek, amelyeket nem tudtak megfejteni.
1938-ban újra aktiválták, tehát ismét szorgalmasan lefotózott és továbbított az elvtársaknak minden egyes dokumentumot. Az intézet, melynél dolgozott, éppen a nikkel és a réz ötvözeteit kutatta, melyek segítségével a tudósok uránizotópokat igyekeztek kinyerni, hogy létrehozhassák az atombombát. A kormányzat által támogatott projektnek még a nevét sem volt szabad emlegetni a brit parlament ülésein. Ehhez képest - hála Melitának - Sztálin és kormánya többet tudtak a brit atombombáról, mint a legtöbb angol miniszter. A Nyugat pedig nem győzött csodálkozni, amikor a Szovjetunió a vártnál évekkel hamarabb, már 1949-ben véghezvitte első sikeres atomrobbantását.
Norwood feltétlenül és őszintén hitt a kommunista rendszerben; a Szovjetunió afféle földi mennyországként lebegett előtte, az oroszokat és Lenint pedig rajongásig szerette. Több mint négy évtizedes ügynöki munkája során soha nem fogadott el pénzt; egyedül a megtisztelő Vörös Érdemrendet vette át (persze titkosan), valamint nyugdíjas éveiben havi húsz fontnyi járadékot.
Érdekes, hogy a brit elhárítás már 1945-ben biztos volt benne, hogy Norwood orosz kém, de soha nem tudták elkapni; "mindig megőrzött a gondviselés" - viccelődött Norwood. Ám egyszer mégiscsak sor került a (már rég nem várt) lebukásra.
Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Vaszilij Mitrohin - a KGB volt levéltárosa - úgy döntött, hogy javít életminőségén, és jó pénzért eladja információit. Egy hivatali költözködés során a nagy felfordulásban sikerült elcsennie jó pár dokumentumot, és miután alumínium konténerekben gondosan elásta azokat dácsájának kertjében, várt a megfelelő pillanatra. Húsz év múlva látta elérkezettnek az időt, mikor is felajánlotta az amerikaiaknak a hírszerzési titkokat, de hiába - azok nem hittek neki. Nem úgy a britek, akik azonnal megvásárolták Mitrohin hat bőröndnyi anyagát, őt magát pedig angol állampolgársággal, házzal, valamint nyugdíjjal jutalmazták. 1999-ben megjelent egy könyv, melyben ez a bizonyos Mitrohin-féle archívum került feldolgozásra - vagyis a szovjet hírszerzés eseményei 1930-tól 1980-ig. Angliában kitört a botrány: nyilvánosságra kerültek az eddig ismeretlen hazai kémek nevei - köztük Melitáé is. Érdekes módon azonban a lebukott néhai hírszerzők megúszták a büntetést. A parlament úgy döntött, nincs sok értelme bolygatni a múltat - Melita nénit pedig maga a belügyminiszter vette védelmébe, "ősz hajára való tekintettel" (Norwod ekkor 87 éves volt). Őt magát egyébként igencsak meglepte a lebukás, "azt hittem, soha nem derül fény a múltamra. Persze vállalnám a börtönt, ott legalább kiolvasnám Marxot" - mondta, aztán még azt is találta nyilatkozni a Timesnak, hogy "semmit nem bánok, mindent ugyanúgy csinálnék ma is".
Így hát minden maradt a régiben: Melita néni egyetlen lányával ellentétben, akit rendkívűli módon meglepett és felháborított, hogy anyja kémkedett, a szomszédok továbbra is elbűvölő teremtésnek tartották őt, aki nagyon finom almalekvárt tud főzni. 2005-ben halt meg, 93 éves korában. Bár a felelősségre vonást sikerült megúsznia - és ennek érdekében kissé el lett bagatellizálva tevékenységének jelentősége -, azért a már nyilvánosságot kapott dokumentumok szerint világos, hogy ő volt a szovjet érában a legtovább működő és legsikeresebb női ügynök, aki egyébként azt is bebizonyította, hogy olykor nem a James Bond-szerű polihisztor ügynökzsenik a leghatékonyabbak, hanem olyan hétköznapi kisemberek, mint ő.
|
Kezdőlap | Vissza | Oldal tetejére |
|
Kezdőlap
